Nagy Csilla: Öntörvénykönyv. Kabdebó Lóránt Öntörvényűen című kötetéről (kritika)

Az olvasót, aki az utóbbi évtizedekben figyelemmel kísérte Kabdebó Lóránt munkásságát, nem éri meglepetésként a szerző új, kortárs és közelmúltbeli irodalomra koncentráló tanulmánykötete. Köztudott, hogy Kabdebó tudományos érdeklődésének középpontjában elsősorban Szabó Lőrinc költészete és a későmodern líra alakulástörténete áll, az azonban talán kevéssé ismert tény, hogy elsődleges kutatási területe mellett folyamatosan időt szakít arra, hogy egyes aktuális kortárs és a közelmúltbeli irodalmi (mindenekelőtt: költészeti) fejleményekre reflektáljon. Monográfiát tett közzé Lakatos Istvánról1 és Turczi Istvánról2, de kritikai reflexiói bizonyítják, hogy meglehetősen korán felfigyelt Kukorelly Endre tehetségére3 és Tandori Dezső teljesítményére4 is. Az új kötetben szerepeltetett szerzők (Sinka István, Nemes Nagy Ágnes, Juhász Ferenc, Ágh István, Bakucz József, Baránszky László, Szepesi Attila, Buda Ferenc, Dobai Péter, Kalász Márton, Kiss Anna, Csukás István, Tóth László és Turczi István) poétikájával Kabdebó korábbi írásaiban, folyóiratközléseiben már foglalkozott, a 2019-es kötetben összegzi, újragondolja, átszerkeszti a korábban megfogalmazottakat.

Ami Kabdebó kortárs irodalomról, a közelmúlt irodalmáról szóló köteteit megkülönbözteti a Szabó Lőrinc-monográfiáktól, az egyrészt a téma megtalálásának metódusa, másrészt pedig a téma feldolgozásának módszertana. Míg a Szabó Lőrinc-kutatás állomásait jelző publikációk feszes rendben, voltaképp egy katedrális egymásra épülő, a tervrajz mintázata szerint elrendező építőelemeiként követik egymást, addig ezek az írások – az irodalomtörténészi pálya elején közzétett, vagy épp a most megjelent kötet szövegei egyaránt –  a szerző egyéni, asszociatív érdeklődésének lenyomatát adják. Míg a Szabó Lőrinc-kutatás során az irodalomtörténészi szakma teljes perspektíváját felmutatja (az életmű textológiai, filológiai, hatástörténeti, recepciótörténeti, irodalom- történeti és -elméleti kontextualizásával), addig egyéb líratörténeti írásai, beleértve a most közreadott kötetet is, nem rendeződnek az adott korszakot koherensen feldolgozó irodalomtörténetté. A szerzői szándék ezzel épp ellentétes: az épület-metaforikánál maradva, Kabdebó ebben az esetben nem feltérképez egy várost, hanem szemlél egy városképet, amelyen aztán bizonyos motívumoknál – egy nyitott ablaknál, egy sajátosan megépített tetőablaknál, egy különös formájú balkonnál – elidőzik. Így kerül előtérbe például Dobai Péter költészetének bölcseleti jellege és erőteljes vizualitása, Tóth László poétikájának „egy ember tragédiájaként” való értelmezhetősége, Ágh István lírájának etikai olvasata. De ennek a szemléletnek az eredményeként kerülhet egymás mellé egy-egy esszében Sinka István és Nemes Nagy Ágnes, valamint Csukás István és Nemes Nagy Ágnes poétikája is.

Egyfajta mintázat nyilvánvalóan ebben az esetben is kialakul, amely azonban vállaltan rendkívül szubjektív, és a líra egyedi vetületeit, ezzel együtt pedig Kabdebó olvasási stratégiáit, irodalomszemléletét láttatja. A Turczi-lírát összefoglaló tanulmányciklus első  bekezdése érzékelteti, mi az, ami alapján a szerző számára kiemeltté, különös jelentőségű válhat egy-egy életpálya: „A költészet öntörvényű valami, sokszor együtt halad a történelemmel, másszor éppen szembefordul vele. Ha kell, a rettenete mondja ki, máskor – még rettenetesebb körülmények között – éppen vigaszt nyújtóan épít virágzó életet a romok felett.”5 A vers eszerint költészet és élet, költészet és történelem dinamikus viszonyának a színrevitelét teszi lehetővé: a kötetben található elemzések szinte mindegyike ezt a versértelmezést és az „öntörvényűség” fogalmának teherbíró képességét igazolja.

