Kovács Győző – „Egy vers”

Köztudott, hogy a magyar költészet – hagyományosan – telítve van közéletiséggel, gyakran politikai töltéssel is. Egy-egy vers, költői állásfoglalás közös tanulságokat fogalmaz meg, „hitelesen ragadja meg a nemzet közös tapasztalatait”, a nemzet hiteles érzéseit, felismeréseit fogalmazza meg.
Ilyen verseket mutat be az a sorozat, mely most indul útjára, Egy vers címmel.

A sorozat szerkesztője, Pomogáts Béla az első kötet beköszöntő-bevezetőjében az ilyen vers lényegét és társadalmi hatását abban  adja meg, hogy „vannak magyar versek, amelyek a maguk teljes és zárt világában minden történelmi tanulmánynál vagy publicisztikai okfejtésnél hitelesebben ragadják meg a nemzet közös tapasztalatait: közös félelmeit és reményeit. Ezek egyszersmind a nemzeti közösség lelki életének »lenyomatai«”. Példákat is felmutat a magyar irodalomból: Petőfi, Vörösmarty, Ady Endre, Babits, Kosztolányi, Dzsida Jenő, Radnóti vagy Márai Sándor.

Ilyen értelemben nemcsak „egy vers”-ről van szó, hanem inkább a versről.

Így kap helyet a sorozat elsőjeként Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse, „mint a zsarnoki uralom iszonyú működésének és pusztító követ-kezményeinek elemző, egyszersmind vizionárius látlelete”. Számítás szerint a felsorolt huszadik századi költők egy-egy, ilyen témájú verse szerepel majd a sorozatban. Illyésen kívül – közel húsz, hozzáértő szakember szólal meg, s mondja el véleményét – Illyés Gyula szándékainak és moralitásának megfelelően. Fel-idézhetjük majd az Egy mondat a zsarnokságról szóló vers holdudvarát is.A vers sorstörténete nem „sima” történet. Több variánsa is létezik. Ez részben abból is következik: az 1950-ben írt költemény 1956 novemberében jelent meg az Irodalmi Újságban. Majd 1986-ban kötetben is (Menet a ködben). A sors-történet azt is maga után vonta: többen kételkedtek a vers 1950-beli megírásában. (Többek között Aczél György is, a szocialista munkáspárt ideológiai titkára.)

A vers drámai erővel jeleníti meg és fedi fel a zsarnokság elvont, általános és konkrét tartalmát; mint Izsák József írja (nem e kötetben!) „a zsarnokság fizikai, lelki, társadalmi és intim szféráját”. A hatalom a fordulat éve után totális erővel, elsöprő támadásba lendült az (állam)polgári és egyéni szabadságjogok  e kérdésében. Túl a Rajk-peren, túl a Lukács-vita első fordulóján – amikor is kezdetét vette a „nehéz idők krónikája”. Illyés Gyula korán felismerte a rejtett, benső rugókat is. A versben tetemre hívja a költő a politikai hatalmat, az erkölcsöt, az egyént és a társadalmat, direkten és áttételesen is. Persze, fordítva is igaz: Illyés Gyula verse a (zsarnoki) hatalom zsigeréig ható törekvéseit is felfedi, a nyílt és rejtett szándékokat.
Visszatérve a szellemi holdudvarhoz, érdemes felvillantani a belső, morális összefüggéseket és „ráfeleléseket”. Illyés esetében ilyenekre gondolunk: az 1951-es írókongresszusi felszólalása (Az építőkhöz); különösen annak utolsó négy sora: „s ti gépek és ti, nők és férfiak,/ leomlanak / bálványok, trónok, égi-földi szentek,/ de nem amit a munka megteremtett”. Az 1955-ös keltezésű Bartókban a szellemi kézfogást mutatja fel:
        Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,
        mi neked fölfedetett,
        a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –
        Beh más beszéd ez!
        Emberi, nem hamis!

A reformáció genfi emlékműve előttben a helytállás parancsára figyelmeztet (1946-ban). „Kik »ott álltatok, nem tehetve másképp«/ mert ez vagy az, de megal-kuvás nincsen,/ mert a langyosat kiköpi az Isten”.

