Forgács Miklós: Ma már nem mész sehová (1. rész)

(prózaopera-prózaoperett -prózaorat órium)
Czajlik József ötlete és rendezői koncepciója alapján*

– szerzői változat, ez a szövegverzió nem azonos a kassai Thália Színházban 2020. december 12-én bemutatott szövegváltozattal, amely Faragó Béla zeneszerző és Czajlik József rendező, valamint a színészek hathatós segítségével készült –
(A második és harmadik részt későbbi lapszámunkban közöljük.)

Szereplők:

Professzor
Újságíró
Egyetemista lány

Diáklány I.
Diáklány II.
Diáklány III.

Tisztánlátó I.
Tisztánlátó II.
Szkinhed I.
Szkinhed II.

Kormornyik
Komorna
Főróbert
Belróbert

Narrátor
Kórusvezető
Kórus – három nő és három férfi

1. monológ – Professzor

„Nem Nyitrán történt, amit hallotok./ Ott ily regényes dolgok nem történnek”.

A rémálmomban történt meg mindaz, amit majd elmesélek. A rémálmomban egy fiktív egyetemi városban.

Engem ide egy előadásra hívtak meg. Az összeesküvés-elméletekkel foglalkozom már egy ideje. A konteókutatás a szűkebb szakterületem. Kultúrantropológus vagyok. Nagyon érdekel, hogy miért nem elégedik meg az emberek egy része a tényekkel, és miért van szükségük arra, hogy a világot furcsa, valószínűtlen elméletekkel magyarázzák.

Talán azért, mert a tények nem mindig egyértelműek, és mert könnyen veszítjük el bizalmunkat bármilyen látható hatalommal szemben

Itt most mindenki komoly tudományos előadásra vár, és talán magyarázatra szorul, hogy egy elismert egyetemi professzor miért traktálja a hallgatóságot mégis a rémálmával.

Ennek alapján is remek összeesküvés-elméleteket lehetne gyártani. Kinek áll az érdekében az, amit majd elmondok. Kit és mit szolgál a hagymázas vízióm.

Pénteki napon történt minden. Augusztus 25-én. Nehezen ébredtem. Ott motoszkált a fejemben, hogy éppen ezen a napon történt egy máig tisztázatlan eset egy valódi egyetemi városban. Egy vizsgára siető diáklányt reggel fél nyolc körül ismeretlenek megvertek. Majd amikor rendőrségi ügy lett a dologból, váratlan fordulat történt, a hatóságok nem hittek a lánynak, megvádolták, hogy hazudik, és kitalálták az egészet. Új orvosi szakértői vélemények születtek, és az áldozatból vádlott lett. 13 évig húzódott az ügy.

Nem mondom ki a diáklány nevét. A név mágia. Nem raboljuk el.

Elképzeltem, hogy mi mindent élhetett át ez a lány. Ellopták az életét. Az ő ügye kapcsán is elhangzott mindenféle spekuláció. Nem verték meg, ügynök volt, és megfizették, hogy hazudjon. Megverték, de az ügyével akarta az egyik politikai erő kompromittálni a másikat.

Megverték. De senki sem hitt neki.

Aznap is, mint minden reggel, én vittem a kislányomat az óvodába. Rohantunk a gyerekkel. Az autóbuszban úgy tűnt, egy férfi túlságosan gyakran pislog felénk. Aztán egyszer csak rámosolygott a lányomra. Ismerős volt az arca. Aztán eszembe jutott, hogy nemrég a miniszerelnök sajtótájékoztatóját néztem a tévében. És ez az ember állt mögötte. Megesküdtem volna rá, hogy ő az. Mit keres itt ez a fickó. Mikor leszálltunk, észrevettem, hogy a férfi melletti ülésen egy nő ül. Csadorban volt, és egy nyitott laptop volt az ölében. Úgy tűnt, valamilyen fényképeket nézeget. Mintha egy kislány lett volna a képeken. Ezt már csak kintről vettem észre, amikor már leszálltunk. Egész nap ez motoszkált a fejemben. Hol belelovalltam magam, hogy ez nem lehet véletlen, és valaki meg akar félemlíteni. És még a gyerekemet is belekeveri. De miért éppen engem. Hol pedig elszégyelltem magam, és elhessegettem ezeket a gondolatokat. Megijedtem, milyen könnyen átveszik fölöttem az érzelmeim a hatalmat, és legszívesebben önbíráskodnék. Ha a lányomról van szó, akkor könnyen levetkőzöm civilizáltságomat, és semmi észérv nem segít.

