Nagy Gerzson: A társasági élet szépségei 1.

Nagy Gerzson: A társasági élet szépségei 1.

Julija Svetlova felvétele

 

A lakás egyetlen ablaka az Ontario-tóra néz. Igaz, a tóból csak egy vékony csíkot lát, ha lábujjhegyre áll. A többit eltakarják a felhőkarcolók. Reggelente fekete, este narancsszínű a csík az ég alatt.

Huszonhetedik emelet. Egy szinttel lejjebb már a csík sem látszana.

Az első hónapban a munkáltatója, a Canadian Tire bérelt neki lakást. Úgy állapodtak meg, a cég egy hónapot fizet, ezalatt találnia kell saját albérletet. Ez az első lakás North Yorkban volt, közel a metróhoz és a Canadian Tire központi irodájához. Néhány napig metróval közlekedett, aztán gyalog a Yonge Streeten, a világ leghosszabb utcáján.

Negyvenöt perc séta reggel, ötven este, a Yonge Street észak felé emelkedik.

Kim szerezte az albérletet. Neki hetekig semmire nem volt ideje. Orientáció, céges tanfolyamok, SAP, Excel, SQL, belső óranyilvántartás, munkafolyamatok, teljesítményértékelés, társadalombiztosítási kártya, bankszámla, egészségbiztosítás, jogosítvány. Másfél órát állt sorban a rendőrségen, hogy kiváltsa a kanadai jogosítványt, mire a nagydarab rendőrtiszt tört magyarsággal odaszólt, jó lesz a magyar is.

Kim harmincéves, életvidám, csinos lány, supervisor a kontrolling osztályon. Vastag, sok dioptriás szemüveget hord, felnagyítja a szemét. Jó a melle. Kim azonnal észrevette, hogy bámulja. A reggeli megbeszélés után kettesben maradtak, Kim kihúzta magát, nice melon, mondta. Nem értette, bólogatott, Kim hátradőlt, a melléhez ért, az aljához, alig észrevehetően megemelte. Nice melon, ismételte. My tits, I mean. A pulóveren át kidudorodott a mellbimbója. Elkapta a tekintetét. Just kidding, mondta Kim, és a gyűrűjére mutatott.

Az utolsó héten kezdett albérletet keresni. Kattintgatott az ingatlanos oldalakon, Kim észrevétlenül lépett a háta mögé, kezét a vállára tette. Átváltotta a képernyőt, Kim nevetett, pornót néztél, kérdezte. Tiltakozni sem volt ideje, Kim folytatta, férje egy ingatlanközvetítőnél dolgozik, írja le az elvárásait, hétvégére küld ajánlatokat. Nem tudta, mik az elvárásai.

Kimmel könnyű volt barátkozni, a többiekkel nehéz. Mindenki kedves, amíg tévésorozatokról kell beszélni.

A nevét se tudják rendesen kiejteni. Ándrász, még ez van legközelebb. Nem akarja, hogy endizzék. Tanítja őket, András, zárt a hang a szó elején. Nincs ilyen hang a kanadai angolban. És a hangsúly sem az első szótagra kerül. Kim megérti, hogy az es-t a szó végén nem esz-nek kell ejteni. Mintha há lenne mögötte. Andrash. De a zárt a-val és a hangsúllyal Kim sem boldogul. Lehetne rosszabb is a helyzet, gondolta, például, ha Lajosnak hívnák, mint az öccsét. A Lajost hogy ejtenék. Hányféleképpen. Mindenáron el kell kerülni, hogy endizzék. Andy, pedig ez lesz a vége.

Kim rajtakapta, hogy nem ért mindent angolul. Ha nem értett valamit, hagyta, nem kérte, hogy ismételjék meg, remélte, a szövegkörnyezetből majd összerakja a jelentést. Bólogatott. Kimnek feltűnt, hogy ez a fajta bólogatás gépiesebb, mint egyébként. Talán másnak is feltűnt, de nem akarnak udvariatlanok lenni, gondolta. Kim visszakérdezett, ő meg némán széttárta a karját.

Arra gondolt, ha Kim nem lenne házas, lefeküdne vele.

Hat lakást nézett meg szombaton és vasárnap, Jimmy, Kim férje fuvarozta, tárgyalt a tulajdonosokkal, ebédelni is elvitte. Ezt a negyvennégy négyzetméterest választotta a Bay Street és az Edward Street sarkán, ez volt a legolcsóbb. És azért is, mert bútorozott, a bútorok beszerzésével sem kell bajlódnia. Hivatalosan four hundred and seventy four square feet, ő számította át négyzetméterre. Ezerháromszáz dollár havonta, másfél évre, addig érvényes a munkavízuma.

Elment azért az IKEA-ba, karosszéket vett és virágállványt.

Kim folyton azon ügyködik, hogy összehozza valakivel. Kínos helyzetek. Nem meri megmondani Kimnek, hogy felesleges az erőfeszítése. Hogy felesleges kínos helyzetekbe hoznia.

Legutóbb egy koreai lányt mutatott be neki. David, a kontrolling osztály vezetője elhívta a csapatot a szülinapi bulijára. Buli előtt beültek egy all you can eat sushi bárba a Bloor Street mellékutcájában. Kim, Jimmy, Vanessa és ő.

Vanessa második generációs kanadai, már itt született, anyanyelvi szinten, akcentus nélkül beszéli az angolt. Otthon, a családdal koreaiul beszél. A szülei huszonévesek voltak, amikor Kanadába költöztek, bankban dolgoznak, a kiejtésük borzalmas, terrible, mondja Vanessa.

