A Posonium Irodalmi és Művészeti Díj kitüntetettjei

Júniusi számunkban már beszámoltunk arról, hogy 2007. június 6-án, Pozsonyban, a Csemadok OT székháza dísztermében ünnepélyes külsőségek között sor került – immár hetedszer – a Posonium Irodalmi és Művészeti Díjak átadására. Az ünnepséget Dobos László, a Madách Egyesület alelnöke nyitotta meg, majd az alapítók nevében Lauer Edith üdvözölte a megjelenteket. Az ünnepélyes díjátadás levezető elnöke Tőzsér Árpád volt, mivel Duba Gyulát, a kuratórium elnökét,  a kuratórium (érintettség okán!) felmentette a díjak átadásának kötelezettsége alól. A díjak átadásában Mátyásfalvi György, a művészeti díj alapítója is részt vett.

A díjakat az alábbi alkotók vehették át:
A Fődíjat a kuratórium  Duba Gyulának ítélte, Az élet lehajló ága című regényéért (Madách-Posonium Kiadó).  Életműdíjban  Koncsol László részesült, sok évtizedes, eredményekben gazdag irodalomkritikusi, helytörténészi és költői  munkásságáért. A  Posonium Művészeti Díj  Életműdíját Tóthpál Gyula fotóművésznek ítélték oda sok évtizedes munkásságáért a riportfotó és a művészfotó területén. Szülőföld-díjjal tüntették ki Takács Andrást, több évtizedes néprajzi szakírói és koreográfusi tevékenységéért. Különdíjban részesítette  a kuratórium Juhász R. Józsefet Képben vagy? című (vizuális költészet, képversek) kötetéért (Nap Kiadó); Hogya Györgyöt Istent látni című elbeszéléskötetéért (Madách-Posonium Kiadó) és Vida Gergelyt  a Rokokó karaoke című verseskötetéért (Kalligram Kiadó).  Elsőkötetes szerzői díjban részesült Popély Árpád A csehszlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992) című munkájáért (Fórum Kiadó), valamint Szalay Zoltán Ártatlanság című novelláskötetéért (Madách-Posonium Kiadó).
Az ünnepségen fellépett Rejter István és fia, ifj. Rejter István hegedűművész.
                                     
A Kuratórium tagjai voltak:
Duba Gyula (elnök), Fónod Zoltán (titkár), Németh Zoltán, Szarka László, Tőzsér Árpád.
         Az alábbiakban a megnyitó- és üdvözlőbeszédek ismertetése mellett közöljük a díjazott  művek/életművek méltatásait is.