Nyerges Gábor Ádám paródiái
2015-ben indult útjára az Apokrif Könyvek című könyvsorozat, az Apokrif folyóirat és a Fiatal Írók Szövetsége közös kiadásában. Az említett lap szerzőinek (zömében) első köteteit megjelentető vállalkozás eddigi öt éve alatt kilenc kiadvány látott napvilágot, hat verseskötet (Bödecs László, Csillik Kristóf, Halmi Tibor, Juhász Tibor, Mizsur Dániel, Stolcz Ádám), egy regény (Szendi Nóra), egy novelláskötet (Vass Norbert) és egy műfordításkötet (Norman Jope – Tarcsay Zoltán).
A szerzőkkel ilyenkor, naná, együtt ünnepel a büszke (társ)sorozatszerkesztő is. De, mivel közben azért egy szemét tróger is, egyszersmind persze rögtön ünnepet is rontva, friss paródiáját törve bors helyett, mondván, az túl modoros retorikai fordulat, az épp csak frisskötetessé avanzsált áldozat orra alá. Ezek a kollegiális jellegű köszöntések 2015 és 2017 közt az azóta jobb sorsra szenderült, Amúgy nevű, debreceni illetőségű, valahai online folyóirattal együtt süllyedtek el az internet archiválatlan bugyraiba – ma már nem lennének elérhetők, ha (jobb híján) az Apokrif Online-ra fel nem kerülnek, ott lelve végső nyughelyükre.
Ahogy azonban a könyv-, úgy a paródiasorozat is folytatódik, utóbbi immáron ötödik éve az Irodalmi Szemle online-on berendezkedve, mégpedig ezúttal a friss Apokrif-könyves K. Varga Bence és Körtesi Márton kollegiális jellegű baszogatásával.
Ez következik alább.
Nyerges Gábor Ádám
K. Varga Bence:
Szerda
Hátfájásra, hascsikarásra ébredt. Először fel sem fogta, mit érez pontosan. Feljebb hajtotta hát a feketésre színeződött, koszos takarót. Elborzadt a látványtól, lelökte magáról az ágyneműt. Kibotorkált, és egy poros, zsíros tapintású vizespohárba alkoholt öntött.
Sebfertőtlenítésre volt eltéve, végül is arra kell, ezzel a gondolattal hajtotta le. Csikorduló hangú köhintéseket hallatott, ahogy végigszánkázott az erős ital kaparó torkán. Pár a pohárban maradt poloska csiklandozta, kaparta a nyelőcsövét. Kibicegett az udvarra, pecsétes, szakadt hálóruháját ráér majd délben valami másra cserélni. A korhadó fák, levéltetűt termő bokrok és az egész kertet beterítő parlagfű pálmává nőtt terebélyei között alig vette észre a kerítés másik oldaláról integető szomszédját. Az öregasszonyt vegyvédelmi szkafanderéről ismerte meg, bosszankodott is magában, ahányszor látta, minek hordja, ha egyszer több helyen kihasadt. Kívülről ereszt, belülről bélést hullat maga után, semmi értelme. Talán csak nincs mást felvennie.
– Reggelt, dünnyögte reszelősen, inkább csak maga elé.
A vénasszony valamit ordibált, hallhatóan, látványos kézmozdulatokkal gesztikulálva. Nem érdekelte, mit akarhat a tudtára adni, de szerette volna mielőbb rövidre zárni a jelenetet, így mégis hallani vágyta. Ég, ég, valami ilyesmit óbégathatott a bolond Sarolta. Mi éghet, merengett el, és féloldalazva, kicsit imbolygós gellerrel, visszafordult. A csak alig hallottakat a látványból értette meg. Ég a felesége, ezt ordíthatta. Valóban. Ildikó az ablakban állt. Égett.
– Van víz a vederben, mordult rá.
