Gál Sándor: Kitágult nap 6. – Csillagok? Csillagok!

Ha ma valóságon túlinak tűnik előttem és bennem valami, akkor az az álmok és látomások mögött felderengő szülőföld egykori, már csak bennem létező örök jelene.
Titkainak minden mélységével, ahová az idő elrejtette azokat, s bizony ma úgy tapossuk mindezt, pogány tudatlanságunkban, mintha nem is a miéink volnának e „lenti” kincsek… S hogy kihantolván és megidézvén azokat, ma is használható értékként vállalnánk megtartó szépségüket – ma is ható közösségi vállalásuk sugárzását.

Amikor – még gyerekként – olvasóvá váltam, sokáig kísértett az a gondolat, hogy az én szűkebb pátriám a történelem sivár, ismeretlen terepe, ahol évszázadok során nem történt semmi említésre méltó esemény, ahol nem éltek jeles személyiségek, nincs kire és mire felemelni tekintetünket.

Csak később, már felnőtt koromban kezdett derengeni bennem, hogy amit én szinte semminek véltem, az nem a semmi, hanem az én tudatlanságom.

Mert példának okáért a templomunk melletti parókia lakója volt, s elég hosszú ideig, egy  bizonyos Katona Mihály nevű lelkipásztor, aki – micsoda fölfedezés volt ez akkor számomra! – egyik megalapítója volt a magyar földrajztudománynak…
A temetőben aztán, alig pár lépésre a kertünktől, ráleltem a jeles prédikátor sírkövére, amelyet az „öregtemetőből” hoztak át ide eleink, hogy megmaradjon – legalább a kő…

A síremléken ez a szöveg olvasható: „Halandó, akarod tudni e sírhalom kinek fedi hideg tetemét? N. T. T. Katona Mihály úr nyugszik itt, akiben a Butsi sz. ecloga  10 esztendeig volt hű lelkipásztorát, a Komáromi városi tractum 10 esztendeig volt senior bölts kormányzóját az igaz ügy buzgó pártfogóját, minden jók egyenes szívű baráttyokat a tudományok munkás kedvelőjöket, szerelmesei nagy gyámolójokat és bátorítójokat kesergik: midőn hosszabb időre méltó életének 58. esztendejében a halál véget vetett. Első felesége N. S. Szarka Éva asszony hunyta után második hitves társa most kesergő özvegye N. T. Kováts Sifia asszonyság, s kettős házasságának gyümöltse: Mihály, Julianna, Susanna, Jósef, Borbála, Mária, Zsigmond és Lajos. Mint kedves férjnek és legjobb attyoknak áldott emlékezetére e gyászos sírkövet háladatos szívvel emelték május 12-kén 1822.”

Katona Mihály munkásságáról a Mesét mondok, valóságot című könyvemben már megemlékeztem, így az akkor leírtakat ideismételni feleslegesnek vélem. Annyit azért elmondanék, hogy Katona Mihály 1764-ben Szatmárnémetiben született, tanulmányait a debreceni kollégiumban, majd az odera-frankfurti, jénai és lipcsei egyetemeken végezte. Diplomájának megszerzése után a komáromi református líceumban tanított, s 1797-től az intézet rektora lett. 1803-ban nevezték ki a búcsi református eklézsia prédikátorává, s ezt a tisztséget – ahogy a síremlékén is olvasható  – 1822 májusában bekövetkezett haláláig betöltötte.

Katona első jelentős munkája A föld mathematica leírása a világ alkotmányával együtt.

