Holmi

HOLMI
Az alábbiakkal szeretnénk felújítani egykori, még Zalabai Zsigmond által 1973 januárjában kezdeményezett, a magyar irodalom szlovákiai ágának eseményeire figyelő hírrovatunkat. S bár ezekről egyedi esetekben s nagy szétszórtságban, főleg az internetes portálok segítségével is tájékozódhat a mai olvasó, szándékunk hónapról hónapra minél többet összegyűjteni, egybefogni ezekből az általunk elérhető, tájékozódási lehetőségeinken belül eső eseményekből, megjelenésekből, adatokból.

Jó lenne azonban, ha mindeközben számolhatnánk szerzőink – illetve az érintettek – segítségével, azzal, hogy alkalomról alkalomra felhívják a figyelmünket a velük kapcsolatos, illetve tudomásukra jutott eseményekre, tényekre, adatokra. –
A szerk. 

Az Egerben megjelenő, Agria irodalmi folyóirat 2010. 4. (téli) száma közölte TÓTH LÁSZLÓ írását HODOSSY GYULA munkásságáról (A sziget-ember), valamint DUBA GYULA pályaképét TÓTH LÁSZLÓRÓL (Az öngyújtő). – A Magyar Műhely 154. számában Győr-ffy Sándor kiállításáról JUHÁSZ R. JÓZSEF ír, akinek képei a Magyar Műhely Galéria évzáró csoportos kiállításán is szerepelnek. – VARGA IMRE Alkalmak, álmok című versét az Élet és Irodalom december 3-i száma, BARAK LÁSZLÓ új kötetének, a Halálneppernek néhány versét a litera irodalmi portál közli (december 18.).

December 1-jén a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövete, Heizer Antal 2010-es életjubileumuk alkalmából szlovákiai magyar írókat köszöntött. Az ünnepségen megjelent DOBOS LÁSZLÓ, DUBA GYULA, FÓNOD ZOLTÁN, SZEBERÉNYI ZOLTÁN, TÓTH ELEMÉR és ZIRIG ÁRPÁD, nem tudott megjelenni LEHOCKY TERÉZ, TŐZSÉR ÁRPÁD, RÉVÉSZ BERTALAN és KÖVEDI JÁNOS. A jubilánsokat CSANAKY ELEONÓRA és HARASZTI MÁRIA méltatta.

December 7–9-e között rendezték meg Kassán, ahol többek között elhangzott dr. Petővári Ákos előadása FÁBRY ZOLTÁN életművéről, s bemutatták GÁL SÁNDOR A Fábry-galaxis című, a kassai Hernád Könyvkiadónál megjelent könyvét.

December 8-án Budapesten a Gödör Klubban NÉMETH ZOLTÁN Jónás Tamással és Müller Péter Sziámival beszélgetett. Írónk december 9-én Salgótarjánban a Palócföld meghívására vett részt egy beszélgetésen, ahol MIZSER ATTILA, a lap főszerkesztője volt a beszélgetőtársa. Egyidejűleg bemutatásra került a lap decemberi száma, valamint a Palócföld Könyvek legfrissebb darabja, az „Ezek a kedves kis portékák…” Rezonanciák Mikszáthra, melynek N. TÓTH ANIKÓ az egyik szerzője. December 12-én Németh Zoltánnal az érsek-újvári Irodalmi Korzó és az Art Korzó meghívására H. NAGY PÉTER irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő beszélgetett.
December 9-én a dunaszerdahelyi Budapest Kávézóban, a Vámbéry Irodalmi Estek keretén belül Gál Tamás színművész és Lakatos Róbert brácsaművész bemutatták a TÓTH LÁSZLÓ verseiből készült, Jöttünk külhonból mind a ketten című műsorukat.

December 11-én, a Román Írószövetség aradi fiókszervezete ünnepélyes évzáróján műfordítói díjat kapott BALÁZS F. ATTILA a kortárs román költő verseit tartalmazó Egy zacskó cseresznye című műfordításkötetéért, akinek munkásságát Ioan Moldovan költő, a Familia irodalmi folyóirat főszerkesztője méltatta.

December 11-én Hanván került sor a húszéves Gömörország negyedévi szemle jubileumi ünnepségére, melyen bemutatták a lap megújult internetes változatát is.

December 13-án, Budapesten, a Magyar Írószövetség klubjában a hetvenöt éves TŐZSÉR ÁRPÁDot köszöntötte a szövetség elnöke, Szentmártoni János, továbbá Turczi István fő-szerkesztő és NÉMETH ZOLTÁN kritikus, majd bemutatták a Parnasszus költészeti folyóirat 2010. téli (4.) számát, illetve annak Centrumban című, a Kossuth-díjas költő munkásságát elemző összeállítását. – Az Új Könyvpiac 2010. decemberi számában Ayhan Gökhan ír Pompás méltóság címmel Tőzsér A vers ablakán kihajolva című legutóbbi, a budapesti Új Palatinus Kiadónál megjelent válogatott verseskötetéről.

December 17-én Dunaszerdahelyen a Szlovákiai Magyar Írók Társasága nevében HODOSSY GYULA elnök és TÓTH LÁSZLÓ, a választmány tagja szűk körű ünnepség keretén belül köszöntötte a hatvanéves VAJKAI MIKÓSt. Az eseményen jelen volt még BERECK JÓZSEF író.

December 17-én Dunaszerdahelyen BÍRÓ SZABOLCS Sub rosa, illetve Az ötödik parancsolat című regényeit mutatta be a Csemadok Művelődési Intézetében NAGY ERIKA és PÓDA ERZSÉBET.