Kemény Aranka: Szabó Lőrinc a Rádió műhelyében

(tanulmány)

Szabó Lőrinc pályájának eddig kevéssé feltérképezett területét jelentik a rádió hallgatóságának szóló előadásai, versösszeállításai. A költő 1933 és 1944 között szinte havi rendszerességgel rádiózott: döntésében nem elhanyagolható szempontot jelenthetett az  egyéb publikációs díjakhoz képest kiemelten magas kereset. Azonban gondosan szerkesztett előadás-kéziratai, felolvasópéldányai a bizonyítékai annak, hogy Szabó Lőrinc felvállalta az irodalom terjesztésének hivatását, a világirodalom és egyben saját versei népszerűsítését a rádió közönsége előtt. Nemcsak a „határtalan előadótermet” látta, hanem azt is fölismerte, hogy a rádió időről időre ismételni tudja a nagy műveket, és ezzel emlékezetben tartja a klasszikusokat.1 Ezt igazolja például a következő interjúrészlet:

„– Mi a véleménye a rádióról, mint a költészet terjesztésének eszközéről?

– Kitűnő eszköz rá! Válogatott művészek előadásában önti szét az országba, a világba a legnemesebben megmunkált stílust, demokratizálja és szociálissá teszi a régi zártkörű hangversenytermek lelki és szellemi kincseit. Már évek óta nagy kultúrmissziót teljesít, valósággal élő verseskönyv, néha szinte pótolja azt, ami az irodalmi folyóiratokból nem egyszer hiányzik.”2

Szabó Lőrinc hagyatékában közel negyven rádió-előadás kéziratát ismerjük, de a műsordokumentáció és a korabeli rádióműsorok alapján 1933‒1944 között több mint nyolcvan alkalommal közreműködött ezekben személyesen, vagy a versei, fordításai révén. Fő műfaja a versekkel illusztrált irodalmi előadás volt, valamilyen tematikus versműsor bevezetője, magyarázó összekötő szövege, konferansza, kisebb számban önálló előadás, például emlékezés. A verseket gyakran neves színészek adták elő, míg az összekötő szövegeket Szabó Lőrinc maga olvasta fel. Többször dolgozott együtt Bajor Gizivel, Makay Margittal, Simonffy Margot-val és Tímár Józseffel, akik a rádió valódi átütőerővel rendelkező versmondói voltak.

Első  megjelenése  a rádióban

A rádió éterében előbb szólaltak meg Szabó Lőrinc versei, mint esszéi. Elsőként valószínűleg 1926. szeptember 16-án Péchy Blanka – ekkor a Magyar Színház művésze – szavalóestjén hangzott el Szabó Lőrinc-vers, a Balassagyarmat, 1924 című költemény, amit Babits, Révész Béla, Nadányi Zoltán és Ady Endre egy-egy műve követett. Néhány esztendővel később ő maga is lehetőséget kapott arra, hogy felolvasson verseiből. A rádióprogram szerint 1933. szeptember 11-én, hétfőn 20.00-tól 20.30-ig a Szabó Lőrinc és Fekete Lajos versei című műsor volt hallható.3 A délvidéki Fekete már megjelent a Nyugatban és a Napkelet hasábjain. A páros felkérés ötlete a prózai műsorok első szerkesztőjétől – a Gyula diák néven ismert költőtől –, Somogyváry Gyulától érkezhetett. A két szerző nem volt idegen egymás számára, ezt jelzi egy, a Szabó Lőrinc hagyatékában fennmaradt,

1927-es keltezésű Fekete Lajos-verskézirat, valamint a könyvtárában megtalálható két dedikált kötet is.4  A két egyidős tehetség közül – feltehetően az adás reklámjaként – a már nevesebb Szabó Lőrincet szólaltatta meg A Magyarország Rádiója című, a hazai és a nemzetközi rádiók programját közlő heti melléklet:

„Szeptember 11-én hétfő este első ízben szerepel mikrofon előtt Szabó Lőrinc, a kiváló költő. Megkérdeztük.

‒ Mit fog érezni?

‒ Azt hiszem, semmi különöset. Már rég, a rádió gyermekkorában átéltem mindazt a költői képet, amit ezzel az újfajta közlekedési, érintkezési eszközzel kapcsolatban érezni lehet. Most körülbelül úgy fogok a mikrofonnál ülni, mintha én volnék valahol vidéken egy készülék előtt s én hallgatnám egy barátom szavait a messzeségből. Mindenesetre örülök, hogy távoli barátaimnak és ismerőseimnek személyesen mondhatok valamit magamról a verseimmel.”5

Szabó Lőrinc válasza első élő rádiószereplésével kapcsolatban magabiztosságot, komfortérzetet tükröz, korábban hallhatta már Móricz, Babits, Kosztolányi vagy Schöpflin Aladár felolvasásait, így saját megjelenését is természetesen, és egy minden korábbinál szélesebb körű bemutatkozási, publikálási lehetőségként fogta fel. Egy esztendővel később, 1934-ben már előadóként ülhetett mikrofon elé. Németh László, az irodalmi osztály új vezetője hívta meg, aki a rádió értékközvetítő funkcióját és a művelődésben betöltött véleményformáló szerepét felismerve komplex műsortervet dolgozott ki.6  E szándéka szerint több kiemelkedő tudósnak, írónak, költőnek biztosított volna megszólalási lehetőséget a stúdióban. Szabó Lőrinc 1934 őszén, abbáziai nyaralása idején küldött leveleiben utal egy közelgő programra: „Dolgoztam is. Elsősorban a rádiócikken […]” – írja datálatlan levelében családjának; „[…] befejeztem az október 7-i rádióelőadásomat” – tudatja Vékesné Korzáti Erzsébettel 1934. szeptember 18-án7; és: ,,Elkészítettem a rádiófelolvasást, le is gépeltem az igazgató olasz gépén, s egy példányban, ajánlva, elküldtem Németh L.-nak” – adja hírül feleségének, Klárának szeptember 20-án.8 A „rádiócikk” kifejezés a napi- és hetilapok hasábjain megjelenő publikációival rokonítja a felolvasásra szánt esszé műfaját.

