Veres István: Ti csak bulikázzatok

Csodálatos, lenyűgöző naplementében volt részük, írják a képek mellett…, akik úgy döntöttek, hogy legyenek képek, meg legyen melléjük valami írva. Lenyűgöző naplementében, a borászat teraszán, mert nemcsak borászat van már, hanem terasza is van, kilátás is van a teraszról, természetesen nem akármilyen. Nevettek, ketten sötét ingben voltak, egyikük meg fehérben, ő látszott a legjobban. Vagyis nem teljesen fehérben, hanem fehér alapon apró sötétkék rombuszmintás, szintén sötét színű vonallal kiemelt mandzsettás és galléros ingben…, amilyenek mostanában vannak. Nyakkendőt nem kötöttek, vagy ha mégis kötöttek, akkorra levették, nyilván szabadidős életérzésüket próbálták erősíteni vizuálisan, a nyakkendő pedig ebben nem segít. Másban segít a nyakkendő. Álltak tehát a nem akármilyen kilátással rendelkező teraszon a lenyűgözően csodálatos naplementében hárman…, picit oldalra dőlve kapta el őket a fotós, szabadidősen, nevetve, picikét borostásan, de nem szakállasan, inkább az elfoglalt, de a lazának is látszani szerető sikeres emberek arcszőrzet-típusával, a lezser jómódúság pillanatában, regionálisan. A háttérben, a sima és feszülő nadrágok, illetve a terasz rusztikus korlátja mögül szőlősorok látszottak, olajos, ferde napfénytől sárgultan, meg az égből valami. A következő képen közelről kapta el a fotós a poharat forgató, fehér inges fiútémát, kisujja szakszerűen a pohár talpába kapaszkodik, hogy a nagyjából deciliternyi fehérbort megfelelő dinamikával tudja megforgatni, megfelelő mennyiségű oxigén felvételére segítve az értékes folyadékot, fehér alapon sötétkék apró rombuszmintás, kiemelt mandzsetta- és gallérkontúrokkal rendelkező ingjének vizuális integritását nem sodorva veszélybe mégsem. Közben konstans vigyorától elszakíthatatlan alsóajak-biggyesztéssel várja szájába a pohárban ringatózó decit. A lemenő napnak a táj bőrére, mondhatjuk csodás adottságokkal rendelkező régiónk felszínére eső olajsárga sugarai a diszkrét fehérbormennyiség belsejébe hatolnak egyaránt, ők pedig a takarékos elégedettség mosolyával nyugtázták, hogy ez történik most, és jó lesz a fotó. Meg hát a Gyuri mindig jó fotókat csinál, ha meg nem, hát kihozza azokat is jóra, vagy ha nem a Gyuri, akkor a Laci. Így hát senkinek semmi, de semmi oka, hogy ne mosolyogjon elégedetten…, a csodálatos, meg a lenyűgöző.

Zolinak hívják a fiút, akinek értékrendje szerint a minőségi kóstoláshoz most ez így a legjobb körülmény, és hogy jó lesz újra és újra a szájához érinteni a pohár peremét, nyelvére folyatnia az értékes terméket, vagy annak a felét, arra levegőt szív, megrágja, leküldi, mandulák, nyelőcső, patkóbél, gyomor, vagy gyomor, patkóbél, ezt mindig összekeverem, aztán a gyomor darabjaira szedi, savakat szed össze, vagy választtat ki, vagy egyéb kémiai folyamatokra lép az eggyel korábbi járattal érkezett szilárd táplálékkal, aztán folytatja útját a vékonybél felé. Napfénnyel tehát már bor formájában nem valószínű, hogy találkozik. Még akkor sem, ha a szervezet tulajdonosa úgy határoz, hogy a fotózás szünetében, a lenyűgöző naplemente folytatásaként még tetten érhető sugárnyalábok gerelyerdejében engedi távozni magából lenyűgöző ihletésű vizeletét, adott esetben éppen a szőlősorok közé. Valamiképpen megvalósulhatna akkor a bezárul a kör, hiszen a tőkék, vagyis a szőlőgyökerek által felszívott vizelet, illetve annak alkotóelemei visszakerülnének a növénybe, jövő évben pedig annak a termésében köszönnének vissza a fogyasztóra. Neki nem jutna eszébe, hogy a saját vizeletét issza, mert egyrészt nem azt issza, másrészt az a jövőbeli bordeci az ideinél is határozottabban tükrözi az évjárat sajátosságait, és mutatja meg a dűlő karakterét. Néhány év múlva Zoli talán ezt ihatná, talán ismét egy hasonló fotózáson, fehér alapon apró, sötétkék rombuszmintás ingében, lenyűgöző naplemente, mandzsetta, meg minden. De erre jelen állás szerint kicsi az esély, vagy ha meg nagy, akkor meg nagy.

