Marcin Grad: Főnixmadár. Varsó képe Ruffy Péter Varsói hajnal című lengyelországi útleírásában
(tanulmány)
Bevezetés
A második világháború befejezése után Lengyelország és Magyarország teljesen új politikai valóságban találta magát: mindkét ország a Szovjetunió érdekszférájába került, Varsóban is, Budapesten is rövid időn belül a kommunisták kerültek hatalomra, és teljesen átépítették az országuk politikai, társadalmi és gazdagsági berendezkedését. A Moszkvából irányított kommunista pártideológia nagyon jelentős hatással volt nemcsak mindkét ország politikájára, működésére, nemcsak az egész lengyel és magyar társadalom életére, hanem az állampolgárok sorsára is. Ebben fontos szerepe volt a propagandának, cenzúrának, valamint – elsősorban a sztálinizmus időszakában – a kiépített terrorrendszernek is.
Ilyen körülmények között fejlődtek a második világháború után a lengyel–magyar kapcsolatok is. Meg kell jegyezni, hogy bár ezek a (hivatalos) kapcsolatok csak a meghatározott kereteken belül létezhettek, a két ország közötti kulturális együttműködés elég intenzív és gyümölcsöző volt. A lengyel–magyar kulturális kapcsolatok fejlesztésében fontos szerepet játszottak például olyan könyvek, újságcikkek, egyéb írások, amelyeknek a szerzői mindkét ország és nemzet kultúrájának, történelmének, politikájának, mindennapi életének kölcsönös megismerését tűzték ki célul. A magyar értelmiségiek Lengyelország iránti széles körű érdeklődésének gyümölcsei többek között a következő, a tényirodalomba tartozó, figyelemre méltó művek – főleg útleírások, illetve lengyelországi visszaemlékezések, tudósítások, ismeretterjesztő könyvek: A Visztula sellője. Lengyelországi útinapló Somlyó György tollából (1954), A Kárpátoktól a Balti-tengerig Pethő Tibortól (1956), Varsói hajnal Ruffy Pétertől (1961), Barátok közt Lengyelhonban Bodrogi Sándor és Ferkis Emil tollából (1964), Lengyelország Pálos Tamástól (szintén 1964), a Lengyelország című útikönyv Bács Gyulától (1974), a Lengyel teakeverék Sebők Évától (1978), A Tátrától a tengerig. Lírai utazás Lengyelországban Hajdók Jánostól (1979), valamint a Varsói krónika 1979–1981 című napló Szilágyi Szabolcs tollából (1986).
A jelen tanulmány Ruffy Péternek, az elismert magyar újságírónak a Varsói hajnal című művével foglalkozik,1 amely a szerző négy lengyelországi utazásának eredménye. A magyar újságíró ennek során viszonylag jól megismerte az országot, az észrevételeit és benyomásait a könyve hasábjain foglalta írásba, több helyet Varsónak szentelve. E tanulmány éppen a lengyel fővárosnak Ruffy Péter által felrajzolt képére fókuszál, különös tekintettel a második világháború korszakára.
Ruffy Péter alakja
Ruffy Péter magyar újságíró és író volt. Nagyváradon született 1914-ben, 1993-ban Budapesten hunyt el. Újságírói pályafutása a szülővárosában, Nagyváradon kezdődött, két ottani napilap (a Magyar Szó és az Erdélyi Lapok) szerkesztőségében dolgozott (inaskodott), aztán újságírói munkáját a híres Brassói Lapoknál folytatta. Amikor ez a napilap 1940-ben (a második bécsi döntést követően) megszűnt, Ruffy Péter Budapestre költözött, Az Újság című liberális laphoz került, amelynek a szerkesztőségében a német megszállásig dolgozott, amikor is a lapot betiltották. A második világháború után a Hírlap (1946–1948), Kis Újság (1948–1950), Béke és Szabadság (1950–1956), Érdekes Újság (1957–1959), végül 1959-től a Magyar Nemzet belső, 1960-tól főmunkatársa volt.2
Ruffy Péter több könyv szerzője, művei közé elsősorban gyűjteményes riportkötetek (Göcsejtől Hegyaljáig, 1955; Romlás. Riportok a rumról, 1957; Arcképek és történetek, 1962; Csavargások, 1963; Egy napom, 1966; A riporter visszanéz, 1967; Úttalan utakon, 1974), útirajzok (Varsói hajnal. Lengyelországi útiélmények,3 1961; Szegedi képeskönyv, 1964; Hazánk szíve, Budapest, 1968), valamint történeti publicisztikák (Koronánk könyve, 1981; Magyar ereklyék, magyar jelképek, 1988)4 tartoznak.
A magyar irodalom története szerzői szerint „1945 után Ruffy Péter az ország újjáépítésének talán legfürgébb tollú tudósítója”.5 1960 decemberében, a Magyar Sajtó Napján Ruffy Péter a legelsők egyikeként vette át „a szocializmus ügye iránt elkötelezett, kiemelkedő munkát végző újságírók” legmagasabb elismerését, a frissen alapított Rózsa Ferenc-díjat.6 Ruffynak a szocializmusba vetett mély hite, a szocializmus iránti lelkesedése éppen a Varsói hajnal lengyelországi útleírásának egyik fontos jellemzője7.
Stílus és propaganda
Ruffy Péter, ahogy maga írja a könyve utolsó előtti fejezetében, 1945 és 1960 között négy ízben járt Lengyelországban.8 Az útleírás szövegéből világosan kiderül az, hogy a magyar újságíró egyik lengyelországi látogatása 1959-ben zajlott.9 Az 1960-as év a Varsói hajnal befejezésének az éve;10 ezenkívül a szöveg néhány részlete arra utal, hogy a szerző szintén ebben az évben is járt lengyel földön.11 A könyve hasábjain Ruffy összegzi négy lengyelországi utazásának „élményeit és tapasztalatait”,12 de elsősorban éppen az ötvenes évek végének, illetve az ötvenes és hatvanas évek fordulója Lengyelországának képét örökíti meg.
A szerző bejárta szinte az egész országot, a Balti-tengertől egészen a Kárpátokig, a második világháború után „visszaszerzett” nyugati területektől a kelet-lengyelországi Białowieża-őserdőig. Lengyelországi utazásainak térképén olyan városok voltak, mint például Varsó (amelynek a lengyel városok közül a legtöbb helyet szenteli az útirajza lapjain, amely a könyv címadója is), Krakkó, Gdańsk, Szczecin, Wrocław.
Az országnak Ruffy Péter által megörökített vagy inkább felrajzolt képe színes és változatos. A szerző páratlan stílusának13 köszönhetően az olvasónak tényekben gazdag, egyúttal irodalmilag vonzó, Lengyelországról szóló olvasmányt adott a kezébe.
A szóban forgó útirajzban feltárul előttünk az ország sokszínűsége. Már a könyv első fejezetében olvasunk a lengyel föld természeti szépségéről – a szerző szavait használva:
„Lengyelország tündéri tájairól”.14 Ruffy Péter (hosszabban-rövidebben) bemutatja a magyar olvasónak a lengyel városokat, a jelenüket és a múltjukat egyaránt; a Varsói hajnal narrációjában fontos helyet tölt be az egyes városok, helyek hangulatának a leírása, valamint az emberi sorsok elbeszélése. Az utóbbi az útirajz egyik legfontosabb jelensége: megmutatni Lengyelországnak, egyes városainak és egyes helyeinek emberi arcát, elmesélni a történetét és a jelenét az emberi sorsok szempontjából, valamint ezeknek kihangsúlyozásával. Ruffy sokat ír a lengyelekről, tudniillik az emberekről15 – az egész nemzetről (mint emberi közösségről), a múlt és a jelen ismert vagy ismeretlen (névtelen), pozitív vagy negatív hőseiről; a Varsói hajnal lapjain a lengyel társadalom különböző csoportjainak képviselői jelennek meg: egy „pragai munkáscsalád”16 és Henryk Fukier, a híres Fugger család lengyel ágának utolsó sarja;17 Marek Hłasko – a szocialista hatalom által elítélt disszidens prózaíró, „szocialista hazája és a lengyel irodalom árulója”,18 továbbá Jarosław Iwaszkiewicz – minden idők egyik legismertebb lengyel írója, 1959 és 1980 között a Lengyel Írószövetség elnöke;19 valamint a Varsó újjáépítésén dolgozó munkások, „munkás hétköznapoknak a hősei”20 és az egyik varsói kocsmában mulató, Ruffy véleménye szerint időt pazaroló, „egzisztencialistának” nevezhető ifjúság.21
Meg kell jegyezni, hogy a magyar újságíró elsősorban a kortárs „szocialista Lengyelország” élete, sikerei iránt érdeklődik, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy mellőzi a lengyel múltnak, illetve a lengyel kultúra történetének bemutatását. Ellenkezőleg, a lengyel történelem megismertetésének nagy jelentősége van Ruffy Péter könyvében.
