Lapis József: Irodalom és varázs I. / Tündér

Bundám zöldben, ködben leltem,
tüdőm kékjéből a földnek.
Már-már véget ér a vágtám,
kisimul a verőfény,
öreg eső a dombok bendőjébe szivárog.
Meztelen a csobogás.
Izzadságom, levedlett bőröm az elheverő határ.
Hajam a fenyvesek hulló szőnyege.
Borzong bennem a forrás,
régi világom málladék.
Szöveteimben rozsdállik a múlt,
karomban a ragaszkodás.
Minden göcsört félénk árulás,
botlás.

A táj óriás nyirokcsomói.
Elfecsérelt régi vágy, félrepergő magok,
napon érlelt enyészet.
Kórók, harangok a szélben.

*

Lélegezz korán, az öröm véletlen.
Az új világ csodája a pusztulás.
háborúk hideg és meleg vérkörei
egy talált földrész megtisztítása
a hulladék függőkertjei
a genny kolosszusa
Ámulat.

*

Rettentő az emberi tekintet.
Csillagot fal, elromlik, félrehord.
A szembogárba gyűlő fényévek átcsapnak a retinán.
Orra csillagport szív, bódul már, füle az űr csendjét zúgja.
Szája nevet formáz szeme trükkjeiből.

Vagyok, aki lesztek, a tegnapoké.
Hajnalt éj előz, éjt alkony, s körbezár a hold udvara.

Lapis József 1981-ben született Sárospatakon, jelenleg Debrecenben él. Kritikus, irodalomtörténész, a Prae és az Alföld folyóiratok szerkesztője, a FISZ Hortus Conclusus sorozatának sorozatszerkesztője. Elsősorban modern és kortárs magyar irodalommal kapcsolatos tanulmányokat, recenziókat publikál. Könyvei: Az elmúlás poétikája (2014); Líra 2.0. – Közelítések a kortárs magyar költészethez (2014). 2015-ben Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesült.