Takács-Csomai Zsófia rövidprózái
npkishi felvétele
Platán
Emma a park fáit figyeli. Jelenleg a pad deszkája számára az egyetlen biztos alap. Nem akar felkelni, nem tudja, hova menjen. Haza nem indulhat a kimondatlan elvárások birodalmába. Barátai rég elköltöztek a városból, őt hátra hagyták, koloncnak. Cipőjére hull egy elsárgult platánlevél. A retiküljéből előveszi a karamellás cukorkát, hogy elűzze savanyú szájízét. Egy kisfiú szalad el előtte. Mikor lesz nekem gyerekem, sóhajtja. A cukorka lágyan olvad szét a szájában, a fogaira ragadó tölteléket nyelvével, majd, miután meggyőződött róla, hogy senki nem figyeli, ujjkörmével kapargatja le. Jelentős döntést kell hoznia: marad vagy elmegy. Előbbi mellett szól a biztos lakhatás és a koszt. Utóbbi mellett pedig minden más. Egyre többször érzi fullasztónak az itteni légkört. Az ismerős utcák számonkérik rajta az éveket, élete alakulását. Ahogy üres zsebeit mutatja feléjük, a házak spalettái nagyot csattanva fejezik ki elégedetlenségüket sorsa miatt. Elnézegeti a park fáit, és az egyre teltebb színekből arra következtet, hamarosan esni fog, mégis az utolsó pillanatig vár az elindulással. Csendes koppanásokkal szaporodnak a cseppek. Retiküljét magához szorítva fut a legközelebbi platánfa törzséhez. Körbejárva egy emberméretű odúra lel, s úgy dönt, a rejtekében várja ki a zápor végét. Ő lett a sokadik eltűnt, akit a parkban láttak legutoljára. A platánfa még ma is ott áll, és várja mindazokat, akik nem lelnek rá a sok sors közt a sajátjukra.
Töredékek
1.
Kis tanya, benne takaros ház. Akácos övezte udvar, ólakkal. Fűszálon egyensúlyozó katicabogár, nekidurálja magát, majd elrepül egészen a térig, ahol az üde pipacsok szárán kezd mászni. Csend honol a kaszálón, a békák hajnali kuruttyolása is abbamarad. A macska álmában nyávog egyet a magokat csipegető verebek felé.
2.
Cirmos a bundája. Alattomosan settenkedik a magas fűben. A fűszálak mintegy parancsszóra hajolnak meg előtte. Barna lepkék tolonganak a lila levendulán, méhek járnak táncot. A macska zölden izzó szeme nem keres már más zsákmányt, inkább feltesz mindent egy lapra. A kút kávája hűvös levegőt lehel az útjába, a rovarok messzire szaladnak előle, csak a kis veréb álldogál a vödör mellett, s ámul ezen a csupazöld világon. Túl fiatal még a veszélyhez. Talán egy másik verébhang figyelmezteti, vagy a kósza nyári szél üzen neki. Elröppen, mikor hősünk épp rávetné magát.
3.
Mennyi elszalasztott mozdulat sűrűsödött bele ebbe az egybe. A kúthoz lép, s ahogy lenéz, a sötét víz apró körökben tükrözi vissza az arcvonásait. Nem biztos magában. Elméje löki elé a képeket, amelyekben nem talál rációt. Megőrült hát? A kút mélye visszhangozza a feleletet: talán. Viszont a tudat, hogy íme, van, aki választ ad a kérdéseire, reményt ébreszt benne. A kerthez fordul, a csipegető madarak felé néz.
Takács-Csomai Zsófia (1991, Zirc)