Dominik Dán regényrészlete Pénzes Tímea fordításában

Marko Slavkovic felvétele

Csomó

 

1988 MÁRCIUSA

A malackai-konyhai katonai reptér felett az Erdőháton még varjak sem szálltak.

Zuhogott, villámlott, és az egész repülési területen alacsony légnyomás uralkodott. A súlyos esőfelhők bázisa hatvanméteres magasságban volt, ezért aminek szárnya, meg egy csöpp józan esze volt, nem tágított a földről.

A meteorológusok megmutatták a pilótáknak a szinoptikus térképeket, közölték velük az elkövetkező két nap előrejelzését, és mindenki számára világos volt, hogy sem ma, sem holnap nem repülnek. Körös-körül ítéletidő tombolt, és úgy szakadt, mintha dézsából öntenék. Ezenkívül az északkeleti szél harminckét méter per szekundum sebességgel fújt, és a borultsági fok nyolc per nyolc volt. Az időjárás a következő tizenkét órában tovább súlyosbodik, a szél várhatóan viharossá fokozódik, és elvétve havazás, jégeső és ónos eső várható.

A MIG–23-asoknak nem okozott gondot az ilyen időjárás, még az Északi-sarkon is röpülhettek, de mára egy különleges gyakorlórepülés volt tervben, amelyre már fél éve készültek. Hármasban repülés és alakzatban támadás egy kijelölt földi célpont ellen – ehhez lényegesen jobb időjárási körülmények szükségeltettek.

Žemľa őrnagy számára ez egy dolgot jelentett: a reptérről három nap múltán sem jut haza, mert azt akarták, hogy ismét finomhangolja a rendszert. Az elmúlt félévben olyan gyakran és olyan alaposan finomhangolta, hogy tökéletes volt, már-már csúcsszuper. De torkig volt vele, az idegeire ment, holott ő volt a megalkotója, és nem egy dicséretet bezsebelt érte.

Viktor Žemľa az elektrotechnikai szakképzőben tanult, és kitüntetéssel végezte el. Harmadikban – amikor még csak tizenhét éves volt – a pozsonyszőlősi reptéren letette a vitorlázórepülő vizsgát, és előbb szerzett pilótaengedélyt, mint jogsit. Az ártatlan hobbiból szenvedély lett, amely egész életén át elkísérte.

Repülőgépek és repülés.

Sors és végzet. Fanatizmus. Másképp nem is írható le a fiatal, szenvedélytől fűtött pilóták örökös lemondása.

A vele egyidősek fociztak, csajoztak, parkokban padokon gitároztak, moziba jártak. Ő szombatonként hatkor kelt, hogy hétre a reptéren legyen, az irányítótoronyban beírhassa magát a repülési könyvbe, és tízre sorra kerüljön a pilótafülkében. Aztán lerepülte az adagját, és a nap hátralévő részét blanyíkok, januszok, nimbuszok és más repülőgépek karbantartásával töltötte.

Amikor este hazafelé tartott, a lakótelepi srácok már részegen heverésztek szanaszét a balkonok alatt a padokon, néhányuk dohányzott, a szerencsésebbje dugott is. Gyakran csak egy-egy gyatra kiáltást voltak képesek kipréselni magukból: – Héé! Pilótácska! Milyen volt a napod?
Milyen magasra szálltál? És mikor értél a csúcsra? Én fél tízkor! Gyere ide! Húzd meg…… az üveget vagy valamelyiket… Soňa úgy kézbe vesz, hogy csak na! Két csúcs szombatra, na miccósz? – ordibáltak utána, de Viktor csak megemelte a kezét, és sietett haza, hogy kialudja magát, mert fittnek kellett lennie, reggel ismét várta a repülés.

Az osztályfőnöke egyáltalán nem lepődött meg, amikor jelentkezett a kassai repülőmérnöki főiskolára. Az osztályban a fiúk igen.

– Te meghibbantál, Viktor! Hígagyú zöldruhás akarsz lenni? Kibaszott masírozó balfékbaka? Be akarsz lépni a seregbe, Viktor? Kezdesz bekattanni a haza védelméről meg a nép szolgálatáról szóló baromságoktól? Elment az eszed? Ne légy hülye! Szard le őket!

Viktor sok álláspontot hallott azzal kapcsolatban, amire készült, de senki sem tántoríthatta el, még az apja sem.

– Ez a legkeményebb suli, amit csak el tudok képzelni. Mentálisan és fizikailag is. Aztán negyvenévesen vége. Akkor mi lesz veled? Ilyen szempontból is mérlegelned kell. Minden nyugdíjas pilóta nem lehet oktató, egyszer téged is kipaterolnak. Akkor halálod napjáig a földeket permetezheted egy Ancsával. De ha már egyszer elhatároztad magad, drukkolok neked, nem fogok akadályokat gördíteni az utadba, bár nem értek vele egyet.

Viktor mindenkit meghallgatott, és beadta a jelentkezési lapot.

A Honvédelmi Repülési Osztály orvosi kivizsgálásokra küldte a Kovpakova 16, Prága 6, Dejvice címre. Ismert cím. A csehszlovák szocialista hadsereg minden katonai pilótája itt kezdi.

Harminckét jelentkező jelent meg az ország minden szegletéből. Vért vettek tőlük, megmérték a vérnyomásukat, poharakba pisiltek, és tízükkel azonnal közölték, hogy a légierő nem számol velük. Tankba esetleg, de repülőgépbe biztosan nem.

Szakorvosi vizsgálatok következtek, és újabb jelentkezők estek ki. A szemészeti vizsgálaton majdnem mindegyikük elhullott. A pszichotesztekre már csak tizenketten mentek. Az orvosi vizsgálatok három napig tartottak, a lábujjkörmüktől a hajszálaik végéig végigkopogtatták és átvilágították őket.

Csak két olyan foglalkozás létezik, ahol makkegészségesnek kell lenni, és az egészségi állapotot naponta ellenőrzik: az amerikai elnök és a katonai pilóta. Viktort, a kispályást, érthetetlen okokból csak az utóbbi érdekelte.

A végső ítélet nem tűrt megalkuvást. A strapás orvosi vizsgálatok négy osztályba sorolták a jelölteket. Az A1-es osztályba kerültek a szuperszonikus vadászgépekre alkalmas jelentkezők. A kritériumoknak csak Viktor, egy zsolnai és két besztercebányai srác felelt meg. Az A2-es osztályba a szubszonikus vadászgépesek kerültek. A feltételeknek hárman feleltek meg. A B1-es osztály a helikopteresek voltak, négyen feleltek meg, a B2-es osztály…

Viktort nem érdekelték az alsóbb besorolásúak, bár a háromnapos mentális és fizikai mártírium alatt összeismerkedtek és néhányukkal összebarátkozott. Mindenkinek bebizonyította, hogy képes rá, és ez volt számára a legfontosabb. Az apjának, az utcabeli fiúknak, meg annak a tyúkeszű Ivetának.

Iveta nem hitte el, hogy Viktor pilóta lesz, és feleségül veszi, és együtt élnek majd, míg világ a világ, ő csak úgy gondolt rá, hogy a kapualji összebújások és tapizások során valami másról is ábrándoznia kell, nem csak arról, amit tapogat, és ha Viktor máshová is be akar férkőzni, akkor ígérgetnie is kell. Viktor már több mint fél éve járt vele, ami szinte rekordnak számított a baráti körben, szóval ígérgetett.

Amikor visszatért Prágából, Iveta csak ámult – mint mindenki más. Örült, hogy a pasija pilóta lesz, el is dicsekedett a többi lánynak, de az öröme nem tartott sokáig.

Az érettségi után Viktor a Dargov gyorsvonattal Kassára utazott. A prágai orvosi vizsgálatok eredményei természetesen megelőzték, sőt már néhány hete vártak rá. A felvételi értesítő puszta formalitás volt, az A1-es osztály kritériumainak megfelelő egészségnek örvendő tizenkilenc éves ifjú olyan ritka volt, mint a fehér holló, és két kézzel kapkodtak utána. Akkor is felvették volna, ha három kereszttel írja alá a felvételi tesztet.

Viktor elvégezte a katonai főiskolát, mérnöki diplomát szerzett, főhadnagygyá léptették elő, hamarosan százados lett, és elkezdett szuperszonikus gépeket vezetni.

És már nem a lakótelepi Iveta érdekelte, hanem Yvette.

 

Megjelent az Irodalmi Szemle 2025/ 6-os lapszámában

 

Dominik Dán (1955, Szlovákia)

Detektívregény-író.

 

 

 

Pénzes Tímea (1976, Érsekújvár)

Író, költő, műfordító. Magyar nyelv és irodalom, illetve német nyelvtanári szakon végzett az ELTE-n, doktoriját ugyanott fordítástudományból szerezte. Németből, csehből és szlovákból fordít, tizenkét saját könyve és tizenhárom műfordításkötete jelent meg. Többek közt Monika Kompaníková Az ötödik hajó (Kalligram), Svetlana Žuchová Jelenetek M. életéből (Noran Libro) és Dominika Madro Szentélyek (Phoenix) című kötetét fordította. Több műfajban kipróbálta magát: ír verset, elbeszélést, drámát, útinaplókat. Legutóbb megjelent saját kötete az Ikeranyaversek és a Megnyúlások (Kalligram).