Gyurász Marianna versei

Gyurász Marianna versei

Alagi Mihály felvétele

KISALFÖLDI HULLÁM

A bolygó atmoszféráját alkotó
Különböző hőmérsékletű gázkeverékek
Szeptember hónapra jellemző
Dinamikus helyváltoztatása
Ritmikusan modulálja

A földfelszínen sarjadó, alacsony növésű,
Hajlékony növényzetet, és ezzel azok
Sejtfalairól atletikusan
Szerteszét szóródó
Fotonok irányát

Ezeket aztán a bolygó forgásirányával ellentétes irányban
Nyolcvannégy kilométer per óra sebességgel haladó
Kötöttpályás közösségi közlekedési eszközből
Szennyezett üvegpaneleken keresztül
Mélán kifelé pásztázó
Organikus kamerák
Fényérzékeny molekulái
Mohón
Nyelik el

Gyönyörűen hullámzik a rét az őszi szélben
Ahogy kifelé bámulok a Scarbantia InterCity
Piszkos ablakán

 

HOL? VAGYTOK? JELEN?

hol vagytok jelen?

egy feketén világító,
9:16-os arányú képernyőn az éjszakában
valaki dübörgő szívverése csendesül,
ahogy idegesen fel-felfelé ránduló ujja megáll
a szavaitok fölött

(talán nem is a ti szándékotokból jelent meg
éppen akkor és ott:
valaki elolvasta,
és aznap éppen saját remek ízlésével és
olvasottságával kívánt hadat üzenni az általa
olyan kevésre tartott, úgymond,
végtelen szemétnek egy
tetszőleges közösségi platform
omladozó falán)

soraitok persze saját
megértésből, élményekből,
és talán a legnagyobb,
legdühítőbb konstansainkból fakadnak,
legmegvakarhatatlanabb
viszketéseinkből

de a fekete képernyőn ügető szemek,
a legmagátólértetődőbb (szó ez?)
természetességgel
olvassák bele saját, égető
viszketéseiket,
amely már önmagában, szinte
vakarászás

ezért csendesül a dübörgés a mellkasban,
enyhül a szorítás, a görcs

és az érzés, hogy az ember, voltaképpen, tehetetlen
kicsit újra közös teherré válik

például
itt vagytok jelen

ezen kívül anyátok polcán
(ha nincs anyátok, szerkesztőén, egy-két barátén),
saját éjjeliszekrényeteken, gondolom, meg
a már említett, málló közösségi faliújságon,
kiszögeltétek ti is
ide-oda

pár kritikusén, akit valaki,
jó- vagy rosszakaró a szövegeitekkel
betalált

hol még

és mit számít

mert ez inkább a vagytok, és nem a jelen

a jelen az, ahol

a nyújtózkodó idegrost végre befogadó sejtre talál,
hogy az továbbvigye,
alakítsa,
használja belátása szerint
mindenkori üzenetét

 

Megjelent az Irodalmi Szemle 2026/9-es lapszámában

 

 

Gyurász Marianna (1991, Komárom)

Költő, író, molekuláris biológus. Első kötete 2022-ben jelent meg Már nem a mi völgyünk címmel a Kalligram gondozásában.