Bíró József: HA
(1)
úgy tiszta vitatkozik majd veszekszik egyéb félelem
számos érthetővel sokkalta ismétel mivelhogy hosszan
hála nem amúgy mindig végül
ott visszanyúl mintha pontban
örök amiképpen szükséges
olyanná pillanat
ha
(2)
mert túlél csak ugyanaz nehezebb itt kénytelen
kicsinység mégis egyik szinte semmint másik
kézműves noha akkor máshol naponta
néhány érzékenység természetes amíg
ugyanis hivatott mivel
végtére lámpás
ha
(3)
általában számos pazar darab amelyekből szívesen kínál
vagyis többnyire ismét választható mindazonáltal később
csupán hebeg máskor könnyedén mégis
kialakulását éspedig ahogy azonfelül
feltűnően addig sem
szóval rádöbben
ha
(4)
pusztán kell elég fölé de amikor ünnepel
mint valószínűleg bár ahogy nem fémes
lehet viszont onnan ismét így
noha éljenezni mégsem előre
mostanság mert akkor
bizonnyal más
ha
(5)
végül még össze azonnal vonzás által érthetően
egyszerűbb újra mintha atyai túlzások módjára
vigaszul kezd gyümölcsöző imént késve
rendszerhűségben már tökéletessé ismét
szokottan másnapra amúgy
csakis ennek
ha
(6)
biztosan elhangzik tele van végre anélkül természetes
minekutána ellenére színesen ebből inkább részeltet
ahol meglepő mellett röviddel alighanem
valamit máshogy mozgalmasság helyébe
betenni annál szépen
mivel kivételes
ha
(7)
elhangzik mielőtt egyszerű ilyen tele annak ellenére
megtévesztően mosolyog biztosan van valami vonzó
cserébe nyilván ellentétes teljesítmény alant
ámbár jobbára kivitelezhetőbb formavilágról
valami kevésbé egyértelmű
úgy véli
ha
(8)
dolgozni szándékában áll szokott értelmezése ép amúgy
melyet mozgásba hoz tapasztalata rendszerint megfelel
kis mentességek mindig voltak szerepeiben
mindazonáltal fátylak hiányában kitűnik
áldva tökéletes formákkal
mégis felettébb
ha
(9)
Jimi Hendrix emlékére
könnyei meg csak úgy kétség nélkül peregnek
hosszú idővel azelőtt nagy szegénység persze
meglepő hasonlóságok igaz máris más
álomgyötörten hozzá mégsem akkorra
„night bird flying”
bármely helyzetben
ha
(10)
kijelöl célul éjt akkor bizony igaz is
mellé sorsa nehéz dőrén amit szór
ésszel kell tényleg máskor így
parancsszóval ahhoz sincs mód
talán figyelmébe kerül
ezért belülről
ha
(11)
ilyen kérdés onnantól független most még elég
amennyiben különös folyamat mindig ezt érzi
többnyire aranyló búza nem pelyva
kimondja szépség olyankor boldog
időnként adódik közös
minőség is
ha
(12)
nem olyan régen tény amikor még mindenről
valójában naponta jut attól különböző jelenlét
alkalmi túl gazdagon kóros ármány
ellentétére végül távlatosan rátalál
vagyis erőteljes mód
csupán ennyi
ha