Veres Erika: Versek

Süteményt villázva bágerolsz
szájüregedbe – kint még mindig
rezgő szíriaiak.

Folyópúder, arcodon
laboratóriumsivatag.
Hét gazdag esztendő, Nílus.
Kőolaj, földgáz,
Kukorica János-stílus.

Hetedhétországra innen –
Rojawa-táj.
Érzéki természetem
jelentőségteljesen
rezonál.

Légteredben elsüllyedt hajóroncs.
Kibelezett málha.
Sajtsüti tetején málna.

Úgy rajzolnék.

Rekessz ketrecbe,
önts kevés vizet
csibeitatómba.
Apró lyukak,
rács és rés,
rizikófaktoros összetételű rizottó,
kétes értelem,
kényelem-elem,

iparvidékünk természetvédelmi területén
jótékonysági akciót szervez egy
környezetbarát

dezodorokból lassanként
kihaló alumínium-sztearát.

*

reggel
unatkozó rendőrök sorfala előtt begyulladt szem
nem mondasz el
kémiailag lebontatlan titkokat

lollipop
szappannal ápolt utcán futsz
szaporán morzsolódik a kavics,
feltárja szikével sziluettjét a napkorong
háztetőn egymásnak integető antennák –
urbán dekor
ajkam kicserepesedett színei szikráznak
hogy felcsillog a tengervíz munkaszüneti
és böjti napokon

tépőzár
a közlönyt vacak hírek töltik

búcsúcsók
léha lényed feddő lugasa
átméláz bőrszövetem pórusain
forró szőlőleved él,
s mire nyakszirtemről csorgó mézgaként
az első gombokhoz ér,
felhúzzuk a cipzárt megint.
nadrágodra visszatekint
cifra ujjam, hogy reggeli emléked
aznapi kontyomba befonjam.

*

Üres padra ültünk le. Nem szakadozott a csönd,
feltépve düledezett inkább, belteréből füstöt ontva.
Gyerekhangok tapadtak arcodra.
Sötéten égett a tenger.

Éktelen szárnycsapással szabadult ki sirálya,
haragot szórva szét szirtek szürke hamván.
Félrecsapott kalapod, katonazöld francia sapkám.
Zivatarként kapott felénk, borzolt tollát rázta.

Hidegre hűlt hússzelet a kezed.
Mellényed zsebébe simul.
Térdelve homokban, térdelve, immár.

Narancslé ömlik az égaljra – felgyulladt
éji vonattal érkező szemközti part.
Egy tartályhajó töhötöm testmelege
messzi rokon üzenetét böffenti szét azon a tétova hullámon.

József Attila-kazettáimat ellepte a por.
Fémdobozban, korlátolt ikon.

Vasutas koromra ősz bajusszal fogom figyelni a telet.
Tüdőmben kátrányos lepedék, tocsogó üreg.
Füttyent a mozdony,
békés nyugodalmat rakosgat a szél,
szomszéd sírokon ragyog az ékes moha.

*

Sziszifusz mécsest tart fél kezében,
a másikkal görget. Elfogy a kanóc,
faggyút csöppent lábfejére. Kidőlt futárok
sátraznak egy sakktábla peremén – külvárosi kocsmában ásítozó részeg barátok.

Friss illat teremt falat,
vattába mártott szemöldökcsipesz
pihen – körömágyról felpattogzó
fakó zománc (rózsaszín szín vagy ultraviolett paletta).

Vége a nyárnak, és
mezítelen testét mutogatja a lombtalan világ –
szemérmetlenül tátongó köldöke
menedék a farkasoknak.

*

rajzszöggel díszített
faliújságra vágytam mindig, parafából.

az elmúlt tél zúzmarás üvegén át pislákol
a vékony falú kávéház éji ablaka…
(vállam csokra zöld tapétáját súrolta,
ahogy ültem a széken)
arab kávét ittam ott,
zsúfolt és zajos volt, holott
a hely,
csak a szín és a papírszerű falvastagság
tudta szórakoztatni bóbiskoló figyelmemet

emlék ez már –
(bár) bármikor visszatérhetek (oda):
láthatnám a vastag erezetű férfikézfejeket,
amint teáspoharukból hörpintve
lökik maguk előtt a kisemmizett értelmű teret

az a másik vers
(itt van mellettem, de nem papíron)
amiről ezeket a sorokat asszociálom
teljesen másképp hangzott
/bár fel nem olvasta senki…
csak az örökösen tükröző
számítógép-képernyő látja.
átsüt rajta az a fajta irigység
ami riválist tölt el ellenfele sikere láttán
bár tán csak egy üres keret
de mégis ő őrzi versemet/

szóval a hörpintők varázsa kábít azóta –
sosevolt faliújságomra tűzött emlék
csonkja idéz most elém egy másik képzetet:

párhuzamos irányban két alak két különböző térben ténfereg,
elhagyott pokróc köztük a rét,
(métely, gaz képezi mezsgyéje szegélyét
és persze a csillagok. hiszen a pokróc repül!
hiszen türkmén szőnyeg ez a hímes rét,
eredeti hand made!
amolyan lábtörlő az elszabadult gondolatnak)

fekete-zöld, fekete-zöld, fekete-zöld a kávébab,
barna kezek fonott kosárban matatnak.
fekete-bő, fekete-tág az űr.

kávéházi téli emlék szőnyegestül kirepül
szobám nyári ablakán a másik térbe vissza,
fekete kávéját Aladdin majd ott megissza.
*

az ajkak laktató ütemét
már nem érzi
félve áll a parton
lábánál hentergő zöld tapéta
készenléti állapot

hideg tengerben tapogatózva
halad hasonló függönyök mellett
ujjbegye alatt mintátlan penészréteg
és a megrázkódtatás
felépít benne kifelé törekvő tornyokat