Bodnár Gyula: 1961. január 24-én; Érintők (versek)

Láttam a kötelet
amikor apámat
eresztették le a sírba
milyen mélyre

húzza a koporsó
hallottam
a januári temetődombot
ahogy hirtelen
felmorajlott a fázósan
toporgó talpak alatt –
zuhantak apámra
a fagyott göröngyök

nem sírtam
már nem
otthon sem az udvaron
ahol az ég szürke
paplanja alatt
a mahagóniszínben
fénylő koporsó körül
kicsi fehér fellegeket
lehelt a fekete tömeg
búcsúszavak szálltak
kóbor varjú a diófára
egyedül apu szájából
nem szállt pára

szóval zuhantak apámra
a fagyott göröngyök
majd a föld morajlása
alábbhagyott már csak
a lapátok csikorgása
a sírásók szuszogása
az emberek susogása
járta át meg át a csendet
mennyi? negyvenegy?
Mancikára maradt a két gyerek
még jó hogy ott a mama
szegény Béla szegény Béla
s a temetődombról bandukolva
elindult haza
a gyászoló sereg
maradt néhány rokon
anyám a húgom és én
reggel fogyott el otthon
az utolsó zsák szén

Érintők

Tizennyolc évesen

Cseresznyevirág-hullásban
bűnt és bűnhődést olvasni
lóherére terített pokrócon.

Erószi dilemma

Amíg nem érkeztél meg,
mereven álltam.
Mi történne, ha elmennél?

Kérdés

Miféle szabadság az,
ha szólni csak
felpeckelt szájjal szabad?

Logisztikai vita

Az agyad vitte
oda a lábad. Pedig
a lábad vitte.