Csanda Gábor: Tamás Mihály és Tamás Mihályné levélváltása Csanda Sándorral II.
III. Függelék
Csanda Sándor levelei1 Tamás Mihálynénak,
részletek Tamás Mihályné Csanda Sándorhoz írt leveleiből – 2
1968. 3. 10.
Kedves Tamásné!
Fogadja őszinte részvétemet kedves férje, Mihály bátyám halálával kapcsolatban. Épp levelezőbarátságunk elején tartottunk, augusztusban írt levelemre még nem is kaptam választ. Pedig abban egyebek közt Magára vonatkozó életrajzi és bibliográfiai adatokat kértem, hogy nőíróink közt az Ön írásaival is foglalkozhassam.
A Tatran Kiadó Magyar Üzeme most felszólított, hogy adjam át nekik Tamás Mihálynak Két part közt fut a víz c. regényét,3 melyet Fábry is dicsér az Ir. Szemle 2. számában.4 Terveznék kiadásra a Magyar Könyvbarátok sorozatában, több mint 4000 példányban. Én írnék hozzá utószót,5 s ehhez szükségem volna arra is, hogy részletesebb adatokat kapjak Magától Mihály bátyám 1938 utáni életéről és írásairól. A könyv nincs meg itt senkinek, én pesti könyvtárból kölcsönöztem annak idején. Jó volna, ha a tervvel kapcsolatban postafordultával nyilatkozna, mert Szenes Piroska és Neubauer Pál regényei is szóba kerültek. Lehetséges, hogy devizanehézségek is lesznek, mert az állami kiadónak van pénze minden tervezett kiadványra, de nehezebb azt fontra átváltani, ha külföldre kell küldeni a honoráriumot. Megkönnyítené a dolgot, ha itteni vagy magyarországi lakost tudnának megnevezni mint jogutódot, de ez nem feltétel. Mihály bátyám ugyan kisregényeit ajánlotta ki-adásra, de a kiadónak e sorozatba egységes regény kell. Annak idején terjesztették ezt a regényt Csehszlovákiában is?
Úgy vélem, Tamás Mihály emlékének és hagyatékának ápolása érdekében is jó volna, ha továbbra is kapcsolatban maradnánk, s minél előbb elküldenék a szükséges adatokat, esetleg a regényt is.
Kézcsókkal köszönti:
Sándor
*
Melbourne 1968. márc. 20.
Kedves Sándor,
köszönöm kedves résztvevő sorait. Augusztusban írt levelét megkaptam, de szegény uram már nem olvashatta, mikor levele megérkezett, már el is temettük. Szép halála volt, pillanat alatt végzett vele a szíve, és én megköszöntem az Istennek, hogy nem szenvedett – és hogy 47 évig élhettünk együtt harmóniában és körülvéve szerető gyermekekkel, unokákkal és dédunokával és rengeteg jó baráttal. Utolsó napig dolgozott. Éppen készült nyugdíjba menni, ami szept. elején következett volna el, és azt mondta, hogy akkor csak írni és festeni fog. De hát emberek va-gyunk, és az élet felett nagyobb hatalom rendelkezik, amely alól senki sem vonhatja ki magát.
Részemről szívesen beleegyeznék, hogy a Két part közt fut a víz című regényét kiadják, a Magyar Könyvbarátok sorozatában. Természetesen kérném előbb a kiadási feltételeket és hogy mi lenne az az összeg, amit honoráriumként fizetnének? Ha ez meglenne, a kifizetést könnyen megoldhatnánk, mert Miskolcon él az uramnak két öreg özvegy nőtestvére. Egyik 79 éves, a másik 75. Igen kevés nyugdíjjal, de erről még tárgyalunk – ha aktuális lenne. Magát a könyvet, a Két part közt fut a vízet én nem tudom küldeni. Kérdi, hogy ott publikálták-e? és terjesztették? Való-színűleg, mert sokan olvasták, annyit tudok, hogy a pozsonyi Toldy-kör megbízásából a Franklin Társulat adta ki.
