„A múltat is teremteni kell…” – Dobos László nyolcvanéves

Szerző: Görömbei András
„Mi minden van a lélek mélyén-perifériáján, nagy isten!”– így kezdte Dobos László első regényéről írt kritikáját Bata Imre. A Messze voltak a csillagok 1963-ban jelent meg. Bata Imre kritikája 1964-ben. Ez a kezdőmondat még akkor belém vésődött.

Az 1967-ben megjelent Földönfutók már világképemet a kisebbségi ma-gyarság problémáiba beavató élményem volt. Egyetemistaként recenziót is írtam róla. Dobos László és a kisebbségi magyarság azóta is velem van.
Amikor 1970-ben személyesen megismertem, éppen szilenciumon volt. Ezzel mit sem törődve elemeztem műveit a csehszlovákiai magyar regény megúju-lásának példájaként. Írásomat a pozsonyi egyetem könyvéből éppúgy kicenzúráz-ták, mint a debreceni Együtt antológiából. 1975-ben Alföld-számot szerkesztettem a csehszlovákiai magyar irodalomból és irodalomról. Eszembe sem jutott, hogy kihagyjam belőle a szilenciumon lévő Dobos Lászlót és Turczel Lajost. Kérésemre megkaptam tőle szilenciuma idején írt Egy szál ingben című új regényének a kéziratát. Abból közöltem egy fejezetet az Alföld tematikus számában Földönfutók címmel. Ő hozzájárult a közléshez, bár féltett engem. A csalás persze azonnal lelep-leződött. Botrány lett belőle. Úgy tudom azonban, hogy ez a közlés is hozzájárult a szilencium feloldásához, az Egy szál ingben 1976-os megjelenéséhez.

Félretolom most az előtörő személyes emlékeket.

Dobos László nyolcvanéves.

Sokrétű és gazdag munkásságának minden elemét a szlovákiai magyarság védelmének és szellemi-erkölcsi felemelésének az igénye motiválja.
Személyiségének a közösségi érdekű cselekvés a legfőbb jellemzője.
Illyés Gyulával vallotta, hogy „a múltat is teremteni kell. Egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják…”
E program jegyében alkotta meg az egyetemes magyar irodalomban is vissz-hangra talált jellegzetesen szlovákiai magyar regények sorát.
E program jegyében hozta létre az Irodalmi Szemlét, a Madách Könyvkiadót.
E program szellemében volt 1968-ban a CSEMADOK országos elnöke, 1969 januárjától pedig a szlovák kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott minisztere.
1968–1969-ben a fél évszázadon keresztül kisemmizett közössége érdekében vállalt cselekvés lázában élt, az a vágy és remény hajtotta, hogy a csehszlovákiai magyarságot is emberhez méltó élethez kell juttatni.
Aztán 1970 tavaszától szilenciumra ítélten élt. A nevét sem lehetett leírni. Évekre kitörölték az irodalmi életből. 1976-tól aztán megjelenhettek a könyvei.
A politikai cselekvés lehetőségétől húsz esztendőre megfosztotta a diktatúra, de regényeiben, novelláiban, esszéiben a szépirodalom eszközeivel folytatta a szlo-vákiai magyarság méltatlan sorsa elleni küzdelmét.
Trilógiává összeálló első három regénye egyre táguló térben és időben mutatja be a csehszlovákiai magyarság történelmét és jelenét.
Regényeiben a csehszlovákiai magyar kisember a főszereplő, akinek csak „bakatörténelem” jutott, léthelyzete pedig a menekülés.
A Földönfutók cím a nemzetiségi magyarság sorsát nevezi meg és minősíti.  
Az Egy szál ingben a csehszlovákiai magyarság teljes történelmét átfogó nagyregény: múlt és jelen, falu és város, paraszti és értelmiségi életforma szembesül benne. A „mítoszt” és a „riportot” (a múltat és a jelent) – e két, egészen különnemű réteget – gondolati átvilágítással (esszészerű reflexióval) a médiumszerepben megjelenő író kapcsolja össze.
A Hólepedő hőse a testi-lelki nyomorúságból, önpusztításból emeli föl magát a „belső táj” tudatos kialakításával. Így nő az újrakezdés szimbólumává. Ösztönző közösségi érvényű példázattá is. Értelmezői joggal vontak párhuzamot a hős és az író (illetve a szlovákiai magyarság) 1968 utáni állapota között.
A Sodrásban az 1950-es évek csehszlovákiai magyar fiatal értelmiségi rétegének ellentmondásos helyzetét ábrázolja, öniróniával bővíti az író eszköztárát.
Engedelmével című novelláskötete a lélektani és gondolati elemzés egysé-gében mutatja be a tisztességes és értelmes életért küzdő nemzetiségi embert, akit sokszor gáncsolnak a mostoha körülmények s a küzdelembe belefáradó társak.
A kis viking Dobos László norvég unokájának kettős honosságát és kettős hontalanságát mutatja be gazdag szemlélettel.
1968 után nemcsak Dobos László nemzetiségi sorsot vigyázó politikai cselekvéséből esett ki húsz esztendő. A szlovákiai magyarság sorsának jobbra fordulá-sa is vesztegelt.
Ez a hiányérzet, ez a kényszerűen elmulasztott idő ösztönözte Dobos Lászlót arra, hogy 1989-ben újra a közvetlen politikai és közéletei cselekvést válassza.
Úgy érezte, hogy ha a történelmi cselekvés megnyílt lehetőségét elmulasztja a szlovákiai magyarság, soha vissza nem térő alkalmat veszít el.
Ezért újra a politikai cselekvés színterére lépett, képviselői pozíciót vállalt a szlovák parlamentben.
A Magyarok Világszövetségének alelnökeként is a magyarság szellemi-lelki összetartozástudatának erősítésén dolgozott.
Azt remélte, hogy a demokrácia a szlovák nemzettel egyenlő esélyeket biztosít a szlovákiai magyarság számára is. Tele volt bizakodással.
Hamarosan azonban óriási csalódást kellett átélnie. A szabadság légkörében nem a demokrácia erősödött föl, hanem a szlovák nacionalizmus.
Tízezres tüntető tömeg nyilvánította ki magyarellenességét. A szlovák parlament olyan nyelvtörvényt szavazott meg, amelyik továbbra is korlátozza a szlo-vákiai magyarság elemi anyanyelvi jogait.
1989 után a politikai küzdelmek háttérbe szorították Dobos Lászlóban az írót. Két hivatásából a politikusi került előtérbe.
Úgy érezte, azonnali cselekvésre van szükség. Ezért vállalta újra a politikai szereplést.