Szabó Lőrinc hagyatékában található egy látszólag 1934-ből való versösszeállítás, amely azonban, címein végigtekintve, már a Harc az ünnepért 1938-as kötetéből és az ezt követően született verseiből is merít.9 Ezek a művek tehát nem kerülhettek 1934-ben adásba. E lista sokkal inkább megfelel az 1939. szeptember 3-án elhangzott Költő a verseiről című rádióprogram tervének, amelynek bevezetőjében így fogalmaz: „Felkért a rádió, hogy állítsak össze egy kis beszélő antológiát a verseimből.”10 A költő autográf datálása a versek mellett olvasatomban 1939. aug. 27-e, az évszám második 9-es számjegye (rá jellemzően) kissé elnagyolva írt, befejezetlen, ezért könnyen olvasható 4-esként is. Tovább nehezíti a kérdést az a tény, hogy a korabeli rádióműsor szerint a levelében említett napon, 1934. október 7-én este nem ő, hanem Harsányi Zsolt tartott előadást Munkácsy Mihály inaséveiről. Eszerint tehát a tervezett előadás elmaradt vagy csúszott.

A rádióprogramot tovább fürkészve kiderül, hogy 1934. november 4-én este mégiscsak elhangzott részvételével egy műsor, a Rossz költő – jó költő. Szabó Lőrinc előadása címmel. Ennek felolvasópéldánya hiányzik, de ha ekkor írott esszéit megvizsgáljuk, kitűnik, hogy röviddel az adás után, a Pesti Napló 1934. november 25-i számában megjelent a Beszéd a költőkhöz című, a műsor címével szinte azonos témájú cikkében hivatkozik is korábbi szereplésére:

„A minap egy török újság került a kezembe, francia nyelvű török hetilap, a címe: Ankara. Kemál pasa kormánya küldi a nyugati világba, hogy ismertesse a modern Törökország kultúráját. Akkoriban előadásra készültem a rossz költő kérdéséről, nem csoda tehát, hogy ennek a számunkra kevéssé érdekes lapnak a közleményei között is megakadt a szemem egy kis karcolaton, amely a stílusról szólt.”11

Ezt követően pedig, bár a címben nem szerepel, mégis a jó meg a rossz költő problematikájáról, különbségeikről, legfőképpen a maradandó költészet formai és tartalmi ismérveiről értekezik. Címében tárcája is „beszéd”, szinte programbeszéd, melyet a már költői műhelykérdésekben jártas, tekintéllyel bíró kritikus intéz költőtársaihoz, de mindenkihez, aki írni kezd. Korábban, 1929-ben Divatok az irodalom körül című tanulmányában nem a jó meg a rossz költő terminusát használja, hanem tehetségeseket és tehetségtelen költőket különít el, s ez utóbbiaknak ad „néhány receptet”, ott így fogalmaz:

„Aki tehetségesnek született, ahhoz nem fordulok, de szólok azokhoz, akik verset akarnak írni tehetség nélkül. Igen, írjanak a tehetségtelenek is: a többieknek nem vicc költőnek lenni!”12

A Beszéd…-del is hasonló a célja, a műkedvelő költők képzése:

„A probléma nem jelentéktelen, mert egyrészt tíz, húsz, legfeljebb ötven tehetség helyett Magyarországon, becslésem szerint mintegy húszezer ember ír verseket, másrészt pedig azért, mert egyenesen hajmeresztő, hogy e tömeg túlnyomó része milyen képtelen dolgokat ért költőiség alatt.”13

A téma aktualitását megérlelhette a Pesti Napló kritikai rovatában kifejtett több éves tapasztalata is, a kiadók által fizetett, a minőségtől függetlenül beáradó könyvek rendszeres elbírálása, szemlézése.14 A jelenség érdekelte, 1932-ben írott egyik kritikáját például e sorokkal kezdi:

„Vidéki verskötetek gyűltek össze az asztalomon s amint átnézem a mai porciót, tulajdonképpen nem kapok mást, mint amit ilyenkor a régi tapasztalat előre jelez. […] Tudom, milyen félszeg jelenség, mennyire betege lehet magának és másnak a dilettáns költő; mindamellett: mennyi odaadás, mennyi nemesebb vágy és tisztelet nyilvánul meg itt a lélek dolgaival és a kifejezés művészetével szemben. Aki nem nagy költő, még nem rossz költő; s a nemes irodalmi dilettantizmus, főként, ha tisztában van magával, kitűnő fogékonyságot teremthet az irodalmi kultúra iránt.”15

E megengedő hangú felütés a Beszéd a költőkhöz folytatásában kritikusra vált, Szabó Lőrinc határozottan elkülöníti egymástól a „jó” és a „rossz” költőt; egyszerre a költőtárs és az ítélőbíró szólítja fel többes szám első személyben a költőtársakat:

„Legyünk egyszerűek, barátaim, jó és rossz költők! Legyünk bátrak egyszerűnek lenni a mindenkori tartalomhoz mérten! Az egyszerűségben nincs minek avulnia.”16

Feltételezem, hogy a rádió-előadás és a cikk szoros rokonságban állnak egymással,17 s mint későbbi gyakorlata mutatja, előadása eredetije ott lappang a később közölt cikkben, talán csak a bevezető mondatokkal egészítette ki a mintegy húszperces rádió-előadását. A program szerint este 7.45‒8.10 között olvasott fel, s ez a megjelent szöveg hangzó időtartamával is majdnem egyezik. Ám az előre meghirdetett 25 perc helyett csak 15 percig tartott a felolvasás, amint az egy névtelen rádióhallgató panaszából kiderül. Levele az Újság 1934. november 6-i számában olvasható, amelyet Baj van a rádióval – A stúdió vasárnap szünetrekordot javított címmel tettek közzé:

„A magyar rádiónak egyik jellegzetes specialitása – a szünet. […] Eltekintve a többórás műsorlyukaktól, amelyek ebéd után a kelkáposztaárak és a délutáni műsor között keletkezik, 15 perc volt eddig a leghosszabb szünet. Vasárnap este a stúdió erre a magyar szünetrekordra rátromfolt: 20 perc szünetet hozott ki. Úgy történt a dolog, hogy a 7 óra 45 percre kitűzött Szabó Lőrinc-előadás már 8 órakor ért véget, a sport- és lóversenyeredmények pedig csak 8 óra 20 percre voltak műsoron. Beszédközben maga a szpíker is megdöbbent, amikor bejelentette a szünetre következő számot, de a rádió kitartotta a húsz percet. Húsz hosszú, vak csenddel telített perc telt el, még a szünetjel sem dolgozott, végül megszólalt újra a hangszóró.”18

A korabeli műsorszórási gyakorlatot is jellemző eset alapján valószínűleg nem tervezetten volt rövidebb az előadás. Feltételezhetjük, hogy a költő az első élő rádiószereplés alkalmával még nem rendelkezett azzal a szerkesztési gyakorlattal, ami néhány év múlva már a védjegye lett, hogy adás közben is rugalmasan, észrevétlenül tudott alkalmazkodni az esetleg változó műsoridőhöz. A Rádió Újság „A 13. sz. fejhallgató” álnév mögé rejtező kritikusának, Moly Tamás írónak például a következő nehézségei támadtak a hallottakkal: „Szabó Lőrinc egyik-másik megállapítását olyan bonyolultan fogalmazta meg, hogy aligha tudtam megérteni.”19  Ha a megjelent szövegből indulunk ki, és azt későbbi rádió-előadásaival vetjük össze, akkor valóban fölmerülhet a kérdés, hogy vajon mennyire volt „rádióbarát” Szabó Lőrinc gondolatmenete:

„A versben az érzés tettenérése, a gondolat tárgyszerű talpra állítása számít, az a nehéz! A maga zsongó, meleg testi homályából és egységéből az öntudat számára felidézni egy élmény összes alkatrészeit, észlelhető és továbbítható képét, az életből önálló szellemi világot teremteni: ez az a bűvös munka, amely a nagy költészetet a lélektannak is testvérévé teszi.”20

Rádiós  gyakorlata

Amíg egy napilapban közölt cikk esetében természetes, hogy az olvasó bármikor megszakíthatja a lineáris olvasást és visszatérhet, elidőzhet egy-egy korábbi gondolatnál, addig a rádió-előadást hallgató teljes mértékben a beszélő (orgánuma, hanghordozása, hangsúlyai, olvasási sebessége) és rádiókészüléke kiszolgáltatottja. Sem a szöveget, sem az előadó gesztusait, mimikáját nem látja. És fordítva, az előadó számára is szokatlan, zavaró lehet, hogy nem észlel közönséget, annak ott és akkor semmilyen reakcióját nem érzékeli. A kritikus hiányolja az egyszerűség gyakorlatáról értekező előadó egyszerűségét, de nem tudjuk, vajon nem Moly Tamás stílusát jellemző szarkazmusról van-e itt szó.21  Az is fölmerülhet azonban, hogy kritikája éppen a szerkesztő, Németh László felé irányult, akinek a rádióval kapcsolatos minőségi népművelés-elvével többen nem értettek egyet, és közérthetőbb, fogyaszthatóbb műsorokat követeltek.

Szabó Lőrinc levelezésében másolatként megőrizte a rádiós szerepléseihez kapcsolódó, a műsorszerkesztőkhöz írt instrukcióit is. Ezekből, valamint előadás-fogalmazványaiból kiderül, hogy a negyvenes években a költő már gyakorlott stúdiószereplő volt, a kötött műsoridőhöz szövegével rugalmasan és precízen alkalmazkodott, egy-egy műsorát „előszerkesztette”, lemérte mind a bevezető- és az összekötőszövegek, mind a felolvasott versek, részletek hosszúságát, s a logikai rendet megőrizve, zökkenőmentesen komponált előadás közben is. Cs. Szabó Lászlónak, az Irodalmi Osztály Németh Lászlót követő vezetőjének, a műsor szerkesztőjének ezt írta Szabó Lőrinc A fehér Vénusz, egy költői szerelem története című verses előadása instrukciójául 1942-ben:

„Kedves Laci! / Itt küldöm – majdnem minden levelem hozzád ezzel kezdődik – itt küldöm a Fehér Istennő előadás kéziratát. Számításom szerint a nyolc vers – sok köztük a háromnegyedperces szonett – nyolc-kilenc percig tart. Eredetileg 21 perces szöveget akartam írni, vagyis 7 oldalt. Amit kapsz, az 8 oldal. De nem lesz, nem lehet baj: a kéziratlapok kissé keskenyebbek a szokottnál, s azonkívül könnyen rövidíthetek 1-2-3-4-5 percet is. / Úgy gondolom, cenzúraszerű törlésre nem igen kerül sor…”22

Harc a fényért című kommentárjaival egybekötött versösszeállítása kapcsán pedig így fogalmazott:

„Az összes próza így nyolc perc lesz, a versekre – nettó – jut tíz-tizenegy perc. Majd figyelem az órát, s szükség esetén rögtönözve is kihagyok valamit, átugorva az utolsó oldalon bekeretezett búcsúsorokra a hallgatósághoz: ez az elköszönő farkinca bármelyik vershez simán kapcsolódik.

