Petres Csizmadia Gabriella – Az utolsó esti út

Petres Csizmadia Gabriella – Az utolsó esti út

Kosztolányi Dezső Esti Kornél kötete XVIII. fejezetének feldolgozása, „melyben egy közönséges villamosútról ad megrázó leírást, s elbúcsúzik az olvasótól”

1. Tükörjáték (páros és frontális feladat):
Minden tanuló szembefordul a pad-szomszédjával, kartávolságnyi helyet hagyva társától. Az egyik tanuló az irányító szerepét vállalja, a másik pedig tükörként megpróbálja pontosan utánozni az irányító mozdulatait, arcjátékát, gesztusait. Kis idő múlva a tanulók szerepet cserélnek. A játék tapasztalatait frontálisan megbeszéljük: Mi a különbség az irányító és a tükör játéka között? Hogyan tér el az alapmozdulat a tükrözött mozdulattól? Hogyan lehet egy mozdulat egyszerre ugyanaz és mégis más? A tükörkép megőrzi a méreteket, de a síkjára merőleges irányok megfordításával elmozdítja az irányítást, felcseréli az oldalakat. Ennek köszönhetően a tükörkép nem a tükröző pontos mását, hanem annak variációját, bizonyos értelemben pedig az ellentétét kínálja. A tükröző és a tükörkép mégis vitathatatlanul ugyanazt ábrázolja, hiszen a tükörbe néző személy önmagával néz szembe. Kosztolányi Dezső „tükörbe nézése” az alakmásának megalkotását eredményezte: Esti Kornél figuráját.

2. Karakterrajz idézetkártyákkal (frontális megbeszélés):
A tábla közepére helyezzük a tükörbe néző Kosztolányi-Esti képét (forrás: www.google.hu), majd egyenként felolvassuk a Rigó-tanulmányból kiragadott idézetkártyákat. Az idézetek után vázlatosan a kép köré jegyezzük az Estiről szerzett információkat.

1. idézet: „Ez az alak, az ő másik énje, az ő érzelmes és polgári énjének csúfondáros és korlátlan mása, aki kimondja és főképpen megteszi mindazt, amit ő szeretne, a 19. század regényesen szabad életét élni Kosztolányi Dezső helyett, aki csak ül az íróasztalánál, és dolgozik, dolgozik, végzi mindennapi robotját.”

2. idézet: „Még a legnormálisabb ember sem állíthatja, hogy csak egy Énje van. Sok érv szól ellene! Hányszor beszél az ember önmagával?”
Kicsoda Esti Kornél valójában…?

Kosztolányi másik énje

3. A kezdet és vég vizsgálata (csoportmunka):
Esti Kornél figuráját nem csak Kosztolányihoz mérten érdemes megvizsgálni, hiszen a személyiség összetettségének, sokoldalúságának köszönhetően Esti karaktere is állandóan változik. Az alábbiakban megvizsgáljuk az egyik Esti-történet első és utolsó bekezdését. Alkossatok négy fős csoportokat! A szöveg elolvasása alapján rajzoljátok le az első bekezdésből megismert figurát – mellé pedig az utolsó bekezdésben ábrázolt személyt. Hasonlítsátok össze a szereplő lelkiállapotát, testtartását, körülményeit! A két figura köré írjátok le, melyikük mit érez, gondol, tesz! Végül fogalmazzátok meg, milyen változáson ment át a főhős! A megoldásokat összegezzük.

Kezdés: „– Ordított a szél – szólt Esti Kornél. – A sötétség, a hideg, az éj jeges virgáccsal verte végig s összekarmizsálta arcomat. Orrom sötétbíbor volt, kezem szederjes, körmeim lilák. Csorogtak könnyeim, mintha sírnék, vagy megolvadt volna bennem az élet, mely még nem fagyott jégkupaccá. Köröskörül fekete sikátorok ásítoztak. Én csak álltam és vártam, topogtam a kőkemény aszfalton, s körmeimbe fújtam. Télikabátom zsebébe rejtettem meggémberedett ujjaimat. Végre messze-messze a ködben feltűnt a villamos sárga fényszeme.  A kocsi visított a síneken. Szilaj kanyarodással megállt előttem.”

