Hajtman Kornél versei

Natasha Barova felvétele
és élt amíg meg nem halt
csak a hajnalok maradtak
kiszáradt száj, ínyhez tapadt nyelv
illatos feketemárvány a test
nincs benne vér
kiszáradt megkeményedett izmok
lélegzik
csoda!
mondanák sokan
a csoda nem ez
a csoda az egy
a csoda az e
a csoda az
a csoda a
a csoda
a csod
a cso
a cs
a
predesztináció
megcsillant a pocsolya tükrében a jövő
halk volt zavaros keserű büdös
Éva magát nézegette benne
ott ült Ádám sírja mellett
csendesen esett
melleiről lomha cseppek táplálták a pocsolyát
mosolygott
szeretett magának hazudni
kérte Istent vegye ki a bordáját
némán meghallgatta az imát
még szebbé varázsolta arcát
és egy béka ugrott a pocsolyába
elmosva a tükörképet
évszak
néma liliomok a betonra szegezve
ordít az ég és üvölt a föld
remegve érkezik a tavasz
Ikarosz késik a hírrel
a könnytócsákból is elpárolog a víz
alkotás
ismeretlen virágok teteme
a táj kihalt
kávé arzénnal ízesítve
minden adott a vershez
testem is elindult az enyészet útján
nők a virágok között
alig lélegeznek
madár száll a vállamra
gyengéden megfogom
egyesével tépem ki a tollait
énekelni kezd
vele dalolok
a virágok és a nők közé dobom
elégedetten kortyolok a kávéból
de a levendula illata elront mindent