Petres Csizmadia Gabriella: Az utazás interferenciája

N. Tóth Anikó Szabad ez a hely? c. 2017-es novelláskötetének Úti jegyzetek ciklusa az utazás életélményének rögzítésére vállalkozik. A novellacsokor a mozgásba lendülés és lendületvesztés, útra kelés, úton levés és megérkezés dinamikájáról és megtorpanásairól, ezek nehézségeiről, kihívásairól, tétjeiről, esetenként felszabadító hatásáról tanúskodik. A mobilitás trópusának kiemelt pozíciója már a paratextuális tényezőkön is megfigyelhető, mivel mind a borítókép, mind a kötetés cikluscím a hely, helyszín, mozgás jelentésmezőire irányítja a figyelmet, és a transzkulturális irodalmi térben értelmezett mozgás irodalmához rendeli a novellákat. A sötét tónusú borítókép az utazás kényszerének prolepszusaként funkcionál, amelyen a borítóperemre szorult szabad székek a várakozás terének ürességét, kiüresítő sajátosságát sejtetik. A címfelirat hátterében kirajzolódó térkövek irányjelző módjára az elhagyatott megállóra, az utasok hiányára terelik a tekintetet, míg az úttestre festett kötetcím kiszélesíti a „szabad hely” szemantikai hálóját, és az úton levés szabadságát, felszabadító jellegét kérdőjelezi meg.

A műfajjelölő címmel ellátott Úti jegyzetek novellaciklus a transzkulturális útleírásra jellemző mobilitás retorikáját, a marginalitás, határélmény, diszlokáció, kimozdítás, helyváltoztatás tapasztalatát sűríti magába.2 A novellákban felvonultatott különböző tömegközlekedési eszközök heterotópiaként, „hely nélküli helyként”3 értelmezhetők, amelyek a Foucault leírta hajó-heterotípiához hasonlóan minden más térrel kapcsolatban állnak, ugyanakkor a lokalizálható, állandósággal rendelkező helyektől kívül esnek. A heterotópia univerzumába való belépés feltételeként az utasoknak át kell esniük a jegyváltás és -érvényesítés rituáléján, és ez bizony nem mindig és mindenkinek sikerül, a Hosszú az út c. novellában például a rövidebb távot megcélzó utas kívül reked a buszon. A tömegközlekedési eszközök egyszerre elszigetelik és átjárhatóvá teszik az utasok közti világokat.4 Mindez egybecseng a mozgás irodalmának sajátosságaival, amely az utazás diverzitását, a neonomád tapasztalatokat, a mobilitás különböző változatait követi nyomon,5 és Spivak szerint a nemzetközi, professzionális, szabadidős utazást, illetve a kényszerű és önkéntes munkaerőmozgás tapasztalatát követi nyomon, a mozgásban levést, dinamizmust, a transznacionális szociális mintázatokat pedig alapvető trópusként értelmezi.6 N. Tóth Anikó novelláiban – egy-egy szabadidős utazás lejegyzésétől eltekintve – elsősorban az utazás kényszere, vagyis a kényszer-ingázók szociográfiája7 rajzolódik körül, és a várakozás, indulás-érkezés, úton levés mikroeseményeit rögzítő szövegekben maga az utazás folyamata, valamint az utazáshoz kapcsolódó attitűdök kerülnek a figyelem fókuszába. Gyarmathy Hedvig ezért az utazás határhelyzetét sűrítő apró életmozzanatoknak nevezi a novellákat, melyek a megfáradt és rettegő utas univerzumát mutatják be.8 Mellár Dávid az utazó külső körülményeknek való kiszolgáltatottságát, a másoktól függés terhét emeli ki a novellákból.9 Ezt a kiszolgáltatottságot Szászi Zoltán az útközben tapasztalt helykereséssel, magánnyal, a másokkal történő sorsszerű összeboronálással egészíti ki.10 A kiszolgáltatottság terévé zsugorodó utazás szorongással és pánikérzettel telíti az utasokat, és elhiteti velük, hogy útközben „igazából nincs biztonságos hely”,11 hiszen utazás közben „kiszolgáltatottak vagyunk. Tervezetten-szándékoltan. Váratlanul-ártatlanul. Egyremegy.”12 A folyamatos úton levés ezért – néhány kivételtől eltekintve – nyomasztó élmény, a kényszer-mobilitás ugyanis nem kínálja az Arianna Dagnino által kiemelt kulturális korlátok alóli felszabadulást.13