Megpróbáltam belemélyedni a munkámba. John F. Kennedy meggyilkolásáról, az ufókról, a szabadkőművesekről, a Rotschildokról, arról, hogy Ausztrália nem is létezik, és hogy a középkorból kimaradt 200 év. Találtam egy elképesztő blogot, amely mindezeket az elméleteket közös nevezőre tudja hozni, és azt bizonyítja, hogy az Antarktiszon elhelyezett fémkapszulákban fekvő 9 hibernált ember álma az egész világ. De a tehetetlenség és a düh egyre jobban lefárasztott. Olyan történt, ami még soha, fényes nappal a munkahelyemen, a gép előtt elaludtam.

Rémálmom volt.

Az álmomban megvertek egy diáklányt, és kiderült, hogy az ügy jóval bonyolultabb. Kozmikus hatalmi harcról van szó. Az álmomban mindenre fény derült. Mint mindig, úgy most is a világhatalom a tét. Az univerzum birtoklása. Az ismeretlen tettesek, a két szkinhed idegen bolygó küldöttei, és eljöttek a Földre, hogy megzsarolják régi ügynöktársukat, aki most diáklányként rejtőzködik ezen a bolygón. Az egész univerzum már csak hologram, hamisítvány, csak a Diáklány testébe bújt alakváltó gyíklény segítségével lehetne ismét helyreállítani a valódi univerzumot. Külső szemlélő azt látta, két brutális szkinhed ver egy törékeny diáklányt. De én most megtudtam, hogy az alakváltók így kommunikálnak, ezek a mozdulatok az ő egyezményes jeleik. Így próbálták rábeszélni az alakváltó ügynöktársukat, hogy térjen vissza. De az alakváltó tudta, ha vállalja eredeti identitását, a gyíklény háttérhatalmak ismét leigázzák a földgolyót. Inkább ember maradt. Tehát ezért nem lehet megtudni soha erről az ügyről az igazságot. Ezért olyan zavaros az egész. Világ-összeesküvésről van szó. Soha nem derülhet fény erre a titokra.

I. rész – Prózaopera

TISZTÁNLÁTÓ I-II.: Valamit mond a táj.
Beszélnek a fák.
Elég volt. Elég volt.
Nem hallgathatunk tovább.
Ha nem hazudik a táj.
Ha mondja igazát.
Elég volt. Elég volt.
Mi sem hazudhatunk tovább.

DIÁKLÁNY I.: Hol vagyok én? Mi történt velem?
Hol vagyok én? Miért kérdezem?
Ki vagyok én? Mi történt velem?
Ki vagyok én? Kitől kérdezem?
TISZTÁNLÁTÓ I.: Most már tudjuk, végre tudjuk.
TISZTÁNLÁTÓ II.: Augusztus huszonöt.
TISZTÁNLÁTÓ I.: Itt ugyanaznap volt mindig.
TISZTÁNLÁTÓ II.: Augusztus huszonöt.
TISZTÁNLÁTÓ I.: Nincsen idő, nincsen távlat.
TISZTÁNLÁTÓ II.: Augusztus huszonöt.
TISZTÁNLÁTÓ I.: Végre most már tisztán látunk.
TISZTÁNLÁTÓ II.: Augusztus huszonöt.

