Pucher Bálint: (ki)égéstermékek / protoversek (vers)

művész a saját testéből süt kenyeret

és egyre többször lett a tudatban napfogyatkozás

a mindennapokat a csendes apátia
viszi el mint a szülőét
aki már megszokta a gondolatot
hogy fogyatékos gyereke nem fogja
a családi vállalkozást továbbvinni

szellemként kóborlok évek óta
mintha nem is lennék ott ahol

itt maradtam az autópálya szélén
nem vettek fel
város falu messze van
sötétedik

(tavaszünnep)
szóval eljött még egy születés/névnap is
érkeztek a nap során a melegebb
hűvösebb üdvözlések
az idő nyirkos barátságtalan
az új szám egy lapból még
nem kapható a városunkban
a munkahelyemen ugyanúgy telik
ez a nap is mint az összes többi
az attitűdömből kifolyólag szeretnék valami
olyat látni a sáros tájban ami túlszárnyalja
az esztétikum hiányát bár a valóságomat
jobban áthatja a kopár táj és a benne rejlő
láthatatlan lehetőségek
ha summáznám az eltelt évet
a végösszeg mínuszban lenne
az országom összeomlott
elbizonytalanodtam hogy mit feleljek
ha a nevemet kérdezték

(a keresett érték nem található)

de folyton kibukkan a sorok közül mint
a szörny a Loch Nessből hogy
nincs itt valaki akinek kellene

a soha meg nem valósult
családi ebédek vacsorák

hiába van péntek, kihalt a strand. egy kopasz testvérpár a medencében, gyerekek egy szemetest állnak körül és néznek benne valamit, két kövér, napozó lány bazmegolva cukkolja egymást azzal, hogy kinek milyen vastag a combja. ketten úszunk az egyik medencében, a bajszos úszómester távolságtartón fordul felénk. ha nincs baj, fel se tűnne, hogy ott van. ilyen szülőt szerettem volna én is, ehelyett háborúban nőttem fel, én voltam a küldönc, aki átjárt félve a fronton, és tárgyalt, miközben se szerződés, se fegyver nem hozta el a békét.

kifosztott házként állok
most veszik észre a lakók
még nem tudják mit szóljanak

el kellene dobni a gyerekruhát
mint kígyónak a levedlett bőrt