Így mindenféleképp biztosítva vagyunk idő tekintetében, s nem kell mérést tartani, ami olyan ronda dolog! Tudom, hogy bízol gyakorlatomban, de azért külön ígérem: nem lesz baj! Ne tarts próbát!”23

Utal itt Szabó Lőrinc az élő adás előtti próbára, amivel a műsoridőt közelítőleg meg tudták tervezni és látható a szövegszerkesztés rugalmas, mozaikszerű metódusa is, amivel megőrizte a szöveg egységét. Szabó Lőrinc a rádióműsorokkal kapcsolatban fölismerte a hang, a hangsúlyok jelentőségét is. Ezt az elvet saját versei előadásában is követte. Keresztury Dezső Illyés előadásmódját jellemezve a versbemutatás kétféle mintáját különítette el:

„Az egyiknek fő mintáját Babits alakította ki: ő egyfajta költői szertartás rendjében, emelkedett, már-már liturgikusan éneklő hangon olvasta föl verseit. A másik minta megformálója Szabó Lőrinc volt: ő rendkívül tagoltan, már-már tanárosan értelmezve szedte szét, s építette föl újra verseit.”24

Montágh Imre logopédus Szabó Lőrinc versmondását patetikusnak tartotta, ugyanakkor a Zeneakadémián 1941. november 7-én felolvasott és a rádió által is közvetített Babits-emlékbeszédét így jellemezte:

„[…] szinte hibátlan. Anélkül, hogy a legkisebb mesterkéltséget éreznénk, szabályos, pontos és szép. Nem érződik a tanultság ‒ amely a rádióbemondók szavát oly fegyelmezetté teszi ‒, a magamutogatás ‒, amely néhány szépen beszélő színész kiejtését teszi öncélúvá ‒, de még a mesterkéltség sem ‒, amely bennünket, tanárokat szokott karikírozhatóvá tenni. Spontán beszél a költő remekül […]”25

Pedig a tanári attitűd nem állt tőle távol, sikereit éppen közvetlen hangnemének és az adott téma árnyalt körülírásának köszönhette, valóban a művelés, az érthető pontos rajz volt a célja:

„– Szerkesztő urat már sokan valósággal vers-rendezőnek tekintik, olyan érdekes költői estéket vezetett.

– Ez talán túlzás. Mindenesetre igaz, hogy szeretem, hogyne szeretném a jó verset! S tapasztaltam, hogy a csoportosításban, és ahogy mondani szokás, a „tálalás”-ban, a „körítés”-ben nagy vonzerő lehet. Ez különben a rádió-vezetőség felismerése volt.

– Nehéz feladat lírai versekről beszélni vagy könnyű?

– Egyszerre nehéz is, meg könnyű is. […] Különösen nehéz, bonyolult verseknél fontos, hogy ügyesen megadjuk a műnek mintegy a szerkezeti tagolódású képét, a vázat, célzásokban vagy egyenes adatokban az esetleg szükséges tárgyi tudnivalót. Szabály nincs ezen a téren, a verskonferanszié a tárgyismereten kívül inkább pszichológiával dolgozik, a magáéval és a közönségével. Talán még az ilyesmihez is kell egy kis ihlet.”26

A negyvenes évek elején kitalált, egy-egy motívum köré csoportosított versösszeállításai inspirálhatták az Örök Barátaink verseinek tematikus elrendezésében. Verseskötete előszavában ugyan nem utal erre, mégis hasonlóságot fedezhetünk fel a rádióműsorok és műfordításkötete hangulati tájolását előhívó témáiban, mint pl. a hit (Isten és a világ I‒II., című rádió-összeállítása 1940-ből),27 a természet (A cinkétől a faunig, 1941), egy elmesélt történet (Odysseus utolsó utazása, 1941) vagy a képzelet, a vágy (Tündérország mosolya, 1941).

Ezekben az években bevett szerzői gyakorlat volt, és Szabó Lőrinc is élt vele, hogy folyóiratban közölt esszéjét azután a rádióban is elhelyezte, felolvasta, vagy fordítva.28

Az Új Idők szinte a rádió fórumával párhuzamosan közölte verses esszéit. Témáit a költői műhelymunka területe helyett gyakran helyezte más korokba, egzotikus országokba. Például 1942 tavaszán valóban járt Bulgáriában, erről rádiójegyzetet készített Kelet és kikelet címmel 1942. április 6-án, és megírta a Magyar Csillag májusi számában is hasonló címmel.29 1942. május 19-én, a négyszáz éves debreceni Református Kollégium köszöntésére zenés ünnepi műsor keretében felolvasta az Amikor kollégiumi diák voltam című előadását, majd Amikor debreceni diák voltam címmel az Új Idők 1942. július 4-i számában is közölte.30 Hasonlóan A cinkétől a faunig – Kis természetrajz versekben és műfordításokban című verses műsora 1941 januárjában31 hangzott el a rádióban, a lap húsvéti számában pedig ugyanezen címmel jelent meg.