Most T. M. adatai és itteni élete: szül. Beregszászban 1897. márc. 1. Meghalt 1967. aug. 27.
1951. jan. 21-én érkeztünk Melbourne-be, az akkori legközelebbi családdal. Összesen 8 személy… és néhány kofferral. Mint mindenki, sok nehézség után elhelyezkedtünk, hogy újból új életet kezdjünk. T. M. hamarosan mint mérnök kapott állást – a londoni cégét otthagyta, amikor Ausztráliába vándoroltunk. A régi cég azzal segítette később, hogy kifizette egy ház depositját, így nekünk alig egy év leforgása alatt saját házunk volt – amelynek a heti 7 font további részleteit mi fizettük ki 6 év alatt. Ekkor lett miénk a ház. Persze, a belevaló csak lassanként került bele és közös családi erővel. (…)
Majd Mihály az itteni Pen Club tagja lett, de csak nehány ülésre ment el. Egy itteni magyar újság6 felkérésére kezdett írni: visszaemlékezéseit írta meg Rokonok és Ismerősök címen: Móricz Zsiga, Szabó Dezső, Féja Géza, Mécs László, Fedák Sáriról és Tamási Áronról, ez már nem jelent meg, mert a lap megszűnt. Ezeket folytatni akarta a nyugdíjba vonulása után. Pár újságcikke megjelent az itteni napilapokban angolul. A terve még az volt, hogy megírja angolul a benyomásait az itteni életről, emberekről, viszonyokról, ahogyan ő látta, de ez elmaradt.
T. Zsadányi Máriával, mármint velem, nem is érdemes foglalkoznia. A kassai rádiónak dolgoztam, rádiójátékokat írtam, felnőtteknek, gyerekeknek. Valamelyik ezek közül Pozsonyban díjat is nyert. Aztán novellákat, melyek a Prágai Magyar Hírlapban, Kassai Ujságban. Ugyszintén a Nyugatban is. A Franklin Társulat kiadta a felvidéki írók novelláskötetét,7 abban is szerepeltem. (…)
Sok szívélyes üdvözlettel:
Tamásné Mária
*
1968. XI. 17.
Kedves Tamásné!
Ne haragudjon, hogy sokáig nem válaszoltam kedves levelére. A fő ok az volt, hogy még nem sikerült konkrét eredményt elérni Mihály bátyám könyve ki-adásának ügyében, persze sok minden egyéb is történt itt körülöttünk. A hagyomány sorozatban 1969-re Darkó István novelláskötetét8 adják, úgy hallom, azzal indokolták ezt meg a kiadó emberei, hogy Darkót mintegy rehabilitálni kell. De következőnek a Két part között fut a vizet tervezik 1970-re, vagyis néhány hónap múlva már le kell adni. A kiadó önállósult Madách Kiadó címen, s a hagyományok ki-adását rendszeresíteni akarja. A regényért ívenként kb. 1200–1400 koronát fizetnek, a Maguk esetében csak az lesz a probléma, hogy nyugati valutájuk igen kevés van, s azt sem tudják, hogy lehet Magával szerződést kötni. Mindezt persze csak baráti információként írom, mert a kiadó ügyeibe semmiféle hivatalos beleszólásom nincs, csupán egyéni véleményemet kérték a könyv kiadása ügyében, s én írásban ajánlottam.
Szombathy írja, hogy Maga várja és nem kapja a Szemlét.9 Érdeklődtem náluk, s azt mondják, nem is kérték erre az évre az előfizetés megújítását. Annak idején néhány régebbi számot és a 67-es évfolyamot küldték. Ha érdekli, én előfizet-hetek Magának az 1969-es évre, s a 68-as évfolyamból e levéllel együtt küldök két számot, az egyikben Mihály bátyám írásai is megtalálhatók. Küldhetne közlésre későbbi elbeszéléseiből, esetleg saját írásaiból is – szívesen közvetítem a szerkesztőségnek. Sajnos, a Két part között fut a víz még mindig nincsen itt meg, de Szombathy ígéri, hogy elküldi. Ha Magának megvan, elküldhetné egyenesen a Ki-adónak is (Bratislava, Martanovičova 10), hogy közvetlenül is kapcsolatba kerüljön velük.