A szerző Lengyelországot nem turistaként vagy útikalauz-íróként, hanem szakértő-riporterként járta végig és örökítette meg a könyvében; ezért az országnak, a természeti kincseinek, a városainak, az egyes műemlékeinek és egyéb látnivalóinak (stb.) bemutatása általában korántsem hasonlít „bédekker-szerű” leírásokra, sem nyelvileg, sem formailag: a Varsói hajnal narrációjában nem találkozunk a szerző által meglátogatott „érdekes helyek” monoton felsorolásával és a velük kapcsolatos adatok, különböző információk szintén monoton közlésével. Ruffy nem is szentel több helyet a lengyel városokban található közismert látnivalók, műemlékek részletesebb bemutatásának; az önmaga által kiválasztott látnivalókról, műemlékekről ír ugyan, de inkább nagyon korlátozott formában, tudniillik általában nem írja le, csak említést tesz róluk (kizárólag Krakkó legfontosabb történelmi jellegű részeit és objektumait mutatja be bővebben, a történetükre fókuszálva). Az útirajz lapjain többek között olyan művészeti értékű, történelmi jellegű és jelentőségű helyek jelennek meg, mint például Gdańsk óvárosa vagy „a régi Varsó”, amelyek elpusztultak a második világháború idején, de ennek befejezése után helyreállították, a krakkói piactér (Rynek Główny), az ottani Mária-templom, a Wawel-dombon elhelyezkedő királyi vár és székesegyház, a reneszánsz stílusú Kazimierz Dolny nevű kisváros, valamint Frédéric Chopin szülőháza és a körülötte levő park Żelazowa Wolában. Lengyelország természeti látnivalói közül többek között a Visztuláról, a lengyelek „szent folyójáról”22 vagy a białowieżai bölényrezervátumról olvashatunk Ruffy útleírásában.
Ruffy Péter könyvében nagyon fontos szerepe jut a lengyel történelem megismertetésének. Lengyelország változatos történetét az egyes városoknak, épületeknek, egyéb helyeknek (stb.) és – elsősorban a XX. századi történelem esetében – a lengyeleknek (az egész lengyel nemzetnek, illetve névről ismert embereknek) a történetein keresztül beszéli el a Varsói hajnal szerzője. Ruffy számára legfontosabb a legújabb lengyel történelemnek, tudniillik a második világháború tragikus eseményeinek a bemutatása, valamint az újjáépítés korszakának a megismertetése, amelynek a szemtanúja volt a szerző. A történelem Ruffy Péter jellegzetes, költőinek mondható stílusának, változatos nyelvezetének révén szinte megelevenedik az útirajz lapjain; a szerző nemcsak alapvető tényeket közöl, hanem számos történeti érdekességgel is színesíti a narrációját.
Az, hogy Ruffy sok helyet szentel a második világháború történetének, magától értetődik: lengyelországi utazásai idejében, az ötvenes és hatvanas évek fordulóján is, a háború emlékezete még eleven volt a társadalomban, még láthatóak voltak a harcok vagy háborús pusztítások maradványai.23 Maga a szerző szintén abba a nemzedékbe tartozik, amely a felnőtt ember tudatával túlélte a háborút.24 A Varsói hajnal lapjain bőven olvasunk többek között a westerplattei csatáról (a második világháború első harci eseményéről), Varsó rendkívül tragikus történetéről (a főváros német megszállásáról, a varsói gettófelkelésről, az 1944-es varsói felkelésről, a város felkelés utáni megsemmisítéséről), Gdańsk elpusztításáról,25 valamint (és nem utolsósorban) Auschwitzról, „a világ legnagyobb temetőjéről”.26
A Varsói hajnal narrációjában a második világháború lengyel tragédiájának – elég terjedelmes – leírása kiindulópontja a háború utáni nagyszabású újjáépítés és a vele együtt járó szocializmusépítés27 bemutatásának. A szerző megismertetni igyekszik a magyar olvasóval, hogy miképpen sikerült a lengyel kommunistáknak, a lengyel „munkásosztálynak” bevezetnie a szocialista berendezkedést és újjáépíteni a háborúban teljesen megsemmisített Lengyelországot, „a sírverem vak mélyéből kiemelni ezt az országot”28. Ellentétbe állítja, összeveti egymással a hatalmas háborús pusztítás és az „új szocialista Lengyelország” által elért eredmények (mint például helyreállított városok, új üzemek stb.) képeit.
A háború utáni „szocialista Lengyelország” élete, sikerei, valamint némi problémái is a legnagyobb mértékben vonzzák Ruffy figyelmét. Ahogy már az előzőekben volt róla szó, a magyar újságíró az 1945 és 1960 közötti időszakban négyszer járt lengyel földön és személyesen megnézhette a szocialista rendszer bevezetését, megismerkedhetett az országnak a háború utáni, a szocializmus szellemében történő újjáépítésével. A Varsói hajnal főleg az ötvenes évek végének, illetve az ötvenes és hatvanas évek fordulójának Lengyelországát írja le, és ezen időszak távlatából foglalja össze a háború utáni lengyel szocializmusépítésnek, a fentiekben említett újjáépítésnek fontos eseményeit, tapasztalatait, eredményeit.
A magyar olvasó Ruffy Péter útirajza révén közelebbről belenézhet a „szocialista Lengyelország” életébe – pontosabban: a „hivatalosnak” mondható életének bizonyos részletébe.29 A szerző
elvezet például a Nowa Huta (Új Kohó) iparvárosba, „az ország első szocialista városába”,30 vagy a szczecini „világkikötőbe”,31 ismerteti a lengyel gazdaság fejlődésére vonatkozó különböző tényeket, statisztikai adatokat, és nem utolsósorban Varsó és Gdańsk újjáépítésének eredményeit, kihangsúlyozva a lengyel kommunista kormánynak, a lengyel kommunista pártnak és az egész lengyel „munkásosztálynak” az erőfeszítését és szerepét az ország gazdasági, politikai és társadalmi talpra állításában.
Itt felmerül két, egymással kapcsolatos kérdés, amely kulcsfontosságú a Varsói hajnal elemzése szempontjából: mennyire hiteles Ruffy Péter Lengyelország-képe? És milyen mértékben mondható propagandisztikusnak a szóban forgó útleírás?
Mielőtt válaszolunk erre a két kérdésre, még egyszer ki kell hangsúlyozni, hogy Ruffy Péter nem turistaként, hanem szinte minden iránt érdeklődő, és – amint ki lehet következtetni a szövegből – Lengyelországról elég nagy tudással rendelkező, valamint e tudás elmélyítésére folyton törekvő riporterként járta az országot. Ruffy a Varsói hajnalban nemcsak a saját észrevételeire támaszkodva állította össze Lengyelország képét, nemcsak annak alapján, amit maga látott vagy személyesen tapasztalt, hanem azt a tudást is felhasználva, amelyet különböző forrásokból szerzett – nagyrészt azoktól a lengyelektől, akikkel találkozott és akikkel beszélgetéseket folytatott az utazásai során.32
A fentiekben felvetett kérdések megoldásához figyelembe kell venni a történelmi kontextust, az akkori politikai helyzetet: a kommunista diktatúra országaiban, mint Lengyelország vagy Magyarország, az élet minden szférája a pártideológiának volt alárendelve. A kommunista hatalom megtartásához nélkülözhetetlen volt az információáramlás szigorú és pontos ellenőrzése is, amely elsősorban a cenzúrának a hatáskörébe tartozott. Az állampolgárok világnézetének a „beállítása”, tevékenységük irányítása a szinte mindenütt jelenlevő propagandának33 a feladata volt. A rendszer fenntartásában fontos szerep jutott a terrorapparátusnak is.
Ruffy Péter, bár a testvérnép kiküldöttje volt, biztosan a vendéglátó lengyel fél állambiztonsági szerveinek ellenőrzése alá esett; lengyelországi utazásai szolgálati jellegűek voltak, nagyrészt konkrét, meghatározott programjuk volt. A magyar újságíró tehát tudatában volt annak, hogy kikkel szabad találkoznia, hova szabad mennie, mit szabad megnéznie, és végül miről és miképpen szabad írnia, hogy a hazai cenzúra ne avatkozzon bele.
A Varsói hajnal teljesen beleíródik az akkori kommunista propaganda tendenciáiba, nemcsak a fentiekben említett okokból, de Ruffy Péter személyes beállítódása miatt is. Bár úgy tűnik, hogy a magyar újságíró objektivitásra törekszik, objektív és hiteles képet akar adni Lengyelországról, nem tartózkodva saját véleményének kifejezésétől vagy következtetések levonásától, mégis az útirajz elemzése arra a következtetésre juttatja a mai olvasót, hogy Ruffy valójában a szocialista rendszer híveként (úgy mondanám, szocialista szemmel) nézi az országot, az ott zajló folyamatokat és változásokat, és a szocialista rendszer híveként (szocialista tollal) veti papírra észrevételeit, benyomásait vagy véleményeit. Külön ki kell hangsúlyozni, hogy a szerző szocializmusba vetett hite igazán őszintének tűnik. Ezenkívül továbbadja a magyar olvasóközönségnek a lengyel propaganda legfontosabb téziseit, ami észrevehető bizonyos lengyel történelmi események – például az 1944-es varsói felkelés – részrehajló interpretálásában, valamint abban, hogy miket ír a lengyel szocialista állam működéséről: általában csak a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a lengyel „munkásosztály” (stb.) sikereiről ír, mert ilyen Lengyelországot mutattak meg neki: a boldog emberek, fejlődő gazdaság, gyors ütemben újjáépülő városok országát. Feltételezhetjük, hogy a magyar újságíró nem volt tudatában a lengyel valóság teljes egészének, de ha mégis, úgysem írhatott volna olyan dolgokról, amelyek tönkretették volna a lengyel szocializmusépítés nagyon pozitív képét. Ruffy a Varsói hajnal lapjain persze foglalkozik az „új Lengyelország” problémáival, a lengyelországi viszonyok némi kritikáját is fogalmazva, de egyáltalán nem haladja meg a megengedett korlátokat.