A Szellem és erőszak (1977–78) rendkívül közel érinti a vers, az Egy mondat… – erkölcsileg is telített mondanivalóját, bár időben távol esik attól. 1977-ben úgy tette fel a kérdést: „Miképpen kell úgy viselkednünk nekünk, a humanistáknak, a tömegelnyomás olyan barbár erőivel szemben, mint a származási és nemzeti, az anyanyelvi és nemzetiségi jogfosztás, hogy személyes magatartásunk közhasznú legyen?” „A szabadságért harcolni kell” – hangzik a válasz, azzal az árnyalással, hogy nem kell „fejjel a falnak menni”. Ennek is megvan „a stratégiája”. Egy pusztító, tekintet nélküli bőszült törekvéssel szemben „a józan ész, erkölcs és jog kívánja hát, hogy amíg az emberiség nemzeti közösségek keretében él, e nemzeti közösségek jó működése éppúgy érdek és közérdek legyen, akár a családé – amíg a család is közösségi forma lesz” – vonja meg a tanulság (és tanács) mérlegét.
Igaz, a Szellem és erőszak nemcsak amolyan holdudvarként fogható fel – hiszen ennek szellemi szálai messzire vezettek-indáztak. Át az országhatáron, olyannyira, hogy bizonyos romániai – uralkodó körök – nem is vették jó néven. Ily-lyést durván támadták, s ő felsőbb elhatározásra: nem is válaszolhatott. A kijelölt „párbajozók”: Mihnea Gheorghiu és Pach Zsigmond Pál lehettek.
Kicsit körüljárva a szellemi holdudvart, s így közelítve a verset, a szándékot és a kimondott látleletet: akár ki is jelenthetnénk, ebben az egyetlen versben, az Egy mondat…-ban „benne van” az „egész” Illyés Gyula. Nem mennyiségileg, de er-kölcsileg, az írói hivatást és hitvallást illetően. S mindezt a „holdudvar” írásai csak még erősítik. Vagyis: ilyen értelemben lehet a versről beszélni.
Az imént egy pillanatra felvillant Izsák József neve. A marosvásárhelyi irodalomtörténész – Illyés Gyuláról írott második kötetében, 1986-ban – úgy fogalmaz, hogy „az Egy mondat a zsarnokságról nem szocializmusellenes vers. …Sokak szemében, emlékében gyanús csengésű versét a szabadság, a demokrácia, a szocializmus védelmében írta a zsarnokság ellen. A legfelsőbb vezetésben ugyanis olyan politikai mechanizmus vált uralkodóvá a permanens osztályharc és a hidegháborús légkör következtében, amely a szocializmus alapjai megteremtésének történelmi jelentőségű eredményei mellett és azok ellenére súlyos károkat okozott… nem a néphatalomnak szólt, hanem személyeknek és az eszményeket meghazudtoló politika súlyos hibáinak… Nehéz megpróbáltatásokat élt át a morális ember. Az ő indulatai válnak litániás vádbeszéddé az Egy mondat a zsarnokságról című versében…”
A vers, ahogy  azt többen  (köztük   Izsák József ) is megemlítették:  „ténysze-rű megállapítással kezdődik: Hol a zsarnokság van / ott zsarnokság van… Visszatérő motívum ez a hosszú költeményben… Aztán 183 soron át bontakoztatja ki a zsarnokság fizikai, lelki, társadalmi és intim szférájának embert megalázó állapotát…”
Sajátos szemszögből jut bizonyos eredményekre Aczél György, az Illyés Gyuláról elnevezett ozorai iskola felavatásán, 1985-ben: „A szocializmus vitathatatlan történelmi küldetése a harc minden zsarnokság ellen, a szabadság teljességéért. E vers miatt mégis vita támadt Illyéssel. Nem művészi értékét, nem is a hatalom elviselhetetlen torzulásaira figyelmeztető igazát vitattuk. Ez a vers azonban akkor »visszafelé« volt érvényes. A fegyverek dörgése közepette jelent meg először az Irodalmi Újság hasábjain, akkor, amikor a szocializmus legalapvetőbb vívmányai kockán forogtak – és utána is még hosszú és nehéz út állt előttünk…” (L. Jövőt mutató elődök. 1986. 161.).
Nincs terünk a részletes bemutatásra; csak felvillantani tudjuk a vers hangsúlyait, szerkezetét, színtereit. S ily módon  a vers elemzői, különböző oldalakról megközelítve is – közös megállapításra jutnak. Csoóri Sándor úgy látja, s megállapításai félelmetesen helyesnek bizonyulnak, hogy „az emberiség legmutatványosabb történelmi ideje” a 20. század, s „az elkövetett bűnök nagy része mesterséges bűn volt”. A kifejlődött „hatalmi rendszerek egyformán törekedtek arra, hogy az ártatlanokból csináljanak bűnöst, sőt az áldozatokból, mert az igaz bűn így rejtve maradt”. A vers társadalmi hatását illetően Domokos Mátyás jogosan teszi fel a kérdést: „…mit változtatna az Egy mondat a zsarnokságról dermesztő igazán, a »szív-némaságra« kényszerítő terror működését, külső-belső mechanizmusát  kifejező vers költői és történelmi igazságán, ha ezt a verset Illyés Gyula történetesen csakugyan 1956-ban írta volna, fölszabadulva a rettenetes nyomás alól, melyet – népével, nemzetével együtt – ő is átélt, s amely őt is fuldokoltatta?”
Pomogáts Béla a vers színtereit vizsgálja. Az első színtér „maga a kíméletlen, rendőri elnyomás”, a költemény kezdő szakaszai. A társadalom a második színtér: a civil társadalom megfélemlítése. „És persze – folytatja – ott van a zsarnokság azokban az ünnepségekben, tömegdemonstrációkban is, amelyeket a rémuralom a saját megdicsőülése végett rendezett”.
Végül: „a zsarnoki uralom érvényesülésének harmadik színtere maga az emberi lélek, amely benső világában nem tudja megőrizni függetlenségét és autonómiáját…”
Másfelől: „nemcsak a puskacsőben,/ nemcsak a börtönökben,/… vallató szo-bákban… ott zsarnokság van”;
nemcsak „vergődő jajsikolyban,/ a csöndet // növelő néma könnyek/ zuhatagában,/ kimeredt szembogárban,/ ott zsarnokság van”;
„Kürtben, az operában,/ épp oly hazug-harsányan/ zengő szoborkövekben,/ színekben, képzetemben”;
„ott zsarnokság van/ az óvódákban,/ az apai tanácsban,/ az anya mosolyában”;
„ott van a vallomásban,/ az édes szó-mámorban,) mint légy a borban,/ mert álmaidban/ sem vagy magadban,/ ott van a nászi ágyban,/ előtte már a vágyban”;
S a megdöbbentő végszó fortisszimója: „mert ott áll/ eleve sírodnál,/ ő mondja meg, ki voltál,/ porod is neki szolgál”.
Végül hadd fejezzük be azzal, mit Pomogáts Béla is végszónak szánt (ti. a sorozathoz): bemutatni olyan műveket a 20. századból, amelyek „gazdag érzelmi átéléssel vetettek számot azzal a közös tapasztalattal, amelyet nemzeti történelemnek nevezünk…”
(NAP Kiadó, Bp., 2009)