Kézcsókkal köszönti
Sándor
*
Melbourne 1968. dec. 9.
Kedves Sándor,
ne haragudjon, hogy így szólítom, de nekem nagyon idegen lenne az a megszólítás, hogy kedves Csanda Úr, és mert gondolom, hogy Maga biztos olyan korban van, hogy a fiam lehetne, így arra kérem, hogy ha legközelebb ír, hívjon Mária néninek. (…)
Nagyon köszönöm kedves levelét, az előbb írtam Szombathynak, gondoltam, maradok az íróknál, és Magának válaszolok. Sz. Viktor ígérte, hogy átadja Magának a Két part között fut a víz című könyvet. Őszintén megírom, hogy nekem megvan, de minden csak egy példányban: így ezeket úgy őrzöm, mint kapzsi a kincseit. Annak nagyon örülök, hogy kihozzák Darkó könyvét, mert nagyon tehetséges író, és hallom, hogy teljesen elhallgatott. Hátha ezzel új életre keltik. Amint már Viktor írta is nekem, úgy mondják, hogy több regényt is őriz a fiókjában. Egészen különös stílusa volt, sokban emlékeztetett Tamási Áronra, legalábbis én így voltam vele. Ha Mihályom könyvére sor kerülne, majd csak megtaláljuk az utat, hogy az anyagiakat is elintézzük. Én már írtam magának, hogy az uramnak testvére él Miskolcon, nagyon szegény körülmények között, innen segítem, de most én is nyugdíjas lettem, nehezebben tudom segíteni. Talán így megoldhatnánk. Vagy esetleg ideküldenék? Nem tudom, hogy mit csináljak.
A Szemle ügyében való eljárását is nagyon köszönöm és örömmel várom. A dolog úgy volt, hogy az uram az 1967. évfolyamra előfizetett és halála előtt kapott egy számot – a halála 1967. augusztus 27-én történt – és ezután én már több számot nem kaptam. Minden érdekelt benne és nagyon – Győri Dezső10 folytatásos visszaemlékezései is.11 Az utolsó számban még engem is megemlített. Az a szám, melyben Fábry Zoltán megemlékezése volt az uramról, azt már a sógornőim küldték el Miskolcról. (…)
Mihályomnak itt megjelent néhány írása. Egyik magyar lap már nagyon a bukás szélén állott, amikor megkérték, hogy írjon nekik, a címe Magyar Ujság volt, és ő írt is Barátok és Ismerősök címen. Így még egy ideig élt az újság, és mert nem volt tőkéjük, feladták a harcot, és az én uram sem folytatta tovább az írásokat. Azt hiszem, hogy valahogy eljutott Pestre is, mert úgy tudom, hogy úgy Féja Géza, mint Mécs László megharagudtak. Azóta mélyen hallgatnak. Esetleg itt még van Beneš Edwardról, a volt elnökről és Móricz Zsigmondról egy-egy visszaemlékezés, ami talán érdekelné magukat, de félek, mert ő nagyon őszinte volt, és így minden írásával vihart keltett. Nem törődött a véleményekkel, hanem megírta, amit jónak látott, érzett. Még itt is így volt. (…)
Szívélyesen üdvözli:
Mária néni
*
Melbourne 1969. jan. 29.