Ruffy Péter tehát a „szocialista Lengyelország” és ezáltal a szocialista rendszer nagyon pozitív képét alkotja meg, amiben fontos szerep jut páratlan, költői stílusának, pátosszal és lelkesedéssel teli nyelvezetének. A szerző olyan szavakat és kifejezéseket használ, amelyek propagandisztikusnak tekinthetőek, ezenkívül az útirajz narrációjában olyan elemek szerepelnek, amelyek jellegzetesek a kommunizmus korszakának szövegeire („munkásosztály”, „béketábor”, többszöri említése a régi és az új közötti harcnak). Az olvasókra való erőteljes hatás, a megrázó olvasmányélmény kialakításában fontos szerepet kap az emfázis, a pátosz, a hiperbola, valamint némi költőiség – többek között lírai emelkedettség – bevezetésének.34 A Varsói hajnal narrációjában a hiperbola nemcsak a stílus kérdése, hanem használata konkrét tények bizonyos mértékű eltorzítását, színezését vonja maga után.
A könyv Lengyelországról alkotott képének hitelességét ugyanis bizonyos pontokon meg kell kérdőjelezni; ez a kommunista pártideológia téziseihez és a kommunista hatalom céljaihoz, elvárásaihoz hű Lengyelország-kép nagymértékben egyoldalú, a szerző bizonyos esetekben egyes tényeket, információkat (kisebb-nagyobb mértékben, tudatosan vagy tudatlanul) hamisít, illetve eltorzít vagy elhomályosít, továbbá ezeket a tényeket, illetve történelmi eseményeket részrehajló módon interpretálja és mutatja be a magyar olvasónak.
Mindezt figyelembe véve meg lehet állapítani, hogy Ruffy Péternek a jelen tanulmányban elemzett lengyelországi útleírása nagy részben propagandisztikus műnek tekinthető: nemcsak viseli magán az akkori hivatalos kommunista propaganda jegyeit, hanem maga is ennek a propagandának a továbbadója, illetve megalkotója. A tanulmány további részében a lengyel főváros képét elemezve rámutatok a szöveg propagandisztikus részeire is.
Varsó és a második világháború
A Varsói hajnalnak a Tizenöt ember, tizenhat galamb című, a lengyel fővárosnak szentelt fejezetében Ruffy Péter nagy vonalakban megismerteti a magyar olvasóval Varsó drámai eseményekben gazdag történelmét; a legtöbb helyet legtragikusabb időszakának, azaz a második világháború idejének, valamint a főváros háború utáni újjáépítésének szenteli.
Ruffy útleírásának narrációjában Lengyelország fővárosa a mitikus főnixmadárra hasonlít; egyébként maga a szerző használja ezt a kifejezést, az 1655 és 1660 között zajló lengyel–svéd háború pusztításaiból újjáépülő Varsóról írva: „[…] olyan ez a város, mint a mesebeli főnix-madár: mindig felkel poraiból”.35 És éppen ez a vezérgondolata a varsói történelem megismertetésének:36 megmutatni a városnak, illetve lakosságának az életvágyát és elpusztíthatatlanságát, azt, hogy a legszörnyűbb pusztítások után is képes újrakezdeni mindent; megmutatni azt is, hogy Varsó olyan város, amelyen mély nyomot hagytak a múlt tragédiái, elsősorban a második világháború (a lengyel főváros hétszáz éves történelme – a magyar újságíró szavait idézve – „a vérnek és tűznek egész tengere”37). Ruffynál Varsónak, a többi lengyel városnak, sőt egész Lengyelországnak a története, főleg a második világháború és az azt követő újjáépítés kontextusában, az életnek és a halálnak a küzdelmére hasonlít, amelyből az élet kerül ki győztesként.
Már a Varsónak szentelt fejezet megnyitásában Ruffy olyan jelenetet állít az olvasó szeme elé, amelyben egyrészt az élet, az újrakezdés van jelen, másrészt a halálnak és a pusztításnak az emléke:
Ahogy a Visztula jobbpartjáról, a Praga nevű előváros felől nézem a balpartot, a tulajdonképpeni Varsót, a város sejtelmes sziluettnek hat a kesernyés őszi ködben. Először az Óváros bomlik ki a köd homályos fátylából. A kép pontosan olyan, ahogyan a Canalettónak nevezett Bernardo Belotto, a lengyel király udvari festője38 rajzolta meg néhány száz évvel ezelőtt. Épek a barokk girlandok, a kőcsipkék és a reneszánsz támpillérek; a sziluettből csak a régi királyi palota kolosszusa hiányzik.39 A lengyel nép az 1944-ben temetővé változott város helyén felépítette a régi Varsót, az egykori Warszawa pontos mását.40
Az újjáépített Varsó látképét Ruffy Péter „a fővárosi tanács egyik vezetőjével” nézte,41 aki – ahogy kitűnik a fejezet szövegéből – a főváros történetét ismertette meg a magyar újságíróval. A továbbiakban Ruffy dióhéjban felvázolja Varsó történetét, amely – ahogy már volt szó a fentiekben – tele van véres eseményekkel, háborúkkal, háborús pusztításokkal; rámutat arra, hogy Lengyelország fővárosa sok rosszat tapasztalt létezésének hétszáz esztendeje alatt:
Varsó alig 700 éves. De itt nem az elsuhant századokról, nem a városok koráról van szó, hanem a keserű emlékről, amely – sajnos – elválaszthatatlan Varsó történelmétől.42
Az útleírás szerzője különböző eseményeket sorol fel a város történetéből, olyan időszakokra fókuszálva, amikor Varsó egyrészt számos háborúnak és a velük kapcsolatos erőszaknak az áldozata volt, de másrészt hős városként mutatkozott meg, amely többször ellenállt az ellenségnek, illetve a zsarnokságnak; Ruffy elbeszélésében – ezt külön ki kell hangsúlyozni – Varsó legyőzhetetlen, megsemmisíthetetlen városként jelenik meg, amit különösen a második világháború kontextusában emel ki.
A szerző szerint Lengyelország fővárosa számára az első ilyen komoly megpróbáltatás a svéd megszállás ideje43 volt, amikor „a reneszánsz minden emléke elpusztult, Varsó porba hullt”.44 Tragikus volt a lengyel főváros számára „a több mint 120 évig tartó porosz és cári szolgaság” (vagyis az ország hármas felosztásának) korszaka45 és „a szabadságharcok végtelen sora” 46 is, bár akkor mutatkozott meg legjobban a főváros hősinek mondható jelleme. 1794-ben, a Kościuszko-felkelés idejében, „Varsó népe a cári helyőrség ellen lázadt fel”, az oroszok pedig egy idő után lemészárolták Praga városrész lakosságát („a felkelést vérbe fojtották”).47 Ezután Varsó – Lengyelországnak az 1795-ös harmadik felosztása következtében – a Porosz Királysághoz került („a várost a porosz állam kebelezte be”48). 1815-ben pedig a bécsi kongresszus döntései alapján létrehozták a Lengyel Királyságot, amely perszonálunióban volt Oroszországgal. Ezután – ahogy olvassuk a Varsói hajnalban – „megkezdődött a küzdelem a cári zsarnokság ellen”, amelyben – Ruffy szavai szerint – fontos szerepe volt Varsó lakosságának: „Varsó népe 1830-ban, majd 1863-ben fellázadt”.49 Az oroszok leverték mind a két felkelést („a cár mindkét felkelést vérbe fojtotta”).50 Az 1905-ös orosz „proletárforradalom” hatására „megmozdult Varsó munkásosztálya. A munkások sztrájkokat, utcai tüntetéseket szerveztek, kenyeret, munkát és szabadságjogokat követeltek. Több alkalommal merényletet követtek el a cári hivatalok, a cári rendőrség épületei és a cár csendőrei ellen”.51
Ahogy már megjegyeztem, Ruffy Péter a lengyel főváros történelmét ismertetve az útirajz magyar olvasóival Varsó második világháborús tragikus sorsára fóku- szál; bőven ír az 1939. szeptemberi német támadásról, a német megszállás nehéz idejéről, illetve a náci üldözésekről, valamint két felkelésről és a város 1944-es évi elpusztításáról. Az útleírás e részének narrációjában Varsó tragédiájának minde- nekelőtt emberi arca van; a Varsói hajnal szerzője a lengyel főváros háborús törté- netét nagymértékben lakossága hősi és tragikus sorsainak perspektívájából, vagy még pontosabban: ezeknek kihangsúlyozásával igyekszik elmesélni.