1944. november 25-én beszüntetik a Budapest I. rádióadó működését,32 így a november 28-ára tervezett, Eső… című verses program (amelyben szerepelt volna költeménye) már nem hangzott el. Szabó Lőrinc szerkesztésében utoljára 1944. október 10-én A költő és a gyomra című műsort közvetítette a rádió, amelyben Lehotay Árpád társaságában állt mikrofon elé. Bevezetőjét nem ismerjük, de feltételezhetjük, hogy azt is megírta, mert az adás után Berda József levélben érdeklődött, megjelenik-e olvasható formában is az előadá33

1945 után

1945 után csakúgy, mint publicisztikája, rádió-előadásai is gyakorlatilag megszűntek. 1945‒1954 között szinte csak műfordításai voltak hallhatók elszórtan versösszeállításokban, kommentárjai nélkül, de jóval ritkábban, mint 1945 előtt. Amikor 1947 végén Szabó Lőrinc felvételt nyert a Magyar Írók Szövetségébe, Barabás Tibor főtitkár éppen a versein keresztül való jelenlétével érvelt mellette, miszerint „a rádió nyilvánossága előtt rendszeresen szerepel.”34 Előfordult, hogy színész lánya, Gáborjáni Klára szavalta fordításait, aki 1945-től a Rádió Színtársulatának tagja volt.35

Az első áttörést az 1953-as év jelentette számára: a rádió azzal bízta meg, hogy írjon bevezetőt a kínai klasszikus költő, Tu-Fu verseihez, amelyeknek épp a műfordításán dolgozott egy 1955-re tervezett antológia számára. A hangfelvétel nem maradt fenn, de a bevezető és az összekötő szöveg megtalálható a kéziratos hagyatékban, és azt még valószínűleg narrátor olvasta fel. Mint barátjának, Baumgarten Sándornak írta: „Nos hát, tőlem a rádió előadást kért, s vagy 12 darabot elmondat fordításaimból, a számot a magaménak tekinthetem.”36 A következő alkalommal, 1954-ben, a rádió irodalmi osztályának szerkesztője, Képes Géza (maga is költő, műfordító) kérésére egy szovjet és egy lengyel versműsor bevezető- és összekötő szövegeit írta meg Szabó Lőrinc.37 De még ezeket a kommentárokat sem olvashatta fel ő maga.

Végül 1954 decemberében szólalhatott meg újra a rádióban: Az Avas alján – Ünnepi műsor Miskolc felszabadulásának 10. évfordulóján című verses, zenés összeállítás egy blokkjában a Tücsökzene néhány miskolci darabját Gáborjáni Klára szavalta, a költő pedig szülővárosáról beszélt.38 A legelső benyomásait fűzte itt egybe a több ezer éves város történetével és jelenkorával:

„Engem, kinek az volt a feladatom, hogy saját emlékeimmel öleljem körül az elhangzottakat, engem ez a nagy kohászati üzem éppoly legkorábbi hangulataimba keretez vissza, mint az Államvasutak.”39

Ezután  Miskolc emblematikus szépségeit, látnivalóit vette  sorra, végül a legfrissebb tapasztalatai alapján egy kritikus megjegyzést is fűzött az emelkedett gondolatokhoz: „a Szinva medre ma is éppolyan gondozatlan, mint az én időmben volt. Azt ki kell végre takarítani.”40  Szabó Lőrinc örült a visszakapott  szabadságnak, a rádiós nyilvánosságnak, mint Thomas Marianne-nak írta: „[…] emlegetted a régiséget, hogy vajon én mikor leszek hallható megint. S ugyanakkor tudtam, hogy aznap este vesznek – tíz év után először – lemezre, azaz most már magnetofonszalagra […]”41. Tompa Kálmánnak szóló levelében pedig így fogalmazott: „Ez volt, pénteken este, az első alkalom tíz kerek esztendő után, hogy a saját hangomon lehetett hallani a rádióban!”42 A különbség nemcsak a hanglemez és magnószalag között volt, hanem abban is, hogy ekkor az adásokat már nem élőben közvetítették, hanem előbb rögzítették a műsort, amit azután esetenként vágva, hangszalagról játszottak le.

Ezt követően 1954. december végén egy Tóth Árpádra emlékező műsorban beszélt a költőtársról. „[…]dec. 29-én du. 3 óra után a Kossuthon egy szép Tóth Árpád-műsor megy, ha tehát épp ráértek, megtisztelhettek hallgatásotokkal” – értesítette Lipták Gábort és feleségét.43  Tertinszky Edit szerkesztő így emlékezett a felvétel körülményeire:

„Főnökeimet először meghökkentette merész ötletem, de engedtek. Már új szelek kezdtek fújni. Enyhült a politikai légkör, és az eddig megbélyegzett tollforgatók – így Szabó Lőrinc is – fellélegezhettek.” 44

1955. július 25-én Goldoni A hazug című darabját fordításában és hangjáték-átírásában sugározta a Rádió. 1956. október 1-én Babits halálának tizenötödik évfordulóján Az Esti kérdés szerkezeti elemzésével hódolt mestere előtt, annak felépítéséről, kompozíciójáról beszélt a Babits felolvasásában elhangzó 1936-ban készült felvétel bevezetőjeként. Több riport is készült vele, egy rövidebb 1956 áprilisában a közelgő Válogatott versei kötete apropóján, ekkor Csillag István, október 8-án pedig az Írószobám című riportsorozat szerkesztője, Tóbiás Áron kereste fel otthonában. Ez alkalommal a háborút követő kényszerű hallgatás esztendőiről, a költészetről, a klasszikus szerzőkről, az önmérsékletről, betegségeiről és aktuális munkáiról is szó esett. A november 11-re kitűzött műsor a forradalom eseményei miatt már nem kerülhetett adásba, de hangfelvétele és szövegváltozatai fennmaradta45

