Kosztrabszky Réka kritikája a Dávid háza című sorozatról

Fotó: Nicelife.hu

„Fontos szereped van ebben a grandiózus tervben”

Az utóbbi évek bibliai tematikájú filmjei változatos módon közelítették meg a könyvek könyvének leghíresebb történeteit. Akadt köztük olyan, amely a Bibliát csak kiindulópontként használta az emberi lélek mélységeinek feltárására törekvő rendezői koncepció megvalósításához (Noé); de olyan alkotással is találkozhattunk, amely egy jól ismert bibliai történetet pazar látványvilágú háborús film keretei közé helyezett (Exodus – Istenek és királyok). Sőt, olyan filmre is volt példa, mely egy a bibliai textusból alig megismerhető alak egyedi szemszögén keresztül kívánta bemutatni Jézus tetteit (Mária Magdolna). A hagyományosabb megközelítésű alkotások közé tartoznak például Timothy Chey (2015) és a Wallace testvérek (2016) Dávidról szóló, azonos címmel (Dávid és Góliát) bemutatott művei, amelyek a majdani zsidó király hőstettét már tágabb kontextusba helyezve, a királlyá váláshoz szükséges előpróbaként viszik színre.

A Jon Erwin filmrendező és forgatókönyvíró által megálmodott Dávid háza szintén nem bocsátkozik radikális változtatásokba vagy filmpoétikai bravúrokba, helyette inkább – a témában a huszadik század második felében született filmekhez hasonlóan – Dávid egész életéről kíván átfogó képet nyújtani. Ennek érdekében kihasználja a több évad nyújtotta lehetőségeket, fejlődéstörténeti keretbe helyezve mutatja be a címszereplő felnövésének és királlyá válásának párhuzamosan zajló folyamatát. Az alkotók, leginkább az apokrif iratokból merítve, ennek a törekvésnek megfelelően hajtottak végre változtatásokat az eredeti történeten.

A Michael Iskander által alakított Dávid nem egy kezdettől fogva magabiztos hős, hanem egy tépelődő, gyakran vakmerően és meggondolatlanul viselkedő, önmagában kételkedő fiatal, aki kezdetben nem hajlandó elfogadni a sorsát. Önmagában kételkedése főképp bizonytalan társadalmi helyzetéből adódik; az alkotók ugyanis a származását egy olyan szállal egészítették ki – az anyja nem zsidó törzsből származik –, amely egyszerre teszi törvénytelen gyermekké és számkivetetté. Ennek következtében  az alkotás például a birkák őrzését nem a legkisebb fiúra háruló feladatként, hanem büntetésként prezentálja.

Az első évad a címszereplő életének egyik legfontosabb eseményét, a filiszteus óriás legyőzését építi fel, ami lehetővé teszi számára, hogy a hegyekbe száműzött pásztorból Saul udvarának egyik legbefolyásosabb tagja legyen. A sorozat az ehhez vezető út egyik – az Ótestamentumban nem szereplő – próbatételének a Dávid családjának lakóhelye környékén vadászó oroszlán megölését állítja be, mellyel a fiú nemcsak az anyja több évvel ezelőtti halálában játszott szerepét teszi jóvá (az asszony feláldozta magát érte, amikor az állat a fiára akart támadni), hanem egyben a Góliát legyőzésére való alkalmasságát is bizonyítja. Fejlődéstörténetének másik fontos aspektusát képezi az írás és olvasás képességének elsajátítása is; ezt azért volt fontos bemutatni, mert nemcsak a királlyá, hanem a költővé válásának folyamatában is kulcsszerepet tölt be: Dávid ugyanis így válik képessé Mózes feljegyzett szavainak befogadására, valamint később saját dalainak, zsoltárjainak lejegyzésére is.

Az alkotás Dávid felemelkedése mellett hitelesen mutatja be Saul megőrülésének folyamatát is. Kreatívan köti össze az Úr Saultól való elfordulásának okát az ezért kiszabott büntetésével, hiszen a zsidó király elmebaját az Úr akarata ellenére életben hagyott amalekita király átkának állítja be. Ali Suliman emellett kiválóan képes megjeleníteni Saul meghasadt kettős személyiségét, s az ezek közti hirtelen átmeneteket, amit remekül megtámogatnak az őrület állapotának megragadására irányuló ötletes vizuális megoldások.

Bár a készítők alapvetően hűségesek kívántak maradni a bibliai textushoz, ugyanakkor számtalan alkalommal éltek az alkotói szabadság jogával: egyrészt az üres helyek kitöltése, másrészt a későbbi hatalmi harc alapjainak megteremtése érdekében. A sorozat ugyanis a királlyá válás folyamatának, illetve Saul megőrülésének bemutatása mellett a trónviszály szálára fűzi fel a történetet, amelynek következtében az első évad végére Izraelnek három felkent királya lesz. Az idáig vezető eseményekben jelentős szerepet játszik Saul felesége, az Ayelet Zurer által megformált Áhinoám, akit az alkotás egy olyan, a trón megtartása érdekében a politikai intrikáktól sem visszariadó nőként jelenít meg, aki a rohamoktól szenvedő férje helyett intézkedik. Áhinoám kulcsfontosságú döntésekben betöltött pozíciója például azokban a cselekedeteiben mutatkozik meg, hogy parancsot ad a Sámuel által felkent új király megölésére, később pedig a vallási szabályokat megszegve egy fekete mágiát űző boszorkányhoz fordul a Saulon ülő átok feloldása érdekében. Amikor azonban Jonatán közbeavatkozása miatt meghiúsul a terve, a férjén egyre inkább elhatalmasodó őrületet látva végül megtagadja  az Urat.