A „mixeltség” élménye

Németh Zoltán és Magdalena Roguska szerint a transzkulturalizmus diskurzusában alkotó szerzőket a nyelvi és kulturális határátlépések gesztusai jellemzik.14 E határokat feloldó tereket Henri Lefebvre a társadalmi kapcsolatok térképének nevezi, amely a mobilitásnak, fluktuációnak köszönhetően nem steril, hanem többrétegű és többletjelentésű. 15 A novellaciklusban felvonultatott tömegközlekedési eszközök a kulturális sokszínűség, kulturális keveredés, mixeltség színtereivé válnak, ahol különböző társadalmi rétegek, kulturális közegek képviselői kénytelenek egymással kapcsolatba lépni, létrehozva ezáltal a kultúrák interferenciáját. Az utasok egy transzpatriált térbe lépve egy miniatürizált társadalom részeseivé válnak, ahol a különböző kultúrájú személyek találkoznak és hatnak egymásra.16 Az Egy asszony beszél c. novella például az ingázó ápolónő neonomád életstílusába kínál betekintést, amelyet a folyamatos fizikai és szellemi határ-átlépés átmenetisége határoz meg, és a mi–ők kulturális másságának közelítési lehetőségére kínál alternatívát. Az utazóközönség sokszínűségének bemutatása céljából több novella is pásztázza az utasokat és az utazásra várakozókat (pl. Mentő, Nem férsz el mellettem, Foglalt), akik más-más élethelyzetből érkeztek, különböző életkorúak, eltérő igényeik vannak (ez utóbbit lírai módon mutatja be az Igényes utas c. írás). A kulturális kavalkád leglátványosabb lenyomatát az Egy közönséges kombínóút c. novella tartalmazza, amely több, a környezettől idegen utast vonultat fel: az utazótársadalom idegenjeiként prezentálódnak a munkaidőn kívüli, de egyenruhát hordó ellenőrök; az idegen akcentussal beszélő, az utazás színterétől eltérő nyelvet használó apa-gyerek páros; a szőke hajú anyával kísért csokibőrű ikerpár.

A tömegközlekedési eszközökön való utazást az utazási feltételekben lefektetett irányelvek mellett „íratlan törvények, láthatatlan hatalmak”17 szabályozzák. Ezek dinamikája sajátos társadalmi rétegződést képez az utazóközönség körében. Az utashierarchia élén a sofőr (kalauz, ellenőr) mitikus karaktere áll, aki a mozgásba lendülés motorja, a statikusság és dinamikusság dimenziójának mezsgyéjén, a „kint és bent határán”18 helyezkedik el, és a két világ közti átjárás őrzőjeként hatalmában áll az utazás engedélyezéséről és akadályozásáról dönteni (Késésben vagyunk, Hosszú az út). A buszra való feljutás bírójától egyszerre félnek az utasok és egyszerre féltik őt („Ne húzza fel a sofőrt, mert még utóbb karambolozunk!”19). A hatalmi pozícióba helyezett sofőr azonban maga is alárendelt szerepben található, hiszen egy láthatatlan hatalom, a menetrend és az utazási szabályok betartása irányítja őt, ami olyannyira gépiessé és rideggé teszi, hogy a menetidő tartása céljából, a felszállás gyorsítása érdekében akár a csomagtérbe is bepakolja a buszajtóban megtorpanó utasokat (Tűréshatáron). A menetrend minden körülmények közötti tartása annak ellenére is felülírja a tömegközlekedési eszköz rendeltetésszerű funkcióját, a minél nagyobb számú utas szállítását, hogy az utasok kényelmének és személyes igényeinek szolgálatával növelni lehetne a forgalmat (Rendkívüli megálló). A személyes szimpátiának kiszolgáltatott utassal hol rendkívül előzékeny, hol nyíltan goromba sofőr (Hosszú az út) akár a szélsőségekig is képes elmenni a zökkenőmentes utazás biztosítása érdekében.