Kedves Sándor,
köszönöm kedves levelét. Nagyon megörültem a jó hírnek, hogy mégis kiadják az uram könyvét. Biztosan harcoltak érte. Sok lehetett az ellene és mellette való vélemény. Mindenesetre nagyon köszönöm mindenkinek, akit illet, hogy megjelenhet. Csak azt sajnálom, hogy Mihály már nem érhette meg. Úgy láttam, hogy kicsit fájt neki a mellőzés. Pedig politikailag egyik párthoz sem tartozott. Utált minden politikát, s hogy miért, az benne van a könyvében, amelyik éppen most lesz kiadás alatt. (…) Sajnos, az Első Nemzedéket nem kaptam meg. Itt megrendeltem, és karácsonyra ígérték, de nem kaptam meg, így nagyon kérem, ha lehet, küldje el. Gondolhatja, hogy minden érdekel, amit Mihályról írnak, és nagyon lekötelezne, ha megkaphatnám a Magyar Írást,12 de igaza van: talán nem előfizetve. A tartozásom majd írja meg: kiegyenlítem. Féja Géza könyvét13 itt a magyar könyvkereskedésben megkaptuk. (…)
Dobos Lászlónak14 gratulálok és sok sikert kívánok a munkájához. Eleinte azt hittem, hogy Dobossi Lacival15 azonos. Fábry Zolit, a stószi remetét a régi barátsággal sokszor üdvözlöm. Most pontosan megírom kijövetelünket. 1939-ben kerültünk fel Kassáról Pestre. Mihály a Neuchatel asphalt-gyár igazgatója volt már akkor – de éppen most találtam meg másolatban az uram Féja Gézához írt levelét, amelyet akkor írt, amikor elolvasta a Szabadcsapat című írását.16
„1966. május 9. Kedves Géza, közelesen 22 esztendeje lesz annak, hogy utoljára láttuk egymást, illendő hát, hogy jelentkezzem, de nem mint megtért szökevény,17 mert én soha semmi elől meg nem szöktem. Az ostromot, ahogy Neked meg-ígértem, Pesten töltöttem, és csak 1949. ápr. 16-án hagytuk el az országot, szabály-szerű útlevéllel, feleségemmel együtt, Anglia irányában. Nem egészen két esztendő elég volt arra, hogy megutáljam Európát és hogy megnézzem a térképet: mi esik legmesszebbre tőle. Így kerültünk Ausztráliába. Amióta mint mérnök és mint építészmérnök dolgoztam, részben állásban, részben önállóan, meglehetős eredmény-nyel. 1960 óta mint meghívott előadó tanár tanítom a melbourne-i egyetemen a modern épületszerkezeteket, de mert, hogy lassanként 70 éves leszek, igyekszem lecsendesedni. – Itt él ebben a városban a lányom, két fiával és a férjével. Mind a két fiú mérnök. Az egyik már házas: egy kislányuk van, aki nekem dédunokám. Hiszed ezt? Az apjuk az útügyi minisztériumban tisztviselő, ugyanott, ahol a fiam vegyészmérnök, akinek szép felesége és 4 szép fia van. Ennyit a családról. Kérdezed: mi van az irodalommal? Semmi. Az itteni PEN CLUB beválasztott tagjának, de nem vagyok aktív. Túl sokat láttam és tapasztaltam ahhoz, hogy még legyenek illúzióim. Az angolok jól bántak velem, és mégsem bírom őket, nem bírom ezt a kizárólagosan pénzre alapított életet, életszemléletet, mely egy egészen hihetetlenül alsórendű fajtát alakított ki. Amikor olvasom az otthoni lapokat, mindig sajnálom azokat, akiket az anglománia szállt meg, mert nem tudják, mit cselekszenek. Elhi-szem, hogy aki futólag találkozik velük, azt megszédíti a civilizációjuk, és azt hi-szi, hogy ez kultúra is. Szegény Cs. Szabó Laci, de haragudott rám, amikor ezeket egy könyvével kapcsolatban sok évvel ezelőtt megírtam róla és neki.