Minden ázsiainak van egy választott, nyugati neve. Neki a Vanessát választották.

Sűrű, fekete a haja, a szemöldöke. Ajka vastag, szögletes az álla. Erősen sminkel.

Úgy működik az all you can eat, magyarázza Kim, mint bárhol máshol a világon, befizetsz egy csomagra, tizenhat dollárért az összes polcról választhatsz, tízért csak az alsóról, annyi a különbség, hogy a végén ki kell fizetned, ami a tányérodon maradt.

Rajta kívül mindenki érti. Rajta kívül mindenki volt már ilyen all you can eat sushi bárban. Ő sushi bárban is most van először.

Did you get it, kérdezi Kim. Bólogat. Azonnal látja Kim szemén, hogy észrevette. Okay, I do not understand, mondja. Figyelj, nem bonyolult, mondja Kim. Igaz, hogy a bár neve all you can eat, de itt épp az a lényeg, hogy edd is meg, amit kiszedsz magadnak. Ha sokat szedsz, és nem bírod megenni, kifizeted. Ami a tányérodon marad.

Így nem pakolod tele a tányérodat annyi étellel, amennyit meg sem bírnál enni, mondja Jimmy.
Amit aztán mind ki kellene dobni, mondja Vanessa.
Feleslegesen.
Környezetkímélő.
Economic.
Nem szól közbe, egyelőre azt sem tudja, szereti-e a sushit.

Feláll, a polcokhoz megy. Hosszan válogat az ismeretlen ételek között. Rákot, fekete kagylót, másik fajta rákot, tintahalat, tengeri csigát tesz a tányérjára. Ezeket beazonosította. A többiek már az asztalnál ülnek, kocogtatják a műanyag pálcikát a tányér széléhez. You need help, kérdezi Kim, és odalép mellé. You gotta try this, mondja Kim, és egy sötét lében úszó haldarabkára mutat. Felnyitja az üveget, a porcelánedényt a tálcájára teszi. And definitely this, mondja Kim. Delicious. A tálcára teszi ezt is. Hátranéz, Vanessa és Jimmy teli szájjal nevetnek az asztal fölött. Oh, that’s my favourite, mondja Kim, a könyökéhez ér, megbillen a tálca, elkapja a másik kezével.

Kim gyorsan beszél, most mégis elsőre megért mindent. Evés közben Vanessát figyeli, a szójaszósz felhalmozódik a szája sarkában, vastag csíkban elindul az állán, Vanessa a tányér fölé hajol, odakapja a tenyerét. A végén fizetnek, mindenkinek üres a tányérja.

Üljünk metróra, mondja Vanessa a sushi bár előtt. Csak három utca, mondja Kim. Bay és Charles sarok. Gyalog öt perc alatt odaérünk. Kilépnek a széles Bloor Streetre, hideg, erős a szél. Kim Jimmyhez simul, előredőlnek, rádőlnek a szélre, fejüket lehajtják. Odalép Vanessához, óvatosan átkarolja. Vanessa felgyorsítja a lépteit.

Lifttel mennek a tizedikre. Hosszú folyosó, puha szőnyeg, mint a szállodákban, az ajtó félig nyitva, dübörög odabent a zene. Várjatok itt, mondja Kim, és bemegy a lakásba. Fél perc múlva David jelenik meg az előszobában. I thought you never got here, kiáltja. Come inside. Előreengedi Vanessát és Jimmyt. Levegyem a cipőmet, kérdezi. I’m so happy to see you, Andy, kiáltja David, elveszi a kabátját, a fogasra akasztja, a többi kabát tetejére. Három vagy négy kabát csúszni kezd. David lábujjhegyre áll, fentebb tolja a kabátokat. Endi, gondolja, tudta, hogy ez lesz.

Vodka van, sör. A nappaliban félhomály, a konyhában ég az összes lámpa. Megpróbálja a vodkát, gondolja, sosem szerette, iszik egy kortyot, ez nem is olyan rossz. Ettől talán be lehet rúgni ma este. Kimet nem látja sehol. Harmincan lehetnek a lakásban, legtöbbjüket ismeri az irodából. Hi, how are you, good. Eddig jut a beszélgetésekben, a többit nem érti a hangos zenétől. Ezt is szájról olvassa le.

Öt vodka után sem érzi a hatást. Lehajtja a hatodikat. Ez már pontosan olyan ízű, mint régen.

A folyosón, a hálószoba ajtaja mögött Vanessa csókolózik egy magas, fekete fiúval. A fiú a behajtási részlegen dolgozik, a neve nem jut eszébe. Alex vagy Axel, esetleg Andrew. Nem, Andrew nem lehet, azt biztosan nem felejtette volna el. Néhányszor együtt ebédeltek a Tim Hortonsban.

Áll az ablaknál, az utcát figyeli, elmúlt éjfél, a Bay Streeten még sűrű a forgalom. Megérintik hátulról a vállát. Megfordul, Kim arca néhány centire van az övétől. Vodkaszagú a lehelete. Don’t you wanna try, kérdezi Kim. Mielőtt válaszolna, Kim megfogja a kezét, a melléhez húzza. No, feleli, de nem húzza vissza a kezét. Tenyere alatt érzi Kim szívdobogását. Illetve, ezt magyarul mondja, yes, ezt angolul. Nice melon. Kim nevet, wanna dance, kérdezi, és elindul a szoba közepe felé.

 

Nagy Gerzson (1975, Debrecen)

Budapesten él, könyvvizsgálóként dolgozik. Délután apámmal című első könyve 2020 tavaszán jelent meg a Kalligramnál. Portréját Ladjánszki Máté készítette.