Lázár Bence András: Nyári dal; Passió; Béke van

Nyári dal

Láttalak a görbe sarkon
(hídra görbül), körbe-körbe.
Nénik ültek ferde sorban,
kislányok a júniusban.

Láttalak a görbe sarkon
(hídra görbül), körbe-körbe.
Látom most is forogsz csak
forogsz. Zaj van, utcazajban.

És lebben a szoknya vég,
roppan a derék.
Mire vársz még ugyan?
Reccsen felettünk az ég is
és zuhanunk.
Zuhanunk,
roppant táncba hullik
az életünk.

Nem hátra, jobbra balra,
nem hátra, körbe-körbe
át a parton.
Vesd le a kis piros ruhád,
akácillatban aludjuk át most
a nyarat, az éjszakát.

Nénik ültek görbe sorban,
kislányok a júniusban.
Sírni kéne. Sírni.

De eső esik és porzik,
porzik a híd is, és hullik,
az akácvirág hullik.

Láttalak a görbe sarkon,
ott volt minden, ami semmi.
Se ruha, se cipő, mondom semmi.
Hullámzott a hajad körbe-körbe,
folyó felett, folyó alatt, nézd csak,
nézd az őrületből mi maradt.

Láttalak a görbe sarkon
táncoltál a júniusban.
Tánc volt,
de sírni kéne,
sírni,
hisz elmúlt már a semmi.

Passió

Ha elmondanám, ha elmesélném,
de nézd meg jól, nézd csak:
golgotavirág nyílik a ház oldalában.

Kinyílik és meghal. Volt és egyszer
csak van. De látod, tükreinkben
nem álomban, nem napsütésben,
nem esőben, nem ébredésben
tükreinkben: nő, férfi az eltűnőben.

Ha elmondanám, mit sem érne,
hisz fekete bőröd golgotavirág illatában
nem álomban, nem napsütésben
nem esőben, nem ébredésben
fekete bőröd golgotavirág illatában
hitet tört ebbe a nagy nyárba.

De ha mégis, ha elmondanám,
ha elmesélném, nézd meg jól, nézd
csak tükreinkben a két alak,
mint golgotavirág golgotalomblevél
lándzsahegye, mint a három bibeszál
hetvenkét tövise, nézd csak:
tükreinkben, ebben a nagy nyárban,
fekete hajad hullámzása, fekete
bőröd fekete kristálycsillogása
nem álomban, nem napsütésben,
nem esőben, nem ébredésben,
nem a férfi meg a nő az eltűnőben.

Ha elmondanám, ha elmesélném,
talán ott kezdeném, ahol még nem
kezdte senki sem. Mert ez nem vihar,
mert ez nem passió, mert ez volt, mert
ez van, és nem múlik, nem múlik soha.

Nézd meg jól, nézd csak Drága,
golgotavirág nyílik a ház oldalában.

Béke van

Mert most az álmod, mint a nyár vége bárhol.
Hogy egyszer csak eltűnsz a kertben,
ahol alma hullik, ha este jön
és a régi, ha volt is (mind az összes),
nézd a földet: egyszerre múlik.

Mint a nyár vége bárhol, mint most
az álmod egyben. De ne ébredj kérlek,
majd én veszek mindent ebédnek.
Csak aludj, mert ma nem lesz nap se,
fény se, semmi zaj, csak béke.
És nem lesz vihar se többet,
semmi helye se lesz a könnynek.

De még ne ébredj. Aludj hát,
hisz az álmod meg a gyertyák együtt
vigyázzák közös otthonunkban a múltak hiányát.
És a régi, ha volt is (mind az összes),
nézd a földet: egyszerre múlik.
Nincs bűn se, büntetés se.

Mondom újra: béke van.

Mert most az álmod, mint a nyár vége bárhol.
Hogy egyszer csak eltűnsz a kertben.
Hogy egy kopott fejsze maradt csak a kertben.
És virágoznak az almafák,
és közös otthonunkban,
mint az álmod egy nyár végén bárhol,
mint egy lámpabél,
mint a gyertya, mi hét lángjával ég
együtt vigyázzák a különt, a hiányát.

De mondom újra: béke van,
se fény, se zaj, se vihar se többet,
semmi helye se lesz a könnynek.