Az üvöltéstől felkavarodott a gyomra. Most figyelt csak fel rá, álmában spontán levált bal lábát még mindig a kezében szorongatja. A kurva mindenit, gondolta, és az egyik bokor tövébe vágta, fejbe találva vele kilyukadt gyomrú, éhes kuvaszát. Az állat mohón vetette magát az üszkös végtagra, de, ahogy előre sejthető is volt, pár harapás után fájdalmas nyüszítésben tört ki – fájt már neki az evés. Az a rohadt dög is, hogy nem tud már kimúlni, gondolta, és savasat köpött az irányába.
– Hol a veder, üvöltötte a neje, újra feltűnve az ablakban.
– Ahová raktad! Hogy ott rohadnál meg te is, morogta hozzá, bajsza alatt.
Visszaugrált a házba, a küszöbön elbotlott, felnyitva csípője táján egy tályogot.
– Utálom a keddeket, morogta. Csuromvizes, bolhás felesége púpos alakja magasodott fölé.
– Ma szerda van, Jenő.
– Szerda, ismételte. Akkor jó.
– A lábaddal meg mi lett, nyaggatta az asszony.
Felsegítette a felesége, bebotladozott a csavarok mentén szétlazult díványig, belevetette magát. A bútor csodával határosan egyben maradt.
– Adj innom, utasította a nejét.
– Mégis mi a fészkes fenét?
– Van. Tegnap csináltam.
Minden egyes szótag éles poloskalábakként szántotta végig penészes nyelőcsatornáját. A füstölgő asszony bizalmatlan lépekkel átvánszorgott a konyhába, majd tompa edénycsattogtatás után egy pohár sötétszürkés folyadékkal tért vissza.
– Ez?
– Ez.
Egy nyelésre kiitta a pálinkában feloldott cigarettacsikkeket – nem szeretett ebédelni.
– És most mi lesz, kérdezte az égési sérüléseit a hatásvadászat kedvéért marokszám besózó Ildikó.
– Elfelejtettél.
– Mit?
– Üvölteni a fájdalomtól.
– Tényleg.
Velőtrázót visított erre az asszony.
– Szóval mi lesz most, kérdezte, miután egyik szemét egy rozsdás villával kikaparva visszatért a konyhából.
– Mi lenne. Várunk.
– Hányra ígérte?
– Nem tudom. Azt mondta, ebéd után valamikor.
– De melyik nap?
– Kedden.
Egy pillanatra rémes csend borult a levegőtlen azbesztfalak közé.
– De hiszen az tegnap volt.
– Az bizony szar ügy, nyugtázta a férfi, és tőből kicsavarta a másik lábát.
Várták tovább, türelmesen, a szerzőt, aki majd elmagyarázza nekik, hogy mégis mire fut ki ez az egész.
– Nagyon rossz életünk van, nyugtázta Jenő.
– Igen, testileg-lelki sivárságban senyvedünk, tette hozzá Ildikó.
– Igen.
Rájuk esteledett. Vártak tovább.
Körtesi Márton:
Bélmondó
Baritonjának csak a búgását,
nem a dörgését, csak aúráját
meg-e érzed már, kiszagolnád már?
De ha részben tán belefúltál, bár
noha jó sűrű, nem az átlagnál
recsegősebb, mondd, mire várhatnál?
Azt hiszi már most, hogy nem is érté,
jó ez a vers, bár mért csak a kérdé-
sek teszik inkább jó agyalássá,
hogy mi a túrót írt a szarásná(l)?
S nem figyeled meg, hogy belerejtve
ez nem a bélről szólt, csak az enyhe
ájer volt az a műben,
pont mint kis nyuszi fűben,
ez most (nagy csavar) éppen
másról szólt felerészben:
az itt a vers poénja, hogy
szerinted ez – de á, dehogy
szóval hogy ez a híres színész, Jean-Paul Belmondo legendás alakjának és sugárzó egyéniségének állít emléket és nem is a bélfolyamatokról szólt, kivételesen!
Nyerges Gábor Ádám (1989, Budapest)
Író, költő, szerkesztő (Joshua Könyvek könyvkiadó, Apokrif, Art7). Legutóbbi kötete: Nincs itt semmi látnivaló (PRAE.HU, 2022).