A varsói lakosság száma így alakult az elmúlt évtizedek során: 1860: 164 ezer, 1904: 770 ezer, 1914: 800 ezer, 1921: 936 ezer. 1939. szeptember 1-én, a második világháború kitörésekor, a lengyel fővárosban 1 millió 300 ezer ember élt. Az ő történetüket szeretném elmondani. Kegyetlen történet, kegyetlen történelem ez.52
– jegyzi meg a szerző, mielőtt bemutatná az 1939 és 1945 közötti időszak legfontosabb mozzanatait. Varsó második világháborús sorsa „Csak Ninive, Babilon vagy Karthágó sorsához hasonlítható” – citálja Ruffy Péter lengyel ismerősének szavait, ugyanannak „a fővárosi tanács egyik vezető”-jének a szavait, akivel a Visztula-parton nézte a balparti, „tulajdonképpeni” Varsó látképét és „felidézte a múltat, az elsuhant időt”.53
Ruffy Péter Varsó történetének bemutatásában azt is megjegyzi, hogy hány lakosa volt Lengyelország fővárosának egy adott korszakban, illetve egy konkrét történelmi esemény után. E felsorolásnak sajátos csúcspontja éppen 1939. szeptember 1., amikor Ruffy állítása szerint Varsónak 1 millió 300 ezer lakosa volt (legtöbb az eddigi történetében).54 Ezen a napon a lengyel főváros történelmének a legnagyobb katasztrófája kezdődött el, amely végső eredményben a város szinte teljes elpusztításához és elnéptelenedéséhez vezetett el55 és amely talán az emberi veszteségek méreteiben mutatkozik meg a legteljesebben. Ruffy a főváros utcáin járva tudatában van annak, hogy mennyi varsói lakos lett halálos áldozata a háborúnak, amit emfatikus módon fejez ki:
Varsó 1 millió 300 ezer lakosa közül meghalt, eltűnt 920 ezer. A világ egyik legnagyobb temetőjében járok. Mintha csont ropogna az ember léptei alatt. Rémképek, víziók rohannak meg, szinte hallom a náci sortűz ropogását. Mintha minden ereszték recsegne, lángok hevítenék a levegőt. A legnagyobb emberi drámák egyik színtere ez.56
Ruffy túlbecsüli – szándékosan vagy szándéktalanul – a halálos áldozatok számát,57 de az kétségtelen, hogy Varsó második világháborús emberi veszteségei hatalmasak voltak, a legnagyobbak közé tartoztak az egész világon.58 Az útirajz háborús részének narrációjában (nemcsak Varsót, hanem a többi lengyel várost, valamint az egész országot illetően) a számoknak, egyéb tényeknek úgyis másodrendű jelentése van: a szerző szándéka elsősorban meghatni, meg is rázni az olvasót (emfatikus kijelentésekkel, költői, hiperbolikus és patetikus leírásokkal stb.); a tények persze fontosak a szerző számára, ezt nem szabad kétségbe vonni, de még fontosabb a benyomáskeltés. Ezáltal a szerző felsőbbrendű célokat szeretne elérni: az emberi drámát, valamint a lengyelek (egyének és az egész nemzet) drámáját és hősiességét megmutatni, kiépíteni egy nagyon pozitív képet a lengyel népről a magyarok szemében.
Ruffy feleleveníti a főváros 1939. szeptemberi védelmének, valamint a német megszállásnak az idejét is. Varsó szeptemberi tragédiájának a szimbóluma a Királyi Palota elpusztulása volt szeptember 17-én, a német tüzérség és bombázások okozta tűzvész következtében. A Királyi Palotát és a gyűjteményében levő műkincseket a tűzoltóság, valamint számos önkéntes (katonák, cserkészek, ifjúság, a Nemzeti Múzeum munkatársai) próbálták megmenteni;59 ezt is, némi drámaisággal és pátosszal, meséli el a Varsói hajnal szerzője:
1939. szeptember 1-én hajnalban Hitler megtámadta Lengyelországot. Varsó a végsőkig, három hétig ellenáll60 A harcok során az épületek húsz százaléka pusztult el.61 Elsőnek a királyi palota, a lengyel államiságnak ez a féltve őrzött jelképe gyúlt ki. A varsói egyetem tanári kara vonult ki tüzet oltani. Összesereglettek az Óvárosból az írók, színészek, festők. A Varsóban tartózkodó sebesült katonák önkényesen elhagyták a kórházat, hogy láncban vizet hordjanak a tűz oltására. Miután a tűz megfékezése nem sikerült, menteni kezdték a világhírű műkincseket, bútorokat, kályhákat, a művészi padlóberakásokat. A háború tombolása, légiriadók közepette, mialatt hulltak a bombák, a lengyelek 10 000 darab műkincset és töredéket mentettek meg.62
„Ilyen emberek a varsóiak” – állapítja meg Ruffy, ezzel a mondattal összegezve a varsói lakosság hősies magatartásának a leírását.
A német megszállás idejének a terror volt a fő jellemzője nemcsak Varsóban, hanem országszerte.63 A náci hatóságok üldözték a lengyel értelmiséget, bezárták a felsőfokú tanintézményeket és középiskolákat, aminek következtében a tanítást konspirációban folytatták.64 A második világháború éveiben 130 ezer varsói haláltáborba vagy börtönbe került, 375 ezret kényszermunkára vittek ki.65 A Varsói hajnalban bőven olvasunk a náci terror különböző megnyilvánulásairól. Ruffy Péter – szokásos pátoszával – fejezi ki az elismerését a lengyelek iránt:
[…] A lengyel főkormányzóság náci hatóságai a lengyel–német háború végén azt táviratozták Hitler főhadiszállására […]: „Lengyelország megszűnt létezni”. Lengyelország azonban élt tovább. Lengyel volt Chopin betiltott zenéje, a szülők a lengyel nyelv szeretetére tanították gyermekeiket, az édesanyák ajkán lengyelül szólt a bölcsődal. Pedig az ország hatmillió halottat vesztett, minden ötödik lengyel ember elpusztult a nagy harc alatt.66A haza szeretete, a nép ereje, a szabadság utáni vágy azonban nagyobb, mint a tankok ereje67.
Varsó lakossága sem felejtette el városuk tragikus történetét; a magyar újságíró szerint a főváros hangulatát és a varsóiak magatartását tizenegynéhány évvel a második világháború befejezése után is, jelentős mértékben jellemzi nemcsak az újjáépítés lendülete, hanem a háború és a náci német terror emlékezete, valamint a gyász:
Varsó különböző pontjain még ma is égnek az örökmécsesek. A mécsesek előtt, az élők kegyelete jeléül, mindig ezernyi virág. Séta közben nemegyszer álltak meg barátaim néhány pillanatra, elnémulva, tűnődve. Ezeken a helyeken, a falaknál vagy a fordulóknál végeztek ki a német megszállás idején lengyel hazafiakat, kettőt, tízet, vagy egyszerre ötvenet. A nagy évfordulókon a hirdetőoszlopok körül szögesdrótokat állítanak fel, s a rács mögött kiállítják a régi náci „bekanntmachungokat”, e véres napiparancsokat, amelyek annak idején a lakosság tudtára adták, hogy kiket végeztek ki a nyílt utcán és hol. Varsó népe ma is végignézi e náci parancsokat. Pedig látta már őket nemegyszer, s talán még a rajtuk levő neveket is fel tudja sorolni. Néha arra gondoltam ilyen csoportosulások előtt, hogy már nem is olvassák el a névsort. Csak állnak előtte hosszan, nedves szemmel, kis virággal a kezükben, mozdulatlanul.68
Varsó háborús történetének szerves része a zsidóság tragikus sorsa is. A nácik 1940 őszén hozták létre a varsói gettót, ahova a fővárosi, illetve a fővároson kívül lakó zsidókat internálták. A falakkal körülzárt, eleinte körülbelül 3 négyzetkilométer nagyságú69 zsidónegyed területén több mint 400–450 ezer zsidó élt, szörnyű életkörülmények között: a zsidó lakosságot a német terror, valamint az ezzel is kapcsolatos betegség és éhség tizedelte. 1942-ben megkezdődött a varsói gettó likvidálása; két hónapon belül,
1942. július 22. és szeptember 21. között a treblinkai megsemmisítő táborba több mint 300 ezer zsidót deportáltak, ahol elgázosítatták őket.70 Ezután a varsói gettó lakossá gának száma 70 ezer főre csökkent. A gettóban önálló ellenállási mozgalom szerveződött, amely szorosan együttműködött a lengyel szervezetekkel – a Honi Hadsereggel (Armia Krajowa) és a kommunisták által szervezett Népi Gárdával (Gwardia Ludowa, a későbbi Népi Hadsereg – Armia Ludowa). A lengyel ellenállási szervezetektől kapott fegyvereknek köszönhetően a zsidó harcosok 1943. április 19-én kirobbantották a felkelést. A nagy túlerőben lévő és sokkal jobban felfegyverezett németek meglepetésére az egyenlőtlen harc május közepéig tartott (a zsidó felkelőknek továbbra is a fentebb említett lengyel földalatti szervezetek igyekeztek segíteni); a felkelés végének a Nagy Zsinagóga (Wielka Synagoga) felrobbanását tekintik (1943. május 16.). A felkelés leverése alatt és utána a németek teljesen elpusztították a gettó területét, a lakosságot vagy lemészárolták, vagy haláltáborokba küldték.71
Ruffy nem hagyja figyelmen kívül a varsói zsidóság tragédiáját sem:
A varsói utcai kivégzéseket, az ifjúság és az értelmiség egy részének deportálását 1941-ben újabb náci terrorintézkedések követték.72 Varsó két négyzetkilométernyi belvárosát73 magas falakkal vették körül, és ide zárták Varsó és a környék zsidó vallású lengyel lakosságát. Félmillió ember élt itt összezsúfolva, kegyetlen körülmények között. A gettóba rendre deportálták a zsidókat, nagy részüket Treblinkában gázosították el. 1943 áprilisában a gettó lakossága fellázadt. Lengyel hazafiak látták el őket becsempészett fegyverekkel. Tizenöt napig folyt az elkeseredett küzdelem74 a náci világhatalom ellen! Aggastyánok és gyermekek lőttek náci tankokra. Megtorlásul a németek a gettó egész megmaradt lakosságát deportálták. A varsóiak nem hallottak egyetlenegyről sem, aki visszatért volna. A teljes deportálás után az épületeket – néhány kivételével – lerombolták, a földet felszántották, majd bulldózerekkel kiegyengették. […] Ezen a letarolt földön építette fel az új Lengyelország a varsói Muranów-negyedet, amelynek ma 40 000 lakosa van. […]75.
