Mán-Várhegyi Réka: Répásmegyer 2000: A nyúl halála (novella)

Reggel hat és nyolc között a répásmegyeri tízemeletesek szinte teljesen kiürülnek. A legtöbben a városba induló HÉV-re gyúródnak fel, a maradék szétszóródik a negyedben.
A gyerekeknek irány az óvoda és az iskola. Otthon csak a betegek, a munkanélküliek, a kismamák és csecsemőik maradnak, meg a sok kutya. És egy nyúl, aki az utolsókat rúgja.

December van. A Retek domb aljában hárman támaszkodnak egy régi fatákolmánynak, az egyikük Feri, a nyúl gazdája. Feri tizenhét éves, tavalyelőtt még rocker volt, most kopasz, majd anarchista is lesz, és szeretni fogja a képregényeket. A technót utálja. Narancssárga bélésű bomberdzsekit hord és hideg bakancsot. Sálat és sapkát felvenni nem hajlandó, kis madárfejét szorosan a vállai közé húzza. Elálló fülei rózsaszínűek, a szája lefelé görbül, akár a nagyon öregeknek, akiknek már nincsenek arcizmaik.
Szokolai ötlete volt, hogy törjenek be valahova. Egy haverja elmagyarázta neki, hogy kell zárat feltörni, és most ki akarja próbálni.

– Besétálunk a 23/B-be, aztán valamelyik ajtót megműtjük – mondja. – Még beérünk az első óra végére.
– Miért pont abba? – kérdi Muki, de nem kap választ.
– Sima ügy – mondja Szokolai Ferinek, aki nyöszörög. Szokolai vihogva vágja hátba, mintha azt kérdezné tőle, beszartál? Ő a legnagyobb seggfej a környéken, kicsik és nagyok mind tudják, és senki sem áll vele szóba önként, kivéve Ferit és az utánfutójukat, Mukits
Lacit, alias Mukit. Muki hallgatag és kövér. Ki gondolná, hogy tíz évvel később ez a fiú DJ Mukki néven sikeres ember lesz? Egy lemezjátszó fölött, divatos frizurában, sovány arccal néz majd bele a kamerába azokon a fényképeken, amiket a közösségi oldalra feltölt.
Ugyanezen a közösségi oldalon Feri is jelen lesz, a profilképén szereplő fotón az egyéves gyereke egy sarokkanapén ül, a kamerába kacag, a vaku fehérre festi az arcát. Csak pelenkát és atlétát visel, dundi kezei alatt, hurkás lábai között egy doboz bontatlan Soproni és a
távirányító, szemben vele a tévé. „Szereti a gyerek a focit” – ez lesz a képaláírás.

Röviddel nyolc után elindulnak a 23/B felé, Szokolai osztja a szerepeket, ők ketten felmennek és teszik a dolgukat, Muki a földszinten őrködik – abban egyeznek meg, ha valami van, üvölt.

– Mi az, hogy üvölt? Valamit üvölt, vagy mint egy állat? – elégedetlenkedik Feri.Mostanában kezd elege lenni Szokolaiból. Pedig egy oviba jártak, egy emeleten laknak, száz éve a legjobb haverok.A másodikon a jobboldali ajtó előtt állnak meg. Fülelnek, nem hallanak semmit. Huszár József szerepel a névtáblán, ez egy buzi, ismerem, mondja Szokolai, és becsönget. Feri ijedten ugrik hátra, erről nem volt szó, mi van, ha kinyitják? De kár aggódni, nem nyitja ki senki az ajtót, úgyhogy Szokolai nekiesik a zárnak. Néhány ütés után könnyen enged. Az előszobába lépve Szokolai gumikesztyűt vesz elő.

– Anyád hajfestékes dobozából van – mondja Ferinek vigyorogva. – Van még egy, kéred?

Feri nem kéri, inkább zsebre dugja a kezét. Néhány hónapja Feri anyja otthagyta Feri apját, hogy Szokolai apjával éljen a szomszéd lakásban. Sírt, amikor csomagolt, szedte össze a cuccait, és a zokogástól eltorzult hangon ismételgette, hogy neki az öreg Szokolai az élete szerelme. Feri úgy emlékszik, akkor majdnem elhányta magát. Az öreg Szokolai százszor volt undorítóbb a fiánál, akármiről beszélt, az volt a tanulság, hogy ő itt a legnagyobb király. Ha bement a közértbe, a bankfiókba, a lottózóba, elbődült, hogy kezét csókolom a hölgyeknek, és a szerencsétlen kurvák azt ismételgették, hogy Szokolai úr egy dzsentlemen. Erre volt büszke Szokolai apja. Ő életem szerelme, mondta Feri anyja, hát nem érted? Te már nagy vagy, ezt is elmondta párszor. Feri egyébként leszarja az egészet. Szokolai részegen néha utánozza az anyja vinnyogását, így keféli a faterom az anyád, mondja és vinnyog, és ilyenkor Feri röhög, mert az anyja megérdemli, hogy röhögjenek rajta.

