Tőzsér Árpád – Esti dramolett

(* A Quasimodo-emlékdíj fődíjas verse)
        1.
        Művirág gyökerét ne keresd, ne áss:
        földre plexi-lét nem emlékezhet.
        Nincs visszatérés, se örök, se más:
        mű-istenekben nincsen kezdet.
        2.
        Történt, hogy partokat szült a tenger,
        szirtek fakadtak s a szirteken rózsák. –
        S az üzekvő elemek sarját, az embert
        kiűzte a kertből az elárult Jóság.

        3.
        S emeltünk magunknak várat az űrben,
        a kárhozatba tükörvilágot,
        koholtunk édent, fűtől hevülten. –
        Csapnak ma arcunkba lét-virágok.

        4.
        S dől a fal, aminek elménk vetettük
        (meglelte pontját tán Arkhimédész?),
        ráncot kapnak a szirmok, s felettük
        nem köröz lepke és esti kérdés.

        5.
        Leomlott Rómaként a nagy Trade Center,
        helyén mítosz és mély hold-árok. –
        Lehullt a rózsa, és lehull az ember,
        tükörcserép közt műgyopárok.

        6.
        Fajok a porban, megannyi bűnjel. –
        Kihajlik a második kertből szárunk.
        Valaki akkor is kosbor-szemünkkel
        néz, mikor türkör-édenben járunk.