DIÁKLÁNY I.: Nyöszörgök, de miért, én nem értem.
Seb a fény, és fáj a tér.
Nyöszörgök, vagy csakis így beszéltem?
Fáj a tér, és seb a fény.
TISZTÁNLÁTÓ II.: Megfejtettük ezt a titkot.
TISZTÁNLÁTÓ I.: Augusztus huszonöt.
TISZTÁNLÁTÓ II.: Kiharcoltuk ezt a tudást.
TISTÁNLÁTÓ I.: Augusztus huszonöt.
TISZTÁNLÁTÓ II: Átlátunk már minden szitán.
TISZTÁNLÁTÓ I.: Augusztus huszonöt.
TISZTÁNLÁTÓ II.: Orrunknál már nem vezetnek.
TISZTÁNLÁTÓ I.: Augusztus huszonöt.

DIÁKLÁNY I.: Célba kell érnem, ez nem a cél.
Szúr a tér, és sok a fény.
Célom elértem, de hol vagyok én?
Sok a tér, és szúr a fény.

TISZTÁNLÁTÓ I-II.: A fák is mesélik.
Mi most már tudjuk:
A verés csak álca.
Galád félrevezetés.
Szupertitkos találka.
Már pontosan értjük.
A világon senki
Minket ne nézzen hülyének.

SZKINHED I.: Eljöttünk érted.
SZKINHED II.: Téged kerestünk.
SZKINHED I.: Ne nyisd a szádat.
SZKINHED II.: Másként beszélünk.
SZKINHED I.: Más lesz a nyelvünk.
SZKINHED II.: Hallgatva értünk.
SZKINHED I.: Sehová nem mész.
SZKINHED II.: Te ma már tovább.

SZKINHED I.: Igazi látszat.
SZKINHED II.: Meg hamis látvány.
SZKINHED I.: Lesz láthatatlan.
SZKINHED II.: Ténytelen világ.
SZKINHED I.: Mi mozdulatlan.
SZKINHED II.: Csak annak higgyél.
SZKINHED I.: Meglesz a vizsgád.
SZKINHED II:: Csak te vagy a tárgy.

DIÁKLÁNY I.: Érzem, hogy foszlok, szerteszét
mállok,
Mégis testemen dörömböl két alak.
Nem nyitnék ajtót, de már bent vannak,
Odabentről ugyanúgy kopogtatnak.
Meglátogatnak, nem vagyok már én,
Fejembe költöztek gátlástalanul,
Nem hívtam őket, de kell a létük,
Ha őket kitépném, magam megölném.

SZKINHED I.: Szavakon túli
SZKINHED II.: Ez az üzenet.
SZKINHED I.: Azt hiszed, tested
SZKINHED II.: Reccsen és sajdul.
SZKINHED I.: Hiszed, nem ismersz
SZKINHED II.: Minket semmiképp.
SZKINHED I.: Vizsgád megfordul,
SZKINHED II.: Mi vizsgálunk meg.

SZKINHED I.: Átjáró éppen,
SZKINHED II.: Mi téged megoszt.
SZKINHED I.: Itt maradsz félig,
SZKINHED II.: Ott leszel másrészt.
SZKINHED I.: Két dimenziót
SZKINHED II.: Laksz be egyszerre.
SZKINHED I.: Ma már te nem mész
SZKINHED II.: Sehova tovább.

TISZTÁNLÁTÓ I-II.: Ne hagyjuk magunkat
Ismét félrevezetni.
Nincs itt diáklány egy se.
Nincs nacionalizmus.
Nincs rablótámadás sem.
Nem kevésbé brutális
Mégis ez az egész.
Megvan minden adat.
Biztos minden forrás.
Úgy tűnik, gyáva barmok
Támadtak ártatlan nőre.
Pedig az univerzum
További sorsa a tét.
Manipulátorok, mágnások,
Politikusok, spekulánsok,
Ti szánalmas hatalmi szervek,
Minket ne nézzetek,
Minket ne nézzetek
Full idiótának.