Szokolai már a szobában van, a mintás padlószőnyeg beissza a bakancsáról lecsurgó szürke hólét. Míg Szokolai sorra nyitogatja a fiókokat, Feri az ajtóból nézelődik. A szekrénysor, a sarokgarnitúra, a szőnyeg és a csillár, mind régiek, ócskák.

– Ennek a csávónak annyi pénze sincs, mint a fateromnak – mondja Feri. Szokolai legyint:

– Ez egy spúr kis geci. Szobabútorra nem költ az igénytelenje, csak hajzselére.

– Biztos, hogy buzi? – kérdezi Feri egy kicsit később, majd az egyik falon lógó rajzra mutat. – Nézd, Székelyföld-térkép. Rovásírással van odaírva, hogy Székelyföld. Ez nem lehet buzi. Nagyanyámnak is van egy ilyenje. Tényleg van neki egy hasonló, a vitrinben tartja. – Toporog. – Lépjünk le, gyere.

– Mi a tököm van? – horkan fel a másik, közben jár a keze, hogy a következő mozdulattal az egyik fiókból kiemeljen egy húszezrest. Odalent Muki elbődül.

Feri kirobban a lakásból. Érett a lábában ez a mozdulat, mióta megjöttek. Leszalad a lépcsőn, szemben vele egy dagadt vénember cammog fel. Muki a postaládáknál egyik lábáról a másikra áll, úgy tesz, mintha keresne valakit, a postaládákon szereplő neveket olvassa. Feri kilép a házból, köp egyet a hóba, elindul a suli irányába, a kapu hangosan becsapódik mögötte. Még nem éri el a sétány végét, amikor a nyomában loholást hall,

Muki futva éri utol. Hátrafordul, a szemével Szokolait keresi, nem találja.

Nyolc óra huszonhétkor bedöngetnek az osztályterembe, a tanárnő ügyet sem vet rájuk, csak beír a naplóba. Feri nagyterpeszben ül a padjában, szomorú fejét a tábla felé fordítja, és úgy marad az óra végéig. Azt sem veszi észre, hogy a terem másik végében ülő Lídia milyen szemekkel nézi őt. Két hónapja járnak, a lány egész jó fej. Késő délután a hetedik emeleti kisszobában csókolóznak, a padlószőnyegen fekszenek, felsőtestük benyúlik az íróasztal alá. Odakint sötét van, idebent is csak az ágy fölötti kislámpa világít, aminek a fényénél Muki csöndesen olvasgat egy régi Hahotát.
Csöngetnek, Feri apja nyit ajtót, Szokolai érkezik, kezében dobozos Heineken. Előhúz egy másikat a kabátja zsebéből, és szó nélkül odanyújtja az öregnek.
– Heineken – nézi a férfi a dobozt, a kezébe veszi, talán mondana mást is, de nem mond.
– Kerestem egy kis pénzt – kacsint Szokolai, lehúzza a bakancsát, a kabátját nem veszi le, azzal megy be a kisszobába. Felkapcsolja a villanyt, és az íróasztalra, Feriék feje fölé lerak még két Heinekent.
– Te is itt vagy? – néz le Lídiára. – Te majd nem iszol. A lányoknak szarul áll a piálás.
– Bazdmeg – mondja Feri.
– Jól van, köcsögök, ne aggódjatok – kacsint Szokolai, és a dzsekije belsejéből további söröket vesz elő.
– Ez elég meleg – fintorog Lídia, miután mégis kap egyet.
– A faszom nem kellene? – röhög Szokolai.
– Ez tényleg húgymeleg – veszi át Feri Lídiától a sört. – Csináljatok vele valamit.
– Fagyasztó? – kérdi Muki.
– Szar – mondja Feri.
Muki feltápászkodik az ágyról, odalép az ablakhoz és kikukucskál.
– Tegyük ki az erkélyre, a hóba. Lehűl negyedóra alatt.
– Nekem jó így – Szokolai ledobja magát a fotelbe. Feri kihámozza magát Lídia öleléséből, és a lányt a földön hagyva felül az íróasztal melletti forgószékbe. A kezébe vesz egy ceruzát, dobol vele a combján.