Ruffy Péter elbeszélése jól kifejezi a varsói zsidók, a varsói gettó drámáját; a történet erősítése céljából a magyar író említést tesz a németek ellen harcoló „aggastyánokról” és „gyermekekről”; ez a tartalmilag hiperbolikus megállapítás eltér a valóságtól: a 1942. évi deportálások után (amelyekről szó volt a fentiekben) a varsói gettóban néhány ezer fiatal maradt életben (főleg a német gyárakban alkalmazottak), akik – Szokolay Katalin nem régen elhunyt történész szavait idézve – „tudva, hogy rájuk is ugyanaz a sors vár, mint szüleikre, testvéreikre, elhatározták, hogy nem adják ingyen az életüket”.76 A varsói gettófelkelés tehát elsősorban a zsidó ifjúságnak volt a lázadása.77
Ruffy egyrészt ír a lengyel ellenállási mozgalom, „a lengyel hazafiak” segítségéről a varsói gettó zsidó ellenállási szervezeteinek részére, ami teljesen helyes és mindenképpen méltó a megemlékezésre; érdemes hozzátenni, hogy a lengyeleknek köszönhetően a gettó területén kívül körülbelül 20 ezer zsidó rejtőzködött az 1944 varsói felkelés kitöréséig. De másrészt a Varsói hajnal szerzője hallgat a fejvadászokról (lengyelül: szmalcownicy), akik zsarolták a bujkáló zsidókat vagy feljelentették őket a németeknél.
Ruffy ír a háború után létrejött Muranów-negyedről, amely a háború után szó szerint a gettó romjain épült – a házak jellegzetes kisdombokon állnak, amelyek valóban (részben kiegyengetett és rendberakott) romhalmazok voltak.78 A Muranów-negyed Varsó újjáépítésének – pontosabban: az új Varsó építésének – egyik fontos produkciója volt, valamint tervezői szándéka szerint tiszteletadás a gettó áldozatai iránt, igazi emlékmű-lakótelep.79 Ahogy már a fentiekben volt róla szó, a lengyel főváros története az élet és a halál küzdelmére hasonlít; a Varsói hajnal szerzője rámutat arra, hogy a Muranów-negyed, amelyet „az új Lengyelország” épített fel a gettó romjain – az élet győzelmének egyik megnyilvánulása.
A Muranów-lakótelepen kívül Ruffynál olvashatunk még a „varsói gettó emlékére emelt, svéd gránitból készült oszlopról”, vagyis a Gettó Hőseinek Emlékművéről (Pomnik Bohaterów Getta).80
A második világháború idején Lengyelország fővárosa két németellenes felkelésnek a színtere volt; az első a fentiekben említett gettófelkelés, a második pedig az 1944-es varsói felkelés,81 amellyel Ruffy szintén foglalkozik:
Mikor a Nyugaton működő lengyel emigráns polgári kormány 1944. augusztus elsején, délután öt óra után egy perccel kirobbantotta a varsói felkelést,82 a lengyel fővárosnak még több mint egymillió lakosa volt.83
A felkelés polgári részről történt kirobbantása – a lengyel történelem mérlegén lemérve – esztelenség volt. De ez a tény mit sem vonhat le a harcokban részt vett munkások, polgárok, diákok, alkalmazattok, nők és gyermekek, kommunisták és pártonkívüliek eposzba illő hősiességéből. Hatvanhárom napig tartott, míg a náci fenevad le tudta verni a felkelést.84
Meg kell jegyezni, hogy a kommunizmus időszakában a varsói felkelés emlékezete kommunista cenzúra alá esett; a kommunisták viszonya az említett felkeléshez változott ugyan az évek elteltével, de valójában sose lett (teljesen) pozitív. Ennek az volt az oka, hogy a felkelést a Honi Hadsereg (Armia Krajowa), a kommunistaellenes, londoni székhelyű lengyel emigrációs kormánynak alárendelt Lengyel Földalatti Állam hadereje szervezte meg; a felkelésnek valóban két alapvető célja volt: katonai, tudniillik a város katonai visszafoglalása a náciktól, és politikai, vagyis az emigrációs lengyel kormánynak alárendelt hatalmi szervek létrehozása, mielőtt az előrenyomuló, Varsóhoz közeledő Vörös Hadsereg bevezette volna a kommunista hatalmat.85 A Lengyel Népköztársaság korszakában tehát ideológiai és politikai okok miatt általában szabad volt a főváros népének, az egyszerű felkelőknek a hősiességéről beszélni (bár korlátozott módon), a felkelés kirobbantásáért felelős londoni lengyel kormányt és a Honi Hadsereg parancsnokságát azonban elítélték.86
A Varsói hajnalnak az 1944-es felkelésre vonatkozó sorai részben beleíródnak a háború utáni hivatalos lengyel történelmi narratívába, visszatükröződik bennük a legújabb, második világháborús történelemnek a lengyel kommunisták általi részrehajló, egyoldalú interpretálása, de amit külön ki kell hangsúlyozni – a varsói felkelésnek vagy inkább a varsói felkelőknek a műben megrajzolt képe nagyon is pozitív. Ruffy nyíltan kihangsúlyozza a felkelők – „a harcokban részt vett munkások, polgárok, diákok, alkalmazottak, nők és gyermekek, kommunisták és pártonkívüliek” – „eposzba illő hősiességét”; a szöveg egy másik, fentebb nem idézett részletében megjegyzi, hogy „a varsói földalatti hadsereg 20 ezer lengyel tagja halt hősi halált”,87 de másrészt elítéli „a Nyugaton működő lengyel emigráns polgári kormány” döntését a felkelés kirobbantásáról („A felkelés polgári részről történt kirobbantása – a lengyel történelem mérlegén lemérve – esztelenség volt” – írja a magyar újságíró).88 Ez a kritika Ruffy részéről elég enyhe, hiszen az
1944-es varsói felkelés kirobbantása célszerűségének a kérdése körül a háború idejében is, a háború utáni években is, valamint manapság is számos vita folyik. A felkelés kirobbantását ellenezték és kritizálták a kommunistaellenes lengyel emigráció egyes tagjai is.89
Ettől eltekintve ki kell emelni, hogy a felkelés részrehajló elbírálása fontos eleme volt a kommunista propagandának, illetve a kommunistáknak a második világháborút illető történelmi narratívájának.90
A kommunista idők propagandájának befolyása máshol még észrevehetőbbnek tűnik, tudniillik abban, hogy Ruffy nem is említi a Honi Hadsereg nevét (a szövegben csak „a varsói földalatti hadsereg” elnevezés szerepel), de ugyanakkor a kommunisták hősiességével foglalkozik; az igaz, hogy a kommunisták – pontosabban: a Népi Hadseregnek (Armia Ludowa), vagyis a kommunista Lengyel Munkáspárt katonai szervezetének tagjai – szintén részt vettek a felkelésben,91 de az 1944-es felkelés elsősorban a Honi Hadsereg harca volt. Ugyanezen propagandisztikus okokból Ruffy hallgat arról is, hogy a felkelés első fázisában Sztálin megtagadta a segítséget a harcoló varsóiaknak – ahogy írja Szokolay, „A szovjet hadsereg, amely a felkelés kirobbanása pillanatában már Varsó előterében volt, visszatartotta előrenyomulását. Nem engedélyezték, hogy az Olaszországból induló lengyel és szövetséges repülők szovjet területen leszálljanak. Nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy Varsó harcol”.92
Az 1944-es felkelés bukása után a németek megsemmisítették a lengyel fővárost (pontosabban: a Visztula bal partján fekvő részét, „a tulajdonképpeni Varsót”) – Szokolay Katalint még egyszer idézve: „Varsó pusztává vált, a német egységek a felkelés leverését követően, Hitler parancsát teljesítve felégették és felrobbantották az épületek 80%-át.”93 Ruffy meghatóan ír a felkelés leverése utáni német bosszúról:
A varsói földalatti hadsereg 20 ezer lengyel tagja halt hősi halált. A civil lakosság 200 ezer halottat vesztett, 165 ezer volt a sebesültek száma. A vernichtungskommando a kapituláció után 700 ezer varsóit a város elhagyására kényszerített. Egy jel, egy sír, egy korhadt fakereszt, egy vonásnyi írás sem maradt utánuk. Eltűntek az élők sorából. És a kiürített balparti városban, 220 ezer halott valóságos és 700 ezer jelképes sírja felett, a közel 700 esztendős, olyan sok szenvedést megélt város dermedt földjén megkezdődött a démonok tombolása. A városból a galambok is elrepültek. Elűzte őket az ekrazit fojtó füstje, a hatalmas robbanások döreje. […]
Miután a városban már senki sem élt, vagy úgy tűnt, mintha senki sem élne, mérnöki képesítéssel rendelkező tisztek, műszaki rajzokkal leterített asztalaik előtt ülve az utcák kereszteződéseinél a dinamitos fogantyúkat nyomkodták, s percnyi pontossággal végezték a pusztítás munkáját. Ahová az ördögi emberkéz nem tudott benyúlni, oda behatolt a lángszóró lángja, ahol még az emberi életnek valamilyen nyoma maradt, egy bútordarab vagy hasonló, oda egy utolsó „handgranat” repült.
