Randall Jarrell: Amerika legyen Amerika megint; A hátsó lövegfülkés halála

(versek Szili József fordításában)

Amerika legyen Amerika megint

Amerika legyen Amerika megint.
Legyen az álmunk, mint volt végtelen
Pionír álom, pompás síkja mind
Otthonunk, szabad honunk legyen.

(Amerika sosem volt Amerika nekem.)

Legyen Amerika álma az álmodóknak,
Legyen nagy, erős honod, Szeretet;
Király, s más zsarnok hol nem bitorolhat
Hatalmat a küzdőkön idelent.

(Nekem soha nem volt Amerikám.)

Legyen Szabadság hazája hazám,
Ne kecsegtessen hamis honfiság.
De ipar, iparkodás, s igazán
Egy egyenlőség: a Szabad Világ.

(Én nem lehettem egyenlő soha,
A „szabad hon” másé volt, s mostoha.)

Mondd: Ki vagy te, sötétben motyogó?
S kié fent a csillagos lobogó?

Szegény fehér vagyok – bolondít széthúzás,
Néger – rabszolgasorsból sebhelyem,
Rézbőrű – földemről űzettem el,
Bevándorló – de reménye-veszett,
Az ostoba vén rendszer foglya, hol
Erős nyúz gyöngét, és eb ura eb.

Ifjú vagyok, reményteli, erős,
S begabalyít az örök láncolat:
Földéhség, bírvágy, aranyláz, profit,
Kapzsiság – vagy a betevő falat!
Cefet munka! Darab- vagy órabér!
Mohóság szítja sóvárságomat.

Farmer vagyok, jobbágya a földnek.
Munkás, aki a gépek rabja lett.
Néger, szolgája lettem mindeneknek.
A Nép vagyok, éhező, elveszett,
S letiprott. Hova tűnt az ősi álom?
Rab lett a pionír, a hajdani.
Vagyok, ki Á-tól B-ig sose jut,
Munkás – s örökös munkanélküli.

Alap mégis az én álmom maradt,
Az óvilágból, jobbágytól eredt
S oly bátor, hős, igaz álom fogant,
Hogy bús, hatalmas árja zúg ma is,
Malterba, kőbe, barázdába hat,
Azzá tevé Amerikát, ami.
Ó, én vagyok, aki tengerre szállt,
Házat, hazát, szabadságot remélt,
Sötét ír földünk partját hagytam el,
Lengyel mezőket, angol réteket,
Fekete Afrikából hoztak át
Itt építeni egy „szabad” hazát.

Szabad?

Ki mondta „szabad”? Nem én?
Biztos, hogy nem? Segélyes milliók?
Sztrájkjaink közt megtiprott milliók?
Magunk, a semmi bérű milliók?
Minden megálmodott álomért,
Minden dalainkat dalolókért,
Minden reménytelen reményért,
Minden kitűzött lobogónkért,
Milliókért – mert fizetéstelen,
Álmuk van, de már az sem eleven.

Ó, legyen Amerika Amerika megint –
A haza, ami eddig sose volt,
Lennie kell! Hol mindenki szabad.
Föld, mely enyém, szegényé, indiáné, feketéé, ENYÉM –
Kik Amerikát alkotják,
Verítékük, vérük, hitük és kínjaik,
Kohók, ekék munkásaié, akik
Nagy álmunkat újjáteremthetik.

Engem leszólhatsz, ahogy csak akarsz –
Nem rozsdál meg a szabadság acélja –,
Tőlük, akik a népünk vérszívói,
Visszaszerezni földünk, ez a cél ma:
Amerikát!

Ó, igen, igém
Egyszerű tény:
Amerika nem volt soha enyém,
De esküm záloga:
Az lesz Amerika!

Túl gengszter-halódásunk romján, rémén, álságán,
Harács, hazugság, rontás, romlás válságán
Mi vagyunk a nép, s kötelmünk
A földek, bányák, ültetvények, gyárak, folyamok,
Bércek, síkságok végtelenjei
S nagy, zöldellő államaink minden zugában
Amerikát újjáteremteni!

A hátsó lövegfülkés halála

Anyám álmából az Államba hullva lett
Gépfarban fejtetőn jeges szőrmében kuksi,
Hat mérföldre a földtől, túlélni semmi tervem,
Rémálom az elhárítás, a csatagépek.
Holtan egy kerti vízfecskendő mos ki.