Nagypál István verse

Jens Mattke felvétele

Himnusz

Vannak napok, amelyek kiesnek, ha elindulsz,
Elindulsz a lejtőn a parkon át, virágos kertekben
Botorkálsz, látod, ott vannak újra a kecskék,
Csak az állkapcsuk mozog és a partra gondolsz,

Gyászolj te ismeretlen, zokogj úgy, hogy beleremegsz,
És a kora reggeli csöndben lehullanak a gyümölcsök
Az asztal sarkáról, miként az erőszakos és rút csecsemők,
Ahogy az évek, újra és újra, ahogy a boldog szanitécek,

Bokrok között a rémület csámcsog, rázuhan a költő,
Papírszeletek röppenek fel a levelek alól,
Örülj te ismeretlen, együgyű vagy, maradj ilyen,
Rángasd a pipacsok gyenge szárát, te féktelen gyermek,

Vannak napok, amikor téged hívnak, hamuban lépkedsz,
Miközben köveket hajítanak utánad a temetőben,
Nézz hátra te ismeretlen, ne csak járkálj, megtörtél,
Mint a kiszáradt kenyér sarka. Miattad vannak újabb napok,

Dögölj meg te ismeretlen, földbeszállt testeden
Megfagyott bogyók koppannak, és ha mindez nem lett volna elég,
Ezek a napok sosem telnek el. Menj hát el ismeretlen,
És vidd magaddal a [***] kecskéidet is.

*** olvashatatlan

Megjelent az Irodalmi Szemle 2020/4-es lapszámában.

Nagypál István (1987, Budapest)

Költő, író, műfordító, szerkesztő.