Szabó Lőrinc utolsó rádiófelvételére lányával, Kisklárával (Gáborjáni Szabó Klárával) közösen 1957 májusában került sor, és azt június 2-án tűzték műsorra. A friss Kossuth-díjas szerző Fodor Ilona mikrofonja előtt beszélt a könyvhétre megjelenő, bővített Tücsökzene keletkezéséről és legkorábbi emlékeiről. A műsordokumentumok szerint A rét meghal című, balassagyarmati emlékeit idéző darab hangzott el a versekkel illusztrált beszélgetés végén: „Emléked van, s nem sejti maga sem. / A rét meghal. ‒ De te tudod, milyen!” s ezzel visszatért a harminc évvel korábban, Péchy Blanka szavalatában elhangzott verséhez.

—

1      Innovatív módon pl. már az otthon újra és újra lejátszható versfelvételeket tartalmazó lemezekben is gondolkodott: „Ma este néhány ilyen, szavakból álló, nagy, szimfonikus költeményt fogunk hallani. Verseket, amelyeket – megfelelő tolmácsolásban – gramofonlemezre lehetne felvétetni és úgy árulni, mint nagy áriákat és nyitányokat. […] Biztosra veszem, hogy az áru, a gyönyörködtetésnek ez az új fajtája, szintén megteremtené a maga piacát, keresletét.” ld. Sz. L., Odüsszeusz utolsó utazása, PIMK, letét, file: 15.007–15., ITEK, 592.

2      Villám-beszéd  Szabó   Lőrinccel:  „Melyik  szebb?”  (Az   1942.   július   15-i rádióelőadáshoz), gépirat, PIMK; Vallomások, 178., Marconnay Tibor a Rádió Újságban szeretett volna riportot közölni Szabó Lőrinccel, levélben elküldte neki a kérdéseit. Ezek alapján Szabó Lőrinc maga fogalmazott egy elképzelt rövidebb beszélgetést, aminek a kérdéseit is ő írta meg. A lapban végül ennek átszerkesztett változata jelent meg. Horányi Károly és Kabdebó Lóránt jegyzete alapján, Vallomások, 719‒720.

3      Mire való a rádió zenei tanácsa? Mo, 1933. szept. 9., 11., Fekete Lajos (1900‒1973) költő, újságíró, jogász, a szilágysági Újnémeten született, majd Újvidéken élt, a Kalangya c. helyi irodalmi lap munkatársa volt. 1929 végén politikai okokból kiutasították Jugoszláviából, szabadverseit közölte a Nyugat, 1934-ben Baumgarten-jutalomban részesült.

4      Ezek: a Tengerzúgás (Bp., [1931], „Szabó Lőrincnek igaz barátsággal Pesten Fekete Lajos” (SzLK, I., 352.) és a Vassal és fohásszal ([Pécs], 1934) című, „Szabó Lőrincnek lelkem egész melegével adom e könyvet 934. okt. feketelajos” (SzLK, I., 353.), ezeken kívül három, 1947-ben és 1957-ben írott levele megtalálható Sz. L. hagyatékában, MTA KIKK, Ms 4689 (kézirat), Ms 4705 és Ms 4680/ 233‒234. (levelek), 1957 októberében pedig a Szabó Lőrinc című versével búcsúzott tőle.

5      Először mikrofon előtt, A Magyarország Rádiója, 1933. szept. 10‒16., 3., az eddig ismeretlen nyilatkozatának ez az első közlése. (ADT).

6    Vö. A magyar rádió feladatai, Tanú, 1934. nov. 197‒222., RSz, 28–52.

7    Sz. L. levele Vékesné Korzáti Erzsébetnek, 1934. szept. 18. MTA KIKK, Ms 4610/ 99. 25 év, 279.

8    Sz. L. levele feleségének, 1934. szept. 21. = 36 év I., 444.

9    A versjegyzék kézirata, MTA KIKK, Ms 2278/69 I–III.

10  A rádióműsor bevezetője, gépirat, PIMK, letét, file: 13.2191., EPÍ, 499–500.

11  Sz. L., Beszéd a költőkhöz, PN, 1934. nov. 25. 38., EPÍ, 360.

12  Sz. L., Divatok az irodalom körül, Az Est Hármaskönyve 1929: Divat és kultúra, I. k., szerk., Mikes Lajos Bp., Az Est lapkiadó Rt., [1928. dec.], 83‒116., ITEK, 307.

13  Sz. L., Beszéd a költőkhöz, PN, 1934. nov. 25. 38., EPI, 361‒362., Még magasabb hőfokon, segélykérőn fogalmazza meg ezt a problémát 1940-ben Író és hazafiasság című hozzászólásában: „Mert a giccs nemcsak tömegében nő köröttünk, de hangjában, erőszakosságában is. A dilettantizmus már nemcsak érvényesülni, de terrorizálni próbál! Évtizedek óta a kritika a magyar szellemiség leggyengébb, sőt legromlottabb része.” EPI, 518.

14  Ld. Sz. L. levele Várkonyi Nándornak, 1929. febr. 10., NLC, 190; a fizetett recenziók is közrejátszhattak a már idézett, Sz. L. által bírált irodalomkritika mélyrepülésében. (EPI, 518.).

