Gágyor József versei

Szófajok, álljatok csatasorba!

        Napfényes élet, vagy katakomba?
        Szófajok, álljatok csatasorba!
        Igék, a vezényszó jöjjön tőletek:

        „Főnevek, rajta, gyülekezzetek!
        Határozószók és ti, számnevek,
        A főneveknek segítsetek!
        Névelők, legyetek pajzsok,
        És utóvédek, ti névutók,
        Ne legyenek a seregben
        Megalkuvók és megfutók.
        Ha kell, a főnevek helyére,
        Névmások, bátran álljatok,
        Kötőszók és igekötők,
        Szent köteléket alkossatok!
        Módosítószók, ügyeljetek, ha
        Valakit a hév elragad,
        Az igazságnak isteni medrét
        Elhagyni nekünk nem szabad.
        S ti, indulatszók, legyetek némák,
        Ha szitkot szórni volna jó,
        Ki nyelv ellen indít harcot,
        Az így is, úgy is alávaló.
        Melléknevek, ti osszátok majd
        A hősöknek a rendjelet,
        Ha összefogunk, nincs oly erő, mely
        Legyőzné e sereget.”

        Verjétek vissza a támadókat,
        Ne öljetek, csak védekezzetek,
        Hadd tudják meg ott, Bratislavában,
        Hogy nektek van érező szívetek!

Mikor a nyelvtörvényt elfogadták

        Mikor a nyelvtörvényt elfogadták,
        Délután jégeső esett,
        A délelőtti hívó rímre
        A válaszrím megérkezett.

Anyanyelv

        Őrizd e nyelvet,
        mint nyelv az „elv”-et!
        Ki anyanyelvet
        hűtlenül elvet,
        Az nem lehet más,
        Csak
        elve-
        temült!

Se itt, se ott

        Én, kis vessző a mondat közepén,
        Hazátlan árva, bús szegénylegény,
        Két tenger között, se itt, se ott,
        Mint akit Isten s ember elhagyott.

        Szavakon túl, a mondat partjain
        Hullámraj zúdul rátok, társaim,
        S a hullámokban űzött halak:
        Aranypikkelyes, elnémult szavak.

        Felkiáltójel, te megteheted,
        Ordítsd és üvöltsd, ahogy csak lehet:
        Uram, a tenger, nézd, elveszünk,
        Vesd ki hálódat, mentsd meg életünk!

        Kérdőjel, tudom, te megkérdezed:
        Uramisten, ezt hogy engedheted?
        Már megbűnhődtük a tegnapot.
        S a büntetést te mégis folytatod?

        Üzenjetek, hogy küzd-e még a pont!
        Ha a hullámraj csöpp testére ront,
        Élteti-e még reménysugár?
        Vagy már elnyelte őt a tengerár.

Énekeljünk!
            „Fiaim, csak énekeljetek!”
                Tompa Mihály

        Ahol a törvény
        Szülője önkény,
        Dalolhat-e ott,
        Kit húz az örvény?

        Kinek hazája
        Csak mostohája,
        Dalolhat-e ott
        Az űzött árva?

        Kinek a nyelve
        Bilincsbe verve,
        Dalra fakadni
        Lehet-e kedve?

        Bilincsben nyelvünk,
        De szabad lelkünk,
        Fuldokolva bár,
        De énekeljünk!