SZKINHED I.: A legjobb ügynökünk voltál,
Szolgáltad a teljes kozmoszt
Szívós spóraként beszövő
Átláthatatlan hatalmat,
Specialitásod volt a
Szubkulturális beépülés.

SZKINHED I-II.: Te minden féregjáraton áttörtél
Alakváltón és hűségesen.
SZKINHED II.: A probléma ott kezdődött,
De korántsem ott végződött,
Mikor már halaszthatatlan
És elkerülhetetlen volt
A multiverzum tételes
Tükörleképezése.
SZKINHED I-II.: Te minden féregjáraton áttörtél
Alakváltón és hűségesen.
SZKINHED I.: Gondolatgladiátornak
Te voltál a legerősebb.
Máig nem tudjuk, miképpen,
De itt a Földön ragadtál,
Mikor látszatverziója
A kozmoszunknak elkészült.
SZKINHED II.: Agyhullámaiddal csak te,
Igazi galaxispajzsként,
Megvédted az egész Földet.
Az valódi maradhatott,
De identitásod megszűnt,
Magad már embernek hitted.
SZKINHED I-II.: Bedugult a féregjárat,
Belefagytál alakodba.
SZKINHED I.: Az egész kozmosz hamisítvány,
Fekete lyukban hologram.
Csak a Föld maradt meg épnek,
Ahol minden újraéledt,
Az itt rekedt többi ügynök
A nulláról újrakezdte.
SZKINHED II.: A háttérharcok már megint
Oly mértékben elfajultak,
Hogy a Föld is másolat lett,
Látszatvalóságok zuga,
Kisütött agyad rekesze
Őriz már csak minden infót.
SZKINHED I-II.: Bedugult a féregjárat,
Belefagytál alakodba.
SZKINHED I.: Újrateremteni mindent
Csak annak alapján lehet,
Amit meghasonlott fejed
Konok-tudatlanul őriz.
Nem kell semmi mást elhinned,
Csak hogy alakváltó lény vagy.
SZKINHED II.: Egy pillanattöredékbe
Hurkolódott űrhajóból
Homályos tudatfoszlányként
Irányítják árnyéklétünk.
Minden tapinthatóvá lesz,
Ha elhiszed, ügynökünk vagy
SZKINHED I-II.: Terajtad múlik, csak
akarnod kell,
s a valóság megszüli újra magát.

DIÁKLÁNY I.: Felébredt bennem,
minden gyík ősöm,
Pikkelyeim helye úgy bizsereg.
Most már megértem precizitásom,
Hogy kitartásom miért végtelen.
Bennem kódolva ott a mindenség,
Külviláglétem csak szemfényvesztés,
A kint bentjébe végre benéztem,
A bent kintjével még szöszmötölök.
Emberlétem most már a valóság,
Galaktikus humbug nem lehetek,
A romló testem meghitt unalma
Belém nyüszíti, hová tartozom.
Most már értem levetett cipőmet,
Meztelen talpam ügynök-visszaút,
Őshüllő-ösztönt stimulál a fű,
Minden él újrakarcolja múltam.
De tudom már, a múltból kettő van,
Emberbe süppedt alakváltó én.
Eltűnt az univerzum, el a Föld,
Kell-e tudnom, hogy látszat a világ.
Melyik vállamra pakolnak kozmoszt
A hibrid hologram hieroglifák.
Már értem, hogy a hátamra nem mást,
Szinguláris algoritmust véstek,
Melyen keresztül kíméletlenül
Újra kéne programozódnom.
De mivel testem egyszerre ember,
Egyszerre egész világegyetem,
Ideduzzadt, odazsugorodott
A magába hurkolódó inger.
Kozmikus idegpályáim, ahogy
Énemet hintáztatva kisültek,
Millió év százezer alakját
Radírozták le könnyedén rólam.
Végre odabent álltam magamban,
Tudva, hogy nem voltam mindig ember,
És most már tudva, hogy az maradok.
Most már értem, hogy időt kuszálva
Csontrepesztő ütéssel miért volt
Stimulálva a hűségszenzorom
Orrtőtől a szemig bal oldalon.
Magammá kódoltak újra, mert itt,
A világkatasztrófa közepén
Gyíkembermivoltom levedlettem,
Testembe be-, kozmoszból ki-,
Testembe be-, kozmoszból ki-,
Testembe be-, kozmoszból ki-,
Ájultam én.
Ájultam én.
Ájul…