Egy világváros, 1 millió 300 ezer ember otthona, nem volt többé. Varsó megszűnt.94
A Varsói hajnal fentebb idézett részlete a felkelés mérlegére, valamint tragikus következményeire vonatkozik: a város tervés célszerű, szisztematikus elpusztítására és a varsói civil lakosság kitelepítésére.95 Ez utóbbinak a leírása jelentős mértékben hiperbolikus jellegű, nemcsak a szöveg stílusára nézvést, hanem a megadott információkra is. Az író főleg a leírás drámaiságára, költőiségére fókuszál, arra, hogy megfelelő hatást gyakoroljon az olvasóra, de az 1944-es események Ruffy-féle verziója bizonyos részben eltér a valóságtól. Először kétségbe kell vonni a kitelepítettek számát – valójában nem 700 ezren, hanem 550 ezren voltak96 (lehetséges, hogy ez az eltérés a szerző szándéktalan hibája). Másodszor, ami még fontosabb, a szerzőnek a kitelepítettekről szóló megállapítása, hogy „Egy jel, egy sír, egy korhadt fakereszt, egy vonásnyi írás sem maradt utánuk” és „eltűntek az élők sorából” szinte teljes mértékben eltér a valósággal. A kitelepítettek nagy része túlélte a háborút. Ismerjük a nevüket. Az egyik ilyen túlélő az akkor ötéves Krzysztof Zanussi volt, a híres lengyel filmrendező és forgatókönyvíró, akiknek a visszaemlékezéseit a varsói felkelésről szóló könyvében a brit-lengyel történész, Norman Davies97 is közli (helytelen tehát az az állítás, hogy „Egy jel, egy sír, egy korhadt fakereszt, egy vonásnyi írás sem maradt utánuk”).98 Ruffy említett megállapítását nem szó szerint kell érteni, ezzel a szerző metaforikus és szimbolikus módon akarta kifejezni a lengyel főváros halálát, aminek a valódisága kétségtelen: a felkelés leverése és a széles körű rombolási és kitelepítési akció után Varsó balparti része romokban hevert, a lakossága közül csak 22 ezren maradtak a város peremrészén, ezenkívül a romok között néhány száz–ezer ember rejtőzött.99 Helyesnek tűnik tehát a fentebb idézett részlet két zárómondata:
„Egy világváros, 1 millió 300 ezer ember otthona, nem volt többé. Varsó megszűnt”, bár figyelembe kell venni, hogy ez a megállapítás a balparti, „tulajdonképpeni” Varsóra érvényes; a Visztula jobb partján fekvő Praga városrész, amely nem volt színtere a varsói felkelésnek, nem pusztult el a német egységek megsemmisítési akciójában, a lakosainak száma pedig 1945 januárjában 140 ezer embert tett ki.100
Ahogy már a fentiekben volt róla szó, a lengyel főváros története az élet és a halál küzdelmére hasonlít – ez Ruffy Varsói hajnalának a vezérgondolata: Varsó elpusztíthatatlan város, mint a főnixmadár „mindig felkel a poraiból”. A magyar újságíró a város fejlődését az évszázadok során nagymértékben a lakosság számának a növekedésén keresztül mutatta be. Hasonlóképpen a város bukását, halálát – ami teljesen érthető és nem meglepő – elsősorban a lakosság számának csökkenése, végül teljes eltűnése perspektívájából mutatja; a város halálának egyes fázisait a lakosság számának megadásával határozza meg: „1939. szeptember 1-én, a második világháború kitörésekor, a lengyel fővárosban 1 millió 300 ezer ember élt”, „Mikor a Nyugaton működő lengyel emigráns polgári kormány 1944. augusztus elsején, délután öt óra után egy perccel kirobbantotta a varsói felkelést,101 a lengyel fővárosnak még több mint egymillió lakosa volt”, „Miután a városban már senki nem élt […]”, „Egy világváros, 1 millió 300 ezer ember otthona, nem volt többé”.
Kiemelést érdemel, hogy a szerző nemcsak a számok vagy egyéb puszta tények bemutatására törekszik, hanem mindenekelőtt arra, hogy megmutassa az egyéni sorsokat, az emberi drámákat (ezt szolgálják a költői jellegű, emfatikus s sokszor hiperbolikus leírások).
Varsó háború utáni feltámadását a szerző szintén a lakosok számának a növekedésén keresztül mutatja be:
E temetőbe, amelyet Varsónak hívtak egykor, vonult be egy fél év múlva, 1945. január 17-én hajnalban a felszabadító szovjet haderő és a vele vállvetve harcoló 1. lengyel hadsereg. […]
Varsó főépítésze mesélte, hogy a szabadság katonái e Dante poklában, a romok alatt, egy pince rejtve maradt mellékjáratában tizenöt tehetetlen, remegő, öreg férfit és asszonyt találták. Tizenhat galamb volt velük. […]
Január 18-án, a felszabadulást követő napon újabb tizenöt ember érkezett valahonnan a falvakból. Szabad ég alatt háltak a januári csonthidegben. S nyomukban jöttek hátukon batyuval, karjukon pólyásgyerekkel, a véneket támogatva, kerékpáron, szekéren, targoncán, gyalog, némán vagy sírva, megrendülve és reményt keresve, az új élet hajnali fényeitől ittasan, ezrek, tízezrek, százezrek…102
A továbbiakban Ruffy idézi Adolf Ciborowskinak, Varsó főépítészének a naplóját, amely valóban az újjáéledő főváros kalendáriuma; Ciborowski nemcsak fontos eseményeket említ Varsó újjáépítésének történetéből (mint például az első varsói pályaudvar helyreállítása vagy az első mozi megnyitása), hanem megadja azt is, hány fővel nőtt Varsó lakosságának száma 1945 és 1960 között, különösen a „felszabadulás” első hónapjaiban. Ez nagyon jól beilleszkedik Ruffy narrációjába.
Véleményem szerint a lakosság bejövetele képének teljes valódiságában kételkedni kell, ez inkább patetikus, bizonyos mértékben romantikus illusztrációja annak a nagy folyamatnak, amely Varsó újbóli benépesítése volt. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a balparti Varsóba betelepülő emberek, a házak újjá- vagy felépí- tése előtt, általában tényleg kemény körülmények között éltek, szó szerint a romok között vagy félig lerombolt lakásokban.103 A betelepülés üteme valóban intenzív volt.104
Érdekesnek tűnik a Ruffy által közölt, a varsói robinsonokra vonatkozó történet. Varsói robinsonoknak szokták nevezni a felkelés után a romok között rejtőzködő embereket. Az eddigi kutatásaim fényében nem tudom megmagyarázni e történet eredetét vagy igazolni ennek a hitelességét. Érdemes megjegyezni, hogy a történetben szereplő tizenöt ember és tizenhat galamb a Varsói hajnal narrációjában a feltámadó főváros szimbólumává válik, mondhatni, hogy a tiszteletükre és emlékükre Ruffy útleírásának Varsóról szóló fejezete éppen a Tizenöt ember, tizenhat galamb címet viseli. Érdemes megjegyezni, hogy a galamb nemcsak a Varsói hajnalban válik az újjáéledő és újjáépülő Varsó szimbólumává, hanem elsősorban az akkori lengyel irodalomban.105
Befejezés
A második világháborús Varsónak Ruffy Péter által felrajzolt képe nagyon megható. A szerzőnek az lehetett a szándéka, hogy megismertesse a magyar olvasóval a lengyel fővárosnak és az ott élő embereknek a hősiességét, elpusztíthatatlanságát, irodalmi emlékművet állítson nekik. Az útirajznak a Varsóról szóló elbeszélése teljes mértékben beleíródik a háború utáni lengyel történelmi narratívába, amely a lengyelek mártirológiájára és heroizmusára teszi a hangsúlyt, ami egyrészt helyes, Lengyelország második világháborús történetére tekintve (erős ellenállási mozgalom, két felkelés stb.), de másrészt nem egészen ad teljes képet a lengyel háborús valóságról, mert a heroizmuson kívül az említett valóságot az élet szürke mindennapjai is alkották; ezenkívül a háború után kialakult lengyel történelmi narratíva elhallgatja például a lengyelek pozitív képét torzító eseményeket, illetve jelenségeket. Befejezésül még egyszer ki kell emelni, hogy Ruffy másolja és továbbadja a lengyel propagandának a tényeket hamisító produkcióit is (elsősorban az 1944-es varsói felkelést illetően, amiről már volt szó a fentiekben).
Ruffy Péter narrációjában – a Varsói hajnal műfajának megfelelően – nagyon fontos a tények megismertetése: a szerző számos érdekes és fontos tényt is közöl Varsó második világháborús történetéről; mégis az az érzésem, hogy Ruffy elsősorban arra törekedik, hogy az olvasó meghatódjon (erre szolgál stílusának költőisége, a nagy pátosz, a hiperbola gyakori felhasználása). A valóságtól való eltérések, valamint a tények bizonyos mértékű eltorzítása a szerző szándéktalan hibájának, de szándékos stratégiájának is tekinthetők. Mindent összegezve meg kell állapítani, hogy a Varsói hajnal – a fentebb említett pontatlanságok, illetve a propagandisztikus elemek ellenére – lehetővé tette a magyar olvasó számára, hogy közelebbről tekintsen bele Lengyelország fővárosának legújabb kori történelmébe.
