Nagy-Laczkó Balázs prózája

Nagy-Laczkó Balázs prózája

 jw77 felvétele

Kaktuszszelidítés

 

A türelem rózsát teremt. A rózsa meg tüskét.

Szabó Lili és nővére, Luca szenvedélyesen gyűjtötték a kaktuszokat. Nagymamájuk, Lenke néni hivatásos világjáró és felfedező volt, és akárhányszor hazatért valamelyik útjáról, hozott haza a lánykáknak egy-egy újabb kaktuszt a gyűjteményükbe.

Akadtak közönséges zöld, barna, vörös és fehér sivatagi medve- és rókatalp kaktuszaik. Hegyi és tengeri sünkaktuszaik. Kősivatagi kavicskaktuszaik. Mexikói, nevadai kaktuszaik. Volt kaktuszuk a messzi Afrikából, Ázsiából és a még messzibb Ausztráliából is. De a Szabó testvérek különösen a pikkelykaktuszaikra voltak büszkék. Ezek egytől egyig úgy festettek mintha összetekeredve-gömbölyödve alvó kis gyíkocskák vagy kígyók lennének. Néha meg is esett, hogy valóban elaludt egy-egy gyanútlan fürge gyík valamelyik mellett, mígnem aztán – többnyire locsoláskor – ki nem derült a turpisság. Pikkelykaktusza senki másnak nem volt az utcában, de még a városban se.

Egy napon aztán vendégségben voltak unokatestvérüknél, Leventénél, aki – mint a szülőktől megtudták – éppen a minap talált egy téli álmából frissen kelt öreg és kótyagos sünt az almafa alatt. Gondolta beviszi kicsit melegedni, míg jobban magához tér. Valójában Levente szerette volna megtartani a sünt kisbarátnak. Olyannak, aki majd megissza a tejet, ha nincs hozzá kakaó és megeszi az almacsutkát, ahogy azt a másik kisbarátja, Bori szokta csinálni az óvodában, akit viszont nem tud hazahozni, bármennyire is szeretné.

A sünnek azonban egészen más volt erről a véleménye, és hát meg kell hagyni azt is, hogy a sünök – különösen, ha öregek, álmatagok és kótyagosak – nem szívesen cserélik le a megszokott, üde kerti gyepet és harmatáztatta gizgazt holmi házi szobákra száraz szőnyegekkel, kemény és csúszós parkettákkal és kőpadlókkal. Még ha történetesen padlófűtés van, akkor se.

Leventét a sün tehát megszúrta, méghozzá nagyon durván megszúrta. Amitől Leventének – ahogy anyukája és apukája mesélték az asztalnál – egy életre elege lett minden létező szúrós izéből, de még micsodából is, legyen az akármi.

Ugyanezen a hétvégén tudta meg Lili és Luca azt is, hogy következő szombaton fogják Leventéjék visszaadni a látogatást, ami történetesen azt jelenti, hogy átjönnek hozzájuk. Lili nem teljesen értette ugyan, hogy Leventéék miért ne tarthatnák meg maguknak a látogatást, hiszen szívesen adták, amihez Luca még azt is hozzátette, hogy ajándékot nem szokás visszaadni – de hát a látogatás az más dolog, ráadásul máshogy is működik. Legalábbis a Szabó szülők szerint.

Lili, Luca és a szüleik a látogatás „visszaadása” miatt már másnap nekiálltak a gyanútlan kaktuszokat tüskétleníteni. Előbb megpróbálták a tüskéket szemöldökcsipesszel kiszedni, ami egyrészt borzasztó lassú és pepecselő munka volt, másrészt eleve csupán a vékonyabb szálú, puhább tüskéknél működött. A vaskosabb tüskéket körömcsipesszel, metszőollóval vágták rövidre, majd csiszolópapírral polírozták el a helyüket, ami szintén szörnyen fárasztónak bizonyult.

Előbb a fodrászolló – Szabó papa történetesen fodrászként dolgozott egy időben –, majd a villanyborotva is előkerült a fürdőszobából. Szegény pamacskaktuszokat legyantázták, míg a kampóskaktuszok irdatlan horgaik végére parafadugókat kaptak.

Utoljára maradtak a féltve őrzött pikkelykaktuszok. A pikkelyeket a nagy késsel Szabó mama távolította el, aki szenvedélyes horgászként igen gyakorlott volt az ilyesmiben.

A kaktuszok után Szabóék eldugták a varrókészletet a házban fellelhető kötő-, varró- és gombostűkkel. A villák mindegyikét odaadták megőrzésre az egyik szomszédnak, a fogpiszkálókkal és hústűkkel együtt.

A kert végében egy terebélyes rózsabokor foglalt helyet méltóságteljesen.

– Nincsen rózsa tövis nélkül! jelentette ki az éppen akkor megérkező nagymama, így végül a tüskeeltávolító-hadművelet helyett ezúttal egy közönséges körbekordonozás és három jól láthatóan elhelyezett, sebtében kinyomtatott tábla – ekkor már szombat reggel volt – mellett döntöttek, az alábbi felirattal:

Vigyázat: tövisveszély!

Rózsa csak saját felelősségre!

Belépés nincs!

A látogatás után szúrás, bökés és – legalábbis a vendégek számára mindenképpen – fájdalommentesen az evőeszközök visszakerültek jogos tulajdonosaikhoz, Szabóékhoz, ahogy szépen sorban visszatértek megszokott fiókjaikba és polcaikra a kötő- és varrótűk, de még a fogpiszkálók is.

Csak a kaktuszok nem növesztették vissza a tüskéiket. És ami különösen szokatlan volt, azon a nyáron virágot sem hoztak.

A rózsa viszont a kert végében szerencsére mit se törődött semmivel.

 

Nagy-Laczkó Balázs (1989, Gyula)

Kisprózái az Élet és Irodalomban, a Tiszatáj Online-on, valamint a Kötőszavak (Cuvinte de legătură) című kétnyelvű antológiában jelentek meg. Rendszeresen publikál tudományos ismeretterjesztő írásokat a Csabai Mérleg hasábjain és a Napi Táptudás nevű blogon.