Takács Nándor Bakonyicum című versciklusából

Arnold Eszter felvétele

Az utolsó garabonciás

Rücskösnek hívtak, de más nevem is volt.
A szerzetesek, akik tanítottak, egyiket sem
ismerték. Szófogadó voltam, nem számított
nevem. Az utolsó évben fülembe jutott, hogy
az elöljáró szolgalelkűnek tart. Bánkódtam
miatta, s nem törődtem többé magatartásommal.
A templom sarkába húzódtam. A homályban
szikra villant, alig hittem, hogy egyedül vagyok.
Pedig úgy volt.

Miután a monostorból szélnek eresztettek, sokáig
bolyongtam. A Bakonyban leltem otthonomra,
kiszemeltem egy magas hegyet a Gerence partján.
Tetején széles síkságot találtam, s egy magányos
szikla állt a rét közepén. A patakparton ütöttem
tanyát, imádkozni feljártam a hegyre. Már nem
úgy, ahogy a papok tanítottak, csak kedvem szerint.
A faluban elterjedt, ha a hegyre tartok, időváltozás
jön. Ez persze badarság. Semmiről sem beszélhet a
hegy, amiről ne tudna az Úr, s ez fordítva is így van.
Hiába magyaráztam, mind megharagudtak. Ma már
senkivel sem találkozom. Meghúzom magam a szikla
tövében. Éjszakánként romos házzal álmodom. A
tető hézagain ki-be jár a szél. A vége az, hogy a ház
enyém, s hiába szeretném, képtelenség megjavítani.

Fényszünet

Novembertől márciusig köd borítja a tájat.
Ha alkalomadtán fölbukkan a nap, az utcán
többen nyomába erednek. Magam inkább
tüzelőt aprítok és szemlézem az udvart: nem
ázott-e be a fészer, dúvad nem hagyta-e piszkát
a zugokban. A kerítésre csak egy pillantás jut.
A hibát későn veszem észre, már cserélni kell
a drótfonatot. A nap nemsokára újra elmerül a
szmogban, és mielőtt búcsút intene, fényében
megfürdik a város a csüggedt horizonton.

Takács Nándor (1983, Mór)

Magyar költő, szerkesztő, tanár. Verseskötetei: Kolónia (Napkút, 2014), Rádiócsend (Napkút, 2024).