Az utazás kultúráját a nyilvánosan közzétett utazási feltételek mellett markánsan meghatározzák a rejtett utasszabályok is. Ezek ismerete a rendszeresen utazók kasztjának reszortja, és egyedül az ő kiváltságaik közé tartozik ezeknek a szabályoknak a módosítása is: ők az „őshonosok”, a hazaiak, akikkel szemben az alkalmi utazók a bevándorlók kívülállóságával, kulturális idegenségével ügyetlenkednek. A rendszeresen utazók képesek azt is elérni, hogy a sofőr soron kívüli megállót iktasson be a kedvükért (Rendkívüli megálló), sőt a sofőrrel való kommunikációjukat is a familiaritás, ismerősség retorikája járja át (Cipity). Az íratlan szabályokat nem ismerő alkalmi utasok alkalmazkodási nehézségekkel küzdenek, nem tudják, melyik peronról indul a járatuk, miért áll meg a vonat az indóházon kívül, hány perccel kell korábban érkezniük az induló szerelvényre (Hotovo!). Az utazók ezen megosztottsága láthatatlan hierarchiát képez a befogadó kultúra (rendszeresen utazók) és a beilleszkedő kultúra (alkalmi utasok) elemei között. Az írott és íratlan szabályok felrúgása nemcsak feltűnést, de felháborodást is kelt – a tömegközlekedési eszköz zárt tere ugyanis felnagyítja a szabályok betartásának fontosságát. A szabálysértés megbocsáthatatlansága figyelhető meg a Nem férsz el mellettem novellában, ahol a túlsúlyos utas rátelepszik a mellette ülő székére, lerúgja a cipőjét; vagy a Hosszú az út c. novellában, ahol a szemműtéten frissen átesett utas számára zárva marad a busz, mivel csak a távolabbra utazókat hajlandó elvinni.

Az utasok hierarchikus megoszlását azonban újraszervezheti az utastérben való elrendeződésük, amely a rendszeresen utazóktól is egyfajta kaméleon-magatartást kíván meg. Az utashierarchiát folyamatos dichotómia határozza meg: alá-fölérendeltségi viszonyba kerülnek az ülőhelyhez jutók az állókkal, az elsőként felszállók az utolsókkal szemben. Jakab Dénes Barna szerint a hatalmi pozíció térbeli skálán, többféle szint között oszlik el,20 a buszban ennek értelmében az ülők és állók csoportja hatalmi pozíciókat birtokolva különül el egymástól. Az ülve utazók kiváltságosai nem csupán az otthonosság és kényelem megélését élvezik, hanem az ébrenlét és álomvilág határát is átléphetik, míg az állva utazók állandó készültséghelyzetben, a mozgás dinamikájának kiszolgáltatva folyamatosan görcsösen kapaszkodnak és próbálnak talpon maradni („Hajnali torna az utazás: helyben topogás, lábfeszítés, törzsrándítás, tekintetmerevítés, hajbiccentés, sóhajgyakorlat – kiszámíthatatlan fékritmusra.”21). Az első osztályú utazás lehetősége ezért a szabad ülőhely elérésétől függ, így a sor elejére jutás az utazás minőségét határozza meg és az utazás céljaként artikulálódik. Ennek érdekében az utasok nem riadnak vissza az agressziótól (könyökléssel utat törnek, nyomakodnak, a másik lábára gurítják a bőröndjüket) és a csalástól sem (a későn érkezők a sor elejére sorolnak be): nem csupán „közelharc kezdődik a felszállás elsőbbségéért”,22 hanem „az emberek ütni, sőt ölni tudnának az ülőhelyért”.23 A szabad hely értéke ugyanakkor metaforikusan is körülfonja az utasok életét, hiszen a zárt mikroközösségben, a saját életükben elfoglalt helyük szabadságának, komfortosságának kérdését veti fel.

Az „útközben lakom” élménye

A novellacsokor gerincét képező mobilitás alapvető élethelyzetként, állapotként, az identitás integráns részeként, sőt attribútumaként prezentálódik a szövegekben. Erre utal a Mészöly Miklóstól kölcsönzött „Útközben lakom.”24 mottó is. A ciklus szövegeiben az utazás nem egyszerűen annak eszköze, hogy a szereplők az egyik pontból a másikba eljutva, mintegy az utazás átmenetiségét elviselve folytatni tudják az életüket, hanem az utazás – akarva-akaratlanul – kiemelt életpozíciójukká válik, mivel utazás közben zajlik maga az élet. A fizikai és virtuális tereken átívelő mobilitás az élet legalapvetőbb tevékenységeit lendíti mozgásba: az emberek utazás közben esznek, isznak, alszanak, dolgoznak, beszélgetnek, veszekednek, flörtölnek. Az állandó fizikai mobilitás, az utazásban élés neonomád életstílust kölcsönöz a szereplőknek,25 és a pillanatnyi otthonosságérzet kialakítására ösztönzi őket. Az utazás életélménye tehát átformálja az utasokat: utazás közben már nem egy konkrét helyszín elérése aktivizálja, hanem az „utastér belakásának szükséglete” hajtja őket.