A sorozat Saul fiatalabbik fiának, a Sam Otto által alakított Isbósetnek is komplexebb személyiséget és háttértörténetet ad, azonban az ő szála annak ellenére szorul háttérbe a későbbi részek során, hogy az évad végén királlyá koronázzák; vagyis egyik évadról a másikra kulcsszereplővé válik. Ez az alkotás kontextusában elég furcsa megoldásnak bizonyul annak fényében, hogy egy zsidó törzsből származó hajadon lány megbecstelenítése miatt halál várna rá, és a büntetését csak az anyja elmésségének köszönhetően (Mózes egyik törvényére hivatkozik) sikerül száműzetésre enyhíteni. Az alkotók vélhetően ezzel akarták megindokolni, hogy az egyes törzsek vezetői miért nem fogadják majd el Saul házának majdani utolsó férfitagjaként a trónon. Mivel az Ótestamentumban olvasottakkal ellentétben Isbóset akkor kerül a trónra, amikor az apja még életben van (habár ennek itt még nincs tudatában), az alkotók valószínűleg a konfliktus kiélezése miatt a második évadban két felkent királlyal szembeni trónkövetelőként fogják megjeleníteni. Saul feleségének és másodszülött fiának antagonista szereplőkként való beállítása vélhetően annak megindokolására szolgál, miért is ítéltetett bukásra Saul háza, leszámítva az Urat hűségesen szolgáló, Dávid majdani támogatóivá váló Mikált (Indy Lewis) és Jonatánt (Ethan Kai), akiket kifejezetten pozitív színben tüntet fel az alkotás.

A Dávid háza az óriások – apokrif szövegek, valamint mitológiai interpretációk alapján megalkotott és bevallottan mesterséges intelligencia által vizualizált – háttértörténetének bemutatásával, alakjuk motivációkkal való felruházásával és családi kapcsolatainak megjelenítésével (Góliátnak itt több testvére is van) kísérletet tesz alakjuk komplexebbé tételére, de sokszor még ennek ellenére is meglehetősen kétdimenziósak maradnak. Különösen igaz ez a történetben fontos szerepet betöltő Góliátra (Martyn Ford), akit ez a feldolgozás is egy pusztán visszataszító és ősemberként viselkedő alakként jelenít meg. Bár az Ákhis király (Alex Uloom) és az óriások anyja, Orpah (Sian Webber) közt zajló tárgyalás során elhangzó feltétel (Góliát akkor áll a filiszteusok mellé, ha királlyá koronázzák) érdekes drámai vonalat teremthetett volna, az alkotók érdemben ezt nem dolgozták ki. Olyannyira, hogy Góliát végül csak egy erőltetett dramaturgiai megoldás következtében áll a filiszteusok oldalára, szóba sem hozva többet az eredetileg kiszabott feltételt. Az évad lezárásának módja is meglehetősen elhibázottnak hat, hiszen míg az Ótestamentumban Dávid és Góliát párbajának lényege a csata elkerülése volt, addig a sorozatban Dávid győzelmét követően az izraeli katonák összecsapnak a filiszteusok irreálisan hatalmas hadseregével.

A Dávid háza remekel az atmoszférateremtésben, a szereplők lelki folyamatainak vizuális megjelenítésében, látványvilága lenyűgöző, s a színészi teljesítményre sem lehet panaszunk. A cselekmény alapvetően jó ritmusban halad, amit azonban néha megtör a lényeges események túlzott késleltetése, illetve nem megfelelő mértékű kibontása. Erre a legsajnálatosabb példát éppen az évad tetőpontjának szánt, már az első rész nyitóképében megidézett Dávid kontra Góliát párbaj nyújtja, amelynek előkészítése és kivitelezése összecsapott, különösen annak fényében, hogy a történetet – mint az az epizódcímekből kitűnik – két részben kívánták elmesélni. A fennmaradó játékidő kitöltése sem sikerült; Saul lányaival például az évad második felében a forgatókönyv feltűnően nem tud mit kezdeni, s ugyanez igaz Dávid testvérére, Éliábra, valamint Saul elsőszülött fiára, Jonatánra is. Utóbbira ékes bizonyíték, hogy Jonatánt az alkotásban egy olyan elhibázott dramaturgiai megoldással (a Góliát ellen tervezett éjszakai merénylete során fogságba esik, ám Ákhis mégis épségben visszaengedi az izraeliek táborába) próbálták aktivizálni, melynek végkifejlete meglehetősen életszerűtlenre sikeredett annak fényében, hogy a filiszteus királyt mindvégig az a cél hajtja, hogy Jonatán megölésével álljon bosszút Saulon.

Összességében a Dávid háza egy pazar látványvilágú és megkapó atmoszférájú alkotás, amely egyszerre próbálja megrajzolni két ótestamentumi alak lélek- és jellemtranszformációját, valamint megteremteni egy nagyszabású trónviszálytörténet alapjait, ugyanakkor a bibliai textus üres helyeinek kitöltésére irányuló igyekezetében olykor átgondolatlan megoldásokhoz folyamodik.

Kosztrabszky Réka (1987, Budapest)

Irodalomtörténész, kritikus.