Z. Németh István – Költő, rengeteg csillaggal (A hetvenéves Tóth Elemér köszöntése)

Tóth Elemér verseivel, meséivel, mesefordításaival első osztályos koromban, a Kis Építő hasábjain találkoztam először. Emlékszem, mennyire magával ragadott e költemények játékossága, egyszerűsége és derűje, a mesék pajkossága és humora.

Később lenyűgözve forgattam a költő „csillagos” gyermekversköteteit, a Csillag-rózsát és a Csillagménest. Következő nagy „találkozásunk” 1991-ben történt, ami-kor A csehszlovákiai magyar gyermekköltészet fejlődése 1970-től 1990-ig című diplomamunkámban ezt írtam – többek között – az 1988-ban megjelent Őszi kert című válogatott gyermekverskötetéről: „Simkó Tibor Tikirikitakarakjával együtt hazai gyermekköltészetünk csúcsa.”

Tóth Elemér költői munkássága az 50-es évek második felében indul. 1959-ben az Új Ifjúság közli első versét, újságírói pályára lép, szerkesztőként dolgozik a Szabad Földművesben és az Új Ifjúságban, majd a hatvanas években sorra jelennek meg verseskötetei: A halak a mélyben úsznak 1965-ben, a Ketten 1966-ban, majd a Kérgek 1969-ben. Tóth Elemér Gömör szülötte, Hanván, Tompa Mihály falujában látta meg a napvilágot, a szülőföld szeretete, a gyermekkor feledhetetlen élményei később számtalan versében, prózájában és meséjében felbukkannak. Ars poeticáját, küldetéstudatát ezekkel a szavakkal fogalmazza meg: „Írni kéne, és általában, csak vers legyen, tiszta és egyszerű, és benne legyen a fák karcsúsága, a tükrök titka, tegnapi szomorúságom…” Ezt a költői hitvallást később egyre magasabb színvonalon meg is valósítja. De nem csak verseket és meséket ír: tárcák, karcolatok, később novellák is kerülnek ki a tolla alól, amelyek 1975-ben Sárga, mint a nap címen kötetben is megjelennek. A könyv fülszövegében maga a szerző írja: „Kötetem tizenöt írása két forrásból táplálkozik. Az egyik az otthoni, a másik a városba szakadt fiatalember találkozása az »élettel«. Ez a két alaptéma. Két egymástól messze eső világ. Ami talán mégis közelíti őket, ami közös bennük, az az »öregektől« tanult befelé figyelés és a szűkszavúság.”

A hetvenes években főként műfordításait olvashatjuk. 1976-tól nyugdíjba vonulásáig a Tábortűz szerkesztője, majd főszerkesztője, szorgalmasan és fáradhatatlanul járja az országot, az iskolákat, propagálja a szlovákiai magyar irodalmat, a lapban „arcképcsarnok”-ban mutatja be a szlovákiai magyar írókat-költőket a tanu-lóifjúság és a pedagógusok okulására. Sikeres írói és műfordítói tevékenységét 1981-ben Madách Imre-díjjal jutalmazzák. A kilencvenes években, pontosabban 1996-ban Szivárvány címmel jelenik meg gyermekverskötete, majd a Madách-Posonium Kiadó jelentet meg tőle egy szépen illusztrált könyvet Mese az aranykalapácsról címmel, amelyben elsősorban régebbi írásait, meséit gyűjti össze, de van benne például verses bábjáték is. Verseket és meséket tartalmaz a Hol laknak a sünik? című könyve is, amely ugyancsak pozitív visszhangot váltott ki mind a kritika, mind pedig a legfiatalabb olvasók körében. És ha már a legfiatalabb olvasókat említem, és köszöntőmet személyes élményekkel indítottam, hadd fejezzem be gondolataimat hasonlóképpen. Az én iskolakezdésem óta kereken harmincöt év telt el, a Kis Építő napjainkban már Tücsök névre hallgat. Emese lá-nyom éppen másodikos, forgatja a gyereklapot élvezettel, kíváncsisággal, mint én tettem egykoron, s olvassa benne – Tóth Elemér verseit, meséit.

A magam és az Írótársaság nevében ezúton kívánok Tóth Elemérnek sok erőt, egészséget, s termékeny esztendőt, írjon még rengeteg verset és mesét a „kicsik” és a „nagyok” örömére egyaránt!

(Elhangzott a Magyat írók Társasága ülésén június 11-én a Szlovákiai
Magyar Kultúra Múzeuma székházában)