Pozsonyba is ellátogat a FISZ Karaván szeptember 16-án!

Pozsonyba is ellátogat a FISZ Karaván szeptember 16-án!

Plakát 1.0

A FISZ Karavánok célja: egyszerre, egy időben felolvasóutakat indítani a Kárpát-medence négy irányába, négy irányának 1-1 helyszínére (Budapest, Pozsony, Kolozsvár, Újvidék). Egy időben, együtt, egyszerre (a fenti régiók emblematikus szerzői és a FISZ fiatal alkotói), ám különböző helyszíneken virtuálisan (egy-egy kivetítőn) kapcsolódnak össze ezek az alkalmak, afféle esemény-láncolatként. Mediálisan összegyűjtve, egyben szétszórva, egyszersmind kiterjesztve szövegek, alkotók jelenlétét. Akik ellátogatnak az egyik helyszínre, a helyi eseményen túl a többi város felolvasó estjeinek vendégeivé is válnak.

 

Felolvasások:

 

Pozsony: Bödecs László, Csehy Zoltán, Korpa Tamás, Szalay Zoltán, Száz Pál, Tőzsér Árpád;

helyszín: Pozsonyi Magyar Intézet (Pozsony, Palisády 54.)

Karaván - Pozsony

 

Budapest: Balázs Imre József, Gál Soma, Kabai Lóránt, Purosz Leonidasz, Szőllőssy Balázs.

Helyszín: Kelet Kávézó és Galéria (Bp., Bartók B. u. 29.)

 

Karaván - Budapest

 

Kolozsvár: André Ferenc, Bajtai András, Hyross Ferenc, Horváth Benji, Kulcsár Árpád, Visky Zsolt;

helyszín: Café Bulgakov (Kv., Strada Inocențiu Micu Klein 17.)

 

Karaván - Kolozsvár

 

Újvidék: Ayhan Gökhan, Bíró Tímea, Fehér Miklós, Izsó Zita, Jódal Kálmán, T. Kiss Tamás;

helyszín: Forum Ház (Újvidék, Vojvoda Mišić u. 1/3.)

 

Karaván - Budapest