Fő munkája pedig a Közönséges természeti földleírás, amely Katonát a magyar természeti földrajz első önálló rendezőjeként és hosszú évtizedeken át „fölülmúlhatatlan alapvetőjeként állítja elénk”. Ma már tudományos tényként ismert, hogy Katona Mihálynak ez a munkája „tiszta, hologaeikus, egységes földtani, tehát humbolti koncepció”, amely 24 évvel előzte meg Humbolt Kosmosát… És az is tény, hogy Katona e munkáját megírhatta volna németül, vagy akár franciául is, hiszen mindkét nyelvet kitűnően bírta, de Katona az anyanyelvi tudomány megteremtésén, s az anyanyelvi oktatás terjesztésén fáradozott, amikor magyarul írta meg legfontosabb munkáit.
Amióta – s bizony ma már több, mint öt évtizede – „hazajárok” Búcsra, és gyak-ran egyenest a temetőbe, nem az a kérdés foglalkoztat, hogy ki volt Katona Mihály, hanem az, hogy egy ekkora tudományú ember, aki a korabeli Európa bármely egyetemén katedrát kaphatott volna, miért választotta az akkor nádtetős, csizmát marasztaló sáros utcájú, önmaga sajátos világát élő falut, az eklézsiát, az itteni szolgálatot?! Hogy milyen elképzelések, tervek, anyagi, szellemi és emberi indítékok vezérelték, amikor a maga számára Búcsot választott egy esetleges, ragyogó európai ívű pálya és hírnév helyett?! A kérdésre hajszálnyi elfogadható választ sem találtam, pedig amikor az Egy és az Egész kérdése – az egy ember és egy közösség kölcsönviszonya – felmerült előttem, az elhivatottság és a közösségi vállalás egyféle magyarázatul szolgálhatott volna, de ebben a felvetésben nem volt semmi ráció…
Mint ahogy abban sem, hogy – immár a 20. században – miért lett ugyanabban a parókiában lelkész, majd esperes az a Soós Károly, aki – néha úgy tűnik fel előttem – tudatosan lépett Katona Mihály lábnyomába – ha a sáros utcákra gondolok, nem csupán jelképesen, hanem a hétköznapi valóságban is…
Hogy Soós Károly honnan és hogyan került a búcsi parókiára, azt nem tudom, s még csak meg se fordult a fejemben, hogy ennek utána járjak. Az esperes úr „búcsisága” egyszerű tény volt számomra. Ám emberi és közösségi munkássága, pontosabban: annak fölismerése, legalább annyi időmbe telt, mint nagy elődjéé. Holott a kertünk végén lévő temetőben kettejük síremléke között a távolság alig pár lépésnyi. Csak már itt Kassán – Tóth Laci jóvoltából – tudtam meg, hogy a mi esperes urunk, akinek gyerekként prédikációit hallgattam, nem csak papi ember volt, hanem lapszerkesztő is. Alapítója és szerkesztője volt a Református Sion című havi folyóiratnak, amely 1929-től 1935-ig jelent meg, a búcsi parókián szerkesztették, s a párkányi Gondos nyomdában nyomták.
A lapban nyomon követhető Soós Károly erőfeszítése egy magyar református tanítóképző létrehozására. A folyóirat I. évf. 11. számában indítványt közöl a református tanítóképző felállítására. A határozat szövege: „A Komáromi Református Egyházmegye Közgyűlése látva azt a nagy tanítóhiányt, amely felekezeti iskoláink nagy részét végelpusztulással fenyegeti, kimondja, hogy az érvényben lévő E.T.VI.T.C.57. paragrafusában adott jogánál fogva a komáromi református egyházközösséggel egyetértőleg Komárom városában református tanító- és tanítónőképző intézetet fog  felállíttatni. […] S hogy „a tervbe vett praeparandia felállításának a lehetőségét és feltételeit beható tanulmányozás tárgyává tegye s az azzal kapcsolatos kérdéseket úgy a komáromi református egyházközösséggel, mint az állami hatóságokkal részletesen megtárgyalja…”

Ma már tudjuk: Soós Károly és az egyházmegye közös erőfeszítése eredményesnek bizonyult: Komáromban megnyílt a magyar tanítóképző az elmúlt század harmincas éveiben…
A lapkiadás és az iskolaalapítás mellett Soós Károlynak több könyve is megjelent. Elsőként említeném meg a nemrégen hozzám kerültet, amelyet közösen írtak Kavács Alajossal, „iskolai használatra”. Ebben az „egyházhatóságilag jóváhagyott” kötetben Soós Károly a kisebbségbe jutott református egyház Egyházalkotmányát is elké-szítette. Az alkotmány preambulumában ez olvasható: „A szlovenszkói és podkarpat-szkáruszi református egyház magába foglalja a Szlovenszkó és Podkarpatszká Rusz területén lévő református egyházközösségeket. A református egyház az állam legfőbb fel-ügyelete alatt zsinat-presbiteri elvek alapján kormányozza magát. Az egyház minden joga az egyházközösségből ered. Az egyetemes egyház egyházközösségekből áll. Több egyházközösség alkot egy egyházmegyét, több egyházmegye pedig egy egyházkerületet.”

A csehszlovákiai magyar református egyház a továbbiakban ennek az alkotmánynak az alapelvei szerint szerveződött és működött.

Soós Károlynak megjelent öt prédikációgyűjteménye is (Egyházi beszédek; Isten és a haza mindenünk; Krisztus a mi életünk; Bízzatok az Istenben; Jöjjön el a Te országod).
A Jöjjön el a Te országod című gyűjteményről lelkésztársa, Boross Kálmán egyházmegyei tanácsbíró Bevezetőjében így ír: „Negyvenéves lelkész gyakorlatom bátorít Soós Károly prédikációs könyvének ajánlására. Olyan élvezetes és érdekes stílusban vannak írva ezen beszédek, hogy nemcsak lelkésztársaimnak és lévita testvéreimnek ajánlom használatra, de a vallásos világiaknak is házi olvasmányul.”
(Boross Kálmán kamocsai lelkész volt, s e sorokat 1928 márciusában vetette papírra. Ez számomra azért érdekes, mert anyai nagyapám Soóky József Kamocsáról származott, s ma is élnek még ott távoli rokonaim.)