A folyamatosan „start és cél között”26 cirkuláló, a végpontokat viszonylagossá gyúró novellák – melyekben a kilométereket falva, ám a célhoz közeledve „egyszerre fogy és nő a távolság”27 – az utazásokon keresztül tárják fel a szereplők életét, akiknek az utastereken kívül az olvasó számára nem létezik más élethelyszínük. Az utasterek kisajátításával az alkalmi otthonokká váló tömegközlekedési eszközökre gátlástalanul kiterjesztik az intim szférájukat. Az esetek nagy részében azonban a személyes komfortérzet megteremtése az utasok közti magánszféra kényszerű határátlépését jelenti, amely az én és a másik folyamatos konfrontációja révén valósul meg, és csupán a saját otthonosságérzet megteremtésére törekszik, a másik igényeit figyelmen kívül hagyja. A „mobil hálóteremmé”28 változó autóbuszban egymáshoz dőlve, a másik vállán pihenve, nyálcsorgatva alszanak idegen emberek (Az állva maradás joga), és az „emberfürtökké”29 aszaló zsúfoltság szemérmetlenül egymáshoz préseli a testeket (Hosszú az út); a rendszeresen utazóknak az otthoni étkezőasztalnál elfoglalt állandó székhez hasonlóan saját helyük lesz; a közszféra kötöttségeit pedig egyes utasok a cipőjükkel együtt próbálják lerúgni magukról (Nem férsz el mellettem). Az egyénre szabott személyes otthonosságérzet kialakításának igénye mellett azonban több példát is találunk az utasok összekovácsolódására, közösséggé érésére, amikor a véletlenszerűen egy térbe zárt emberek kapcsolatba lépnek egymással, együtt étkeznek, szórakoznak, táncra perdülnek (Veszteglés). Néhány esetben a sofőr és utas hivatalos kapcsolata is átrendeződik, a rendszeres utazásnak köszönhetően otthonossá, személyessé (Cicero csicsereg; Hazaviszem, jó?), sőt akár intimmé válik (Zella Ágnes csodálatos utazása).

A „senki földjén” élménye

Foucault értelmezésében a mozgásban levés, a mobilitás természetes állapot, mivel a modern társadalomban a behatároltság terét a kiterjedés tere váltotta fel.30 A behatároltság feloldódását Virilio így fejezi ki: „az itt megszűnik, minden most van”.31 A tömegközlekedési eszközök deterritorizáló jellege feloldja a helyszínek elszigetelő sajátosságát, a konkrét helyszínhez kötöttség, a lokalizáció ezért diszlokációban olvad fel. Ez a deterritorizáció a mozgás transzlokális földrajzát rajzolja körül,32 amelyben egyetlen pontos helyszín sem kerül megnevezésre. A novellaciklusban csupán nagy kezdőbetűvel jelzett településnevek a racionális térbe helyezik a szövegvilágot, azonban elszakítják a referenciális kötődésektől, hiszen a novellák éppen a geokoordinátákkal körülhatárolható helyek melletti lehorgonyzást kívánják elkerülni, és a földrajzi terekhez fűződő kötődés helyett az úton levés állapotára helyezik a súlypontjukat. A települések helyett a helyszíneket összekötő utak kerülnek a figyelem középpontjába, amelyeken haladva már nem lesz releváns a kiinduló és célállomás neve, hiszen ezek nem gyakorolnak semmilyen hatást az utazás folyamatára. A novellacsokor néhány szövegéből még a jelzésértékű „lokalitásiniciálék” is eltűnnek; ezekben semmilyen információt nem kapunk arról, hogy az utasok honnan hová tartanak (pl. Csomagmegőrző; Sorompó; Között). A terek kiinduló- és végpont nélküli „sötét térképen sárga fényszórókkal kijelölt utakká”33 maszkírozódnak, ezáltal túlmutatnak a fényderengés melletti útkörülmények leírásánál, és a senki földjén tartózkodás kívülállóságát, egyfajta társadalmi folyamatokon való kívüliséget biztosítanak az utasok számára.

