Ady és Diósady

Egy eddig ismeretlen Ady-kézirat zártkörű bemutatója

OSzK, Corvina Terem, Budapest, 2015. június 18.

Még hogy az irodalomkutatás unalmas! Szinte detektívregénybe illő a sok rejtély és nyomozás, ami az új Ady-kézirat felbukkanását övezi. Egy nap beállít egy hölgy az Országos Széchényi Könyvtár portájára, és közli, hogy hozott egy eredeti Ady-verskéziratot. Eleinte komolyan sem veszik, hiszen naponta állítanak be „eredeti” kéziratokkal, bár azok általában inkább Petőfi-versek szoktak lenni, amikről ki is derül hamarosan, hogy a tulajdonos dédapja körmölte le magának. De ezúttal más a helyzet. A kézirat pillanatok alatt a figyelem középpontjába kerül, egyre gyanúsabb, hogy most valóban nagy kincs került a könyvtár birtokába. A hölgy ugyanis az ottawai magyar nagykövet felesége, a kézirat tulajdonosa pedig Diósady Levente, a költő unokahúgának, Ady Mariskának az unokája, aki az ottawai nagykövetet bízta meg azzal, hogy a családjukban nagy becsben őrzött relikviát juttassa el Magyarországra, és méltó helyet találjon számára. (Diósady Levente édesapja pedig az a Diósady Pál, akinek Ady Endre keresztapja volt, és aki 1956-ban telepedett le Kanadában.) Már az írásképnek is gyanúsnak kellett volna lennie – állítják utólag a kutatók, mert Ady kézírása messziről felismerhető. Az eredetiséget igazolta az is, hogy az autográfián a Májusi zápor után című vers azon változata látható, amely először a Nyugatban megjelent. Ez a szövegvariáns könnyen felismerhető arról, hogy a második versszak – a többi versszak hat sorával szemben – ötsoros, valamint a harmadik versszak utolsó két sora még így szól: „S táncolt minden az ég alatt”. A vers 1908 végén az Illés szekerénben már csak hatsoros strófákból áll, s az említett két sor ekképp hangzik: „S csókolt minden az ég alatt”.  Tehát biztosan nem későbbi másolatról van szó.

A kézirat bekeretezve érkezett, a Diósady család feltehetően 1941-ben egy arab képkeretezővel kereteztette be, ugyanis a kitömőpapír egy 1941-es arab újság egy lapja. De mikor és hogyan került a kézirat Ady Mariskához? Azt gondolnánk, talán ajándékba kapta, de a család visszaemlékezése szerint árverezésen jutott hozzá. A papíron a következő feljegyzés áll: „Lantostól 1922-ben”. A Lantos-aukciók (Lantos Adolf tudományos antikváriumában rendezett árverések) azonban csak 1923-tól kezdődtek, és azok katalógusában sem találtak semmilyen, a kéziratra utaló nyomot. Ezt a részletet egyelőre homály fedi. S vajon miért adományozta Diósady a kéziratot az OSzK-nak, holott egy másik Ady-mű, a Léda ajkai között kézirata egy 2001-es árverésen 5 millió forintért kelt el? Csak találgathatunk, de úgy tűnik, valóban fel tudta mérni a jelentőségét, és meg akarta őrizni a kincset a jövő számára.

Nemcsak a kéziratot, hanem magát a szöveget is kérdések lebegik körül. A Májusi zápor után című versnek eddig csak nyomtatott verzióit ismertük, kéziratát elveszettnek hittük. „Ady legszebb élethimnusza” (Vezér Erzsébet: Ady Endre élete és pályája. Bp., Gondolat, 1977.) autográfiájának felbukkanása jó alkalom a filológus-nyomozóknak is, hogy megállapítsák a szöveg keletkezési helyét, amely – egyesek szerint – a vers értelmezését is befolyásolhatja. A korai Ady-szakirodalom úgy tekintett a versre, hogy azt a költő 1908 májusának végén Párizsban írta, és benne idealisztikus színben tünteti fel a mű témájául szolgáló érmindszenti világot, a paraszti világ romlatlanságát. Később Kovalovszky Miklós felvetette, hogy a vers keletkezési helyszíne sokkal inkább lehetett maga Érmindszent, s ez esetben a táj és a májusi természet leírása során Ady valós élményeire hagyatkozott. Tudjuk, sokak szerint az ilyen információk nem lehetnek hatással egy alkotás befogadására, mégis e két szál mentén kétféle értelmezés látszik körvonalazódni.

Baróthy Zoltán, az OSZK kézirattárának munkatársa 65%-os eséllyel Párizst nevezi meg az írás színhelyéül, de a maradék 35% esélyét fenntartva külön blokkot szentelt a bizonytalan állításnak a kézirat köré rendezett kiállításon.

A kiállítás a 2015-ös Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében nyílt június 20-án, és július 12-ig lesz látogatható. Legizgalmasabb része Ady Endre és Ady Mariska kapcsolatával foglalkozik: Ady Mariska ugyanis szintén író, költő volt, kötetei jelentek meg, és folyóiratokban is publikált. Ady Endrével folytatott levelezésük egy része fenn is maradt, köztük egy olyan írással, amelyben Ady megpróbálja lebeszélni Mariskát az írásról, aki persze nem fogadta meg a tanácsát (http://mek.oszk.hu/05500/05565/html/al0282.html). Miután Ady megkapta bírálatra unokahúga novelláit, válasz helyett továbbküldte a Szilágy szerkesztőjének, aki sorban le is közölte mindegyiket. Az Ady koszorúja című kötetben pedig olyan kortársak Adyra emlékező versei között szerepel Ady Mariskáé, mint Babits vagy a fiatal József Attila. Sajnos Ady Mariska írásaiból Kanadában nem maradt fenn hagyaték. De bízzunk a nyomozókban. Vagy hátha egyszer besétál valaki az OSzK-ba a hóna alatt egy eredeti Ady Mariska-kézirattal is.

Mihály Eszter