—
1 A szövegben a Varsói hajnalt illetően, irodalmi műfajának megfelelően, az útleírás vagy az útirajz elnevezést használom.
2 Dávid Gyula (főszerk.), Romániai magyar irodalmi lexikon, IV, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum- Egyesület, Bukarest – Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2002, 580.; Béládi Miklós – Rónay László (szerk.), A magyar irodalom története 1945–1975. A próza és a dráma, III/2, Bp., Akadémiai Kiadó, 1990, 871.
3 A könyv címlapján nem szerepel a Lengyelországi útiélmények alcím.
4 Béládi – Rónay (szerk.), i. m., 871–872., valamint F. Almási Éva (szerk.), Kortárs magyar írók 1945–1997. Bibliográfia és fotótár, Bp., Enciklopédia Kiadó, 1998–2000 (http://mek.oszk.hu/00000/00019/html/r/i011136.htm; utolsó letöltés: 2020.11.10.).
5 Béládi – Rónay (szerk.), i. m., 871.
6 Murányi Gábor, Egy jelszó bűvöletében. Ruffy Péter választásai, 2000, 2014/7–8 (http://ketezer.hu/2014/11/egy-jelszo-buvoleteben/; utolsó letöltés: 2020.11.10.)
7 Ruffy Péter újságírói pályafutásáról és munkásságáról lásd bővebben: Uo. Ruffy Péternek a Varsói hajnal lapjain bemutatott (lengyel) szocializmus képéről lásd még a tanulmány további részét, valamint (bővebben) a tanulmány tervezett folytatását.
8 Ruffy Péter, Varsói hajnal, Bp., Kossuth Könyvkiadó, 1961, 191.
9 Lásd pl.: Uo., 38–44. (a szerző Westerplatte-félszigeti kirándulásának a leírása, a második világháború huszadik évfordulója alkalmából).
10 Az útirajz zárómondata: „Budán, 1960 júniusában, a lengyel millennium első esztendejében” (Uo., 197.).
11 Lásd pl.: Uo., 65. (Ruffy idézi Adolf Ciborowskinak, Varsó főépítészének naplóját; az utolsó idézett beírás 1960-ból való, Ciborowski megadja benne Varsó lakosságának akkori számát.)
12 Tamás István, „Varsói hajnal”. Ruffy Péter könyve, Magyar Nemzet, 1961/45, 7.
13 Lásd a tanulmány további részét; bővebben: Béládi – Rónay (szerk.), i. m., 873.
14 Ruffy, i. m., 5.
15 Érdemes megjegyezni, hogy a Varsó hajnal második fejezetét Ruffy a lengyel embereknek szentelte (a címe éppen a Lengyel emberek; lásd: Uo., 20–37.).
16 Uo., 26. Praga Varsó egyik városrésze a Visztula jobb partján.
17 Lásd: uo., 88–92.
18 Uo., 75.
19 Ruffy csak Iwaszkiewicz-csel találkozott személyesen.
20 Uo., 71.
21 Lásd: uo., 77.
22 Uo., 9.
23 Lásd pl.: uo., 18. („Ha azt írnám, hogy Varsóban még látni olyan romokat, ahol a leszakadt födémből már fák nőttek ki az elmúlt tizenöt év alatt, s a rom-emeletek e fáinak már évgyűrűjük is van – akkor csak féligazságot mondanék”.)
24 Ruffy 1914-ben született, a háború kitörésekor tehát 25 éves volt (lásd fentebb).
25 Gdańsk a második világháború idejében a németekhez tartozott, de ennek befejezése után Lengyelországhoz került. A háború utáni lengyel történelmi narratívában, illetve a németellenes propagandában Gdańsk 1945. évi elpusztításával a visszavonuló németeket vádolták, a német barbárság egyik megnyilvánulásának tekintették ezt az eseményt. Gdańsk elpusztításáról lásd: uo. 44–53.
26 Uo., 95.
27 A kommunista propaganda kifejezéseit, illetve a rájuk hasonlókat kurzívval emelem ki. Kurzívval jelölöm az olyan kifejezéseket is, amelyeket pl. átvitt értelemben használok. Idézőjelbe teszem a Varsói hajnal szövegéből származó kifejezéseket, szavakat.
28 Teljes idézet: Uo., 196.
29 A kommunista diktatúra országaiban az információáramlás szigorú ellenőrzés alá esett. Ruffy Péter a lengyelországi utazásai során, bár a magyar testvérnép sajtójának kiküldöttje volt, biztosan elsősorban csak olyan helyeket tudott meglátogatni, amelyeket megengedtek neki, amelyek a Lengyel Népköztársaság büszkeségei voltak – mint pl. a következőkben említett Nowa Huta iparváros vagy a szczecini kikötő (lásd bővebben a tanulmány további részét).
30 Uo., 116.
31 Uo., 136.
32 E beszélgetések szövegei szintén bekerültek a Varsói hajnalba.
33 Különböző definíciók fényében a propagandaideológiák, eszmék, nézetek, elméletek, valamint ezeknek a szolgálatában álló információk tervszerű, (cél)tudatos, egyoldalú, ellentmondást nem tűrő, széles körű és folyamatos vagy hosszabb ideig tartó hirdetése, népszerűsítése, terjesztése vagy megismertetése, a befolyásoló által kitűzött célok elérése érdekében – a befogadó fent említett módon történő befolyásolása végett: konkrét magatartásnak, viselkedésnek vagy gondolkodásmódnak a befogadótól való kieszközlése végett, a befogadónak valamilyen jelenség, folyamat (stb.) valódiságáról vagy helyességéről való végleges meggyőzése céljából (lásd pl.: Bárczi Géza – Országh László (szerk.), A magyar nyelv értelmező szótára, V, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1961, 843; Bogusław Dunaj, Słownik współczesnego języka polskiego, Warszawa, Wydawnictwo Wilga, 1996, 858.; Irena Kamińska-Szmaj, Propaganda, perswazja, manipulacja – próba uporządkowania pojęć = Manipulacja w języku, red. Piotr Krzyżanowski – Paweł Nowak, Lublin, Wydawnictwo Uniwersytetu Marii Curie-Skłodowskiej, 2004 („Czerwona Seria” Instytutu Filologii Polskiej UMCS, 18, 17.)
34 Ruffy Péter stílusát illetően lásd bővebben: Béládi – Rónay (szerk.), i. m., 873.
35 Ruffy, i. m., 57.
36 Tulajdonképpen ez a megállapítás érvényes az egész Lengyelországnak a Varsói hajnalban felrajzolt képére is.
37 Uo., 55.
38 Bernardo Belotto (1721–1780) – olasz tájképfestő, II. Szaniszló Ágost lengyel király udvari festője. A második világháborús pusztítások után Varsót ábrázoló tájképei mintául szolgáltak a lengyel főváros rekonstrukciójához [M.G.].
39 A háborúban elpusztult varsói Királyi Palotát csak 1971–1984 között építették újjá [M.G.].
40 Uo., 54.
41 Uo.
42 Uo.
43 A lengyel–svéd háború idejében (1655–1660) Varsó prédájául esett a svéd hadseregnek és a vele szövetséges erdélyi hadaknak (II. Rákóczi György fejedelemmel az élükön); e konfliktus idejében a svédek háromszor szállták meg a lengyel fővárost (egyszer Rákóczi csapataival együtt). A városért folytatott harcok, de elsősorban a svédek és az erdélyiek „tartózkodása” Varsóban számos pusztítást és rablást vont maga után; több épület esett a tűz áldozatául, elrabolták a főváros különböző kincseit (többek között a Királyi Palotából), amelyek főleg Svédországba kerültek (lásd bővebben: Marian M. Drozdowski (et al.), Historia Warszawy (VI. jav. kiad.), Warszawa, Oficyna Wydawnicza ASPRA-JR és Bellona, cop. 2017, 68–70.).
44 Ruffy, i. m., 57.
45 Lengyelország felosztásaiban Oroszországon és Poroszországon kívül még Ausztria vett részt, amelyet a szerző nem említ (Varsó sohasem tartozott a Habsburg Birodalomba, Lengyelország bukása után előbb a poroszok, utóbb az oroszok kezébe került).
46 Uo., 57.
47 A lengyelek Orosz- és Poroszország elleni felkelése, amelynek élén Tadeusz Kościuszko állt. A varsóiak támogatták Kościuszkót, nagymértékben nekik köszönhetően a felkelés a fővárosban is győzött (az ott állomásozó orosz helyőrség szétverése után), 1794 áprilisában. Pár hónappal később, november elején, az oroszok visszaverték a várost; előbb a Praga nevű jobbparti városrészt foglalták el, és lemészárolták a civil lakosságát (lásd bővebben: Kaczorowski Bartłomiej (red. prow.), Encyklopedia Warszawy, Warszawa, Wydawnictwo Naukowe PWN, 1994, 677–678).
48 Ruffy, i. m., 57.
49 Az 1830-as novemberi és az 1863-as januári felkelésről van szó. Valójában ez nemcsak a varsóiaknak az orosz hatalom elleni lázadása volt. A Lengyel Királyság fővárosa az elejétől kezdve fontos szerepet töltött be az 1830-as szabadságharcban. A felkelés sorsára nézvést fontos volt az, hogy Varsó népe támogatta (ennek köszönhetően sikerült elfoglalni az Arzenált, a város legfőbb fegyvertárát). Ami a januári felkelést illeti: Varsó különböző okokból nem vett részt a harcokban, bár ott volt székhelye a felkelés kormányának (lásd bővebben: Kaczorowski (red. prow.), i. m., 678–681.).