Zárás: „Most elfogott a vágy, hogy élvezzem diadalomat. Éppen ki akartam nyújtani zsibbadt lábaimat, hogy végre pihenjek és pihegjek, hogy végre föl is lélegezzem, szabadon és boldogan, amikor a kalauz odalépett ablakomhoz, kifordította az útirányjelző táblát, s ezt kiáltotta: »Végállomás.« Elmosolyodtam. Lassan leszálltam.”


4. Jóslás (csoportmunka):
Az előző csoportokat megőrizve próbáljuk megjósolni, mi játszódhatott le a kezdő- és a zárósorok között! Minden csoport néhány pontban felvázolja a maga történetvariációját, majd frontálisan meghallgatjuk az egyes verziókat, címszavakban a táblára jegyezve az elképzeléseket. Ezt követően megismerkedünk a novella teljes szövegével, és megállapítjuk, mennyire teljesültek be a jóslatok.

5. Szimbolikus színterek (frontális és páros munka):
A szöveg egy utazást mutat be a villamosra szállástól egészen a leszállásig. Mit fejez ki ez az út? Mit jelképez a felszállás és a leszállás mozzanata? Hogyan magyarázhatjuk a kezdő és a záró bekezdésben felvázolt ellentétes én-ábrázolást? Az utazás egyes színterei hogyan hozhatók kapcsolatba az életúttal, a szocializáció folyamatával? A táblázatot kitöltve állapítsátok meg, milyen utat jár be a főhős: hogyan változtatja a helyét, az egyes helyszíneken hogyan viszonyul hozzá környezete, illetve saját maga hogyan ítéli meg folyamatosan változó helyzetét! Próbáljátok meghatározni, milyen életszakaszt jelképezhetnek az egyes helyszínek! A feladatot közös megbeszéléssel zárjuk. A táblázatot a megoldásokkal együtt közöljük:

HELYSZÍN A HELYSZÍN METAFORIKUS ÉRTELMEZÉSE A KÖRNYEZET VISZONYULÁSA
A FŐHŐSHÖZ
A FŐHŐS VISZONYULÁSA
A HELYSZÍNHEZ
ÉS HELYZETÉHEZ
villamosmegálló születés előtti idő nincs senki körülötte arra vár, hogy elindulhasson, fázik, sötét van
fölhágó a szocializációs folyamat kezdete: tanulás, beilleszkedési nehézségek, másság barátságtalanok, gyűlölik, röhögnek rajta, koloncnak tartják, végül megszokják, nem törődnek vele nem finnyáskodik, elfogadja helyzetét, beleolvad a tömegbe, még mindig fázik, de már dereng némi fény a villamoson
tornác pereme problémák, akadályok nehezítik életét, eggyel feljebb jut a ranglétrán föltolakodónak, ellenségnek tartják, szidják, átkozzák, megjegyzéseket tesznek neki örül a szilárd talajnak, két kézzel kapaszkodik, nem adja föl, harcol, kitartó, konok
kapaszkodószíjon csüng, beljebb jut még feljebb jut, de nagyobb rajta a nyomás minden oldalról szorítják, melengetik, gyomorba ütik nem panaszkodik, alkalmazkodik és megragadja a lehetőségeit
a csoport közepébe jut, bal keze szabad elér arra a társadalmi szintre, ahol a közösség elfogadott tagjaként szerepel a kalauz kommunikációt kezdeményez, bár fizetnie kell ezért örül, hogy teret kap, és egyenrangú félként kezelik
jobb keze is felszabadul, a kocsi belsejébe sodródik: megérkezik egyesek partnerként kezelik és elfogadják a tevékenységét, önálló döntéseket hoz; mások akadályozzák; a nő a társ megtalálását jelképezi az ellenőrrel is kommunikál, vagyis még mindig egy feljebbvaló ellenőrzi; egyesek fejbe ütik, megtépázzák őt. A nyárspolgárok lenézik, nem fogadják be; a nő társként kezeli szerencsésnek érzi magát, nem hisz a szemének, nem törődik a bántalmazásokkal; de: egy pillanatra megundorodik, le akar szállni; a nő tisztasága élteti, erőt ad a szégyennel és fájdalmakkal szemben
ablakülés révbe ér, beolvad a többiek közé, ezáltal elismert tagja a közösségnek, de már ő se különb másoknál helyet szorítanak neki, de közönyétől elhúzódnak zsákként, közö-nyösen viselkedik a többiekkel szemben, belefárad a küzdésbe; a közöny miatt szem elől téveszti a nőt; sóhajtozik és ásít – unatkozik; elégedett a helyével; mire élvezhetné diadalát – le kell szállnia

