Kántor Zsolt versei

Alagi Mihály felvétele, Profilkép: szifonline.hu

DISZKOSZ ALAKÚ CUKORKA

Pemetefű cigaretta

Szerb költőket olvasok magyarul.
Beszédes István, Fenyvesi Ottó, Orcsik Roland
Óvatos átültetéseit.
Rögtön Krasznahorkai jut eszembe,
S amit a háborúkról írt. Hogy illúzió
Minden béke, ah. Mert a szívekben zúg
A zenemű. A permanens, militáns fegyverkezés
A másik ellen, akik megint csak mi vagyunk.
Mert csupán fegyverszünet az, amit átélünk.
Feszült, ugrásra kész, félkész
Készenlét. Örökös keletkezés.
Miközben folyik, zajlik a nyelvek háborúja.
S tényleg, a frenetikus személyiségek,
Az értékálló jellemek, ah.
Amikor meghalnak, akkor születnek meg.
Jézust így lehet megérteni.
És felfedezik az otthon-lét időtlen fikcióját.
Tehát minden komolyság hitelt érdemlő
Ars poeticává érik, ha csúcspontjára ér
A személyes háborúnk, a halál.
S akkor talán filozófusok lehetünk egy picit.
Tehát a folyófű és a lefolyótisztító granulátum
Kapcsolatba kerül egymással a kertben.
Nézem, ahogy a csap kidugul épp.
Levegőt vesz a szifon. A perc, az évszázad
Elillan, mint a poszt-kolonializmus –
Ma szúnyoghálót kell vételeznem,
Ahogy Ildikó mondja az ágyban,
A bölcsesség szimbóluma a szúnyogháló.
A tolerancia, ami teokráciát feltételez.
Isten se szereti, ha paraziták zaklatják.
Beszerez néhány aknavetőt és tankot.
Hogy a sátán poloskáit nyaranta kiirtsa.
Ja. Még zuhanyrózsát is vennem kell,
Ami a lehelet, lélek, szellem eszköze lehet
Színdarabomban, amiben az író a spájzba
Jár olvasni Hrabalt, Kunderát, a lógó kolbászok,
Szalonnák, befőttek és kancsós mézek, tejfölök közé.
Mert a társa (nő) krumplihámozásra és porszívózásra
Kényszeríti. Ez van. A szerb költők a szabadság
Bajnokai. Nem képmutatók. Nyers akcentussal
Nyírják le a szavakat, amikor besűrűsödnek és felmagasodnak.

A RÉGMÚLT DEKADENS (KÚT)

Darko Danicic, szerb költőnek

A pillanattal kezdődik a világ.
De ezt ne gondoljuk eredet nélküli múltnak.
(A képzelet erről lemaradt.) A tűnődő idő történt meg benne.
Friss forrás ömlik a kinyilatkoztatás folyójába, mint ezernyi fénypont, árny és rece.
Redő és barázda. A beszéd. A régmúlt múltja. Ugyanakkor permanensen
Születő Félben van. Mert a nyelv lassan felejt. Újraírja magát az egyetemes
memória, akár Egy kert. Mátrix-desszert.

A TÖBBI BESZÉDHEZ KÉPEST

(Mire derül fény?)

Szerkeszti az idő a szótárt.
Építik a szavak a naplót.
Egy leütött akkord a nyár.
Sokáig zeng, akár a kagyló.
Benne egy gyöngy a világ.
Átmegy rajta a traktor.
Lám!
Miként fogalmazunk, ha írunk?
Miként gondolkodunk, amikor beszélünk?
Talán jobb, ha csak olvasunk és henyélünk.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2022/7–8-as lapszámában.

Kántor Zsolt (1958, Debrecen)

Költő.