Kopasz Katalin – a csönd

ráléptem a cipőmre:

meglepődtem hogy összegabalyodott fűzőim ekkora rémületet tudnak kelteni
próbáltam lazítani a gubancon
eredménytelen kísérletezgetéseim után
kitekintettem:

különös nyugalmat érzékeltem a hétköznapok forgatagában
a kimondhatatlan szépség villódzó alakját próbálgatta
ízeit mártogatta a tömeges stílkultúrában
halk léptei után táncra perdült majd szétszórta varázsát az emberek között
a kínálat definitíve hatott
hisz a first impression címlapján
már szerepekbe állította
karakterének egyéb sajátosságait is

váratlan és kivételes pillanatokban  
periodikusan tűnik fel a semmiből
lágy érintése feledhetetlen
simogat
kényeztet

elkápráztat
a lebegő látvány
egy puha karosszékben
összhangos a dolce nuovo vita:
sokaság szeli át az atmoszférát
és kering a légköri áramlatban
a szivárványos mozdulat
átlibben az eltérő fázisú világba
a megformázhatatlanság szétszóródását
érzékeli az összkomfortos szobavilág minden objektuma
a temporális hangulatban elvegyül a multiform láthatóság
s a rövid cipő-storys rémelgések.

           Habakuk próféta

        „Bercsényi fővezér uramat keresem,
        vajon hol találom, mondjátok meg nekem!”

        „Ki vagy és honnan jössz, mit jelentsünk neki,
        ha a jöveteled célját megkérdezi?”

        „Koncz Márton tallósi molnárgazda vagyok,
        generális uram számára hírt hozok.”

        Mártont a fővezér megértőn fogadta,
        mire ő ügybuzgón ezeket mondotta:

        „Meglátja, nagyságod, micsoda szolgája
        leszek a hazáért nagyságodnak!” S hála

        sugárzott arcáról, csillogott a szeme,
        titokban egy könnycsepp lopózkodott bele.

        Aztán előadta, mi van tarsolyában,
        féltő aggodalom remegett hangjában:

        „Uram, a labancok holnapután este
        készülnek rátörni a kuruc seregre.”

        „Jó ember, áruld el, ezt te honnan veszed,
        titkos terveiket miként ismerheted?”

        „Csillagok állása, felhők gomolygása,
        szeleknek fújása, vizeknek járása,

        mind-mind azt mutatta, azt suttogta nekem,
        holnapután este jön a veszedelem.”

        Hittek is, meg nem is Márton jóslatának,
        biztonság okáért azért résen álltak.

        És lám, jött a labanc, de iramlott máris,
        várta már őket a kuruc generális.

        Folyamatosan jött a hírekkel Márton,
        miket kipuhatolt vészes éjszakákon.

        Útjairól nem szólt, az csak az ő dolga,
        forrásként az égi jeleket sorolta:

        „Csillagok állása, felhők gomolygása,
        szeleknek fújása, vizeknek járása,

        mind-mind azt mutatta, mind-mind azt suttogta…”
        és amit megtudott, máris újságolta.

        Bercsényi hitt már a „hóbortos” molnárnak,
        jóslatai eddig mind valóra váltak.

        Szabad bejárása lett a fővezérhez,
        kétség sem férhetett már a hűségéhez.

        S ha jött, szólt Bercsényi, bár tudta, nem tréfa:
        „Halljuk, mi hírt hoztál, Habakuk próféta!”

        Márton pedig szóra nyitotta ajkait:
        „Az bécsi sasfészek már elhányattatik.”

        Egyszer csak Mártonnak nyoma veszett, nincsen,
        s jött a hír, a labanc tartja őt bilincsen.

        Bercsényi gróf minden követ megmozgatott,
        hogy valami módon kiváltsa a rabot.

        „A fogolyért foglyot adok én cserébe…”
        „Veszélyes kuruc kém, tőlünk jár a bére!”

        A hadi törvényszék halálra ítélte,
        Pozsony városában vágták testét négybe.
        Daliás időknek porba hullott gyöngye,
        Habakuk próféta, neved él örökre!

————————
 * Megjegyzés:
    Bercsényi Miklós a Rákóczi Ferenc fejedelemhez írt leveleiben említi őt többször is. 1705         augusztusában végezték ki fenségárulás vádjával. Nevét ma Magyarországon a honvédelmi     miniszter által alapított Koncz Márton-díj őrzi.