6. „Halálnyomok” (csoportmunka):
Mivel az utazás metaforikus módon az életút bejárását szemlélteti, a leszállás motívuma a halált, elmúlást idézi. A szöveget ezért halálnovellának is nevezhetjük. A műben azonban a zárlaton kívül több utalást is találunk az elmúlásra. A kettéosztott napló bal oszlopába jegyezzétek be azokat a szövegrészeket, melyek a halálra, elmúlásra utalnak, jobb felében pedig értelmezzétek azokat! Egy megoldási variáns:

HALÁLNYOM A SZÖVEGBEN —>  ÉRTELMEZÉS

  • „elbúcsúzik az olvasótól”—> mivel ez az utolsó Esti-novella, az olvasó számára meghal a szereplő, nincs további élete, hiszen nincs folytatása a szövegnek
  • „okvetlenül meg kellett érkeznem”—> a célba érés itt az élet végét jelenti, a halál mint elkerülhetetlen vég jelenik meg
  • „Hidak, alagutak alatt vágtattunk el oly vad sebességgel, hogyha leesem, szörnyethalok. Olykor egy tűzfalat, egy deszkapalánkot, egy fatörzset súroltam. Életemmel játszottam.”—> olyan élethelyzetekbe kerül, amelyek tönkretehetik az életét, megölhetik mindazt, amit addig felépített önmagában vagy önmaga körül
  • „Nyilván a megkönnyebbülés sóhajával köszöntötték volna, ha lezuhanok, nyakam szegem, s ők ily áron szabadulnak a különctől.”—> jelenlétével zavarja a tömeget, mivel másképp viselkedik, nem illeszkedik közéjük, látni se akarják
  • „Szívesebben látnának a föld alatt két méternyire, mint itt.”—> el akarják távolítani, számukra nem létezik
  • „a célhoz és beteljesüléshez közelaz a gondolat kísértett, leteszek a küzdelemről, nem folytatom tovább utamat”—> öngyilkossági kísérlettel való kacérkodás, fel akarja adni az életet
  • „a kalauz odalépett ablakomhoz, kifordította az útirányjelző táblát, s ezt kiáltotta: „Végállomás.”—> a halállal való szembenézés, a halál tudatosításának pillanata, az élet végének tudatosítása
  • „Elmosolyodtam.Lassan leszálltam.”—> rezignáltan, nyugodtan fogadja a halált

7. Az utazás szereplői:
A szövegben kétfajta szereplő található – konkrét sze-mélyek és csoportok. Minden figura névtelen, az életutat keresztező karaktertípus megtestesítője. Gyűjtsük össze az egyes szereplőket, és állapítsuk meg, milyen szereppel bírnak a főszereplő életében! (A peremen található tömeg; tornácra felkapaszkodottak; egy ember, aki feljebb löki; bennfentesek; nyomakodók és „fejbe ütők”; a kiváltságos és dölyfös ülők; kalauz, ellenőr, nő.)

8. Az én életutam (egyéni kreatív írásos gyakorlat):
Minden tanuló egy esszében gondolja végig, a szocializációs folyamat melyik állomásán tart éppen, valamint élete során eddig melyik típusú szereplővel találkozott, és azok milyen nyomot hagytak az ő életén!

Felhasznált és ajánlott irodalom
Kaposi László (szerk.): Játékkönyv. Színházi Füzetek IV., Kapitális Kft., Debrecen, 2002.
Samu Ágnes: Kreatív írás. Holnap Kiadó, Budapest, 2004.
Pethőné Nagy Csilla: Módszertani kézikönyv. Korona Kiadó, Budapest, 2007.

{iarelatednews articleid=”1315″}