Tőzsér Árpád versei
Nő, dupla Axel előtt
Ébredezem Éles fényként jár át a felismerés: nem érdekem
a felkelés Az idegenségem emitt is bizonyos s amott is az lenne
Kortalan hímringyók könyökölnek baluszteres mellvédeken
Valami csoportképen vagyok Jégpályán? Valaki hátulról fogja
két könyökemet mintha emelne talán egy dupla Axel előtt
A fogott nő sohasem tudja kinek a foglya
Emelnek s nem tudom alulról ki támaszt s meg sem ütközöm:
maga a pörgés ami kitámaszt az emelésív szeleteihez rendelt
térpontok A férfinak csak az ellendarabjaihoz van közöm
Gőz a víz fölött
A sosem látott nagybátyám Amerikában megért
a fogalom-létre, lebeg áttetszően, tökéletes absztrakció.
Egy, a tízes években készült, elsárgult fényképről ismerem:
a fején keménykalap, áll féllábbal talán a bostoni gőzhajó
feljáróján, másik lába a Ferenc József-i etikett-monarchiában,
ő maga a kettő között, gőz a víz fölött, lebeg. Habozik.
Felszálljon? Fogja a palló korlátját lazán. Végül elindul.
Cseppet sem tántorog, csak mint aki a hajót vizsgálja:
elég erős-e? Száz évvel Fulton után vagyunk.
Finita la commedia
Csak aki nevet, azonos magával,
ki komor, az idegen, valaki más,
a derülőre minden grimasza rávall,
a zord: önfaragott kép, csinált imázs.
Az utolsó jelenet: a rendező felfut
a színpadra, s csak áll. (A troglodita
Ádám súg neki: Hahaha!) Nem jut
eszébe semmi, csak ez: Finita…
Keveset nevetsz te is, zárva
egód. Add ki magad, ne félj!
Bár a Jehova víg hahotája
sem volna már itt szerep-esély.
Szótlanul
Jön még tavasz, ha már végső a tél? –
kérdi az agg a zord isteneket.
Csönd van, kojtol a csent hasáb s alél,
Althaia hiába ügyeskedett.
Születésünk s végünk hiteltelen,
hisz egyikre sem emlékezhetünk.
Tavasz és tél (a tünékeny jelen
e két vége) kétes semmibe csüng.
Ha Aeolus tömlőiből a szél
kisüvít, s le-lehasad egy sor ág,
s nem a (széthullt) szimmetria s gyökér
mítosza tartja már a koronát:
csak az ősz biztos, a hulló levél,
az ön-kékjükbe bukó íriszek,
fű, fa, mi él, minden hitelben él,
elfárad a faj, s hulltával fizet. –
Ajánlás
Sűrű hanga között magas haraszt,
idei levél holt avarra hull. –
A vég előtt a szó írott malaszt.