Szóval, az igazság az, Gézám, hogy csak nagy ritkán írok egy-egy cikket. Az egyiket ide mellékelem, mert Terólad írtam. De ha a jó Isten segít, szeretnék még egy-két könyvet megírni, az egyiket Ausztráliáról, a másikat a barátaimról és ezzel összekapcsolva a magam életéről. Az otthoni irodalmi élettel elég jó a kapcsolatom, mert kapok egy csomó újságot, és megkapok minden könyvet, amit el akarok olvasni. A Szabadcsapatot is megkaptam, nagyon szerettem olvasni. A Sarjadás is megvan már, most fogom olvasni. Megvettem a Magyar irodalmi lexikont. Rólam három címszó alatt írnak, és mind a három különböző véleménnyel van rólam. Még örvendetes, hogy még véleménnyel vannak. Ezt a levelemet próbaképpen írom: fogsz-e válaszolni rá? (Nem kaptunk választ.) Fiad már nagy ember lehet. Mi van vele? Áronról18 hallottam, hogy nagyon beteg. Áron velem egyidős, ilyenkor már kezdi öregnek érezni magát az ember. Akikről gondolod, hogy még barátom, annak add át az üdvözletemet. Téged változatlan szeretettel ölel:” – Eddig tart. Legközelebb legépelem magának Móricz Zsigáról szóló írását. És érdekelné Benes Edward-ról szóló is?19 Most azonban nem gépelek többet, mert a szívem nem nagyon szereti, nehéz munka neki.
Szívélyesen üdvözli:
Mária néni
*
Melbourne 1969. febr. 24.
Kedves Sándor,
nagy boldogságot okozott nekem kedves levelével. Úgyszintén a folyóirattal is. Minden rendben megérkezett. Ezer köszönet érte. Nagy hálával tartozom. Remélem, ez a levelem is eljut Magához, a mellékelt írással, melynek egy példányát dr. Turczel Lajosnak is megküldtem. Sajnos, az Új Látóhatárt20 nem ismerem, akik-nél érdeklődtem, azok sem tudnak róla, sem Cs. Szabó könyvéről.21 Így arra kérem, hogy válaszában írja meg, hogy hol jelennek meg ezek az írások, vagy hol jelentek meg, és akkor igyekszem megszerezni őket. Remélem, hogy sikerülni fog. Most pedig közlöm, hogy az Irodalmi Szemléből mely számok vannak meg itthon: 1966: 2, 7, 8… 1967: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 10. számok. Ezzel be volt fejezve. 1968-ból megküldték, de már nem emlékszem, hogy ki: a 2-est, melyben Fábry Zoltán megemlékezése volt az uramról, és a 9-es, amit most Magától kaptam és amit még egyszer hálásan köszönök, boldoggá tett vele.
Kíváncsian várom a fejleményeket és köszönöm fáradságát, tudom, hogy nem kis munka, mert magam is csináltam a lektorálást egy évig, még odahaza, mikor Mihályom szerkesztette a Tátrát. Mikor abbamaradt, egy évig nem bírtam köny-vet venni a kezembe, mert megutáltam a betűt. Aztán rendbejött minden.
Azt hiszem, nagyon jól tette, ha Szombathyt ajánlotta, mert jól ismertük egymást és jóindulatú, kedves ember, aki mindég igaz barát maradt, ő sohase félt attól, hogy valami károsodás éri, ha továbbra is szeret minket és ír nekünk. Nem így: […] Furcsák az emberek, különösen akkor, ha szélkakast játszanak. Bár lehet, hogy okuk van rá.
Az irodalmi lexikont újból elolvastam. Különben sokat forgatom. (…)
Sok szeretettel üdvözlöm:
Mária néni
*
Melb. 1969. máj. 12.
Kedves Sándor,
csak jelentem Magának, hogy a mai napon Novák Rudolf cégnek, Wien, elküldtem 240.- Shillinget, bankátutalással. Megrendeltem egy évre Magának az Új Látóhatárt, mely hatszor jelenik meg egy évben, és kértem, hogy minden számot ajánlva küldjön el magának. Így jött ki az összeg. Kívánom, hogy meg is kapja a számokat és hogy élvezettel olvassa. Azóta már én is kaptam egy számot. Nagy érdeklődéssel olvastam. Egyik barátnőmtől kaptam egy régi számot.