50 Ruffy, i. m., 57.
51 Uo., 57–58. Érdemes hozzátenni, hogy Varsó az 1905-ös forradalom egyik legfőbb központja volt az egész orosz birodalomban (lásd bővebben: Kaczorowski (red. prow.), i. m., 728–729.).
52 Ruffy, i. m., 58.
53 Uo., 54. és 58.
54 A lengyel főváros lakosságának Ruffy által megadott száma megfelel a valóságnak: a második világháború küszöbén Varsóban 1 millió 310 ezer ember lakott. A háború első éveiben, 1939 szeptembere és 1941 áprilisa között Varsó lakosainak száma több mint 100 ezerrel nőtt, a háborús menekülteknek és kitelepítetteknek a fővárosba történő bevándorlása következtében (Kaczorowski (red. prow.), i. m., 443). Ezenkívül az említett periódusban a lakosság számának az emelkedéséhez hozzájárult az is, hogy az 1940 novemberében létrehozott varsói gettóba deportálták a fővároson kívül lakó zsidókat is (Drozdowski (et al.), i. m., 394.).
55 Tulajdonképpen a háború (az 1944-es felkelés) következtében a város balparti része szinte teljesen elnéptelenedett és megsemmisült (lásd a tanulmány további részét).
56 Ruffy, i. m., 58.
57 Az Encyklopedia Warszawy (Varsói Enciklopédia) című kiadvány szerint a háború idején, 1939 és 1945 között a varsói lakosok közül összesen 850 ezren vesztették életüket (beleértve ide a bevándorló lakosságot, tudniillik körülbelül 200 ezer embert; a főváros állandó lakosai közül tehát 650 ezer ember halt meg) az 1939. szeptemberi harcok, az ellenállási mozgalom számos fegyveres akciója, a német megtorlások, a lengyel és zsidó lakosság üldözése, a két felkelés és ezeknek véres leverése következtében. A város területén 400 ezer varsói halt meg (az áldozatok
35 százaléka tömeges kivégzésekben); 450 ezer varsói a német haláltáborokban és börtönökben vesztette életét (Kaczorowski (red. prow.), i. m., 443.).
58 Uo.
59 Tomasz A. Pruszak, Zabezpieczanie i ratowanie dzieł sztuki w Warszawie wobec zagrożeń w okresie II wojny światowej, Almanach Warszawy, T. 8 (2014), 205.
60 A Varsó elleni német támadás szeptember 8-án indult el, bár a náci repülőgépek már szeptember 1-jétől bombázták a várost. Varsó védelme kapitulációval fejeződött be, szeptember 28-án [M.G.].
61 Valójában az épületek 12 százaléka semmisült meg (Kaczorowski (red. prow.), i. m., 557–558.).
62 Ruffy, i. m., 58.
63 A háborús Varsó mindennapjait Władysław Bartoszewski írta le a 1859 dni Warszawy című könyvben (először 1974-ben adták ki; az általam felhasznált harmadik kiadás adatai: Władysław Bartoszewski, 1859 dni Warszawy, Kraków, Wydawnictwo Znak, 2008).
64 Kaczorowski (red. prow.), i. m., 862–863.
65 Uo., 819.
66 A lengyel háborús áldozatok számának meghatározása nagymértékben becsléseken alapszik. A Biuro Odszkodowań Wojennych (Háborús Kárpótlási Iroda) nevű állami intézménynek az 1947-ban kiadott beszámolója szerint Lengyelország második világháborús halálos áldozatainak száma 6 millió 28 ezer ember volt – ideszámítva körülbelül 3 millió lengyel zsidót is. Az említett beszámolóban – érthető okokból – nincs szó a szovjet megszállás okozta károkról (Sprawozdanie w przedmiocie strat i szkód wojennych Polski w latach 1939–1945, Warszawa, Biuro Odszkodowań Wojennych przy Prezydium Rady Ministrów, 1947; lásd bővebben: Waldemar Grabowski, Straty osobowe II Rzeczypospolitej w latach II wojny światowej Czy można ustalić dokładną liczbę?, Biuletyn IPN, 2018/9 (154), 28–33.
67 Ruffy, i. m., 60.
68 Uo., 58–59.
69 A gettó területét néhányszor csökkentették (Kaczorowski (red. prow.), i. m., 206–207.).
70 Uo., 206–207. és 687.
71 Szokolay Katalin, Lengyelország története, Budapest, Balassi Kiadó, 1996, 190–191.; lásd bővebben: Uő, És a varsói gettó felkelt…, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, Athenaeum, 1983 (Népszerű történelem) és Drozdowski (et al.), i. m., 406–419.
72 Valójában a varsói gettó – mert róla van szó a mondatban – 1940 őszén jött létre (lásd fentebb).
73 A varsói gettó területe eleinte körülbelül 3 négyzetkilométer volt, aztán néhányszor csökkentették a területét (lásd fentebb).
74 Valójában a felkelés majdnem egy hónapig tartott (lásd fentebb).
75 Ruffy, i. m., 61.
76 Szokolay, i. m., 190.
77 Lásd bővebben: Wybuch powstania w getcie warszawskim. Rozmowa z dr. Andrzejem Żbikowskim (https://muzhp.pl/pl/e/1187/wybuch-powstania-w-getcie-warszawskim; utolsó letöltés: 2020. 11. 20.).
78 A magyar újságíró hibásan állítja, hogy a németek a felszámolt gettó területét „felszántották, majd bulldózerekkel kiegyengették”; a felkelés utáni, illetve a háború utáni képeken is látható, hogy a volt gettó területe tele volt romhalmazokkal. E terület „kiegyengetése”, rendberakása inkább a háború utáni újjáépítéssel, tudniillik az említett Muranów-negyed építésével kapcsolatos.
79 Lásd bővebben: Beata Chomątowska, Stacja Muranów, Wołowiec, Wydawnictwo Czarne, 2012.
80 A tervezője Natan Rapaport, varsói születésű zsidó művész.
81 A továbbiakban a varsói felkelés elnevezést is használom.
82 A felkelés valójában délután ötkor tört ki [M.G.].
83 Közvetlenül a felkelés kitörése előtt, 1944 júliusában, Varsónak 920 ezer lakosa volt (Kaczorowski (red. prow.), i. m., 443.).
84 Ruffy, i. m., 61–62.
85 A varsói felkelésről lásd bővebben pl.: Norman Davies, A varsói felkelés: „a ’44-es varsói csata”, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2008., valamint Szokolay, i. m., 194–195.
86 Paweł Ukielski, Spór o Powstanie Warszawskie, Biuletyn IPN, 2009/8-9 (103–104), 116–125.
87 Ruffy, i. m., 62.
88 A polgári szónak ebben a kontextusban, valamint a többi, kommunista szellemű szövegben negatív konnotációja van.
89 Ukielski, i. m., 117. és 112.
90 Uo., 116–125. (egész tanulmány).
91 A Népi Hadseregnek a varsói felkelésben való részvételéről lásd bővebben: Antoni Przygoński, Armia Ludowa w Powstaniu Warszawskim 1944, Warszawa, Przedsiębiorstwo Wydawniczo- Handlowe „Graf ” – Henryk Czerski, 2008.
92 Szokolay, i. m., 194–195.
93 Uo., 195.
94 Ruffy, i. m., 62–63.
95 A kitelepítések még a felkelés időszakában kezdődtek el. A kitelepítésekről lásd bővebben pl.: Zdzisław Zaborski: Tędy przeszła Warszawa. Epilog Powstania Warszawskiego, Warszawa, Wydawnictwo ASKON, 2004.
96 A német források szerint: 350 ezren (Getter Marek, Straty ludzkie i materialne w powstaniu warszawskim, Biuletyn IPN, 2004/8-9 (43–44.), 68.; lásd bővebben pl.: Krzysztof Dunin-Wąsowicz, Warszawa w latach 1939–1945, Warszawa, Państwowe Wydawnictwo Naukowe, 1984 (Dzieje Warszawy, 5.).
97 Lásd: Davies, Powstanie ’44, Kraków, Wydawnictwo Znak, 2004, 403–404. és 571–572.
98 Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy Ruffy szintén túlbecsüli a halálos áldozatok számát a felkelők köréből, viszont sokkal kisebb mértékben, mint a kiűzöttek számát. A harcokban 16, nem 20 ezer felkelő halt meg (lásd például: Getter, i. , 70.).
99 Andrzej Gawryszewski, Rozwój demograficzno-społeczny Warszawy w XX wieku, MAZOWSZE Studia Regionalne, 2010/5, 14.
100 Kaczorowski (red. prow.), i. m., 443.
101 A felkelés valójában délután öt órakor tört ki [M.G.].
102 Ruffy, i. m., 62–63.
103 Drozdowski (et al.), i. m., 450–452.
104 Kaczorowski (red. prow.), i. m., 443.
105 Joanna Pyszny, Gołąbek pokoju, kukułka demokracji, orzeł rewolucji. Ornitologiczna metaforyka w poezji socrealistycznej = Literatura i wyobraźnia. Prace ofiarowane profesorowi Tadeuszowi Żabskiemu w 70 rocznicę urodzin, red. Kolbuszewski Jacek, Wrocław, Agencja Wydawnicza a linea, 2006, 400–401.