Z. Németh István versei

Idő

        én kannánként hozom a boltból
        míg másoknak titkos föld alatti csöveken
        szállítja valami államközi szerződés

        csak megnyitják a csapot
        és ömlik rájuk a friss idő
        akár naponta le is zuhanyozhatnak

        nekem szűk órák jutnak
        itt-ott ellopok egy percet másoktól
        sejtjeim mégis megöregszenek

        mire kimondok egy jól megformált gondolatot
        fél szemmel látom már üres a kanna
        nincs időm megvárni a hőn óhajtott választ

        rohanok a boltba persze éppen zárás előtt
        utolsó centjeim rakom ki a pultra
        ossza be jobban tréfál a kasszásnő

        nekem tengernyi van lakkozott körme villan
        úszom benne s ha nem hát a partján napozom
        szüleim hagyták rám nem fogy el sosem

        hazafelé tántorgok ráncosodó arccal
        kirakatból néz vissza egy őszhajú gyermek
        emelem kannám döbbenten alján lyuk tátong

Mutató

        az idő csupán számítógépes program:
        a fájdalom kiterjesztése

        a nemlét fanszőrzetébe ragadt
        mikrocsip a létezésed
        semmibe vert szög
        memóriánkat lázgörbe falja fel
        kábeleink elrongyolódnak
        képernyőnkbe koromfekete
        gőzmozdony tolat

        fiatalságunk törölt fájljai
        a mindenség merevlemezén
        mégis milyen elegánsan
        milyen leolvashatatlanul
        lobognak!

No para

    a paradurva Én
    egy hórihorgas morzsa
    mely horzsolva fut végig
    a lét nyelőcsövén
    de az időhurkok
    rozsdás csávájából
    kiráncigál majd
    a parafinom Én

megesznek ebédre
de tudjad meg: van sansz
a halál fenekén át
világosba pottyansz
s míg az Isten mosdat
(nyaktól lábig Föld vagy)
minden régi játék
most már új ajándék
kölyökelefántként
hiába tapostad