Szemlélődés – válogatás az elmúlt hetek irodalmi híreiből

Opus-kerekasztal Pozsonyban

Május 31-én került sor az első Opus-kerekasztal-beszélgetésre Pozsonyban, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága szervezésében, a Magyar Kulturális Intézet Védcölöp utcai székházában.

 

A beszélgetésen Sánta Szilárd irodalomtörténész, kritikus és Sütő Csaba András költő, kritikus boncolgatta Tőzsér Árpád frissen megjelent Fél nóta című verseskötetét – az előzetesen meghirdetett program szerint még Hizsnyai Zoltán és Vida Gergely egészítették volna ki a beszélgetők csoportját, ők azonban nem jelentek meg az esten. Beugrott viszont Tőzsér Árpád, aki felolvasott új kötetéből, illetve beavatta a közönséget a politikai költészettel kapcsolatos gondolataiba. A második kerekasztal-beszélgetést június 22-én rendezték Grendel Lajos Távol a szerelem című regényéről. Ezt a vitát Csanda Gábor vezette, a Grendel-regényről pedig Görözdi Judit, Mészáros András, Szegedi-Maszák Mihály és Szalay Zoltán mondták el véleményüket.