Kárpáti Péter A pitbull cselekedetei című drámakötetéről

Elvesző és megkerülő hősök elveszett és megkerített történetei
Kárpáti drámakötete négy utóbbi drámáját tartalmazza, melyek most jelennek meg először könyv formában – Az öldöklő tejcsarnokot, a Búvárszínházat, a Szörp-rájzpartit és A pitbull cselekedeteit.

Kárpáti az egyik legismertebb és legsajátosabb kortárs magyar drámaírók egyike, ám e drámakötet nem elsősorban e tény miatt érdekes. Drámáinak előző gyűjteményes kiadásához (A kivándorló zsebkönyve, Jelenkor, 2004) képest a mostani szembetűnő paradigmaváltást mutat. Míg A kivándorló zsebkönyvében két fő irányvonalat érhettünk tetten: az őstörténetek (mesék, mítoszok) dramatizálását (Tótferi; Pájinkás János; Negyedik Kapu; Első éjszaka, avagy utolsó – melyekben előzményei például a Világvevő és az Or-szágalma) és a (meta)fikcióval való játékot (Nick Carter; Első éjszaka, avagy utolsó).

Ez utóbbit viszi tovább a kötet első két darabja (Az öldöklő tejcsarnok; Búvár-színház – az előző Rejtő szövegeit, az utóbbi Nagy Endre életét és kabaréjeleneteit használja fel), ám a drámai helyzetek és viszonyok variációira és kombinációira épülő dramaturgia eltűnik, és sokkal erősebben érvényesül a fikcióval való játék, a metaszínházi eszközök használata. A másik két darabnak (Szörprájzparti; A pitbull cselekedetei) első ránézésre nincs előzménye a Kárpáti-oeuvre-ben, mintha a szerző felhagyna a mesék dramatizálásával. Ez azonban elhamarkodott kijelentés volna – ugyanis mindkét darab egy-egy őstörténet-re épül, ha nem is olyan transzparensen, mint az eddigiek. A Szörprájzparti Don Juan történetét, míg A pitbull cselekedetei az Isten angyalának (sors-, illetve) őstörténet-ét dolgozza fel. Előtérbe kerülnek tehát azok az archetipikus történetek, melyek vándormotívumként időről időre felbukkannak akár az írott, akár az orális kultú-rában (az Isten angyalának történetét például nyomon követhetjük Voltaire Zadigján, továbbá a Gesta romanorum A remete és az angyal történetén keresztül a Korán 18. szúráján és a Biblián át az ősi zsidó legendáriumig).
A tradícióhoz való viszonyban azonban a költői (sic!) invenció dominál, s nemcsak azért mert a történet kortárs közegbe helyeződik, hanem azért is, mert olyan dramaturgiai fortélyokat alkalmaz, melyek során megbontja nemcsak a történet, hanem a téridő linearitását is (a Szörp-rájzpartiban terek, A pitbull cselekedeteiben idősíkok kopírozódnak egymásra), s így olyan labirintusszerkezetet hoz létre, mely egyaránt jellemzi a szöveg (belső utalások hálózata), a hősök életútja (viszszatérés, ismétlődés), sőt még a város fikcionalizált terét is. A néző/olvasó így folyamatos bizonytalanságban lebeg, tévelyeg, s egyedül Kárpáti Ariadné-mézesmadzagjában bízhat.

S nemcsak a néző/olvasó téved el a hősök történetében, hanem ők is a saját magukéban. Ezek már nem utazó hősök, nem elsősorban a Vándor típusára vezethetők vissza, mint Tótferi vagy Pájinkás János. Ezek már tévelygő és elvesző hősök, akik elveszítik a fonalat, és képtelenek tájékozódni az életben. Ezt a típust képviseli a legmarkánsabban Nagy Endre figurája (Búvárszínház) és a Szörprájzparti főszereplője – aki, hasonlóan A pitbull cselekedeteihez, nevét veszítve mindössze egy jelre korlátozódik (?).
Az utóbbi két darab színházi élete is más, mint az azt megelőzőké. Kárpáti túllépve az általában kőszínházi dramaturg-drámaíró szerepből vezetett kísérletezőn, általánosabb, merészebb kísérletezésbe fog: színészvezetőként és rendezőként a társulattal együtt dolgozik a szövegen. Az improvizációkból létrejövő szöveg így az előadással együtt születik, s nem csak módosul a próbafolyamat során, mint az előre megírt textus. Ezek az előadások intimebb, alternatívabb terekben játszódnak (lakásszínház, Fogasház). A pitbull cselekedeteinek színházi előzménye a tavalyi Vándoristenek című, a szerző által vezetett improvizatív előadás volt. Az előadás (színház) tehát megelőzi a szöveget. (A pitbull cselekedeteit október 24-én mutatták be a Trafó és a FÜGE közös produkciójaként.)
A pitbull cselekedetei Kárpáti legegy-szerűbben megírt, mégis legbonyolultabb és legkomplexebb darabja, melyben a szerző különféle érdeklődési területei – az első a drámáiban tetten érhető szociologikum, az őstörténet használata, a város tere, a fikció realitásának problematizálása, a variálódás dramaturgiája, a hatásmechanizmus tudatos manipulálása – szerves egésszé forrnak össze.

(Palatinus, Budapest, 2011)
SZÁZ PÁL