Z. Németh István versei

Állat

megszállta valami
csodás szomjúság
s csak állt megigézetten
szégyentelenül
állati testben

aztán pataremegés
orrlyukain át a forró pára
mint a Vezúv

mikor a szívkarmester
pálcáját letette
talpára földkása ragadt
eltépett ezüstszál
égett körme alatt

a horizontra vér csurrant
egy fekete tepsiből
s az éhes ég felette
kenyérholdját felette

Agymosás

bánatod fényes labdacsai
villannak fel először
egyet felveszel közülük
ismerősnek
ujjaid közül azonnal
izzó őrjöngő folyók indulnak útnak
és a fénytől iszamos útvesztőben
szégyentől vörös arccal hőkölsz hátra

szádból horzsolások másznak elő
csodálkozó szavak helyett
ruhád jól rád tekert szigetelőszalag
nyelveden feltépett
füstölgő sebek

a képernyőn tisztán látszanak
elméd rejtett zugai –
ez a te szemétteleped