N. Tóth Anikó: Mire gondol egy zeneszerző 1.
Hervinsyah Kusumanagara felvétele
Andantino alkonyodik. Hangfürtöket hintáztat a szél. Féltrillák kergetőznek parányzókkal. Nocturne heveredik a vonalrendszerre.
A felkérést napokkal korábban megérzi. Csupa disszonancia. Lehajt az autópályáról, órákig autózik ismeretlen településeken, burkolatlan utakon. Keresztbe-kasul mászkál kaszálatlan réteken. Felhőkbe bámul. Elönti a verejték. Zsibong a lába. Székrekedés kínozza. Fél délután kacaghatnékja van. Felhörpint egymás után öt méregerős Pellini Vivace kávét a kedvenc kávézójában. Öklendezik. Légszomj gyötri. Rázza a hideg. Félóránként vizelnie kell. Nappal nem tud enni. Éjszaka habzsol. Édeset sóssal kever. Bizarr dallam nyilall a fejében. Az utolsó hang fölött fermáta lebeg. Amikor végre. Cselesztahangon szól a megbízás.
Andantino alkonyodik. Hangfürtöket lóbál a szél. Parányzók hajkurásznak féltrillákat. A vonalrendszerre con morbidezza egy nocturno terül.
A felkérés nem erre szól természetesen. Grandiózus kompozíciót várnak. Ünnepi fényárban úszó terembe valót, méregdrága ruhákban feszítő kiválasztottak fülébe csengőt, lelket zizegtetőt, emelkedettet, szárnyalót. Az igények minuciózusan kidolgozva nemcsak telefonban soroltatnak, hanem hangfelvételként és fénypostával is megérkeznek. Kitérnek a hangszercsoportokra, ritmusváltásokra, időtartamra. Belefárad, mire végighallgatja, kimerül, mire végigolvassa. A hangsúly a határidőre esik. Szinte teljesíthetetlen.
Andantino alkonyodik. Hangfürtöket cibál a szél. Féltrillák üldöznek parányzókat. Zaklatott nocturne pattog a vonalrendszeren.
Már megint belementél. Olyasmibe, amibe végképp nem kellett volna. Mert nem tudsz nemet mondani.
Miért mondanék nemet?
Ismerlek jól. Belelkesülsz, nekilendülsz, aztán jön a pofára esés. Hogy mégse megy. Vagy nem úgy megy. Ahogy elképzeled. Ahogy szeretnéd. Ahogy elvárják. Ahogy azt hiszed, hogy elvárják.
Andantino jön az alkony. Hangfürtöket rángat a szél. Féltrillák hajtanak parányzókat. Egzaltált nocturno ringatózik a vonalrendszeren.
Auftakttal indít. Bizarr dallam kalapálja a koponyáját. Keveredik sóssal az édes. Éjszaka zabál. Napközben nincs étvágya. Húgyhólyagja félóránként majd szétdurran. Lúdbőrzik. Nem kap levegőt. Epét hány. Gyors egymásutánban bekap öt bécsi szeletet tejfölös uborkasalátával. Egész délelőtt zokog. Hasmenés nyomorgatja. Görcsöl a lába. Szüntelen ásítozik. Hőhullámok csapnak át rajta. Kihagy a szíve. Felhőket analizál, de nem merészkedik ki a lakásból. A hárfa mellett üldögél, hangokat képzel, hangokban csalódik, hangoknak könyörög, hangokba kapaszkodik, hangokat gyűlöl, hangokhoz bújik, hangokról áradozik, hangoktól retteg, hangokra irigykedik, hangokkal szövetkezik, hangoktól függ.
Andantino alkonyodik. Miért nem kecses madrigált, méltóságteljes oratóriumot, elegáns szimfóniát, érzéki tangót, laza bluest, impulzív soult, lobbanékony concertót, miért pont ezt az idegtépő nocturnót kergeti ki belőle a szél!
Ilyenkor persze jön a magyarázkodás. Találékony hárítás. Hogy accelerando túlvállalás, krónikus időhiány és subito testi nyavalya, hozzá magánéleti, sőt alkotói válság. (Sussurando: ötletszegénység. Óvatosan és befelé: rettegés a kiégéstől.) Szánalmasan röhejes kuncsorgás határidőtágításért. Korrektebb lenne bevallani a kudarcot. Bevállalni a bukást. Csalódást okozni azonban felettébb kényelmetlen. Mi több: lelombozó. Mi lenne, ha mégis ezt a minuciózusan kidolgozott, ugyanakkor fesztelen nocturnót, ami úgyse hagyja nyugodni, küldené az ünnepi fényárban úszó terembe, csengetné a méregdrága ruhákban feszítő kiválasztottak fülébe, zizegtetné a lelkébe, emelkedjen, szárnyaljon, cintillante zsongjon a tömérdek féltrilla, parányzó, futkározzon kedvére mordent és doppelschlag, aztán feszítse szét a vonalrendszert, legyen vagány, bevállalós, pöpec, cool, döbbenjen, feszengjen, háborodjon, engedjen, ujjongjon, állva ünnepeljen a hallgatóság, ne szűnjön a taps. És persze dőljön a mesés honorárium.
Andantino alkonyodik. Hangfürtöket hintáztat a szél. Féltrillák kergetőznek parányzókkal. Nocturne heveredik a vonalrendszerre.
Az utolsó ütem végére – amabile – egy clausula falzát kanyarít.
N.Tóth Anikó (1967, Zselíz)
Prózaíró, egyetemi oktató (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem).