Puskás Dániel számozott versei

natasha-barova felvétele

#30

Egy nap munkába menet
elém pottyant egy dió.
Odarepült egy dolmányos varjú,
majd egy másik.
Az első felkapta a diót, elrepült,
a másik követte.

Hirtelen egy dió az orrod előtt,
mint egy megakasztó szempár a tömegben.

*

Nemrég még vékony hó fedte az utakat.
Látszottak a lábnyomok,
a kosz.
Gézfehér hó,
gennyedző seb.
Minek emlékezni
ennyi felesleges részletre.

*

Amikor átvágtam a parkon,
láttam, ahogy a lemetszett ágakat
egy nagy aprítóba rakják.

Aztán hatalmas, apokaliptikus zaj.

Csendes törmelékké szeretnék szűrni mindent.

Egy marék forgács is
mennyi mindenről tudna énekelni.

#28

Milyen szomorú a Balti-tenger.

Ezt jegyeztem fel egyszer a füzetembe.
Verset akartam írni belőle,
de nem sikerült.

Most újra eszembe jut
egy szeles, hideg, nyári este,
a Balaton partján,
a déli parton, két kis falu közti szakaszon.
Padok, napozóágyak a stégen.
A távolban sárgán villog a viharjelző.
Ilyennek képzelek egy Munch-képet.

Az is eszembe jut, hogy társaságban
órákon keresztül nem tudok megszólalni,
annyira undorodom a saját hangomtól,
saját magamtól,
úgy feszengek,
mintha vissza akarnék tartani
egy erős köhögési rohamot.

A lámpák fénye a part túlsó oldalán.

*

Sétálok minden nap
oda-vissza a két falu közt,
mintha memoritert tanulnék.
Kevesen vannak éjszaka,
hiába van turistaszezon,
még nem tért vissza teljesen az élet.
Egy nap pont elcsíptem egy teli dodzsempályát,
és a körhintán is sokan voltak.
Pislákoltak az izzók,
a tűzoltókocsinak hiányzott a bal első kereke.
A gyerekek vígan tekerték a kormányt,
mintha bármit is tudnának irányítani.

Körülzsibongták a jobb napokat is látott körhintát,
akár egy fröccsöző nagypapát.

*

A Balti-tenger volt az első tenger, amit láttam.
Tallinn környékén a repülőablakból tűnt fel,
egy májusi éjfélkor.
Szokatlanul hideg volt akkor is.
Este is, majd másnap a ragyogó napsütésben.
Csak ez járt a fejemben a parton,
hogy milyen szomorú a Balti-tenger.

Hogy milyen szép
és milyen szomorú.

Amikor egy délután
a Balaton-parthoz mentem,
a magas fákról hirtelen hatalmas,
fekete madárraj rebbent fel.
Repültek perceken keresztül.
Elakadt az arra járók szava.
Szálltak a vasúti töltésnél,
mint egy hosszú szerelvény.
Percekig nem tudtam másra gondolni.

Milyen szép, milyen szomorú.

Rengeteg fekete, kistestű madár.

Puskás Dániel (1990, Hatvan)

Költő, műfordító. Muzeológusként dolgozik. Budapesten él. Legutóbbi kötete: A vakok zsoltára (versek, FISZ, 2017).