TISZTÁNLÁTÓ I-II.: Nem hagyjuk mi meg magunkat semmiképp,
Nem hagyjuk tévesztgetni most és imént,
Sem direkt és sem gyanánt és semmiért,
Sem merőben, sem múlóban senkiért.
TISZTÁNLÁTÓ I.: A diáklány nem diáklány nem diáklány nem diáklány.
Gondosan kiképzett univerzum-harcos.
TISZTÁNLÁTÓ II.: A diáklány nem diáklány nem diáklány nem diáklány.
Sokoldalúan kiképzett galaktikus kém.
TISZTÁNLÁTÓ I.: A diáklány nem diáklány nem diáklány nem diáklány.
A Földön minden miatta történt.
TISZTÁNLÁTÓ II.: A diáklány nem diáklány nem diáklány nem diáklány.
A Föld története az ő története.
TISZTÁNLÁTÓ I.: Miatta vezették be a védőoltást,
Hogy megismerjen minden földi betegséget.
Mindenki más pedig két lábon járó
Biológiai bombaként létezzen.
TISZTÁNLÁTÓ II.: A chemtrail alattomos mérge is
Csak miatta hull az emberiségre.
Vegyi génmanipuláció-kísérlettel
Akaratgyenge birkanyájat teremtve.
TISZTÁNLÁTÓ I.: A laposföldet is csak azért hazudták el,
Hogy aki a peremre ér, lehulljon a semmibe.
És hogy a hülyeséggel teletömött agy,
Fogékony legyen a manipulációra.
TISZTÁNLÁTÓ II.: Semmi sem az, aminek látszik,
Minden mindennel kapcsolatban áll.
Minden hatóság, hivatal, közintézmény
A földönkívüliek kezében van.
TISZTÁNLÁTÓ I-II.: Nem hagyjuk mi meg magunkat semmiképp,
Nem hagyjuk tévesztgetni most és imént,
Sem direkt és sem gyanánt és semmiért,
Sem merőben, sem múlóban senkiért.
TISZTÁNLÁTÓ II.: A nacionalizmus nem nacionalizmus, nem nacionalizmus,
nem nacionalizmus,
Hiszen akkor nem történhetett volna mindez egy nyírfaligetben.
TISZTÁNLÁTÓ I: A nacionalizmus nem nacionalizmus, nem nacionalizmus,
nem nacionalizmus,
Mert a nyírfa a táltosok, a sámánok mágikus fája.
TISZTÁNLÁTÓ II.: A nacionalizmus nem nacionalizmus, nem nacionalizmus,
nem nacionalizmus,
A sámánok a nyírfa törzsét megmászva jutottak az égig.
TISZTÁNLÁTÓ I.: A nacionalizmus nem nacionalizmus, nem nacionalizmus,
nem nacionalizmus,
A nyírfa a bölcsesség, a világmindenség fája.
TISZTÁNLÁTÓ II.: A nyírfa félelmetes erejű gonoszság-szivattyú,
A legalattomosabb és legrejtettebb rosszat is magába szívja.
A nyírfa bölcsen és büszkén dacolva
Kiüríti a legrosszabb szándékokat is.
TISZTÁNLÁTÓ I.: A nyírfa hatalmas teljesítményű jóságpumpa,
Termeli a minőségi tiszta jót és szétsugározza.
Bármilyen rosszat önzetlenül megsemmisít,
Gonosztevő nem tud mellette megmaradni.
TISZTÁNLÁTÓ II.: A nyírfa az antik Rómában a törvényhozás eszköze,
A régi paraszti kultúrában a rontás elleni fegyver.
Amit nyírfa borít, az igaz és megingathatatlan.