Muki a több réteg függöny között nem találja az utat az erkélyajtóhoz, Lídia feltápászkodik, nem akar egyedül feküdni a földön, inkább segít Mukinak. Kinyitják az ajtót, az egyikük felkapcsolja a kinti villanyt, a lány kihajol, és bedugja a hóba a söröket, majd elhallgat.

– Mi a faszom? – kiabálja, mire a fiúk gyanakodva összenéznek. – Mi a faszom? Feri meg se mozdul. Muki behúzza a lányt, odapréseli magát az erkélyajtóhoz, kihajol ő is, körülnéz, és visszaugrik a szobába.
– Egy nyuszi – suttogja. – Egy nyuszi. Azt hiszem, megfagyott.
Lassan behajtja maga mögött az ajtót, és óvatosan nekidől.
– Ó, istenem, a húsvéti nyuszi – nyög egyet Feri. A többiek várnak, csönd van. Feri
nyög még egyet, amire Muki egy halk pukkanással válaszol.

Kirobban belőlük a röhögés. Szokolai nyerít, Muki és a lány kínlódva vihognak. Feri könnyes szemmel magyarázza, hogy a nyulat az anyja hozta neki tavasszal, ez volt az idi óta húsvéti ajándéka, sehova nem lehetett rakni a lakásban, oda is szart, úgyhogy kitették az erkélyre. Neki kellett etetnie, mert az övé. Az elmúlt hetekben kiment a fejéből, de hát ki a faszom járkál ilyenkor ki az erkélyre?

Miután lecsillapodnak, Lídia felveti, hogy el kéne temetni. Feri azt mondja, oké. De még ma intézzék el, mert semmi kedve úgy aludni, hogy pár méterre tőle van egy hulla. Hoz egy reklámszatyrot a spájzból, kimászik az erkélyre, és beleügyeskedi az állatot.
Negyedórával később már a sétányon vágnak keresztül. A friss hóban kutyák rohangálnak, mögöttük didergő alakok, kezükben póráz. A házak ablakaiban fény, néhol már kirakták az ünnepi égőket. Ferinek eszébe jut, hogy még az sincs eldöntve, hogy az anyja hol lesz karácsonykor. Amikor elérik a Retek dombot, oldalra pillant, keresi a második emeleten azt az ablakot, de nem ismer rá egyikben sem.

Keresztülvágnak az autóúton, leereszkednek a strandnál, végig a bódék mellett, végül felkapaszkodnak a töltésre, a másik oldalon le. Tesznek néhány lépést a víz felé.

– Be van fagyva? – kérdezi Lídia, aki nem lát túl jól.
– Hogy lenne befagyva, ez egy folyó – magyarázza Szokolai.
– A folyók is befagynak időnként – mondja Lídia, de elbizonytalanodik.

Ácsorognak, a folyót kémlelik.
– Legyen már valami, mert kurvára fázom – mondja valaki.

Feri elszánja magát, benyúl a reklámszatyorba, a lábánál fogva kihúzza az állatot, pár lépést hátrál. Meglendíti a karját, a rendelkezésére álló néhány méteren nekifut, és amilyen erősen csak tudja, elhajítja a nyulat a sodrás irányába. Hamarosan hallja, hogy a test megérkezik a vízbe. Muki vigyázzban áll és tiszteleg, feltehetően a nyúlnak.

– Mi lenne – kérdezi Lídia –, ha énekelnénk valamit?
– A Mennyből az angyalt! – tréfál Szokolai.
– Backstreets back alright! – viccel Muki is.
– Bazdmeg, ez a kurva nyúl mégiscsak megdöglött. Legyetek már komolyabbak – mondja Lídia, hogy aztán ezen is röhögjenek.
– Huszárvágás? – kérdezi végül Feri.

A Huszárvágás a Répásmegyer Skins legjobb száma, amit többé-kevésbé kívülről tudnak. Lídia Ferit nézi, miközben cérnahangon belekezd, a második sornál Feri és Szokolai csatlakoznak hozzá, legvégül Muki is dalra fakad.

A refrén olyan jól sikerül, hogy kétszer is megismétlik:

Rettegj!
Rettegj!
Rettegj!
Rettegj!

Rettegj!
Rettegj!
Rettegj!
Rettegj!