Tóth Kinga: AnnaMária énekel

„ne cső légy, hanem kehely”
Bernhard von Clairvaux: Gefüllte Schale der Liebe

tartsd meg ami találkozik

ami a serpenyőaljadban ragad

toll vagy az a megcsomósodott

de pumpáló békétlenség lánccal

összekötve a kelyhek engedd

libikókázzunk

áteresztesz növénylélegzel
borostyánok nőnek köréd
házfal leszel vakolatodba
gyökeret hajtatsz engeded
a sokidős bőrbe a másikét

kelet felé reggel aztán
nyugatnak fordulni hajlik
a boka a cserépben a gyökér
feltúrja az alapkövet
nedves cementkenyér

mersz-e velem a víz alatt
visszatartani hetven napig
amig bebugyolálódom amíg
megjavulnak a szerveim
megszárad a vesém a hasam
míg földet ültetnek belém
és bentről kivirágzom
ne vedd addig a levegőt nekem
várjunk

a váró hiánytér hátrafelé csekkolunk
a műanyag padlónégyzetek hangtalanok
a reptér a szenteké lett itt csendesedj
hiányozz üres kapuknál
eltűnt emberbeszédben

párlépéseink elnyeli a műanyag
padló most bemondják a késést
visszaadjuk az eget legyen az is tiszta
nem vontatnak nem szaladnak
kieresztünk ahogy felszabadul
az égbolt újra hatalmas lesz
tőlünk lélegzik fel a föld ahogy
elfogyunk ma még várókban
felhők vattacukorajándék
megtöltött termekben
bámuljuk hogy fut az út
az égig

felemelkedünk

mint a szőlőindák tekergek
tekergünk a közös beszédben
át mersz-e menni hozzám a
másik sziklán lengetem a
biztonságost a kapaszkodót
eresszünk együtt gyökeret
a parton engedjünk a fonalon
(egymásba) levelet

behúzzuk lábaink könnyebbek
vagyunk a legkisebb madárnál
a vízből a nap felé hasunkban
melegedő tojások

a tojást a vájatba fát ültess rá
ágain vándormadarak fészkeljenek
szárán borostyán nőjön levelek
tekeregjenek jobbra balra két
serpenyőben a toll meg a szív
megkönnyebbüljenek