Nyírfaseprű söpri ki egyedül az ártó erőket.
TISZTÁNLÁTÓ I.: A nyírfa a test legjobb barátja, gyógyít, kímél, megóv,
Hát hogyan is engedhetné a szimpla gonoszkodást.
A nyírfa már régen mindent elmesélt,
De mi még mindig nem kezdtük újratanulni a fák nyelvét.
TISZTÁNLÁTÓ I-II.: Nem hagyjuk mi meg magunkat semmiképp,
Nem hagyjuk tévesztgetni most és imént,
Sem direkt és sem gyanánt és semmiért,
Sem merőben sem múlóban senkiért.
TISZTÁNLÁTÓ I. A rablótámadás nem rablótámadás, nem rablótámadás,
nem rablótámadás,
Egy titkos társaság nyugtalanító rejtjeleket ontó szertartása.
TISZTÁNLÁTÓ II.: A rablótámadás nem rablótámadás, nem rablótámadás,
nem rablótámadás,
Egy világuralmi szövetség hagyományos éves taggyűlése.
TISZTÁNLÁTÓ I.: A rablótámadás nem rablótámadás, nem rablótámadás,
nem rablótámadás,
Egy gátlástalan hatalom mindenre kiterjedő tanácskozása.
TISZTÁNLÁTÓ II.: A rablótámadás nem rablótámadás, nem rablótámadás,
nem rablótámadás,
Egy gyarmatosító galaxis ősi rituálékat hamisító átverése.
TISZTÁNLÁTÓ I.: Minden mozdulat egy emberi sors,
A kiszolgáltatottság cinikus tánca.
Félelmetes tudása minden szégyennek,
Minden hibának, gyengeségnek.
TISZTÁNLÁTÓ II.: Minden grimasz egy térkép,
Mely a kiúttalanság ösvényeit rajzolja meg.
Meneküléssel kecsegtet, de a legmélyebb,
Legundorítóbb bugyorba vezet csak.
TISZTÁNLÁTÓ I.: Minden szó maró anyagként
A létezést megsemmisítő vitriol.
Nincs menekvés, mert körbeölel,
És te azt hiszed, meg kell hallanod.
TISZTÁNLÁTÓ II.: Minden véletlen egy előre kitervelt csapda,
Titkos tervek hívogató lerakata,
A véletlen rosszabb, mint a vérmérgezés,
Mert a kíváncsiság a fegyvere.
TISZTÁNLÁTÓ I-II.: Nem hagyjuk mi meg magunkat semmiképp,
Nem hagyjuk tévesztgetni most és imént,
Sem direkt és sem gyanánt és semmiért,
Sem merőben, sem múlóban senkiért.

DIÁKLÁNY I.: Az embereket választottam,
Emberként szabad vagyok,
Embervilág tartozéka,
Magam is ember vagyok.

SZKINHED I-II.: Távolodj csak, áruló vagy,
Igaz ügyet hagytál cserben.
Meghasonlott skizofrén lét
Vár téged már ezentúl.
Semmiképp se szólj egy szót sem,
Mi történt itt valóban,
Mert bármikor lekapcsoljuk
A kozmikus vetítőt.
Kikapcsoljuk a látszatműsort.
Az emberiség annyi sem lesz,
Mint egy halvány ködpamacs.
Ha akarod, visszatérhetsz,
Üzenj, és mi megbocsátunk.
Ne feledd, hogy rajtad áll,
megszűnik-e végleg a Föld.
Ne feledd, hogy rajtad áll,
Párhuzamos-e az univerzum.

TISZTÁNLÁTÓ I-II.: Nincs szomorúbb a hamis világban,
Mint egy magányos idegen,
Aki halandó életet élve
Már tudja, nincs minden rendben.