Szűcs Balázs Péter: Felolvasás
Viszonylag régen történt, hogy Yorick elment egy estre, ahol egy olyan írónő olvasott fel műveiből, akit Yorick különösen kedvelt. Szerette az írásait (melyek szellemesek voltak és kivételesen szépek), s valahogy vonzódott ahhoz az elképzelt személyhez, akit az írások mögött sejtett, vagy sejteni szeretett volna. Tartott ugyan attól, hogy ennek a vonzalomnak a legtökéletesebb eloszlatását és végérvényes leépítését vonhatja maga után, ha a felolvasás nem sikerül jól. De nem tudott ellenállni. Bízott benne, hogy az írónő hangja nem lesz riasztó, ahogyan a viselkedése sem, továbbá nem tűnik majd sem nagyképűnek, sem pedig nevetségesnek. Ebben reménykedve indult neki az útnak. Yorick sikeresen vette a tömegközlekedésben rejlő akadályokat (busz, villamos, metró). Ezúttal nem helyettesítette a járművek sajátos tapasztalatát hosszas gyaloglással, s jegyét is gonddal kezelte, nem hiányzott a fölösleges izgalom.
Időben meg is érkezett a helyszínre, mely nem volt ugyan különösebben vonzó hely, de azért elfogadhatónak volt mondható. Megtalálta a termet is, ahol voltak bőven, persze nem sokan, azt azért túlzás volna állítani. Irodalmi viszonylatban rendben lévőnek tűnt a létszám. Kis várakozás következett, mocorgás, a mobiltelefonok kikapcsolása, majd egy rövid felvezető után az írónő, a színpad közepe táján, székében előre dőlve megkezdte felolvasását. Meglepően kedves hangja volt, ha nem is annyira lágy és édes, mint Yorick azt remélte. Semmi más nem volt, nem létezett akkor, csak az a női hang, meg a lapok halk surrogása.
Az egész felolvasás nem tartott tovább negyven percnél, de Yorick, aki a harmadik sorban foglalt helyet mellesleg, a fejét tette volna arra, hogy mindössze tíz perc telt csak el, legfeljebb tizenöt. A felolvasás után elvileg lehetőség volt dedikáltatásra is, s többen éltek is az alkalommal. Yorick nem volt a dedikáltatásnak lelkes híve, azonban ezúttal nem lehetett nem élni a kínálkozó alkalommal, hiszen itt ez a csodás nő, s ha futólag is, némi kontaktust alakíthat ki vele. Kivárta tehát, míg az előtte állók (hömpölygő sornak nem lehetett nevezni), azaz a négy lány és egy férfi, aláíratták könyveiket, s máris ő következett. Lehetetlen, hogy ne gondolja végig az ember, mit is kellene röviden, ám éppoly szellemesen mondani, amire aztán az írónő minden bizonnyal felfigyel majd. De ahogy az már csak lenni szokott, a kellő pillanatban nem minden alakul egészen úgy, mint ahogy az ember azt a tervezés kellemesebb időszakában elképzeli. Szellemes aforizma helyett csak egy „Nagyon klassz volt a felolvasás, igazán”-ra futotta. Az írónő jobb szemöldöke erre mintha megrebbent volna kissé, búgó hangján egy laza „Köszönöm”-mel válaszolt Yorick elismerésére, majd aláírta az elé tett könyveket, s azzal búcsút is vett Yoricktól, s aztán már a következő olvasót tisztelte meg figyelmével.
Yorick távozott, s útban hazafelé végig az írónő hangját hallotta, azt a lágy, dallamos és szeretni való női hangot; s érezte, hogy óriási hiba volt elmenni a felolvasásra.
Yorick erősen próbált valami másra gondolni – de nem sikerült.