15  Sz. L., Vidéki líra: Szolnok, Debrecen, Kecskemét, Hatvan, [Fényes Jenő, Brett László, Donáth György, Halassy Sándor és Zsigmond Jenő köteteiről], PN, 1932. szept. 18. 14., ITEK, 367.

16  I. m. 365., az egyszerűség, az „egyszerűvé érés” gondolata (a francia irodalom XIX. sz. végi naturista irányával rokon) visszatér kritikáiban, elemzéseiben, azt kortársai, mint Erdélyi József, József Attila, Illyés Gyula és a saját költészeti tendenciájaként  ismerteti első berlini előadásában (1939): „Én úgy látom, hogy egy új nemzeti klasszicizmus alakult ki. A fiatalok formai és nyelvkezelési egyszerűsödése már régen visszahatott az apák-ra,” később pl. Francis Jammes magas rendű, kiművelt egyszerűségét (1944), Villont, amiért nyelve „egyszerű, köznapi, természetes, eleven, egy kicsit alvilági és néhol drasztikus” (1944) vagy Sárközi György költészetét dicséri, amelyik „a rendkívüli lélek akadályozó, botlasztó gazdagságával, de a klasszikus egyszerűség felé fejlődött”(1947).

17  Egyik szöveg kézirata sem maradt fenn, a hagyatékban található gépiratmásolat a két Klára 1958 körüli sajtó alá rendező munkáját tükrözi és feltehetően a lapban megjelent cikkről készült (PIMK, letét, file: 13. 2217‒21.)

18  Újság, 1934. nov. 6., 11. (ADT)

19  „A 13. sz. fejhallgató”, Elhangzott, Rádió Újság, 1934. nov., 46. sz., 33., a rövid kritikára és szerzőjére Salamon István hívta fel figyelmemet, ezúton köszönöm neki, hogy megosztotta velem. A  fejhallgató egyben utalás is  a korabeli rádióhallgatás legjellemzőbb módjára: a megfizethetőbb  készülékeknek gyakran nem volt külön hangszórójuk, és az adást csak fülhallgató segítségével lehetett követni.

20  ITEK, 362.

21  Illyés 1934. dec.-i Fazekas Mihályról szóló előadását hasonló bonmot-val nyugtázta „A 13. sz. fejhallgató”: „Amit elmondott róla, az mind szép, jó és okos volt, csak éppen ő maga, Illyés Gyula nem alkalmas – mondjuk meg – arra, hogy mikrofon útján beszéljen, nem köti le a figyelmet – jobb, ha mással, jó előadókkal olvastatja fel munkáját.” Salamon István, Tollal és mikrofonnal: Irodalom a Magyar Rádióban: 1925‒1944, Bp., Fekete Sas Kiadó, 2003, 77.

22  Szabó Lőrinc levele Cs. Szabó Lászlónak 1942. december 19-én, PIMK, letét, file: 10.033, ITEK, 774.

23  Sz. L. levele Cs. Szabó Lászlónak 1943. július 18-án, NLC, 245.

24  Illyés Gyula verseit mondja, (LP), vál., Illyés Gyuláné, borítószöv., Keresztury Dezső, Illyés versmondásáról, MR és Hungaroton, 1985.

25  Montágh Imre, Ami a szavak mögül hallható =  Irodalmi hangarchívum: Válogatás a Petőfi Irodalmi Múzeum hanganyagaiból, összeáll., Horváth Zsuzsa, szakértők, Kabdebó   Lóránt, Kelevéz  Ágnes, Montágh  Imre, szerk., M. Boda Edit, Bp., Országos Oktatástechnikai Központ, 1985., 54.

26  Villám-beszéd Szabó Lőrinccel: „Melyik szebb?” (Az 1942. július 15-i radióelő-adáshoz), gépirat, PIMK, Vallomások, 179.

27  ITEK, 565–581., ld. elemzésüket: Kabdebó Lóránt, „Isten és a világ”: Szabó Lőrinc metafizikai távlatai = K. L., „Nyílik a lélek”: Kettős látás a huszadik századi lírában: Szabó Lőrinc „rejtekútja”, Bp., Ráció, 2015., 206–214.

28  Füst Milán Schöpflin Gyula műsorigazgatóhoz írott 1946. dec. 3-i levelében maga ajánlja fel írását a rádiónak: „…egy lap felkérésére sikerűlt igen épkézláb cikkecskét írnom a karácsonyi ünnepnek szivemben való jelentőségéről s öröm volna számomra, ha fel is olvashatnám”, RSz, 105.

29  Ld. EPÍ, 627–635.

30  Uo., 638–644.

31  Pontosan 1941. január 28-án 20.45-től hangzott el a műsor, a verseket Bajor Gizi olvasta fel.

32  Ld. Gyarmati György, A körülzárástól a felszabadulásig: Budapest 1944. november‒1945. február, forrás: http://www.tankonyvtar.hu/ (elérés: 2016. febr. 21.)

33  36 év, I., 606.

34  Barabás Tibor nyilatkozata, Magyar Nemzet, 1947. dec. 21., 5., NLC, 658‒659., és Vallomások, 862‒863.

35  Szabó Lőrinc 1927-ben följegyezte, hogy az akkor négyesztendős Kisklárát mennyire elbűvölte a rádióhallgatás: „Most megint van egy nagyobbfajta rádiónk, szereti hallgatni, s kijelentette, hogy szeretné látni az énekes tündéreket, hogy a rádióban is aranyos-e a ruhájuk. (…) Fülén volt a két hallgató, s majdhogy sírva nem fakadt, mikor este aludni kellett mennie. Közben pedig egyszer csak megszólal: ‒ Tudok megint egy verset: »A drótba’ lak…« (…) Megkérdezem, hogy ki lak a drótban, mire a kislány mindent megmagyaráz: ‒ »A tündér a drótba lak, ott marad!«”, Sz.  L.,  [Naplójegyzetek KisKláráról] =  Vallomások, 93–94., Kisklára nemcsak verseket tolmácsolt és drámai szerepeket alakított a rádióban, de az ötvenes években óvodásoknak szóló mesékben is szerepelt.

