„A 2006-os év gazdag volt szlovákiai magyar művekben!”

Tőzsér Árpád, a kuratórium levezető elnökének értékelése
Az amerikai Lauer-család által alapított, s 2001-től évente kiosztásra kerülő Posonium-díjak kuratóriuma 2007-ben, akárcsak a korábbi éveken, a következő felállásban dolgozott: Duba Gyula, Fónod Zoltán, Németh Zoltán, Szarka László és Tőzsér Árpád.
Mikor e nagyérdemű testület felkért, hogy a jelen díjkiosztó ünnepséget – az idén szintén díjazott, tehát érintett – Duba Gyula kuratóriumi elnök helyett én vezényeljem le, arra gondoltam: aránylag hosszú életem során immár szinte minden irodalmi tisztséget kipróbáltam, de kuratóriumi elnök szerepében még soha nem voltam.
S mindjárt utána az jutott eszembe, hogy a magyar irodalom nagy és emlékezetes kurátorai, Babits Mihály, Schöpflin Aladár és mások bizony kuratóriumi elnökökként az irodalomtörténetnek nem a legszebb lapjaira írták be a nevüket, hadd említsem itt meg csak a Baumgarten-díj 1935-ös és 36-os botrányát, amikor Babits József Attilát mint díjvárományost kétszer is elutasította, azaz summa summárum, nem valami hálás szerep a kuratóriumi elnöki tisztség, mert a díjazottak közül mindig kimaradhat egy József Attila, s akkor jaj az elnöknek. S persze magamban mindjárt tovább is mondtam a monológomat, valahogy így: bárcsak olyan gazdagok volnánk, hogy nálunk a kimaradottak is József Attilák lennének.
Szóval remélni merem, hogy a mi értékelő-díjazó figyelmünk köréből nem maradtak ki József Attilák, a legrosszabb esetben is csak az történhetett, hogy néhány kiemelkedő alkotónk 2006-os jó könyvét azért nem díjaztuk, mert a közelmúltban a szerző valamilyen művét már jutalmaztuk, s arra is ügyelnünk kellett, hogy értékelő figyelmünk kellőképpen szórt s szórtságában is alapos legyen.
Dolgunk így is volt bőven, mert a 2006-os év, feltehetően a kedvezőbb politikai széljárásnak, magyarul az átlagosnál valamivel bőkezűbb állami mecenatúrának is köszönhetően, gazdag volt a jó szlovákiai magyar könyvekben: a kuratóriumunk mintegy százkilencven címből válogathatott, s a csaknem kétszáz cím nemcsak mennyiségileg, hanem esztétikailag, műfajilag és szakterületek szerint is nehezen belátható mezőnyt jelentett. Érthetőbben: a százkilencven 2006-os szlovákiai magyar mű között van vers, széppróza, nyelvészeti és néprajzi szakkönyv, vannak filozófiai munkák és van képzőművészeti igényű vizuális költészet. S mindezt, ugye, az érték és értékelés közös nevezőjére hozni, nem egyszerű feladat.
Éppen ezért kuratóriumunk úgy döntött, hogy az idén – a korábbi két, ún. Életműdíj egyikét felosztva, valamint a Madách-Posonium Kiadó saját forrásait is bevonva – az eddigi gyakorlattól eltérően nem két, hanem három különdíjat, s nem egy, hanem két Elsőkötetes díjat ad ki, valamint újból odaítéli a korábban két alkalommal már kiosztott Szülőföld-díjat, s tudomásul véve Mátyásfalvi Györgynek, a Művészeti Díj alapítójának azt a döntését, hogy a díj a fotóművészetre is kiterjeszthető, ezzel a díjjal ezúttal nem képzőművészt, hanem fotóművészt jutalmazunk.  
Mit mondjak még? Az értékelt év irodalmi-művészeti-szellemi termését a legáltalánosabban minősítve azt kell mondanom, hogy a szépirodalmunknak, Roland Barthes-tal szólva, egyre kevésbé a szimpla olvashatóság, s egyre inkább az olvasás mint értelmezési kihívás és esztétikai élmény a meghatározója, a szakirodalmunk pedig komoly szellemi potenciált képvisel immár nemcsak a hazai, hanem a magyarországi mezőnyben is.
                                Tőzsér Árpád