Ami a módszert illeti, a könyv egyik érdekessége és (a változatos tematika ellenére is érzékelhető) koherenciája a megszólalásmódnak és a megszólaló pozícióválasztásának köszönhető. Kabdebó a „személyes olvasás” stratégiájával tekint a választott művekre: értesülünk arról, hogy az esszé, a kritika tárgyának kiválasztása a legtöbbször valamilyen személyes kötődés, érdeklődés révén történik, a szerző arról ír, ami számára egy adott élethelyzetben „közbejött” és fontossá vált, illetve előfordul, hogy miközben egy-egy értelmezés, interpretáció születik, a saját személyes élettörténetek is beszivárognak az elbeszélésbe. Kabdebó sok esetben utal a kritikák keletkezési körülményeire, olvasmányélményeire, vagy éppen az adott magán- és történelmi élethelyzetre. Például: „Amikor a poétikában megnyilvánuló oximoron-szemléletet próbálom összehangolni magamban Szepesi Attila költészetével, jelenik meg a hír XVI. Benedek pápa lemondásáról […].”6 És a Turczival való megismerkedés kapcsán: „Született formáló tehetség. Ezért jó műfordító. Ekként ismertem meg. Vas Istvánéknál, Szentendrén. Itamár Jaoz-Keszt mutatta be, és ajánlotta, hogy fordítaná a héber verseket Dobos Marianne izraeli interjúkötetében, A szívek kötelessége megmarad címűben.”7

Ahogy erre a bevezetés is utal8, a művek, pályák leírása egyfajta olvasónaplóként működik, ebből kifolyólag nemcsak irodalomtörténeti és -kritikai szempontból, de filológiai vonatkozásban is termékeny anyagról van szó. Az olvasónapló szerzője azonban – önkéntelenül vagy tudatosan – saját magát is újraolvassa mindeközben. Átrendezi a korábban közölt írások hangsúlyait, reflektál saját korábbi olvasataira, kiegészíti vagy felülírja azokat. Nemcsak az az érdekes ebben a könyvben, hogy a szerző hogyan gondolkodik a választott szerzők életművéről, hanem az is, hogy az egyéni érdeklődés mintázatai, a Kabdebó-féle értékrend és olvasási stratégia miként mutatkozik meg egy-egy szerző életművére kivetítve. Mindez – az önreflexió, a saját értelmezői korszakok opponálása, az újraolvasás és újraértelmezés gesztusa – persze ismerős lehet valahonnan: talán nem túlzás állítani, hogy Szabó Lőrinc újraíró-újrakonstruáló alkotói eljárása tükröződik vissza. Öntörvényűen.

—

1    Kabdebó Lóránt, Lakatos István, Budapest, Akadémiai, 1986.
2    Kabdebó Lóránt, Rögeszmerend: Turczi István művének tragikus derűje, Budapest, Balassi, 2007.
3    Kabdebó  Lóránt, Kísérleti életrajz (Kukorelly Endre: Manière), Új Írás, 1987/9, 126–128.
4    Lásd pl.: Kabdebó  Lóránt: Tandori Dezső: Töredék Hamletnek, Jelenkor, 1969/1, 1043–1046.; Kabdebó  Lóránt: A létezés fájdalma (Tandori Dezső: A mennyezet és a padló), Üzenet, 1976/9, 512–518.
5 Kabdebó Lóránt, Öntörvényűen, Budapest, Tipp-Cult, Parnasszus Könyvek, 2019, 173.
6 Uo., 67.
7 Uo., 276.
8 Uo., 11