Kopasz Katalin versei

pár­be­széd
csukd be sze­med hogy lát­hasd azt a vi­lá­got mely tá­vol­ról kö­ze­lít fe­léd
ál­ta­lam kap lét­ér­vényt mert tör­té­ne­tét én for­máz­tam
kö­ze­pé­ről – hal­lod – egy gyer­me­ki hang ki­ált
me­lyet a fel­nőtt mo­dor meg­szo­kás­ból nyu­go­vó­ra küld s el­csi­tít:

ten­te ten­te! jó éj­sza­kát!
el­rin­gat a szó be­fed a pu­ha ta­ka­ró
me­se … me­se …

halk lép­te­ket hall a gyer­me­ki rej­tély s a bi­zony­ta­lan­sá­gig sod­ró­dik
lúd­bőr­zik – lá­tod – mi­kor fel­buk­kan a mo­gor­ván me­resz­tő daj­ka
a hit­sze­gő
ki­től el­for­dult a me­sék vi­lá­gát íz­lel­ge­tő gye­rek­se­reg
s most ek­képp zen­gő kö­vet­kez­te­tést hal­lat:

mi­cso­da ke­cseg­te­tő cse­me­ge – já­ték
ez már uncsi!
… fuss el vé­le!

mi­kor ki­nyi­tod sze­med el­bor­zaszt a lát­vány
az idő­rög­zí­tőn nyom­ta­tott ké­pek és torz ka­rak­te­rek
a hang­rög­zí­tő sem köz­ve­tít mást csak rész­le­tet a mor­mo­ló daj­kai be­széd­ből
is­mét­li az el­tűnt idők őrült kö­vet­kez­te­té­se­it
ha új­ra in­dí­tod és fi­gyel­me­sen hall­ga­tod meg­őriz­hetsz egy kö­zös em­be­ri tit­kot
mely egyén­szí­nű han­gok­ban cseng
s át­su­gár­zik őszin­te ar­cú lé­nye­den.

győ­ze­lem

in­dul a had­del­hadd a gya­lo­gos han­gya­csa­pat
fi­nom a csokimáz s ke­cse­sen lép­ked ki fa­la­to­zás­ra vágy
hoz­zá­lát­nak:
da­ra­boz­nak s utat váj­nak a szil­vás ízek bi­ro­dal­mán át
sür­gés-for­gás szor­gal­mas fut­ká­ro­zás
majd egy kis sé­ta a szi­lárd gyü­mölcs­ízen át
lak­má­ro­zás után di­a­dal­ív-ál­lí­tás és han­gya­szá­za­dos csip­ke­lő­dés
az édes il­la­tok­ra csá­bí­tó kör­for­gal­mas had­szín­tér-pa­let­tán
de hir­te­len fel­buk­kan ki mind­ezt kí­nál­ta
s a nyüzs­gő jó­lét fel­szí­nén már le­nyo­ma­ta sem ma­rad a mor­zsá­nak.

mé­la les­ben

idő (k)  köz­ben já­rom a fü­zé­ri vár­hoz ve­ze­tő
hegy­má­szói tak­ti­kás nem macs­ka­kö­ves utam
be­há­lóz a tör­té­ne­lem ma­rad­vá­nya s a pin­ce mély csönd­je
me­lyet meg­tör a vér­pezs­dí­tő bak­kho­szi má­mor
majd ki­csa­lo­gat a nap fé­nye hogy hely­re­ál­lít­sa tes­tem ide­á­lis hő­fo­kát
bár­mer­re te­kin­tek dézsá vüzöm
a vil­lás­reg­ge­li után az est­ebéd­ről fan­tá­zi­á­zom
a lát­vány ha­tá­sá­ra fo­ko­zó­dik agy és gyo­mor já­té­ka a kon­gó üres­ség­gel
az éh­ség­ér­zet iga­zi ópi­u­ma a friss er­dei le­ve­gő:

mé­lá­zom egyet …

va­dat és ha­lat s mi jó fa­lat … :

a vár urai ma nem tá­lal­nak
mi­vel csak tá­vo­li il­la­tot sej­tet a nagy­fa­lat
sze­mem új­ra ügy­re ve­szi az idő ( k ) köz­ben ér­té­ke­it vesz­tett nagy fa­lat
hi­á­ba vár­tunk nagy­va­dat
a va­dász ki­űz­te or­szá­gá­ból
így csak hűlt he­lye és a kor­gó gyo­mor ma­radt.