A senki földjén tartózkodás időnként senki földjén rekedést eredményez, ahol az eredetileg köztes megállóból a célnál meghatározóbb, súlyosabb jelentőségű életállomás születik. Ez a transzlokális állapot hol felszabadító, hol fenyegető hatást gyakorol az utasokra. A mágikus realizmust idéző Zella Ágnes csodálatos utazása és a Sorompó c. novellákban a senki földjén rekedés a hétköznapok rendjének kötöttségmentes alternatíváját kínálja. A társadalmi normák felrúgása ezekben a szövegekben a „sehol helyén”,34 delokalizálhatatlan térben zajlik, és a valóság határára húzódva felszabadító hatással bír az utasokra. A mitikus helyszínként funkcionáló, racionális és irracionális világ köztességében elnyúló erdő az úttest szalagja által kijelölt útról való letérésre csábít, mágikus vonzerővel vértezi fel a szereplőket, és hol egy sofőr meghódításának, hol egy szarvas megszelídítésének lehetőségét rejti magában. A senki földjén rekedés ugyanakkor az utazás megfeneklését, a biztonságos utazás veszélyeztetését, sőt egzisztenciális bizonytalanságot is jelenthet. A Szerencsés kimenetelű roham c. novella például egy majdnem-balesetet mesél el több utas megszólaltatásán keresztül, és az utazás kényszermegszakításának eseményét halálfélelemmel kapcsolja össze; a megváltozott menetrend miatt elnyúló, végtelenül elcsigázó utazóidőről közvetítő Pontos történet pedig a csatlakozásokra való várakozás keltette szorongásérzetet veti papírra. Ezekben a novellákban nem csak szinte megáll az idő: „vágyak, lelkiismeret-furdalások, szorongások, rácsodálkozások fény-árnyék játéka darabolja a fölösleges időt”.35 Az utazás lebonyolítása itt életpróbaként körvonalazódik, melynek zökkenőmentességét a járatok késése, a kalauzok szemtelensége, a rossz időben lemerülő telefonok sorsszerű elkerülhetetlenséggel akadályozzák.

A virtuális utazás élménye

Az utazás nem csupán személyszállításként artikulálódik a novellákban: állandó cirkulálásban vannak a járatok, levelek, csomagok („Bőröndök, hátizsákok cserélnek helyet hátizsákokkal, bőröndökkel.” 36), sőt a fizikai mobilitás mellett fontos szerepet tölt be a ciklusban a virtuális utazás is, téren és időn átívelve lebegnek a gondolatok, vágyak, érzelmek, emlékek. Bachelard szerint a tér – esetünkben a tömegközlekedési eszköz tere – nem egynemű és üres, hanem észlelésekkel, álmokkal telítődik,37 vagyis a külső tér mellett ugyanolyan fontos a belső tér feltérképezése és megtapasztalása is. Egy ülésen felejtett sál metonimikus úton egy harminc évvel korábbi szerelmet idéz fel (Szabad ez a hely?), egy késve induló autóbusz a következmények miatti szorongások és pánikolások láncolatát indítja el az utasokban (Tűréshatáron), egy utazás közbeni veszekedés kapcsolatok sorsát határozza meg (Juli, Gergő), az alma mater meglátogatása különböző korok eseményeit rétegzi egy térbe (Üzenet egykori iskolákba). Utaznak a könyvek és a történetek is, ahogy Jablonczay Tímea mondja, a mozgás a szubjektumokon túl az irodalmi határok átlépésére is kiterjed, az élet és írás, író és olvasó határainak átlépésére ösztönöz.38 A mise en abyme-ként is értelmezhető Útikönyv c. novellában egy vélhetőleg utazásról szóló könyv fizikai értelemben vett mozgását követhetjük nyomon, ahol Esti Kornélhoz hasonlóan az idegen nyelven tálalt történet befogadhatóságának kérdése merül fel. A ciklus ráadásul egy nagy utazás az irodalmi művek világa körül, amelyet intertextusok hálója sző át. A szövegek találkozása, együtt-utazása révén hol egy Nemes Nagy Ágnes-sorra (Fenn a levegő nagy ruhaujjai) 39, hol egy Örkény-címre (Az állva maradás joga40), hol Kosztolányi- (arany kezükkel intenek41), József Attila- (egy kávéházi szegleten42) vagy Radnóti-idézetre (szép szabadító43) bukkanunk. Ezek felismerését helyenként a tipográfia is segíti (pl. Mészöly Miklós Porkoláb-völgy c. novellájának címkölcsönzése mellett dőlt betűvel szedett mondatok kerülnek átvételre), de számos utalás csak az irodalmi szövegvilágot kedvvel bebarangolók előtt mutatja meg magát: pl. Tóth Krisztina Hazaviszlek, jó? c. kötetcímére utal a Hazaviszem, jó? c. novella címe, Kosztolányi Egy közönséges villamosút c. Esti-novellájára pedig az Egy közönséges kombínóút novellacím játszik rá.