Vajjon mi van a könyvvel? Még semmi értesítést sem kaptam. Én is köszönöm, hogy előfizetett az Irodalmi Szemlére, és boldog lennék, ha szerencsésebbek lennénk ez esetben. Ide mindent megkapunk, ami ide beérkezik. Ha elkallódik, az csak máshol történhet. Mostanában nem nagyon jól érzem magam, így ne haragudjon, hogy a többi ígéretemnek még nem tettem eleget. Szeretnék kórházba menni, meg aztán az idő is már téliesre fordult, ami itt nagyon kellemetlen. A tél nem nagyon hideg, mert eddig a legtöbb +2 C-fok volt, de mindég nedves itt a tenger mellett, így nagyon párás is. A Déli-sark felől meg nem védenek hegyek. Egyszerre robbannak be a hideg légtömegek, úgyhogy bizony nagy hőingadozások vannak. De azért sokszor gondolunk arra, hogy vajon mit szólnánk már az otthoni nagy hidegekhez? Itt nem hordunk bélelt télikabátot, bármilyen hideg van, ha kisüt a nap, elég egy szál ruha is, na persze nem karton, hanem valamivel melegebb. Sok a faház – mi is ilyenben lakunk, mert mikor vettük, még csak ilyenre futott, de meg-szerettük, mert állandó szellőzésben vagyunk. Pince nincsen, olyan egyméteres cölöpökön áll az alap és aztán jön a többi. Ha a szél fúj, legtöbbször mi is emelkedünk. Persze csak szimpla ablakok vannak – de azt mondják, hogy így egészséges. Van sok szobám, nagy kert és lehet benne dolgozni. Olajfűtés, gáz- és villanyfűtés – szóval meleget lehet teremteni, de jobb a nap, mert az nem kerül pénzbe. Na, de megyek és szeretettel üdvözli:
Mária néni
*
Melbourne 1970. jan. 4.
Kedves Sándor,
olyan régen nem kaptam semmi hírt, hogy nem várok tovább, hanem én írok. Leg-először is jó, szerencsés és erőben és egészségben eltöltött új esztendőt kívánok Magának és Kedves Családjának. Valamikor ezt úgy mondtuk, hogy bort, búzát és békességet kívánunk. Hát ez is legyen meg! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az Új Látóhatár c. folyóiratot egyáltalán megkapta-e? Az utolsó levelemben kértem, hogy értesítsen erről, de nem jött válasz. Ma azt írta nekem Novák, hogy a 6-ik számot is elküldte. Én köszönettel megkaptam az Irodalmi Szemléket. Most azt, amelyben Dallos István cikke van: Tamás Mihály és a Tátra.22 Köszönöm maguknak. Persze hogy könnyekig meghatott. Nagyon kedves volt Fábry Zoltán, aki stószi házának fényképét küldte el nekem üdvözletéül. Remélem, hogy jobban van már. Az idén Farkas Pista23 nem írt. Nem tudja véletlenül, hogy mi van vele? Eddig nagy levelezésben voltunk. Most már hosszú ideje hallgat. Különösebb újságot nem tudok. Sokat betegeskedtem az idén,24 de azért csak kikecmeregtem a bajokból. Legnagyobb örömöm, ha olvashatok, csak az a baj, hogy gyengül a szemem. Legutóbb egy csomó felvidéki HÉT-et kaptam, Szombathy Viktortól. Már ki is olvastam minden betűjét, sőt a keresztrejtvényeket is megfejtettem. Úgy látom, hogy még nem felejtettek el az emberek, mert mindenünnen kapok olvasnivalókat, így Olaszországból, Amerikából, Münchenből és persze Pestről, és könyveket is. Úgyhogy állandóan van olvasnivalóm. Itt is vásárolok a Cosmosnál is. Bár már kevesebbet, mint valamikor, mert hiszen…! nyugdíjas vagyok. Különben a családom szépen szaporodik, ha Isten segít, jövő májusig már öt dédunokám lesz. Jelenleg három van. Na de nem is tartom fel, hanem minden jókat kívánva szeretettel köszönti Magukat:
Mária néni
Rév Lívia (1916) zongoraművész (Franciaország)
JEGYZETEK
1 A hagyatékban mindössze két géppel írt és kézzel aláírt levél maradt, ezek itt teljes terjedelmükben olvashatók.
2 Hat géppel írt levél, csak az aláírások kézírásosak. A több szempontból érdektelen hosszabb részek kihagyását (…)-lel jelzem, a másokat esetleg sértő egyetlen rövidebb részt […]-lel.