* * *
Dobos László nyolcvanéves.

Ünnepi köszöntésünk új dimenziót kap  Márkus Béla monográfiájától.

Márkus Béla bensőségesen ismeri a teljes Dobos-életművet és annak szak-irodalmát. Emellett figyelemmel kíséri a modern irodalomelméletet is. Ezáltal friss szemléleti áramkörbe vonja Dobos László műveit.
Jól ragadja meg az életmű fő jellemzőjét. Dobos László azt szeretné cselekedni, ami elődeiből hiányzott: a lázadást.
Ami megvolt bennük, azt általánosította. Így lett a történelmi tehetetlenség, a tétlenség és az alázkodás példája a felvidéki magyarság a történelemben.
Márkus Béla monográfiájának sajátossága a szemléleti változások alapos számbavétele.
Szembesíti Dobos Lászlót az eltelt évtizedekkel. E szembesítésben nemcsak az a kor lepleződik le, amelyik mindig másféle magatartást kívánt az emberektől, hanem az emberi idomulásokat, igazodásokat is megvilágítja.
Rengeteg tudással rendelkezik. Kimutatja az egyes vélemények időbeli szóródását és változását. Föltárja például azt, hogy hogyan módosult az idők folyamán Dobos László véleménye Mécs Lászlóról vagy Sárospatakról.
Ez az érzékeny történelembe ágyazottság nagy értéke monográfiájának.
Alaposságát jellemzi az is, hogy gyakran idéz olyan írásokból is, amelyeket nem vett fel köteteibe Dobos László, pedig fontos információkat tartalmaznak róla..
Márkus Béla jó érzékkel ragadja meg a Dobos-életmű legfontosabb jellegzetességeit. A bizalmatlanság és a gyanú légkörében születtek meg a magyar nemzetiség történelmét bemutató szépprózai művei. Regényeiben közös élmény a kiszolgáltatottság a különféle hatalmi és természeti erőknek.
Rámutat arra, hogy Dobos László művei igénylik azt, hogy „a trauma irodalmi megjelenítésének próbáiként és példáiként elemezzék” őket. Azt is megmutatja, hogy a társadalmi azonosságtudat válsága lehetetlenné teszi a nemzeti identitást.
Árnyaltan elemzi a műveket, majd megállapításait szembesíti a kritikai vissz-hanggal. Ráirányítja a figyelmet az értelmezések motivációira. Idézi a legfontosabb jellemzéseket. Idült sérülések, kóros lelki gócok, érzelmi örvények: egy nemzeti kisebbség „kollektív drámája” mutatkozik meg például Kovács Kálmán szerint a Földönfutókban.
A regények hősei mindig csak engedelmeskedtek. „Ezerszer földig alázták őket, de nem lázadtak.”
Dobos László a valóság megközelítésének nemzeti irodalmi hagyományait a nyugati modern regény eredményeivel ötvözte, s ezáltal a nemzeti önvizsgálatot magasabb szintre emelte.
Árnyaltan és összetetten mutatja meg a Hólepedő különleges helyét a Dobos-életműben. Előző kötetei történelmi és szociális súlypontúak voltak, ez viszont erkölcsi és pszichológiai vonatkozású. Történelmi útvesztők rajza helyett egy önmaga puszta létéért küzdő, önigazolást kereső ember ábrázolása, mely ugyanakkor Dobos László 1968–1969 utáni sérelmeinek a kibeszélése. Egy trauma összetett és mély megvilágítása.
Márkus Béla szinte aprólékos, minden fontos részletre kitérő elemzései nem vesznek el a regények világában, azok nagy ívű szembesítését is adják. „S ha a Messze voltak a csillagok a tehetetlenségérzet, a Földönfutók a hiábavalóságérzet megszólaltatója, az Egy szál ingben pedig az alulnézet láttatta bakatörténelemé, akkor a Hólepedő a felülnézeté. A magasból szemlélésé.”
Remek a Hólepedő és az Egyedül összehasonlító bemutatása is. „Az élet értelmének a helyreállításához – s ezt az Egyedül a Hólepedőnél sokrétűbben és árnyaltabban érzékelteti – mindenekelőtt érzelmi támogatásra, fedezetre van szüksége, kevésbé az intellektuális vagy a megismerő képességeire.”