36  Ld. Szabó Lőrinc levele Baumgarten Sándornak és családjának, 1953. nov. 17. = NLC, ; a rádióműsor, „Kunyhóm körül…”: Tu Fu költeményei, ford. és a bev. írta Szabó Lőrinc, 1953. nov. 17., kedd, Petőfi adó, szerk. Dalos László, rend., Szécsi Ferenc, Sz. L. konferanszát Sz. Kovács Ernő olvashatta fel. Kézirata MTA KIKK, Ms 4656/171 = ITEK, 913‒924.

37  Szövegeik Szabó Lőrinc hagyatékában: [Szovjet költők bevezetője], MTA KIKK, Ms 4656/148‒149.= ITEK, 927‒932., és Władysław Broniewski tíz verse, PIMK, letét, file: 17.004–005. = ITEK, 932–943.

38  A felvételről részletesen ír Tóbiás  Áron, Szabó Lőrinc hangszalagon, Új Írás, 1964/9., 1096‒1101., Az Avas alján: Ünnepi műsor Miskolc felszabadulásának  10. évfordulóján, rádió-előadás 1954. dec. 3., rend. Török Tamás, szerk. Lévai Béla, a teljes adás műsorborítékja és benne Szabó Lőrinc autográf javítású gépirata megtalálható az MTVA Prózai Archívum Műsordokumentum-  és irattárában (Köszönöm Debreceni Géza több ízben nyújtott segítségét).

39  EPÍ, 791.

40  I. m., 792.

41  Szabó Lőrinc levele Thomas Marianne-nak 1954. december 13-án = NLC, 558.

42  Szabó Lőrinc 1954. december 6-án kelt levele Tompa Kálmánnak, idézi Kabdebó, Összegzés, 459.

43  NLC,  560.,  a Tóth  Árpádról szóló  műsor  bevezetője: Csillag,  1955. febr., EPI, 803‒809., részletei még Tertinszky Edit, Rádiós emlékek… c. kötetében, 161‒162.

44  Tertinszky Edit, Fejezet a Magyar Rádió Hangmúzeumának történetéből: Az indulás évei: 1961-ig = Rádiós emlékek – olvasmányemlékek, összeáll. és szerk., T. E., Bp., Hét Krajcár Kiadó, 2012, 147.

45  [Rádióinterjú], 1956. okt. 8., kézirata, PIMK, letét, file: 13.2113–41., 15.156–62., kötetben: Vallomások, 604‒610., az interjú szövegének egy változatát elsőként közölte és körülményeire is emlékezett: Tóbiás Áron, Szabó Lőrinc hangszalagon, Új Írás, 1964/9., 1096‒1101., újra: Tóbiás  Áron, Gyík, egy napsütötte kövön – Szabó Lőrinc = T. Á., Megmentett hangszalagok: A megálmodott Magyarország – beszélgetések, emlékezések, Bp., Kortárs, 2015, 167‒173., a hangfelvétel nem teljesen egyezik a közölt interjúval, másolatát Füsi József őrizte meg, megtalálható a PIM Médiatárában (OR0185/1.) és az MTVA Prózai Archívumában.

Rövidítések  jegyzéke

ADT = Arcanum Digitális Tudománytár

EPÍ = Szabó  Lőrinc, Emlékezések és publicisztikai írások, szöveggond., jegyz., utószó Kemény Aranka, Bp., Osiris Kiadó, 2003 (Osiris Klasszikusok)

ITEK = Szabó Lőrinc, Irodalmi tanulmányok, előadások, kritikák, szerk., jegyz., utószó, Kemény Aranka, Bp., Osiris Könyvkiadó, 2013 (Osiris Klasszikusok)

Mo = Magyarország

MTA KIKK = Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye

NLC = Szabó Lőrinc, Napló, levelek, cikkek, sajtó alá r., bev., jegyz., Kabdebó Lóránt, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974 Összegzés = Kabdebó Lóránt, Az összegzés ideje: Szabó Lőrinc 1945–1957, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980

PIMK= Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára

PN = Pesti Napló

RSz = Rádiótörténeti szöveggyűjtemény, szerk. Salamon István, Bp., Magyar Rádió Részvénytársaság, Oktatási Osztály, 1999

SzLK, I. = Szabó Lőrinc könyvtára: I. Magyar szerzők művei, Forgács Anita adatbázisát kieg., jegyz., szerk., Buda Attila [Miskolc, ME BTK, Szabó Lőrinc-kutatóhely] 2002 (Szabó Lőrinc Füzetek 3.)

SzLK, II. = Szabó Lőrinc könyvtára: II. Külföldi szerzők művei. Forgács Anita adatbázisát kieg., jegyz., szerk., Buda  Attila [Miskolc, ME BTK, Szabó Lőrinc-kutatóhely, 2003] (Szabó Lőrinc Füzetek 6.)

Vallomások = Szabó Lőrinc, Vallomások: Naplók, beszélgetések, levelek, szöveggond., jegyz., életrajz és utószó Horányi Károly és Kabdebó Lóránt, Bp., Osiris Kiadó, 2008 (Osiris Klasszikusok)