Összegzés

Az Úti jegyzetek 38 mikronovellája a mozgásba lendülés megvalósítására kínál variációkat: az utasok menetrendszerűen gyalogolnak, kultúrtörténeti sétára vállalkoznak, buszra, vonatra, hajóra, villamosra szállnak, lovagolnak. Útra kelésük többnyire külső  motivációból, az utazás kényszeréből fakad, de találkozunk szabadidős, kedvtelésbőlfolytatott utazásokkal is. A novellák az utasok keresztmetszetét kínálják: a különféle korú és elfoglaltságú emberek mellett nyomon kísérhetjük az állatok, tárgyak és gondolatok, vágyak vándorlását is. Az utazásnarratívák többsége külső perspektívából, tárgyszerűen kerül elmesélésre, amelyet időnként mágikus realizmus és lírai hangnem fon körül. A ciklus belső kohéziójáról tanúskodnak az újramesélt történetek, melyek az utazásvalóság alternatíváit kínálják az olvasóknak (pl. Csomagmegőrző, Anya). A sokféle útvonal és útélmény követése egyetlen összefüggő narratívaként is felfogható, amely egy hétfő hajnali zsúfolt buszúttal indul (Az állva maradás joga), és egy kiüresedett, egyetlen utast szállító, végállomásra érkező buszozással zárul (Az utolsó utas), és amely az útikönyvhöz hasonlóan „mintha hosszabb-rövidebb vagy több-kevesebb megállóhellyel megszakított útvonalakat jelölne ki oda-vissza”44. Az utazások nehézségeit, körülményességét, az utasok kiszolgáltatottságát a novellákra jellemző dichotomikus szerkezet teszi feszessé. A külső és belső tájak bejárása, a mobilitás személyes életben történő állandósítása folyamatos készültségérzetet, startpozíciót kölcsönöz a szereplőknek, akik már nem tudnak lazítani, felengedni – nem tudnak megállni a saját életükben. Mintegy tehetetlenségi erőnek engedve, „start és cél között rázkódják”45 végig az életüket.

Felhasznált irodalom

• Michel Foucault, Más terekről (ford. Erhardt Miklós), Exindex, 2004. 8. 9. http://exindex.hu/index.php?page=3&id=253#2anc (Letöltve: 2019. június 23.)
• Gyarmathy Hedvig, Duruzsoló hangok, Kortársonline, 2018. 4. 27. https://www.kortarsonline.hu/aktual/irodalom-duruzsolo-hangok.html (Letöltve: 2019. június 1.)
• Györke Ágnes, A transznacionális feminizmus elméletei: Empátia, affektus és a transzlokális tér, Helikon, 2015/2, 221–232.
• Jablonczay Tímea, Transznacionalizmus a gyakorlatban: migrációs praxisok a könyvek, az írásmódok, a műfajok és a fordítási stratégiák geográfiájában, Helikon, 2015/2, 137–156.
• Jakab Dénes Barna, Területiség és deterritorializáció, Replika, 2009/66, 163–176.
• Juhász Katalin, Mi is „pompásan buszozunk”, Új Szó, 2018. 3. 21. https://ujszo.com/kultura/mi-is-pompasan-buszozunk (Letöltve: 2019. június 14.)
• Mellár Dávid, Szabad helyek, zsúfolt terek, Dunszt, 2018. 6. 17. https://dunszt.sk/2018/06/17/szabad-helyek-zsufolt-terek/ (Letöltve: 2019. június 4.)
• N. Tóth Anikó, Szabad ez a hely?, Dunaszerdahely–Pozsony, Kalligram Polgári Társulás, Kalligram Könyv- és Lapkiadó Kft., 2017.
• Németh Zoltán, Transzkulturalizmus és bilingvizmus. Elmélet és gyakorlat = Transzkulturalizmus és bilingvizmus az irodalomban, szerk. Németh Zoltán, Magdalena Roguska, Nyitra, Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, 2018, 9–18.
• Németh Zoltán, Magdalena Roguska, Előszó = Transzkulturalizmus és bilingvizmus az irodalomban, szerk. Németh Zoltán,
• Magdalena Roguska, Nyitra, Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, 2018, 5–7.
• Magdalena Roguska, Identitásnarratívák kortárs magyar származású írónők prózájában = Pluricentrikus nyelvek és transzkulturális irodalom Közép-Európában, szerk. Németh Zoltán, Magdalena Roguska, Nyitra, Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, 2018, 33–43.
• Szászi Zoltán, A helykeresés szabadsága. N. Tóth Anikó Szabad ez a hely? című könyvéről, Irodalmi Szemle, 2018/4, 89–90.