3 Regény. Első hosszabb változata 1919 címmel jelent meg a Reinel János szerkesztette Új Auróra Irodalmi Almanach az 1930. évre című antológiában (ugyanez rövidítve: Ezerkilencszáztizenkilenc címmel: Magyar szárnyvonalak. Határon túli prózaírók antológiája. Present, Budapest, 1999). Másodjára – szintén novellaként – Halálugrás címmel hozta a Magyar Írás 1934. 10. száma. Könyv alakban: Két part közt fut a víz… Franklin Társulat, Budapest, 1936. (Ugyane kiadás másik változata: A pozsonyi Toldy-kör megbízásából kiadja a Franklin Társulat, 1936.) Második kiadás: Két part közt fut a víz. Madách, Bratislava, 1970, harmadik kiadása: Két part közt fut a víz. Madách, Bratislava, 1983, egy kötetben a Mirákulum és a Drótvasút címűekkel; legutóbbi kiadása: Két part között fut a víz. Kráter Műhely Egyesület, Budapest, 2011. Legutóbb a regényről: Mezey László Miklós: A szlovákiai magyar sorsregény kezdetei. Hitel, 2010. 10. sz., 78–90., valamint: Bárczi Zsófia: A hollét bizonytalansága. Határ- és identitáskérdések a húszas-harmincas évek szlovenszkói prózájában. Irodalmi Szemle, 2011. 3., 41–47. (mindkét esetben a Két part közt fut a víz… konkrét kiadásának forrásmegnevezése nélkül).
4 Fábry Zoltán: Tamás Mihályra emlékezve. Irodalmi Szemle, 1968. 2. sz., 97–98.
5 A kötet utószó nélkül jelent meg. Csanda Sándor 1969. január 21-én keltezett kétoldalas lektori véleménye Tamás Mihály Két part közt fut a víz… c. regényéhez ezzel zárul: „A kiadást támogatom, utószó írására most nem érzek magamban ihletet, de talán jó volna erre Tamás régi íróbarátját, Szombathy Viktort megkérni.”
6 Magyar Szó. A hetilap 1960 és 1962 között jelent meg Csepelyi Rudolf gondozásában és szerkesztésében.
7 Szlovenszkói magyar elbeszélők. Franklin Társulat, Budapest, 1935. Ugyanez más kiadásban: Kazinczy Kiadóvállalat, Tornaľa-Tornalja, 1935. (Benne: T. Zsadányi Mária: A félreértett igazság.)
8 Romok és fények. Válogatott elbeszélések. Válogatta és az előszót írta Turczel Lajos. Madách, Bratislava, 1969.
9 Nem rekonstruálható pontosan, az Irodalmi Szemle mely számai érkeztek meg Melbourne-be, s hogy ezek közül melyiket kapták Tamásék Csanda Sándortól vagy mástól, s melyiket előfizetőként; lásd Tamás Mihály 2. levelét, továbbá Tamásné 1968. december 9-i és 1969. február 24-i levelét!
10 Helyesen: Győry Dezső.
11 Győry Dezső: Az „újarcú magyarok” regénye. Irodalmi Szemle, 1967. 6. sz., 499–510.; 1967. 8. sz., 717–728.; 1967. 9. sz., 803–815.; 1967. 10. sz., 882–893.; 1968. 1. sz., 22–35.
12 Értelemszerűen: Irodalmi Szemlét.
13 Szabadcsapat. Életregény. Szépirodalmi, Budapest, 1965, 388 o.
14 1969. január 1-jén Szlovákia tárca nélküli miniszterévé nevezték ki.