Mint látható, Soós Károly – immár a kisebbségi létet vállalván – végezte az önmaga szerint fontosnak ítélt missziót. Feltehetően ő eskette össze szüleimet – de meg-lehet, hogy segédlelkésze, Horvát Zsigmond –, s engem is ő keresztelt meg valamikor 1937. december havában… Személyes emlékeim is maradtak róla, amikor Nagy Lajos rektor úrral a háborút követően a lóistállónak használt iskolánkat kitakaríttatták, s újraindították az oktatást… Más helyen részletesebben szóltam erről…
Soós Károly halálát követően – akkor még majdnem színtiszta református lakosságú – szülőfalum az esperes úr korábbi segédlelkészét, Horvát Zsigmondot választotta a gyülekezet élére. Ő hozatta rendben a háború által megrongált templomunkat, pótolta a két harangot, s 1953-ban az ő szorgalmával emeltek egy szárnyas emlékművet a II. világháború áldozatainak az emlékére a búcsi temetőben, s annak kicsi párját is meg-építették a zámolyi temető alsó szögletében, ahol a búcsi leventék nyugosznak…

A szárnyas emlékmű, egészen véletlenül, ott áll a búcsi házunk temetővel határos részén – a „kertünk végén”, ahogy mondani szoktuk volt. Oldalt tőle található Katona Mihály síremléke, előtte pedig – a falu felől nézve – Soós Károly nyugvóhelye: kriptája.
Ez a néhány fejezet egy közösség közel két évszázados történelmét és történetét keretezi. Most azonban nem erről van szó. Hanem az egy-ember vállalásáról, annak indítékairól és elkötelezettségéről. Amikor Katona Mihály a búcsi parókiára költözött, falum összlakossága alig haladta meg az 1500-at. Egy 1860-as adat 1714 lakost jelez. Ez a környék többi településeinek nagyságát ismerve, amolyan közepes lélekszámot mutat. Gazdaságáról is ez mondható el. Egy olyan tudású és tekintélyű férfi, mint Katona Mihály, ugyan miért vállalta ezt a gazdagnak egyáltalán nem mondható eklézsiát?! Miért nem maradt Komáromban? Mert maradhatott volna! Szellemi, gazdasági megfontolások sem igen vezérelhették, mert hát mit adhatott számára ez a búcsi, nádtetős valóság? Más, hogy ezzel szemben ő viszont gyarapíthatott!  S nyilván meg is tette azt, amit húsz-éves búcsi működése ideje alatt megtehetett. Azt hiszem, munkásságának otthoni hozadéka valamiféle – nyilván ez az egyházon és az iskolán belüli – közösségteremtés volt, amely az akkori világban sokat lendített Búcson. Tudományos munkássága pedig a maga idejében egyetemes értékek hordozója volt és magyar nyelven íródott!

Elvileg Soós Károly vállalása minden tekintetben megegyezik Katonáéval. Sőt, tovább nyomósítja ezt a Trianon utáni kisebbségi sors, annak minden emberi- és nemzeti kihívásaival együtt. És hiába fogalmazódik meg bennem sokadszor immár, hogy miért ott és úgy kötelezte el magát Soós esperes úr is Katona Mihály parókiáján, mint elődje, falum szellemi és egyben az egész csehszlovákiai magyar református egyház irányítására, elfogadható választ a kérdésre nem találok. Ugyanis erre, vagy ehhez a papi – vagy akármilyen – elhivatottság csak féloldalas válasz lehet. Mert a létezéshez ez, ennyi nem elég. Nem lehetett elég! És mégis Búcsot választotta a többi választhatóval szemben!
Horvát Zsigmondot pedig, aki Soós esperes úr mellett segédlelkészként kezdte pályafutását, a második világháború után – ahogy azt már említettem is – a gyülekezet választotta tisztelendő urává, küldöttséget menesztve érte Hontfüzesgyarmatra…
Előbb esperes, majd – ha jól emlékszem – a múlt század  hatvanas és hetvenes éveinek fordulójától pedig közel két évtizeden át püspöke volt a szlovákiai református egyháznak.  
Katona Mihály, Soós Károly és Horváth Zsigmond szellemisége több, közel két évszázada – máig érőn – meghatározott erővel van jelen szülőfalum egész közösségében, s kitörölhetetlenül.
Amikor – bő harminc évvel ezelőtt – az Egy és az Egész kölcsönhatásáról kezdtem  gondolkodni, azt próbáltam összefogni, hogy abból, amit az egy-ember – az egyén – egy közösségtől életindulásának idején kapott, ugyanannak a közösségnek később önmagából mit, mennyit adhat vissza – mindig ezek a példák emelkedtek elém!

S az a  m i é r t , amely vállalásuk máig megfejthetetlen csodájaként világít.
Csillagok? Csillagok! Igen!
Igen… Hiányoznak…

Tags: gál_sándor