—

1 N. Tóth Anikó, Szabad ez a hely?, Dunaszerdahely– Pozsony, Kalligram Polgári Társulás, Kalligram Könyv- és Lapkiadó Kft., 2017, 10.
2 Jablonczay Tímea, Transznacionalizmus a gyakorlatban: migrációs praxisok a könyvek, az írásmódok, a műfajok és a fordítási stratégiák geográfiájában, Helikon, 2015/2, 153–154.
3 Michel Foucault, Más terekről (ford. Erhardt Miklós), Exindex, 2004. 8. 9. http://exindex.hu/index.php?page=3&id=253#2anc (Letöltve: 2019. június 23.)
4 Foucault, i. m.
5 Németh Zoltán, Transzkulturalizmus és bilingvizmus. Elmélet és gyakorlat = Transzkulturalizmus és bilingvizmus az irodalomban, szerk. Németh Zoltán, Magdalena Roguska, Nyitra, Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, 2018, 14.
6 Uo., 13.
7 Juhász Katalin, Mi is „pompásan buszozunk”, Új Szó, 2018. 3. 21. https://ujszo.com/kultura/mi-is-pompasan-buszozunk (Letöltve: 2019. június 14.)
8 Gyarmathy Hedvig, Duruzsoló hangok, Kortársonline, 2018. 4. 27. https://www.kortarsonline.hu/aktual/irodalom-duruzsolo-hangok.html (Letöltve: 2019. június 1.)
9 Mellár Dávid, Szabad helyek, zsúfolt terek, Dunszt, 2018. 6. 17. https://dunszt.sk/2018/06/17/szabad-helyek-zsufolt-terek/ (Letöltve: 2019. június 4.)
10 Szászi Zoltán, A helykeresés szabadsága. N. Tóth Anikó Szabad ez a hely? című könyvéről, Irodalmi Szemle, 2018/4, 89–90.
11 N. Tóth, i. m., 34.
12 Uo., 43.
13 Németh, i. m., 13.
14 Németh Zoltán, Magdalena Roguska, Előszó = Transzkulturalizmus és bilingvizmus az irodalomban, szerk. Németh Zoltán, Magdalena Roguska, Nyitra, Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, 2018, 6.
15 Györke Ágnes, A transznacionális feminizmus elméletei: Empátia, affektus és a transzlokális tér, Helikon, 2015/2, 227.
16 Németh, i. m., 14.; Jakab Dénes Barna, Területiség és deterritorializáció, Replika, 2009/66, 167.
17 N. Tóth, i. m., 62.
18 Uo., 24.
19 Uo., 19.
20 Jakab, i. m., 173.
21 N. Tóth, i. m., 9.
22 Uo., 15.
23 Uo., 24.
24 Uo., 7.
25 Magdalena Roguska, Identitásnarratívák kortárs magyar származású írónők prózájában = Pluricentrikus nyelvek és transzkulturális irodalom Közép-Európában, szerk. Németh Zoltán, Magdalena Roguska, Nyitra, Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, 2018, 40.
26 N. Tóth, i. m., 10.
27 Uo., 10.
28 Uo., 9.
29 Uo., 15.
30 Foucault, i. m.
31 Jakab, i. m., 170.
32 Györke, i. m., 223.
33 N. Tóth, i. m., 9.
34 Foucault, i. m.
35 N. Tóth, i. m., 10.
36 Uo., 22.
37 Foucault, i. m.
38 Jablonczay, i. m., 138.
39 N. Tóth, i. m., 101.
40 Uo., 9.
41 Uo., 131.
42 Uo., 130.
43 Uo., 129.
44 Uo., 111.
45 Uo., 10.