A Gondok könyve előszavában írja Dobos László, hogy e könyv írásaival dokumentálni kívánja a letűnt időt, gazdagítani emberi-irodalmi emlékezetünket. Ezekből a szempontokból valóban fontos könyv ez, hiszen az idő többnyire túllépett az egykori problémákon és szempontokon.  A történelem megörökítése mégis fontos itt, hiszen történelmi szemlélet nélkül a jelenkori gondok vizsgálata is hiábavaló.
Pontos észrevétele az is Márkus Bélának, hogy ha a Hólepedő „elágazás” a pályán, a Sodrásban pedig „visszakanyarodás” a trilógiával kezdett úthoz.
Sokrétűen gazdag a Sodrásban értelmezése is. A történelmi távlat láttatja kollektív traumának azt, amit a szocializmus jelentett. „Uniformisba, egyenruhába és gondolkodásba, frázisok sablonjaiba kényszerítés: a Sodrásban cselekmény- és nyelvi világa. Egy korszaké, az ötvenes évek proletárdiktatúrájáé, amelynek ellentmondásait – az alakok a maguk teljességében hordozzák.”
Márkus Béla nagy megértéssel és rokonszenvvel követi A kis viking életének alakulását. A vegyes házasságból született gyermek kettős otthonossága és kettős hontalansága tárulkozik itt föl.
Árnyaltan értelmezi Márkus Béla Dobos László pályájának nagy fordulatát is. Azt, hogy a szlovákiai magyar irodalom kiemelkedő alkotója a rendszerváltozáskor abbahagyta írói munkásságát.
A közvetlen politizálástól két évtizedig eltiltotta őt a kommunista diktatúra. Ebben az időben politikusi hivatását az irodalommal helyettesítette.
Két évtizedes kényszerű távollét után újra politikusként és kultúraszer-vezőként lépett fel.
Az irodalom még az érdeklődéséből is kiesett. Hiába próbálták íróbarátai művek alkotására ösztönözni, ő küzdelmei teréül egyértelmű eltökéltséggel a politikai arénát választotta.
Valóban úgy látszik, hogy korábban sem az író bőrében érezte jól magát, hanem a politikuséban. „Lehet csűrni-csavarni, az írói tevékenységet mégiscsak úgy tünteti fel, mint kényszermunkát. Mint rabságot, börtönt.”
A politikai cselekvést a szlovákiai magyarság halaszthatatlan létkérdésének tekinti. „A politika most a társadalom indulata, a fejlődést, a holnap másságát meghatározó tényező, s egyben korszakos gondok kezelésének eszköze is.”
Egyre tisztábban látja azt, hogy 1948 „jégtörő február”-ja ellentmondásos történelmi szituáció volt. Ezzel szemben 1968 olyan „magaslati pont”, a nemzetiségi alkotmánytörvény megalkotása olyan példa, amelyiknek szellemiségéhez minden körülmények között ragaszkodnia kell a szlovákiai magyarságnak. Ez létkérdés.
Márkus Béla Dobos László Évgyűrűk hatalma című kétkötetes cikkgyűj-teményének elemzésével mutatja be azt a hatalmas munkát, folytonos küzdelmet, melyet Dobos László vív azért, hogy 1968 szellemisége ma is érvényesüljön a szlo-vákiai politikában.
Küzdelme azonban egyre kilátástalanabbnak bizonyul, hiszen azt tapasztalja, hogy Szlovákiában egyre inkább a nemzetállam eszméje kísért. Ő pedig mint vádlott ül a parlamentben. Azt tapasztalja, hogy ami Csehszlovákiában a magyarsággal történt, az a zsidósággal vonható párhuzamba, „szlovákiai magyar holokausztot éltünk meg”.
Igaza van Márkus Bélának: Dobos László publicisztikai gyűjteményeit úgy tarthatjuk számon, mint „a kisebbségi irodalom legfőbb funkcióinak betöltőit”.
Azzal a reménységgel köszöntjük a nyolcvanesztendős Dobos Lászlót, hogy szép törekvéseit előbb-utóbb igazolni fogja a történelem.