A következő képen nők. Ülnek kerek asztal körül, de az is lehet, hogy szögletes, nem látszik jól, nevetnek, az látszik jól, meg a jobb oldali, barna hajú, kicsit dudliorrú napszemüveges nő kezén látszik jól egy karóra, igényes megmunkálású karóra látszik jól a jobb oldali, barna hajú nő bal csuklóján. Sok pénzt fizetett valaki ezért az óráért, aki pedig ezt megtette, tudta, hogy az óra viselése hirdetni fogja ezt az igazságot, vagy ha hirdetni nem is, hát sugallani óvatosan, hogy akinek ez a csuklójára került, az képes kifizetni ennyi pénzt egy ilyen óráért, illetve ha ő nem is, akkor azok, akikkel egy háztartásban él, azok ki tudnak fizetni egy ilyen órát, illetve egy még drágábbat is, lehet, hogy ki is fizetik, vagy már kifizették, vagy ki fogják valamikor a jövőben fizetni. Mégsem ez az óra dominál a jobb oldalon helyet foglaló, picikét dudli- vagy talán inkább nem is dudli-, hanem krokodilorrú, barna hajú hölgy bal kezén vizuálisan, hanem meredő mutatóujja. Négy másik ujja közt puha erőkkel tartja a poharat a krokodilorrú, ez az egy ujja pedig negyvenöt fokos szögben mered, ez a meredő pedig épp a mutató, végén hegyes, piros köröm. Mit jelez, mit sugall e piros, hegyes, 45 fokos szögben tartott krokodilköröm? Mert az ember csak úgy nem meresztgeti a körmeit, főleg nem mutatóujjának a körmét, és hogy hány fokos szögben, az meg most talán mindegy, mert a meredés a lényeg, meg hogy a köröm hegyes és piros. Kiegyezhetünk abban, hogy a köröm tulajdonosa, viselője, a körmös ujj túlsó felében folytatódó személy a köröm pozicionálásával jelezni szeretne valamit az őt körülvevő világ, vagy legalábbis azok felé, akik az asztal körül ülnek. Talán hozzá szeretne szólni a témához, elmondva, hogy igen, amit a Hajni mond, az velem is megesett a múltkor, pontosabban valami hasonló, amikor a vonatra felültem a Nyugatiban, mondjuk éppen elértem a péntek délutánit, de nem ez a lényeg, hanem hogy beült mögém egy csaj, aki ott a telefonba, ott fennhangon, elkezdte magyarázni fennhangon, hogy nem jött meg neki, már nem is tudja, hányadik hete nem jött meg, és vett tesztet, és pozitív volt, és felhívta a Bálintot, hogy Bálint, szia, nem jött meg, és vettem tesztet, és ez van, és a Bálint erre, hogy de nem voltál azóta senkivel, és ő meg mondta, hogy hát hülye vagy, hát hol lettem volna, meg hogy lettem volna, meg mikor lettem volna, meg különben is, meg jellemző, hogy ez az első, ami eszébe jut, mármint a témáról, mármint a Bálintnak, hogy én kivel voltam azóta, de nem is ezzel húzott fel, hanem azzal, hogy azt mondja, hogy hát ő csak azért kérdi, mert úgy emlékszik, hogy akkor pont részeg volt, és hogy nem is rakta oda teljesen, vagyis hogy csak félig, vagy valami ilyeneket beszélt, érted, a vonatban, mármint hogy én voltam a vonatban, nem a Bálint, de mondjuk jobb is, hogy nem volt ott, mert talán elbőgöm magam, mint egy szaros csitri, vagy lekeverek neki egy marha nagy pofont, vagy kilököm a sínekre, szóval hogy ő ebben nem biztos, mire én meg mondtam neki, hogy hát Bálintkám, csak ne cselezzél, meg ne hárítsál, ne cselezzél nekem itten, mert te vagy az apajelölt, igen, te vagy, ne cselezzél, mert kilöklek a sínekre a szarba, oszt apja sem lesz a gyerekemnek, meg anyja se, mert engem meg becsuknak.

