Szélyes-Pál Dániel regényrészlete

Irene Vrettou felvétele

05/04/2002

Keskeny ösvény vezetett a dombra. Betonrögök estek le a székház lépcsőjéről. Rozgonyi kettesével vette a fokokat.

Benyitott. A takarítónő ecetet öntött a vízbe, felemelte fejét a nyíló ajtóra. Lesütötte szemeit, és folytatta a munkát. Rozgonyi percek óta toporog a szúrós ecetszagban.

– Bent van? – szólal meg végre.
– Bent, még reggelizik. Mit akar?
– Ki akarok… – elcsuklik a hangja. – Inkább neki mondanám el.
– Akkor üljön le.

Rozgonyi leül. Fészkelődni kezd.

– Be szeretnék menni. Tudja, hogy ismer.
– Mi kell magának ilyen gyorsan?

Felugrik. Kilincsel; nehezen enged a zár. Végre benyit. A főtisztelendő úr felkapja a fejét, bajszán sajtkrém.
– Mit szeretne, Csabi?
– Beszélni. Kissé elbizonytalanodtam.

Rozgonyi tétován áll a helyiségben. A pap nem kínálja hellyel.

– Mivel kapcsolatban?
– A maguk Istenével.
– Isten csak egy van.
– És katolikus?

Rozgonyi leül, szemben a pappal. Észreveszi a válla fölé emelkedő két Mária-szobrot, ez a plébánia domborművével együtt a harmadik.
– Isten felekezete részletkérdés.

Rozgonyinak felcsillan a szeme.

– Drága Atyám, ezt én is így gondolom.
– Mit szeretne? – köszörüli torkát a pap.
– Tudta, hogy nem hallott?
– Hogy Enikő nem hallott jól, tudtam. Voltak vele orvosnál?
– Minek, főtisztelendő úr, ha van Isten. Nem elég imádkozni? Ő szülte, nem?

Tekintetét a pap mögötti polcra szegezi. Négy. A pap nem néz hátra.

– Azért isten sem gyógyíthat mindent személyesen, nincsenek ellenére a doktorok.
– Ön prédikált, Atyám. Én már formáltam kezemből a tölcsért, hogy közel hajolva, bekiabálhassam Isten igéjét a fülébe.
– És?
– Azt mondta, hogy nem kell. Hogy már hall. Maga érti?
– A prédikáció alatt?
– Ott, a karzatban.
– Mi történt?
– Mondja meg maga.
– Mit?
– Mondja ki.

A pap arca torzulni kezd.

– Azt, hogy csoda? Ezt szeretné? A katolikus egyház mondja ki, hogy csoda?
– Miért derogál ez maguknak? Krisztus csodát tett, mi baj van vele?

A pap közelebb hajol. Öt. Mellkasán Mária-kitűző.

– Ha itt csoda történt, akkor nekem ezzel dolgom van. Iktatnom kell. Jelentenem kell a vezetőségnek és a tanácsnak. Meg kell vizsgálnunk, kellenek tanúk. Felvétel vagy bizonyíték. Valami, amit komolyan lehet venni – letörli homlokáról a verítéket –, és tudja, hányszor jár el üresben az ember? Megteszi ezt mind, telnek a hetek és papírok, és rájön, hogy két vagy több buzgólkodóról van szó csak, nem történt semmi. Úgyhogy, Csabi, én ezt nehezen hiszem.
– Nem hallott, és most hall. Ennyit kellene megállapítani.

Rozgonyi zavartan ül. Várja, hogy mondjon valamit a tisztelendő, de semmi. Megigazítja gallérját, hátul a feltűrődött zakót. Feláll. Hátat fordít a papnak:
– Békesség.
– Mindörökké.

Rozgonyi kilép. Megcsapja az ecetszag, megcsúszik a nedves folyosón. Szaporán szedi a lábát, kis lépteivel igyekszik egyensúlyozni. Becsapódik mögötte az ajtó. A takarítónő benéz. Megigazítja haján a kendőt, betömködi a kilógó tincseket.

– Mit akart Csabi?
A pap folytatja az evést, az orra alá motyog.
– Nézze meg, Marika, van-e adósságuk. Azt hiszem – szaporán nyelte a falatokat –, hogy Csabi most végre kiiratkozott.

Marika előveszi a könyvelést. A pap rág.

– Mindent fizettek.
Nyel és söpör. Az ablak felé fordul. Még éppen észreveszi apám sziluettjét az ösvényen.
– Akkor menjenek.

Szélyes-Pál Dániel (2002, Székelyudvarhely)

Kolozsváron tanul filmrendezést. Verseket, kritikákat, recenziókat ír. Szövegeit többek között a Litera, a Tiszatájonline és a Látó közölte. Első kötetének tervezetével 2025-ben elnyerte a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjat. Portréját Biró Gábor készítette.