Vagy talán csak jelezni szeretné, hogy amit hallott, kiváltott belőle valamit, illetve nem szeretné, csak egyszerűen kiváltotta belőle ezt a mozdulatot, hogy mutatóujja felemelkedett, és mutat, a fotós meg pont ezt kapta el, mert a Gyuri mindig jól el tudja ám kapni, szinte a lelkét a képpel a dolgoknak, vagy ha meg nem a Gyuri, akkor a Laci. Hajni egyébként a képen legharsányabban nevető alak, szőke haja hosszabb, de feltűzve, fogsora nyitva, nevet, fejét finoman hátra dönti, illetve a fogai közül kiszakadó nevetés dönti hátra Hajni fejét finoman, ez ilyen dinamizmus, mint régen, amikor ágyúból lőttek, a lövéstől hátramozdult az ágyú. De Hajni csak picikét dönti, a kompozíció kedvéért, hiszen Hajni feltűzött hajú fejét a terasz fiús vége felől érkező olajos, aranysárga, ferdén érkező napsugarak amonnan támasztják. Emide nevet, amonnan támasztják. Jól szórakozik, talán ugratják egymást, vagy azon röhögnek, hogy mi volt a múltkor a Vikiéknél. Mert mi volt múltkor a Vikiéknél? Hát be volt lőve nekik a kerti medence, amit tavaly csináltattak, a zsír új kerti medencében itták az Aperol Spriccet, ott buliztak, meg szólt a zene, az a hülye Dávid meg a haverjával kitalálták, hogy bedobják a Vikit a vízbe, csak az volt az egészben a poén, hogy a Viki karatézott, mármint nem akkor, hanem korábban sokáig, úgyhogy lefordult a srácokról, ráadásul olyan profin, ez valami karatemozdulat lehetett, hogy a Dávid esett bele ruhástul a vízbe, a haverja is csak azért nem, mert elkapta a napernyő szélét. Hajni pohara egyébként üres, talán éppen ezért nevet ő a legharsányabban a kép szereplői közül – nevet, mert az ő pohara már üres, ő már megitta, ő már jól érzi magát, ő már felszabadult, most pedig, ahogy az már az ilyen helyzetekben lenni szokott, a társaság többi tagjának felszabadulásához is asszisztál. Hajni kezeiből nem sok látszik, egyszerű, fekete, rövid ujjú felsőt húzott magára, kezei az asztal alatt, az ölében, fülében fémesen-gyöngyösen csillogó kerek klipsz. A fiúk a terasz peremén beszélgetnek a fiús dolgokról, a lányok pedig benn ülnek az asztalnál a lányos dolgokról. Néha egy-egy lány azért kimegy, vagy egy-egy fiú bejön, és megkérdezi, hogy na mi van, vagy hogy na mi van, mi van, lányok, vagy hogy lányok, akkor mivan, mivan, vagy csak annyit mond, hogy lányok, hát így aztán ki lehet ám bírni dopicsi. Vagy azt is mondhatja, hogy én még azért tennék abba a sarokba egy nagyobb kőoroszlánt, vagy egy szép akváriumot, vagy egy tévét. Így beszél a Zoli, hogy tennék oda én ám még dopicsi egy tévét. Hajni pedig felé fordulna, kilökne egy újabb kacajt fogsorai közül, feje ugye picit hátra, és kifejtené remegő galambhangján, hogy Zolikám, Zolikám, azért azt tudod, hogy az emberiségnek, hogy terhét elviselje, szüksége van azt hinni, hogy munkabérével még nincs teljesen kifizetve. Ezért a legnagyobb szolgálat, melyet neki tenni lehet, annak gyakori ismétlése, hogy nem csak kenyérrel él. A szegénységet szeretet és óhajtás tárgyává tenni, a koldust oltárra állítani, és a szegény ember ruháját megszentelni oly mesterfogás, melytől a közgazdaságtan lehet, hogy nincs nagyon elragadtatva, de amellyel szemben az igaz moralista nem maradhat közömbös. Zoli az asztal szélére támaszkodik, borostásan belevigyorog a poharába, és Hajni feltűzött, ám kibomlófélben levő szőke hajára szórja a következő szavakat. Hajnikám…, tudod, hát a mi pozitív tudományos elveinket sérti az az álomrész, melyet Jézus programja magában foglalt. Mi ismerjük a föld történetét, oly forradalom, aminőt Jézus várt, csak geologiai vagy astronomiai okok folytán következik be, amelyeknek sohasem konstatálták az erkölcsi dolgokkal való kapcsolatát. Azonban, hogy igazságosak legyünk a nagy alkotók iránt, nem szabad fennakadni az előítéleteken, amelyekben osztozhattak. Columbus felfedezte Amerikát, holott igen hamis elvekből indult ki, Newton az Apokalypsisről való őrült magyarázatát ugyanoly biztosnak tartotta, mint a nehézkedésről szóló elméletét. Vajon valamely korunkbeli középszerű embert fölébe fogunk-e helyezni Assisi Ferencnek, Szent Bernátnak, Jeanne d’Arcnak, Luthernek, mert mentes azoktól a tévedésektől, melyeket ez utóbbiak vallottak? Hajni válasz helyett Anitához fordul, és súg valamit a fülébe, Anita ingatja a fejét, és nevet, kitolja a napra ő is a fogsorát picikét. Igazából nagyon kint a fogsora, napszemüveget visel ő is, meg az egyik csuklóján létszik egy szép arany karperec. Szép karperecű Anita most Zolira néz, vagyis ha jobban megnézzük, nem néz Zolira, hanem úgy csinál, mintha nézne valahova, de nem néz, és eközben az úgycsinálás közben Anita elmondja, hogy Zoli, te aztán jól összehoztad ezt itt nekünk. Téged ilyenek mindig megtalálnak, ugye? Benne vagy te is ebben valamennyire, vagy kooperáltok, vagy csak simán jókor vagy jó helyen? Mármint hogy nem vallatni akarlak, hogy értsd, csak érdekel, hogy ez most itt ilyen marketinges izé? Vagy kinek a bulija, ha nem titok, de ha az, akkor sincsen semmi se, mert jól elvagyunk, egészségedre. Zoli összezárja ajkait, lenéz a kőre, cipője orrával halkan szétken egy eltévedt hangyát, a poharát a lányok felé emeli, kipihent papi nyugalommal felkéri őket, hogy ti csak érezzétek jól magatokat, csak bulikázzatok, ne törődjetek semmivel…, majd visszaindul a fiúkhoz.